57. rész

Sziasztok! :)

Már szerettem volna tegnap hozni a részt, de annyi tanulnivalóm lett hétvégére, hogy tegnap is tanultam, este pedig a fejezet második felét írtam meg. Remélem, tetszeni fog, és már most bocsánatot kérek a végéért, de muszáj volt :D

Köszönöm a pipákat és kommenteket az előzőhöz, kíváncsian várom őket most is ♥

És szerintem most csak ennyi mondanivalóm volt, úgyhogy kellemes olvasást! :)xx

57. rész

Harry
- Készen vagy már, Harry? – kiáltott fel Zayn az emeletre a földszintről. – A végén még miattad késünk el a buliból.
- Jövök már – dünnyögtem, miközben a fürdőszoba tükrében egy utolsó mozdulattal igazítottam helyre a göndör fürtjeimet.
- Na, végre. Nem tudom, Louis hogy bírja veled – röhögte el magát, ahogy elrakta a telefonját a zsebébe.
- Khm, az ő kedvéért hamarabb készülök el. Tudod, neki megvannak a módszerei, amikkel rá tud venni – húzódott vigyor az arcomra egy-két ilyen alkalomra gondolva, Zayn pedig csaknem megállt léptében az ajtó felé.
- Részleteket nem szeretnék tudni, köszi – jelentette ki nevetve, aztán az autójához mentünk, hogy induljunk Liam szülinapi bulijába, ami Andy házban lesz megtartva. Ezt találtuk a legjobb helyszínnek, erre tutira nem gondol Liam, mivel neki fogalma sincs az egészről, szóval meglepetés lesz.
Már vagy egy hete nem láttam Louis-t, és bár telefonon természetesen kommunikáltunk, az azért nem hasonlítható a személyes találkozáshoz. Én Zaynnel megyek a buliba, mert mi már mindketten pár nappal előbb visszajöttünk Londonba, így a közös házunkban maradtunk. Louis Niallel érkezik meg, ők csak tegnap estefelé értek vissza a fővárosba, Liam pedig Sophiával jön majd.
- Ó – hagyta el Zayn száját ez az egy betű, miközben leparkolt Andy házánál, mire kíváncsian felé kaptam a fejem, hogy megtudjam, mi okozta ezt. Kezével előre mutatott, az irányt követve pedig én is megláttam reakciójának okát. Az rendben van, hogy Niall és Louis megérkezett, csakhogy velük volt Eleanor is.
- Ez nem igaz – sóhajtottam bosszúsan az ablaknak döntve a fejem. – Csak egy olyan közös bulit kérek, ahol nem tűnik fel ez a nőszemély!
- Nem lesz gáz, Eleanor pedig nyilván nem azért jött ide, mert annyira akart – mondta Zayn, és bár tudtam ezt, mégis mérges voltam egy kicsit a lányra. Ő nyilvánosan is együtt lehet azzal a személlyel, akivel én nem, és ez mindennél jobban fáj. Csak az vigasztal, hogy én ezek helyett megkapom a nyugodt, abszolút nem nyilvános pillanatokat, amiket meg ő nem, és szerintem bátran kijelenthetem, hogy a kettő közül a második a fontosabb.
- Igen, tudom, csak amikor ő is itt van, mindig nehezebb – túrtam a hajamba, mentálisan felkészítve magam arra, hogy el kell viselnem, hogy más is hozzányúl tökéletes barátomhoz.
- Nyugi, majd iszunk egy kicsit, és minden lazább lesz – veregetett vállon Zayn, ötletébe pedig bele is egyeztem.
Miután kiszálltunk az autóból, egyenesen a bejárat felé indultunk, aztán Andy megmutatta, hova rakhatjuk le Liam ajándékait. Ahogy az egyik szoba felé mentünk, Louis tekintete találkozott az enyémmel, éppen a konyhából jött ki. Egy mosoly jelent meg ajkain, nekem pedig kényszerítenem kellett magamat, hogy ne rohanjak egyenesen hozzá. Csak az gátolt meg, hogy majdnem felestem, amikor elértünk egy lépcsőhöz, amin persze Lou jót röhögött. Onnantól már tényleg előre néztem.
- Szerezzünk piát – vetettem fel, miután ismét a földszinten, a lépcső aljánál voltunk, és a többek után keresgéltünk, de nem láttuk őket sehol.
Szerencsére a ház nem volt annyira zsúfolt, mint vártam, így nem kellett átverekedni magunkat a konyháig. Az italokat átnézve a vodkanarancs mellett döntöttünk, aztán átmentünk a nappaliba. Ám éppen hogy beléptünk, én megálltam menet közben, mivel pont elkaptam, ahogy Eleanor súg valamit Lou fülébe, amin végül mindketten jót nevetnek. Azt meg sem említem, hogy egymás kezét fogták.
- Jönnek! – kiabálta Andy, egyértelműen Liamre és Sophiára célozva. A zene megállt, a fényeket lekapcsolták, és síri csend telepedett a házra.
- Még mindig nem értem, hogy miért kell idejönnünk – hallatszott át közvetlenül az ajtó túloldaláról Liam értetlen hangja.
- Csak nyiss be – felelte Sophia, majd nyílt is az ajtó.

Louis
- Boldog szülinapot! – kiáltotta mindenki, Liam arcán pedig tisztán lehetett látni a meglepődést.
- Úristen – ez volt Liam első reakciója, mielőtt körbevették volna az emberek, hogy azt a két szót személyesen is elmondják neki. Ez egy jó ideig el is tartott, Eleanorral alig bírtunk hozzájutni, mivel mindenki egyszerre akarta felköszönteni őt, ám végül sikerrel jártunk.
Egyébként ahhoz képest, hogy mennyire kiakadtam, amikor Mike tegnap este felhívott, még mielőtt elköszöntem volna Eltől, hogy a lánynak is jönnie kell velem, egészen jó hangulatban telt el eddig a buli. Az otthon töltött néhány naphoz képest meg egyértelműen jobban. Olyan mintha megint minden olyan lenne, mint régen, azzal a különbséggel, hogy már nem vagyunk együtt, de még mindig tudunk közösen hülyéskedni. Illetve most már tudunk újra. Így azért valamennyire elviselhető ez a folyamatos hazudozás.
Harry viszont aggaszt, a kezdeti összemosolygásunk óta nem történt semmi, oda se jött hozzám, rám se nézett. Nagyon remélem, hogy semmi komoly probléma nincs, mert fogalmam sincs, hogy akkor mit csinálnék. Régóta nem veszekedtünk, habár a turné folyamán előfordult párszor, de mostanában nem, és egyáltalán nem hiányzik, hogy ennyi ember előtt rendezzünk jelenetet.
- Lou? Nem is figyeltél, ugye? – hallottam meg Eleanor hangját, ami kiszakított gondolataimból. Ajkain mosoly játszott, amely örömmel töltött el, régen láttam már ilyen jókedvűen, és szörnyen elszomorít, hogy ez miattam volt.
- Bocsi, nem, kicsit elgondolkoztam.
- Azt látom – emelte nevetve a szájához a poharát. – De ne aggódj, biztosan csak azon van kiakadva, hogy velem vagy – tette hozzá, miután lenyelte a kortyot, mire kérdőn néztem rá. – Harry. Nyilvánvaló, hogy nem tetszik, hogy nem beszéltél még vele. Keresd meg, és magyarázd el neki, mielőtt még elméleteket kezd el gyártani arról, hogy mégsem akarsz vele lenni.
- Ööö... miért mondod most ezt nekem? Pár hete ki lettél volna készülve, ha ugyanez történik – ráncoltam a homlokom, mert tényleg nem értettem. Még tegnap este is eléggé kedvtelen volt, miután hazaértünk Doncasterből, és el sem tudom képzelni, hogy mi okozhatta ezt a változást egyetlen éjszaka alatt.
- Megértem, hogy furcsállod. Tegnap este kicsit padlón voltam, Max pedig átjött, és… nagyjából helyre tette a lelkem. Tudod, ő nagyon sokat segített nekem, amikor… elmondtad, hogy mi a helyzet, aztán megszoktuk, hogy együtt lógunk – magyarázta hol mosolyogva, hol kissé szomorkásan.
- Értem. Nos, örülök, hogy találtál valakit, aki jobb kedvre derít, amikor arra van szükséged – mosolyodtam el én is.
Legszívesebben még kérdezgettem volna Maxről, de volt egy olyan érzésem, hogy erről most nem szívesen beszél, így inkább hanyagoltam a témát, és Harry keresésére indultam. Mivel a házban nem találtam, kinéztem az udvarra, ahol éppen Sophiával dumált.
- Na, jó, megkeresem Liamet, beszéljetek csak nyugodtan – húzódott egy mosoly Sophia arcára, ahogy megálltam mellettük.
- Ő is tudja, mikor kell lelépnie – jegyezte meg Harry a lány után nézve. – Egyébként miért is jöttél? – tette fel a kérdést olyan hangnemben, amiből egyből tudtam, hogy mérges rám. Ezek szerint igaza volt korábban Eleanornak.
- Ne beszélj így, és tudom, hogy miken jár az agyad, de rosszul gondolod – kezdtem el egyből magyarázkodni. Nem azért, mert valami rosszat csináltam, hanem azért, mert azt akartam, hogy tudja az igazat.
- Igen? Akkor várom a magyarázatot.

