44. rész

Helló! :)

Bocsánat a késésért, de beteg lettem a hét elején (év végén, én is tudok időzíteni), és nem volt lelkierőm ezzel foglalkozni. Nem tudom, mi lesz a véleményetek erről, a második fele másabb lett most, mint szokott. Mivel fordítás van benne, amit én csináltam, simán előfordulhat, hogy van benne valami hiba, ezért elnézését kérek, igyekeztem azért jól megoldani. Remélem, tetszeni fog :)

A visszajelzéseket nagyon köszönöm, nem is tudjátok, mennyire jól esik, úgyhogy várom őket most is! ♥

Kellemes olvasást! :)xx

44. rész

Harry
Miután leszálltunk és nem ülhettem be abba a kocsiba, mint amiben Louis és Eleanor volt, kis híján összeomlottam ott, mindenki előtt. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ilyet képes volt Mike kitalálni. Mégis, ki a fene szűrné le azt, hogy együtt vagyunk Lou-val abból, hogy egy autóból szállunk ki? Szerintem senki. Aki meg eddig is úgy gondolta, hogy Larry létezik, annak ez nem lett volna újdonság, csak örült volna neki. Azt meg már meg sem említem, hogy nemcsak ketten lettünk volna a kocsiban, mivel El is ott volt, így végképp nem lehetett volna mást gondolni, de mindegy. Nyilvánvaló, hogy Mike direkt csinálja ezt velünk. Tényleg kár volt elmondani, de úgyis kiderült volna előbb-utóbb minden.
„Minden rendben van, baby cakes? Engem kicsinált az a jelenet az autónál” – kaptam meg Louis üzenetét, nem sokkal az után, hogy a külön kocsival elindultunk a repülőtérről.
„Mondanám, hogy igen, de úgyis tudod, hogy nem. Azért túlélem. Csak nagyon hiányzol már most xx”
„Ah, ne is mondd! Alig várom, hogy megint lássalak. Este skype? x”
„Laters, baby ;)”
„Ó, csak hadd gyűrjelek megint magam alá… :3”
„Oké, de utána én leszek felül! :D”
„Ahogy szeretnéd Xxx”

Szélesen vigyorogva csúsztattam a mobilomat a zsebembe, hihetetlen, hogy másodpercek alatt képes a legszomorúbb pillanataimban