56. rész

Helló! :)

Na, végre sikerült pénteken jelentkeznem, igaz, tegnap és ma írtam meg a részt, de legalább itt van. Mondjuk nem érzem a legjobban sikerültnek, azért remélem, tetszeni fog nektek.

Köszönöm szépen a kommentet és a pipkát, ajándékozzatok meg párral most is, kíváncsi vagyok a véleményeitekre! ♥

És a szokásos rész előtti kép nem lehet más, mint az always in my heart, hiszen ma van a 3 éves évfordulója! Mondjuk twitteren ez tegnap volt ünnepelve, de a tweet időpontjánál ma áll, szóval ezt nem teljesen értem, de a lényeg, hogy azóta megint eltelt egy újabb év...

Kellemes olvasást! :)xx

56. rész

Harry
- Micsoda? Mit keres ott Eleanor? – kérdeztem homlokráncolva, amint becsuktam magam mögött a régi szobám ajtaját.
Miután Louis-val külön-külön elindultunk haza, túlestem a „nagy beszélgetés” első részén anyával és a nővéremmel, hogy kivel mi történt, amíg nem találkoztunk. Ez persze folytatódni fog este is, mikor Robin is hazaérkezik. Éppen valamilyen filmet néztük Gemmával, mialatt anya főzött, amikor csörgött a telefonom, Lou hívott, így inkább elvonultam egy kicsit, hogy nyugodtan tudjunk beszélni.
- Mike mondta neki, hogy ide kell jönnie. Merthogy most azt kell látniuk a rajongóknak, hogy a szünet alatt hazalátogattunk a családomhoz, és milyen nagy a boldogság meg tökéletes minden – magyarázta Lou a telefonba.
- Ez komolyan nem normális – tátottam el a számat, szavait hallva. – Mondjuk Mike-ról van szó, nem tudom, miért lepődöm még meg ezen.
- Azt hiszi, hogy mindent megtehet. Miután beszéltem erről Ellel, felhívtam Mike-ot, és jól leordítottam a fejét, hogy ezt mégis hogy képzelte. Majdnem kiröhögött, aztán rideg hangon közölte a szokásosat, hogy ha nem akarjuk elveszíteni a pozíciónkat a popiparban, akkor fogjam be és csináljam a dolgomat, majd lecsapta a telefont. Esküszöm, hogy egy idióta.
- Te jó ég, ez totál hülye. De ne aggódj, a következő koncerten majd csinálunk valamit. Nem olyan feltűnő dolgot, csak hogy megnyugtassuk a Larry shippereket, miután felkerülnek rólatok a képek a netre – jutott eszembe egy „bosszú”. Ha Mike azt hiszi, hogy bármit megtehet velünk, akkor téved, elfeledkezik a következményekről.
Ezen ötletembe Lou rögtön bele is egyezett, aztán el kellett köszönnünk, mivel őt nyaggatták a húgai, hogy játsszon velük, utánam pedig Gemma kiabált, hogy nem azért jöttem haza, hogy a régi szobámban telefonáljak. Ennek igazat kellett adnom, így vacsoráig elszórakoztattuk egymást.
- Egyébként Louis-val és veled minden rendben van? – kérdezte anya, miután kirakta az asztalra a vacsorát. Halványan elmosolyodtam, már azóta vártam ezt a kérdést, hogy megérkeztem.
- Igen, kivéve mikor Mike közbeavatkozik, szóval semmi újdonság nincs.
- Ó, nagyon sajnálom, édesem.
- És mikor jön már Louis is el hozzánk? Rég láttam őt – érdeklődött Robin. Hálás voltam, amiért próbálta terelni a témát a szomorúbb dolgokról.
- Nos, biztos vagyok benne, hogy ő is nagyon szeretne itt lenni, de sajnos ez nem csak rajtunk múlik. Mondjuk, csatlakozhatnátok a turnéhoz pár napra, már úgyis csak Ausztrália, Új-Zéland és Japán van hátra, akkor találkozhatnátok Louis-val is meg a többiekkel is – ajánlottam fel.
- Jó ötlet, arrafelé mostanában lesz jó idő, szóval lehetne egy kis családi nyaralás is – fűzte tovább Gemma, egyértelműen beleegyezve ajánlatomba.
- Akkor, ha mindenkinek megfelel, ezt megbeszéltük – mosolyodott el anya, egy részem pedig megnyugodott, hogy nem kell megint hónapokig távol lennem tőlük, hiszen hamarosan ők is jönnek utánam.
- És mi a helyzet Eleanorral? – kérdezte nővérem. – Csak mert attól függetlenül, ami történt, én jól összebarátkoztam vele – tette hozzá, szerintem egy kicsit tartva a reakciómtól. Bár nem örültem, hogy erről kell még itthon is beszélnem, természetesen nem akadtam ki.
- Hát, gondolom, nem egyszerű neki, de nem tehet róla Lou, hogy nem belé szerelmes. El kellett fogadnia. És eléggé kínos, amikor Mike kitalálja, hogy velünk kell lennie, de ez van. Más lassan úgyis kezdem megszokni – sóhajtottam fel, ám mielőtt még egy csomó „ó, istenem” és „annyira sajnálom” elhangzott volna, közbevágtam: – Szóval, mikor akartok csatlakozni a turnéhoz?

Louis
- Ne felejtsd el berakni Liam ajándékát is, Louis! – kiáltott fel anya az emeletre, miközben a régi szobámban pakoltam, ugyanis nemsokára indulok vissza Londonba. Illetve indulunk, mivel Eleanor is jön velem.
- Jó, de hol van? – ordítottam vissza. Nálunk teljesen megszokott, hogy így kommunikálunk, nem akadály nekünk, hogy az egyikünk a földszinten van, míg a másikunk az emeleten.
- Nehogy azt mondd, hogy nem tudod! Keresd meg, valahol fent van! – kaptam meg a választ, ami nem segített, de hát ez van. Ezen viszont nem akadtam fenn, más segítség után néztem.
- Lottie! Gyere már ide! – szóltam húgomnak, remélem, ő tudja. – Hol van Liam ajándéka? – tettem fel neki is a kérdést, amint belépett az ajtón.
- Szerintem az asztalod alsó fiókjába tetted – adott tippet, ami be is jött. A kérdés csak az, hogy ő honnan tudta, hogy ott van, és én miért nem? – És egyébként mi van a többiekkel? Harry jól van? Mondd meg neki, hogy alig várom, hogy megint találkozzunk.
- Öhm… mindenki fáradt, de jól vagyunk, és… persze, átadom – feleltem kicsit zavartan. Ez csak nekem furcsa? Bár végül is mindegy, ha tetszik Lottie-nak Harry, abból úgysem lenne semmi, mivel ezt nem engedném meg, és Harry egyébként is az én barátom.
Pakolás után mindenki összeült az étkezőasztalnál, hogy ebédeljünk, és bár érdekes volt a hangulat, mivel a húgaimnak fogalma sem volt arról, hogy Eleanor már nem a barátnőm, azért valahogy eltelt.
- Remélem, hamarosan megint eljöttök hozzánk – nézett rám anya, miközben az autóm csomagtartójába pakoltam be El és az én cuccaimat.
- Próbálunk majd időt szakítani rá – mosolyodott el Eleanor. Hát igen, muszáj volt tettetni, hogy ő tényleg a barátnőm, hiszen a húgaim is kint álltak a kapuban. Csak remélni tudom, hogy nem fognak utálni, ha kiderül az igazság.
- Helyes! De addig be kellene iktatnunk valamikor egy vásárlást is – jegyezte meg Lottie, egyértelműen Eleanornak címezve.
- Mindenképp – nevette el magát El. – Majd megbeszéljük, hogy mikor – egyezett bele, aztán mindenki elköszönt mindenkitől, így a búcsúzkodás kissé hosszadalmasra sikeredett, de végül sikerült beülnünk az autómba.
- Bocs Lottie miatt, de nem mondhatjuk még el neki az igazat – szólaltam meg, miután elhagytuk Doncastert.
- Semmi gond, érthető – biztosított, hogy nem probléma, de azért gondolom, nem esett neki valami jól, csak nem akarta bevallani nekem. – És ha visszaértünk Londonba, mi lesz?
- Nos, Liam szülinapi bulija lesz holnap, nem tudom, hogy arra kellene-e jönnöd – feleltem az igazsághoz híven, ugyanis fogalmam sem volt, hogy Mike mit tervezett holnapra. Ha jönnie kell Elnek, az eléggé kínos és érdekes lesz, mivel Harry is ott lesz ugye.
- Mindegy, majd szól Mike, ha kellek.
- Figyelj, El, sajnálom, hogy így alakult a helyzet, tudom, hogy ez az én hibám, és lehetne máshogy is, de…
- Ne, nem kell magyarázkodnod – szakított félbe. – Tudom, hogy nem így akartad, és nem tehetsz róla, hogy beleszerettél valaki másba. Lehetett volna ez egy egyszerű szakítás is, de Mike közbeavatkozása miatt nem úgy alakult, ahogy egy normális helyzetben történt volna, szóval nem a te hibád – fejtette ki véleményét, amin eléggé meglepődtem, ám örültem is neki.
- Ó, oké. És köszönöm Harry nevében is, hogy ezt teszed, még akkor is, ha nagyon nehéz neked – néztem rá egy pillanatra, aztán vissza az útra. Még sok mindent akartam volna mondani neki, de éreztem, hogy nem szívesen beszél erről, így inkább nem erőltettem tovább a témát.
- Nincs mit – felelt halkan, az ablakon kibámulva.

55. rész

Sziasztok! :)

Megint csak azért hozom ma a részt, mert ismételten az előbb fejeztem be :'D Megpróbálok leszokni erről, tényleg, ez már engem is kezd idegesíteni. De remélem, tetszeni fog nektek, ahhoz képest, hogy a nagy részét tegnap és ma írtam, szerintem egész jó lett.

Nagyon köszönöm a kommenteket és a pipákat, kíváncsian várom a véleményeket most is! Az újabb olvasókat pedig üdvözlöm köreinkben ♥

És szerintem mást nem is akartam mondani, most kivételesen csak ennyi. Kitartást a sulihoz, és kellemes olvasást! :)xx

55. rész

Harry
Levegő után kapkodva léptünk ki a forró zuhanykabinból, bár a fürdőszoba sem volt sokkal hűvösebb. Azt hiszem, kicsit felforrósítottuk a levegőt. Miután megtöröltük magunkat, egy szál törülközőben mentünk át a hálószobába, ahol Lou hirtelen leültetett az ágyra.
- Csak ülj és élvezd – csupán ennyit mondott, pár másodperccel később pedig meg is értettem, miért. Ugyanis lenyomott nekem egy sztriptíz show-t. Mondjuk mivel csak egy törülköző volt rajta, így nem kellett sok ruhadarabtól megszabadulnia.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy Louis valaha ilyet fog bemutatni nekem, de imádtam. Hangos ovációval és éljenzéssel kísértem produkcióját, ami egyszerűen hihetetlen volt. Totálisan beindított… megint. És hát ez után nem is volt kérdés, hogy az ágyban kötöttünk ki… Képtelen vagyok Louis-ból eleget kapni, és borzasztóan megnyugtató, hogy ezzel ő is így van.
A nap további részében én próbálkoztam a dalszövegírással, míg Lou FIFA-zott mellettem a nappali kanapéján. Nos, nem mondom, hogy könnyű feladat volt dalt írni, miközben szerelmem mellettem ordítozott, hogy miért rúgja a kapu mellé a játékos a labdát, és külön élmény volt, amikor örömében felpattant a kanapéról, mert megnyerte zsinórban a negyedik meccsét is. Ezzel csak egy leheletnyit hozta rám a szívbajt, de nem probléma.
- Na, jó, végeztem, kifáradtam – sóhajtottam hátradőlve a kanapén. Louis-tól csak egy oldalpillantást kaptam, aztán a játékra koncentrált ismét.
- Köcsög! Hát mi volt ez?! – háborodott fel, látszólag teljesen figyelmen kívül hagyva előbbi megszólalásomat, abbahagyva a játékot, ami végül döntetlen lett. – Micsoda? Ja, egyébként én is – dőlt hátra ő is mellém. Akkor ezek szerint mégiscsak hallott valamit.
- És te ugyan miben fáradtál ki? Mert, hogy én egész délutántól gondolkoztam és agyaltam, az érthető. De te? – emeltem fel a szemöldökömet mosolyogva, kíváncsian várva Lou válaszára.
- Csak mondom, hogy én végig koncentráltam, irányítottam a csapatot és izgultam. Szerinted ebbe nem lehet kifáradni? – ripakodott rám, ám ajkain láttam a meg-megjelenő mosolyt, amit igyekezett elrejteni.
- Hát biztos nem annyira, mint abban, amit én csináltam – jelentettem ki.
- Hah, hogyne! Jobb, ha menekülsz, mert ha elkaplak, nagyon meg foglak büntetni – „fenyegetett meg”, a játékos él pedig érezhető volt a hangjában. Nevetve kezdtem el az emelet felé szaladni, hiszen tudtam, hogy az a büntetés nem túlzottan fog fájni nekem, maximum az élvezettől fogok szenvedni. – Megvagy! – kiáltotta Louis, majd annyit éreztem, hogy ráugrik a hátamra. Éppen csakhogy meg tudtam tartani az egyensúlyomat, de szerencsére nem estünk el.
- Azért szólhattál volna, hogy rám ugrasz – panaszkodtam röhögve, miközben bevittem őt a szobánkba.
- Úgy nem lett volna olyan élvezetes – kontrázott, aztán belecsókolt a nyakamba. Kirázott a hideg, de ellenálltam a kísértésnek… még. Az ágy elé álltam háttal, jelezve Louis-nak, hogy szálljon le, de ő meg sem moccant.
- Na. Mi lesz már?
- Én itt maradok, rajtad – jelentette ki, hangjából kihallottam, hogy csak viccel, de azt is, hogy komolyan gondolja. – Rajtad akarok maradni, hogy soha többé ne válhassunk el – magyarázta, miközben szinte a vállamba fúrta a fejét.
- Szeretlek – mondtam a vállam felett átnézve rá.
- Én is szeretlek.

Louis
Az este további része csodálatosan telt, régen voltunk már több napig kettesben anélkül, hogy bárki is megzavart volna minket. Persze a többi sráccal folyamatosan kommunikáltunk telefonon, kisebb-nagyobb szünetekkel.
Másnap reggel viszont el kellett köszönnünk egymástól egy kis időre, mivel a hosszabb szünetünket kihasználva hazautazunk a családunkhoz. Örülök is ennek, mert ezer éve nem voltam otthon, és mindenki nagyon hiányzik, de nem is, mert ez azt jelenti, hogy távol kell lennem Harrytől. Megint.
- Bepakoltál mindent? – nézett be szerelmem a szobánkba, miközben egy kisebb táskába raktam be pár ruhadarabot.
- Még nem, de mindjárt végzek, ha beleférnek a ruhák.
- Talán, ha nem csak beledobálnád a cuccaidat, akkor egyszerűbb lenne – mosolyodott el Harry, aztán kiszedte az eddig berakott ruháimat, és elkezdte összehajtogatni őket. – Így mindjárt jobb lesz.
- Imádom, mikor előjön a csajos éned – ugrattam őt nevetve, mire egy grimaszt vágott felém, amin csak még jobban röhögtem. Annyira édes volt, hogy meg akartam zabálni őt.
- Fogd be! Remélem, tudod, hogy én is meg tudlak téged büntetni – húzódott egy elégedett vigyor a szájára.
- Ó, hát hogyne tudnám – ültem le mellé az ágyra, majd rácuppantam a nyakán egy pontra, amit kinéztem magamnak. – Na, így már nyugodtan elengedhetlek magam mellől. Biztosan tudni fogják, hogy a foglalt vagy, úgyhogy senki sem fog elvenni tőlem.
- Csak a családommal leszek, senki sem fog elvenni tőled. Egyébként se kell nekem senki rajtad kívül – közölte velem nyugodtan. – De azért köszi a jelet, ezt tuti mindenki látni fogja – nevette el magát, miközben a szekrény belső ajtaján lévő tükörben méregette a művemet.
- Az a jó – nyugtáztam elégedetten. Harry szavai nagyon jól estek, pontosan ezekre volt szükségem. Tudom, hogy sosem hagyna el vagy csalna meg, de néha rám jön a paranoia, amivel nem tudok mit kezdeni. Ilyenkor viszont jön Harry, és máris minden probléma meg van oldva. – Na, kajáljunk!
A reggeli hasonlóan jó hangulatban telt el, és még az azt követő pakolás is, mivel nem végeztünk teljesen az állandó hülyéskedés miatt.
- Hála az égnek, hogy nemsokára jövünk vissza Liam szülinapi bulijára – sóhajtottam, ahogy becipzáraztam a táskámat.
- Igen, én is örülök neki, ezer éve nem buliztunk együtt. És ne felejts el neki venni valamit! – tette hozzá hangját egy picit felemelve. Ja, igen.
- Jó, majd kikérdezem otthon a lányokat, hogy szerintük mi lenne a jó ajándék – biztos vagyok benne, hogy a húgaimnak és anyának lesznek ötleteik.
- Helyes, akkor legalább biztos, hogy nem valami hülyeséget veszel – nevette el magát Harry, mire csak grimaszoltam egyet, de aztán nem bírtam ki, és hozzáléptem, hogy megcsókoljam.
Ezek után sajnos el kellett köszönnünk egymástól, még ha csak pár napra is. Az ajtó bezárása után szinte rohantunk az autóinkhoz, nehogy véletlenül meglásson minket valaki együtt. Utáltam, hogy ezt kell csinálnunk, de Mike kinyírna minket, ha ez mégis megtörténne. Mondjuk, akik eddig is hitték és tudták, hogy Larry létezik, azoknak tökmindegy, de hát ez van. Az út alatt végig zenét hallgattam, nem bírtam volna ki a gondolataimmal a fejemben, és a rádiót csak akkor kapcsoltam ki, amikor leparkoltam a házunknál Doncasterben.
- Ó, édesem, ezer éve nem voltál itthon! – szaladt ki anya a kapun egy hatalmas mosollyal az arcán, amint meglátott engem. – Harry nem jött?
- Nem, miért? – kérdeztem vissza homlokráncolva, miközben kivettem a táskámat és bezártam az autómat.
- Tudod, hogy mindig örülünk, ha jön ő is, de most jobb, hogy nem. Ugyanis itt van Eleanor – mondta ki, mire majdnem leesett az állam. – Ma reggel érkezett, azt mondta, Mike küldte ide, szóval ne legyél rá mérges – magyarázta, ahogy befelé mentünk, aztán becsuktam mögöttünk az ajtót.
- Nem leszek, tudom, hogy El nem tett volna ilyet, csakis Mike.

54. rész

Helló! :)

Először is bocsánat, hogy nem hoztam már tegnap az új részt, akartam, csak még nem volt készen. Olyannyira, hogy éppen az előbb írtam meg a végét. Remélem, ez nem látszik meg rajta, és elnyeri a tetszéseteket. Most kivételesen több képet is raktam bele, mert mikor átnézegettem a képeimet, úgy éreztem, hogy ezeket muszáj leírnom és megmutatni nektek.

Nagyon köszönöm a pipákat és kommenteket, kíváncsi vagyok, hogy ehhez mit szóltok majd ♥

A következő pedig megint csak így hétvége felé jön, igyekszem vele.

Kellemes olvasást! :)xx

54. rész

Harry
A hetek gyorsan teltek, szinte észre sem vettem, és máris elérkeztünk a turné utolsó nagyobb szünetéhez. Túl voltunk a Best Song Ever megjelentetésén, amit imádtak a rajongók, a három éves szülinapunkon a srácokkal, amit jól meg is ünnepeltünk, illetve befejeztük a filmünk forgatását, aminek pont a napokban volt a premierje. Ez után két hétig semmi feladatunk nem volt, és ezt mindannyian ki is élveztük. A premier után rögtön kicsit szétszéledt a csapat, Niall hazarepült a családjához, Liam Sophiával repült el nyaralni Franciaországba, Zayn Perrie-vel töltötte az első hetet, mi pedig szintén kettesben Louis-val.
- Egész életemben ezt akarom csinálni – jelentette ki Lou, miközben legördült rólam, és elterült mellettem az ágyon.
- Szeretkezni velem? Benne vagyok! – nevettem el magam, de azért egy részem komolyan is gondolta.
- Jó, akkor második menet? – fordult egyből felém egy vigyorral az arcán, mire felröhögtem. Mintha nem ezt csináltuk volna, amióta csak hazaértünk.
- Imádnám, de takarítanunk kell, emlékszel? A tegnap esti kis… akciónk hagyott némi nyomot maga után – emlékeztettem rá, hogy mit műveltünk este.
- Mire való a takarítónő? – kontrázott Lou.
- Először is, a hét elején volt itt, másodszor pedig, hogyan magyaráznád meg neki, hogy miért van a konyhaasztalon és a padlón is csoki öntet és nutella? – tettem fel a költői kérdést. Khm, kicsit kiélveztük tegnap este, hogy végre senki sem zavarhat meg minket.
- Jó, de előbb reggeli! – kiáltott Louis, majd kipattant az ágyból, felvett egy melegítőnadrágot, és már rohant is ki a szobából. Mosolyogva dőltem vissza az ágyra, várva pár percet, mielőtt magamra húztam egy pólót és az alsónadrágomat.
- Miért is nem vagyok meglepve? – léptem be a konyhába ezzel a kérdéssel, mire Lou értetlenkedve kapta felém a fejét. – Hogy nem te készítetted a reggelit. Bár lehet, hogy mindketten jobban jártunk így – nevettem el magam magyarázatom közben, ahogy a tányérokra kikészített croissant-okra pillantottam.
- Kösz a bizalmat – grimaszolt Lou mosolyogva. – Hozd a kedvenc bögréinket a nappaliba – adta ki a feladatomat. Szót fogadva a szekrényhez léptem, majd kivettem az említett bögréket, amiket aztán a nappaliban lévő asztalkára tettem. Louis közben már kipakolta a sütiket meg különböző lekvárokat, ha szeretnénk még azt hozzá enni, majd leült a kanapéra. Visszaszaladtam még a forró kávéért, amit végül kiöntöttem a bögréinkbe.
- Imádlak, hogy mindig tudod, mire van szükségem – mosolyodott el szerelmem édesen, én pedig úgy éreztem, ott zabálom meg, annyira cuki volt.

- Ez azért van, mert azon kívül, hogy te vagy életem szerelme, lelki társak is vagyunk – feleltem, ahogy egy csókot nyomtam a füle mögé, ám mikor húzódtam el, Lou nem engedett, és összenyomta ajkainkat.
Ez elválás után sikerült megreggeliznünk, de természetesen nem szokványos módon, ugyanis Lou egy idő után megunta, hogy csak eszünk vagy etetjük egymást, így elkezdett dobálni a süti darabkáival. Erre tőlem kapott egy kanálnyi lekvárt a hajába.
- Aha, köszi. Ezt hogy fogom kiszedni belőle? Lou ki fog nyírni, ha meglátja – nézegette lekváros frizuráját az előtérben lévő tükörben, miközben azon aggódott, hogy mi lesz fodrászunk és sminkesünk reakciója.
- Tudod, van erre egy nagyon jó megoldás – támaszkodtam meg az ajtófélfánál karba tett kézzel és egy mindentudó mosollyal az arcomon. – Hajmosás.
- Ú, na, ne már! Ez eszembe nem jutott volna! – játszott rá Louis, és jobban eltátotta a száját, mint azt a normális helyzet megkövetelte volna. Ekkor még hozzátette, hogy muszáj lesz lezuhanyoznunk, mert rajtam is lát kajamaradékot, és együtt, hogy spóroljunk a vízzel.

Louis
- Jó, de előtte fel kell takarítanunk – jelentette ki Harry, mire egyből legörbült a szám, ám végül beleegyeztem. Amúgy sem tehettem volna mást.
Nos, igen, én és a takarítás két külön dolog, nem igazán férünk meg egymás mellett. De mivel Harrynek néha előjön a tisztaságmániás énje, ezért muszáj egy kicsit hozzászoknom. Éppen ezen igyekeztem, ahogy felmostam a csoki öntetes padlót a konyhában.
- Ha végeztél, még legalább egyszer átmehetsz rajta – vetette felém Harry, miközben a porszívót vitte el az egyik kisebb szobába, ami ilyen mindenes volt.
- Mi? Már vagy háromszor felmostam! – szólaltam fel eltátott szájjal.
- Az lehet, de akkor nem rendesen. Hajrá – mosolyodott el, majd hozzám lépett visszafelé menet, és egy puszit nyomott a homokomra. – Ha ügyesen megcsinálod, kapsz valami meglepetést zuhanyzás közben – tette hozzá kacsintva, mire egyből visszajött a kedvem a feladathoz.
Kétszer is áttakarítottam a konyhát – vagyis hát a padlót és a konyhaszigetet –, szóval Harrynek egy rossz szava sem lehetett. Ő eközben a nappalit tisztította, köszönhetően a reggeli közbeni kajacsatának. Felporszívózta a szőnyeget és a kanapét, felmosta a padlót és áttörölte az asztalt. A fürdőszobába mentem, ahova Harry is, csak ő azzal a céllal, hogy elpakoljon egy-két takarítószert, míg én azért, hogy átcsábítsam őt a zuhanykabinba.
- Jézusom, Lou! A szívbajt hoztad rám! – rótta fel szerelmem a mellkasára szorított kézzel, ahogy megpördült a tengelye körül. Nekem mindig sikerült megijesztenem őt, ő viszont nem így volt ezzel, folyton kiszúrtam magas alakját.
- Sajnálom – szinte dorombolva mondtam, ahogy hozzábújtam. Karjaimmal rögtön átöleltem derekát, ajkaim pedig a nyakához értek suttogás közben: – Mi lenne, ha átmennénk a zuhanyzóba? Mintha említettél volna valami meglepetést korábban…
- Ó, igen – húzódott kaján mosoly a szájára, miközben hatalmas tenyereit a hátsómra simította. – Dereng valami… – hangja rekedtesen csengett, amitől már végem volt. Ilyenkor különösen szexi volt.

Innentől pedig szükségtelenek voltak a szavak. Ajkaink találkoztak, és vad játékba kezdtek, miközben kezeimmel a pólója alját kerestem meg, hogy lehúzzam róla. Erre a kis időre távolodtunk el egymástól, illetve amíg meztelenre vetkőztünk és beléptünk a zuhanykabinba. Megnyitottuk a vizet, ami először jéghideg volt, így kissé lehűtött minket… minden értelemben. Ám ahogy az felmelegedett, úgy lett minden más is egyre forróbb. Harry a kabin oldalának szorított, amelynek hidegsége kellemesen jól esett, mivel szerelmem jóvoltából a forróság is biztosítva volt. Ajkai az enyémre tapadtak, egyik kezével megtámasztotta magát a zuhanyzó oldalán, a másikat pedig lecsúsztatta az oldalamon keresztül az ágyékomig. Már ekkor végem volt, ezt gondolom, Harry is érezte, mert önelégülten elmosolyodott, amikor ujjai közé vette férfiasságomat.
- Imádom, ahogy a tested válaszol nekem – motyogta a fülemhez, ahogy elkezdett dolgozni rajtam. Szerettem volna reagálni valamit, de csak egy nyögés jött ki a torkomból, ám úgy tűnt, Harrynek ez is elég volt.
Nem tudtam eldönteni, hogy élvezet vagy kín-e, amit művel velem, de tetszett. Ám mikor egy gyors csókot követően letérdelt és keze helyét átvette a szája, már minden egyes gondolatom eltűnt, szerintem azt sem tudtam volna megmondani, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Bár… ez ebben a helyzetben talán sikerült volna.
- Ó, Istenem… Harry – nyöszörögtem, mert ezt már nem tudtam elviselni, annyira jó volt, hogy szinte fájt. Erre az volt a reakciója, hogy még jobban végezte rajtam a feladatát, én pedig pillanatokkal később láttam is a csillagokat az élvezet határát átlépve.

53. rész

Sziasztok! :)

Sajnálom, hogy kedden elmaradt a frissítés, de végleges lett az órarendem, és az alapján nem lesz jó a szokásos kedd. Egyáltalán nem örültem ennek, mert majdhogynem a kezdetektől keddenként hoztam az új részeket, de ez most így nem lesz jó, mert túl sok órám van a hét elején. Úgyhogy majd csütörtöktől fogok itt is frissíteni, kb. így hétvége felé, mint most. Remélem, ez senkinek nem lesz probléma, és majd átállunk erre.

A komolyabb dolgok után pedig a rész... szerintem tetszeni fog nektek, tele van Larryvel, cukiság, vidámság van benne... szóval minden jó, ami csak lehet :D Az előzőhöz köszönöm szépen a visszajelzéseket, kíváncsian várom őket most is! ♥

Ó, és amint láthatjátok, csináltam egy kis változtatást, remélem az új fejléc is elnyeri a tetszéseteket :)

Kellemes olvasást! :)xx

53. rész

Harry
Fogalmam sincs, mikor ébredtem fel, csak azt tudtam, hogy éjszaka van, és a turnébuszon van mindenki. Illetve, hogy vihar tombol odakint, mert a mennydörgésre és a zuhogó esőre keltem fel. Óvatosan a hátamra fordultam az oldalamról, így Louis-t egy picit arrébb pozicionáltam, hogy elférjek. Az addig derekamat átölelő keze a hasamra csúszott, arca pedig a vállamnak dőlt.
- Már reggel van? – motyogta Lou a karomnak, rám meg majdnem a szívbajt hozta. Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Felébresztettelek? – kérdeztem suttogva, most már felé fordulva.
- Nem, már félálomban voltam egy ideje – nyomott el egy ásítást szerelmem. – Mondd, hogy még nem kell kelnünk.
- Még nem kell, nyugi – mosolyodtam el, bár Louis nem láthatta a sötétben. Erre felsóhajtott és elmotyogta, hogy „hála az égnek”. – Segítsek visszaaludni?
- Ühüm – bólintott egyet Lou ásítás közben, majd összegömbölyödött az ágyon.
Mosolyogva figyeltem alakját, mivel a szemem már megszokta a sötétséget, megigazítottam rajta a paplant, közben pedig azon gondolkoztam, hogy melyik dalt énekeljem el neki halkan. Végül az egyik kedvence mellett döntöttem, amit én is imádtam, főleg amikor nekem szokta énekelni. A Look After You-t azóta szeretem, hogy először hallottam Louis-tól. Olyan gyönyörű hangja van, egyszerűen tökéletes, nem is értem, mit gondolnak azok, akik azt beszélik twitteren, hogy nincs hangja. Ők meg akkor süketek. Ha tudnák, hogy Lou hangja az én kedvencem…
- „And I’ll look after you” – énekeltem valahol a dal közepe táján, amikor felfigyeltem szerelmem szuszogására. Nem zavart, hogy elaludt, én befejeztem a dalt. – „Oh oh oh, oh oh oh, be my baby, oh oh oh, oh oh”. Én mindig vigyázni fogok rád, Louis – suttogtam a füléhez, bár ugye aludt, így nem hallhatta. Mosolyogva figyeltem őt, ahogy alszik, ujjaimmal pedig a karját simogattam, legszívesebben örökre így maradtam volna vele.
Talán fél óra telhetett el, amikor kinyitódott a turnébusz háló részének ajtaja, és Paul lépte át a küszöböt. Mindeddig csak néztem szerelmemet a karjaim között.
- Ébresztő, srácok! Megérkeztünk a szállodához, kiszállunk! – tájékoztatott minket túl hangosan, olyannyira, hogy Niall beverte a fejét az emeletes ágyba, ahogy felriadt. Liam álmosan törölgette a szemeit, Louis elkezdett forgolódni, Zayn pedig nyugodtan aludt tovább. Mint mindig.
- Mi van? – mormogta Niall, miközben a homlokát masszírozta az ütés után.
- Megyünk ki az esőbe – egyszerűsítettem le mindenkinek a Paul szájából elhangzottakat, hogy az ébredés utáni kómában is sikerüljön felfogniuk. Ha a készülődés közben nem térnek magukhoz, akkor majd az eső rásegít.
Összepakoltunk pár dolgot, felkaptunk egy-egy melegítő nadrágot és pulcsit, aztán leragadó szemekkel az ajtóhoz sétáltunk. Éppen elcsíptem még a szememmel Mike alakját, gondolom azért ment ki, hogy lefoglalja a szobáinkat. Mi még pár percet vártunk, mivel Zayn rájött, hogy a telefonját az ágyán hagyta, így visszabotorkált érte. Na, az sem volt egyszerű, hogy felébresszük őt, Louis ott könyörgött neki guggolva, hogy legalább az egyik szemét nyissa ki egy pillanatra. Végül nagy nehezen kirángattuk őt, de előre látom, hogy amint belép a szobája ajtaján, ruhástól fog bedőlni az ágyba.
- Jól van, induljatok – szólt Paul, én pedig Niallel a sor elején szaladva igyekeztünk minél előbb fedett helyre érni.
- A legfelső emelet a miénk – lépett hozzánk Mike, majd a kezeinkbe adta a kulcsokat. Amint én elvettem tőle azt, ami a Louis-val közös szobánké volt, Lou rám nézett, egy pillanat alatt mellettem teremt, kivette a kezemből a kulcsot, és a csuklómat megragadva elkezdett a lépcső felé rángatni maga után.

Louis
- Lou, ugye nem gondolod, hogy a legfelső emeletig lépcsőzni fogunk? – hadarta Harry kissé lihegve, miközben felszaladtunk a következő lépcsősoron.
- Ó, dehogynem – mosolyodtam el, és továbbra is húztam őt utánam.
Való igaz, ez egy kissé őrültségnek tűnhetett mindenki számára, akik láttak minket, de olyan jó ötletnek tűnt, hogy muszáj volt megvalósítanom. Az eső sikeresen kiűzte a szememből az álmosságot, úgyhogy most már elememben voltam, ezt pedig Harrynek is meg kellett tapasztalnia, mert… mert neki mindig meg kell tapasztalnia.
- Jó, van még három emelet. Verseny? – álltam meg hirtelen kicsit kifulladva az egyik lépcsőfordulóban.
- Oké – ment bele Harry gyanúsan könnyedén, a következő pillanatban meg már mindketten futásnak is eredtünk.
Eldöntöttem, hogy nem hagyom őt nyerni most, egyébként is én szoktam focizni, nem ő, én jobban bírom ezt. Elképzelésem úgy tűnt, be is bizonyosodik, mivel én értem fel elsőnek az emeletünkre. Futás közben gyorsan megnéztem, melyik szám van ráírva a kulcsra, hogy tudjam, melyik ajtót kell gyorsan kinyitnom – Harry már csak ezért sem nyerhetett, hiszen nálam volt a kulcs –, ám a megfelelő ajtó már nyitva volt, amit eléggé furcsálltam, de azért nem álltam meg. Amint átfutottam egy előtérszerűségen, a nappali részben megláttam a többi srácot is.
- Ti mit kerestek itt? – kérdeztem tőlük hadarva.
- Ez a rész egybe van a két szobával, a tiétek az az ajtó – mutatott Liam a jobb oldalira, én pedig gondolkozás nélkül rohantam oda, hogy kinyissam, főleg mikor megláttam Harryt a szemem sarkából. Becsaptam magam mögött az ajtónkat, majd kifulladva huppantam bele az ágyba.
- Na, végre megvagy! – nevetett fel Harry, aki csak néhány másodperccel később érkezett meg.
- Tudtam, hogy el kellett volna bújom – ingattam a fejem az ágyon fekve, miközben szerelmemet figyeltem, ahogy ledőlt mellém.
- Felesleges lett volna, mert úgyis megtaláltalak volna. Én mindig megtalállak – suttogta egyre közelebb a fülemhez, szavai pedig a szívemet melengették, akármennyire is hangzott ez nyálasnak. Harry mindig előhozza a romantikus énem, amit nem szoktam bánni.
- Éppen ezért merek elbújni – reagáltam hasonlóan érzelmes válasszal, mire elmosolyodott a göndör, aztán felém mászott, másodpercek múlva ajkai már az enyémeken voltak.
- Hupsz, ezt majd később folytatjátok, mert ki kell jönnötök a nappaliba – nyitott ránk vigyorogva Niall, amivel megakadályozta, hogy tovább haladjunk. Pedig már le akartam húzni Harryről a felsőjét.
- Csak én érzem úgy, hogy ő élvezi, ha ilyen jeleneteket lát, mint ez? – nézett le rám Harry homlokráncolva, miután Niall becsukta az ajtót. Kérdésén felnevettem, majd egy csókot nyomtam arcára, végül visszamentünk a nappaliba, amin nem sokkal ezelőtt mindketten csak átfutottunk.
- Mélységesen megtisztelve érzem magam, hogy az előbbi bohóckodásotok után most normálisan jelentetek meg – köszöntött minket Mike, nem is kellett neveket mondania, pontosan tudtam, hogy Harryhez és hozzám beszélt. Csak egy grimaszt vágtam, magamra sem vettem sértő megjegyzését. – Nos, csak annyit akartam mondani, hogy reggel korán lesz ébresztő, egész délelőtt munka van, aztán délután szabadok vagytok az esti koncertig. Jó éjszakát! – tájékoztatott minket nyersen, ám még mielőtt kinyitotta volna az ajtót, visszafordult. – Ó, Louis és Harry, semmilyen hangot nem akarok áthallani a szobámba – jelentette ki. Ezen azonnal felröhögtünk Harryvel, majd a többieknek is hasonló volt a reakciójuk. Csak Harryre néztem, és gondolatban máris megbeszéltük, hogy ez bizony nem így lesz, annyi nyögést és kiáltást fog hallani Mike, amennyit nem szégyellünk.

52. rész

Helló! :)

Sajnálom, hogy tegnap nem hoztam újat, csak későn értem haza, és hullafáradt voltam. És azért is bocsánat amiért ma ilyen későn frissítek, de a mai napom sem volt sokkal nyugisabb. Remélem, tetszeni fog a rész, elég friss, a végét pár napja fejeztem be :'D

Köszönöm szépen a pipákat és a kommentet, ne feledkezzetek el ezekről most sem ♥ És hogy mikor jön a következő, azt nem tudom, ugyanis az órarendem még változhat. Viszont lehet, hogy a már megszokott keddi frissítés nem lesz jó, de ez még nem biztos. Szóval amint lesz időm jövőhéten, jön a következő, csak ezt még nem tudom, mikor lesz.

Azt hiszem, ennyit akartam, a sulihoz mindenkinek sok szerencsét, a végzősöknek pedig, mint én, még több szerencsét kívánok, úgy érzem, szükségünk lesz rá :'D Kellemes olvasást! :)xx

52. rész

Harry
A reggeli elég kínos és feszült csendben telt el, mivel Eleanor is velünk evett. Na, már most ez nem lett volna ilyen, ha nem életem szerelmével kellene eljátszaniuk, hogy ő van Louis-val együtt, nem pedig én. Többnyire Liam, Zayn és Niall beszélt a reggeli alatt, én inkább nem szólaltam meg, mert nem bírtam volna tartani magam, Louis és Eleanor meg… Hát azt hiszem, az ő helyzetüket nem kell megmagyaráznom.
Mikor végeztünk, nagyjából mindenki más programot talált ki, hála a szabad délelőttünknek. Eleanor egy itteni barátnőjével ment el plázázni, Zayn, Liam és Louis a strandolás mellett döntött, Niall és én pedig golfozni indultunk.
- Szerintem bénázni fogok, ezer éve nem játszottam már – mondta Niall, miközben a számunkra megfelelő ütőket kerestük.
- Én még régebben, mint te, úgyhogy én leszek a béna – nevettem fel. Miután megtaláltuk a jó ütőket, megérkezett Steve és David, a két, golfos haverunk.
- Na, srácok, mehet a játék? – lépett mellénk jókedvűen Steve, majd lekezeltünk, és indult is a golf.

- Niall, ne röhögj már, hanem a labdára figyelj! – szóltam rá már sokadjára bandatársamra, bár én is küzdöttem azzal, hogy visszafojtsam a nevetést.
- Jól van… igyekszem, de… nem bírom – nyögte röhögőgörcstől szenvedve, mire csak a fejemet csóváltam. Mi, négyen képtelenek vagyunk akárcsak egyszer is normálisan játszani, mert mindig olyan poénok születnek közben, hogy nem bírjuk eltalálni az ütővel a labdát, annyira nevetünk. Ez történt most is, csak a szokásos.
- Jó, szerintem üss helyette te, Harry, mert így sosem végzünk – törölte le a röhögés közben kicsordult könnyeit David. Ezzel egyetértettem, és mire végeztem, Niall is újra visszatért közénk. Mármint szellemileg.
- És milyen ismét turnézni? Sok az elfoglaltság? – érdeklődött Steve, miután nagy nehezen befejeztük a golfozást, és beültünk egy kávéházba még beszélgetni, mert nem sűrűn tudunk találkozni velük.
- Én imádok turnézni. Minden egyes percét imádom. Ötven év múlva is ezt akarom csinálni – jelentette ki megcáfolhatatlanul Niall.
- Már ha hetven évesen még bírni fogod a tempót – szólt közbe nevetve David, amire mindenkinek hasonló volt a reakciója.
- Egyetértek Niallel. Bár néha elég nehéz, de imádom ezt csinálni – magyaráztam én, nagyon burkoltan utalva arra, amiken Louis-val keresztülmentünk. Illetve, amiken még most is keresztülmegyünk.
- Ezt hogy érted? – kérdezte David. Nyilván nem túl boldog arckifejezésem lehetett az oka annak, hogy nem hagyta annyiban a témát.
- Csak a folyamatos sietés, programok, feladatok… Egy percre sincs időd leülni vagy pihenni, mert mindig kell valamit csinálni. Szeretem ezt a pörgést, de néha kiakasztó – rögtönöztem egy nem is rossz magyarázatot, majd ittam egy kortyot az italomból, nehogy többet áruljak el a kelleténél. Bízom Steve-ben és Davidben, de nem kockáztathatok.
- Ja, igen, persze, ez érthető – bólogatott haverom, én pedig örültem, hogy annyiban hagytuk ezt a témát.
Beszélgetés közben gondolataim folyton visszatértek Louis-hoz, így egy idő után nem bírtam tovább, és elővettem a telefonomat, hogy írjak neki.
„Hiányzol, Lou. Koncert után program?”

Louis
„Te is nekem, babycakes. Nem tudom, de vannak ötleteim. ;)” – küldtem el a válasz SMS-t Harrynek. Reggeli óta nem láttam, és már nagyon hiányzott.
„Ó, mindig imádom az ötleteidet. Alig várom, hogy meg is mutasd. :3”
„Hát még én! Most viszont mennem kell. Ebédnél találkozunk. Szeretlek xx”
„Rendben, én is szeretlek x”
- Tommo, te jössz! – kiáltott ki Zayn a vízből, mivel én következtem, hogy beugorjak a medencébe.
Először csak Zayn, Liam és én akartunk strandolni, de aztán Josh és Sandy is csatlakozott hozzánk, úgyhogy kezdetét vette a medenceharc, mindenki mindenkit lenyomott a víz alá. Egy idő után meguntuk, és kitaláltuk, hogy akkor ugráljunk bele különböző pózokban a medencébe.
- Jövök! – kiáltottam vissza, mielőtt visszatettem a telefonomat a többi közé. – Na, ezt figyeljétek! – hadartam, aztán már neki is futottam, és egy akkora hátast ugrottam, hogy azt hittem, kiszakad a derekam.
- Azt a rohadt, a gerinced nem tört el? – cukkolt nevetve Liam, miután feljöttem a felszínre.
- Az szerintem nem, de majd este Harry rendbe rakja, ha mégis lenne valami probléma – röhögtem fel. Mindenki olyan fejet vágott, hogy ezt nem akarták tudni, de végül nem bírták ki és felnevettek.
- Már ez is túl sok infó volt, Louis. És lehetőleg halkabbak legyetek, mert a múltkor is alig bírtunk elaludni a szomszédszobában – panaszkodott Zayn, ám mosolyát nem tudta elrejteni. Nos, néha nehéz csendben maradni.
- Meglátom, mit tehetek majd az ügy érdekében – feleltem diplomatikusan, komoly arcot felöltve. – Liam, te jössz!
Az egész strandolás, medencézés nagyon jó hangulatban telt el, régen nevettem már ennyit. A probléma csak az volt, hogy ez nem tartott örökké, mivel ebédre újra összegyűlt az addig szétszóródott csapat.
- Niall írt, hogy öt perc és itt lesznek Harryvel – közölte Liam a telefonjára pillantva, majd nem sokkal később megérkezett Mike és Paul is. Egyébként szegény Paul, én őszintén nem tudom, hogy képes elviselni azt a szemétládát.
- Megtisztelőnek érzem, hogy az ötből hárman itt vagytok – köszöntött minket Mike. Lassan már azon lepődnék meg, ha lenne hozzánk egy kedves szava.
- A másik kettő is mindjárt itt lesz szerintem, úgyhogy nyugi – szólt rá Paul. Ezek szerint ő sem szimpatizál Mike-kal. Mondanám, hogy meglepő, de nem az.
Végül percekkel később a két hiányzó tag is megérkezett, illetve Eleanor is. A légkör feszült volt, és érezni lehetett, hogy mindenki kellemetlenül érzi magát, ezt nem is csodálom. Ebéd közben Mike és Paul ismertette velünk a nap további részét, ami munkával telt el. Kajálás után a harmadik albumon és a filmünkön dolgoztunk még, ami eléggé elhúzódott, úgyhogy nem sokkal utána már a koncertre kezdtünk el készülődni. Nagyon jó volt ismét színpadon lenni, a rajongók imádtak minket, én pedig azt, hogy Harryvel egy kicsit több volt a kontakt, mint eddig. Végül hullafáradtan dőltem be a turnébusz háló részében lévő ágyamba.
- Megengedem, hogy megmasszírozd a hátam – szóltam oda, szinte nyögve Harrynek, aki éppen akkor csukta be utánunk az ajtót.
- Megtisztelsz, komolyan – nevetett fel édes hangján. – Mi műveltél, hogy ezt kell csinálnom? – kérdezte, miközben levettem a pólómat, majd hasra fordultam, hogy rám ülhessen, és tehesse a feladatát.
- A medencébe ugráltunk, aztán egy hátasnál akkorát csobbantam, hogy azt hittem, leszakad a derekam. Szóval tedd a dolgod – utasítottam, mint valami király, amin felröhögött, de azért szót fogadott.
- Igenis. Csak aztán azt ne felejtsd el, hogy ezt a szívességet vissza is kérem majd – suttogta a fülembe, mély hangjától pedig kirázott a jól eső hideg.
- Alig várom – nyöszörögtem, mivel szerelmem elkezdte a masszázst, és olyan jól csinálta, hogy azt hittem, ott halok meg alatta. Egész nap alig lehettünk együtt, úgyhogy mindketten kiérdemeltük a mai éjszakát.

51. rész

Helló! :)

Ha kedd, akkor új rész, és hát ez most egy kicsit nyugalmasabbra sikeredett, mint az előző, remélem, tetszeni fog. Köszönöm szépen az előzőhöz kapott visszajelzéseket, és azt is, hogy túlléptük a 30.000 kattintást! Hihetetlenek vagytok! ♥

És még egy fontos dolog van, amit el akarok mondani. Ugye sajnálatos módon jövőhéten már suli, én pedig végzős leszek, így nem tudom, mennyire lesz időm két blogot vezetni. Természetesen egyiket sem akarom átadni vagy szüneteltetni, próbálom ugyanúgy hozni a részeket itt és az After - Larryn is. De elképzelhetőnek tartom, hogy itt néha lesz késés, míg ott nem, mert mondjuk arra több időt szánok, mivel az nagyon jó gyakorlás az angol érettségire (főleg, ha emelt szinten fogok érettségizni belőle, de ezt még nem tudom). Szóval ezért előre is bocsánat, ha előfordul, de azért igyekszem itt is mindent úgy csinálni, ahogy eddig.

Na, bocsánat, hogy ilyen sokat dumáltam, de ezeket mindenféleképpen el akartam mondani. Élvezzétek ki még ezt az egy hetet és kellemes olvasást! :)xx

51. rész

Harry
- Fél óra múlva a recepciónál gyülekező! – kiáltott át a zárt ajtón keresztül Paul, megszakítva ezzel eufórikus állapotom kipihenését. Percekkel ezelőtt még Louis-ról is alig bírtam legördülni, nemhogy felkeljek innen.
- Ez az egész annyira nem érdekel, hogy el sem tudom mondani – sóhajtottam fáradtan. Nem feltétlenül fizikailag voltam fáradt, inkább lelkileg.
- Képzelheted, engem mennyire, de mutassuk meg, hogy erősebbek vagyunk, mint azt Mike gondolja – húzott fel az ágyról Lou, majd lábujjhegyre állva egy csókot nyomott az ajkaimra.
Mivel ő általában bármire rá tud beszélni, így szót fogadtam neki, és még előbb is sikerült elkészülnöm, mert Lou az egyik felsőjét kereste mindenhol. Unalmamban kimentem a szobánk elé, de amint kinyitottam az ajtót, egyből vissza is léptem. Mert ezt a párbeszédet hallani akartam.
- Szóval nem azt akarom mondani, hogy vállalják fel a kapcsolatukat, csak azt, hogy túlzás, amit csinálsz, Mike. Nem kellene ennyire erősen elrejteni ezt az egészet. Hagyd őket egy kicsit…
- Nézd, Zayn, én értem, mire gondolsz, de nem lehet. Amint engedek egy kicsit, ők túllépik a határokat, amit nem engedhetek meg. A karrieretek csúcsán vagytok, vagy legalábbis nagyon közel hozzá, nem ronthatjuk el egy ilyen felelőtlen lépéssel. Úgyhogy értékelem a jó szándékodat, Zayn, de nem. És ne is gondolj semmi ilyesmire többet, ha csak nem szeretnéd, hogy a te kapcsolatodat is a kezeim közé vegyem. És igen, van hozzá jogom, mivel ez nagyon is érinti a banda ügyeit. Na, nyomás lefelé, mert elkésünk! – hadarta Mike, aztán távozott, Zayn pedig totálisan lesokkolódva állt a folyosón. Ekkor sétáltam oda hozzá.
- Hé – szóltam halkan, mire felém kapta a fejét. – Minden oké? – jó, tudom, hülye kérdés, de jobb nem jutott eszembe.
- Hallottad? – kérdezte, és nem is kellett hozzátennie, hogy mit.
- Igen… De nem szándékosan. Véletlenül csöppentem bele a végébe, és nem tudtam már elmenni – vallottam be egy nagyot sóhajtva. – Köszönöm, hogy megpróbáltad, tényleg.
- Nincs mit. Bár jobban örültem volna, ha el is érek valamit, de amikor felhozta Perrie-t… Sajnálom – nézett rám úgy, mintha nem tett volna meg mindent, amit tudott. Ám én tudtam, hogy igen.
- Semmi gond, Mike-ra úgysem lehet hatni. Azt meg soha nem kérném, hogy az én kapcsolatom miatt veszélyeztesd a sajátodat, úgyhogy nincs gáz. Komolyan mondom. És kösz még egyszer – paskoltam meg a vállát, mire elmosolyodott.
- Remélem, egyszer visszakapja ezt a sok baromságot, amit művel – sóhajtotta Zayn, amivel csak egyetérteni tudtam.
- Nem tudom, miről van szó, de először is, ez a mi kapcsolatunk, Harry, másodszor pedig, ha Mike-ról beszélsz, Zayn, akkor csatlakozom – jelent meg hirtelen mellettünk Louis. Szavait hallgatva egyből elmosolyodtam, imádtam, amikor előjött a durvább énje, és mindenkit kiosztott.
- Majd elmesélek mindent a buszon, kettesben – ígértem meg neki, közben pedig Liam és Niall is kinézett a folyosóra.
- Nekünk is! – követelte Liam. – De azért haladjunk, mert Mike le fog cseszni minket – sürgetett minket, de igaza volt, így gyorsan összeszedtük a cuccainkat, és lementünk a recepcióhoz.
- Kész csoda, hogy ideértetek – fogadott minket ilyen kedvesen Mike, ki más. – Louis, Harry, nektek külön köszönet, amiért nem késtetek – vetett ránk egy éles pillantást, mire a szememet forgattam. – Na, indulás! – tapsolt párat, aztán a turnébusz felé vettük az irányt.

Louis
Miután elindultunk a következő helyszínre, a srácokkal egyből elvonultunk a Mike-tól lehető legtávolabbi helyre. Először csak én és Harry, kiélveztük, hogy kettesben lehetünk, még ha nem is teljesen. Aztán néhány csókcsata után csatlakoztak a többiek is, így mindenki a saját ágyára telepedve feküdt. Mivel fáradtak és álmosak voltunk, csakhogy senki nem tudott elaludni.
- Na, most már tényleg elmondhatjátok, hogy miről beszéltetek indulás előtt – könyökölt fel az ágyán Niall, kék szemeit kíváncsian váltakoztatva Harry és Zayn között.
- Igen, még nekem sem mesélted el! – róttam fel játékos hangnemben Harrynek. Már mióta itt vagyunk, és még mindig nem mondta el, amit megígért.
- Oké, oké, csak ne öljetek már meg minket! – röhögte el magát Harry felemelt kezekkel. Aztán Zaynnel együtt röviden elhadarták, az új történéseket.
- Nem hiszem el, hogy lehet Mike ekkora bunkó? – szólalt fel először Liam hitetlenkedve, miután befejezték a sztorit a srácok.
- Elképesztő, hogy azt hiszi, mindent megtehet – csóválta a fejét Niall is.
- Én megyek és megölöm! – döntöttem el egy pillanat alatt. Ám abban a másodpercben, hogy felpattantam, Harry csuklóm után nyúlt, nem engedte, hogy elmenjek, és a többiek is utamat állták.
- Nem csinálsz te semmit, itt maradsz! – szólt rám élesen szerelmem.
- Bizony, éppen elég probléma van így is – értett egyet Zayn, majd lebeszéltek csodás ötletemről, ami mindent megoldott volna.
- Jó, de úgy minden könnyebb lenne – jegyeztem meg már ténylegesen lemondva ötletemről, ám Harry szúrós pillantással jutalmazott. – Csak mondtam – tettem fel a kezeim védekezőn, miközben visszaültem Harry mellé.
- Na, jól van, én inkább behozom a maradék pizzát, aztán ha megettük, aludjunk, mert a holnap sem lesz egyszerű – állt fel Liam, hogy kimenjen a néhány órája rendelt vacsoránk maradékáért. Mindenki támogatta az ötletet, hátha utána gyorsabban el tudunk aludni.
Percek alatt elpusztítottuk a pizzát, így már tényleg elfogyott az összes, aztán bebújtunk az ágyba. Harry átmászott az enyémbe, egyenesen be mögém, és végül úgy helyezkedett, hogy kiskifli-nagykifli pozícióban feküdtünk.
- Tényleg nem lesz egyszerű a holnap – suttogta Harry, nehogy felébressze a többieket, akik már elaludtak. – Főleg, hogy jön Eleanor is.
- Tudom, babycakes, tudom. De nem lesz semmi baj – súgtam, habár tisztában voltam vele, hogy már egy jó ideje csak baj és probléma van, hiába mondogatom folyton azt, hogy nincs és nem lesz. Egy újabb kitörni készülő zokogást nyomtam el, miközben Harry még szorosabban húzott magához. Még éreztem, ahogy egy csókot nyom a nyakamra, aztán elaludtam.

Reggel arra ébredtem fel, hogy egy száj apró csókokat helyez el a testem szinte minden részén. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy ki a tettes, így mosolyogva fordultam Harry felé, aki ugyanígy pillantott rám. A szokásos „jó reggelt” után végre ajkaink is összeértek, hiányoltam már ezt az érzést.
- Mivel érdemeltem ki ezt az ébresztést? – érdeklődtem, ahogy mosolyogva csodáltam a mellettem fekvő tökéletességet.
- Hogy legalább a nap eleje jól induljon, ha már a többi része maga a pokol lesz – felelte, hangja azonban nem volt annyira szomorú. Hozzászoktunk már ehhez.
Ám mielőtt igazán kiélvezhettük volna, hogy kettesben vagyunk, bekiabált Paul, hogy öt perc múlva reggeli, úgyhogy sajnos össze kellett szednünk magunkat. És abban a pillanatban, hogy beértünk a turnébusz úgymond étkező részébe, tudtam, hogy igaza volt Harrynek, csak az ébredés volt jó a mai napban, mivel Eleanor és Mike ott ültek a kis asztalnál. Nem feltétlenül azért lesz szörnyű a mai nap, mert itt van El, hanem azért, mert megint színlelnünk kell.
- Örülök, hogy sikerült felébrednetek. Egyetek, aztán délelőtt szabadprogram van, délutántól viszont munka. A többit ebédnél elmondom – hadarta Mike, és ott is hagyott minket, miközben megérkeztünk a következő arénához.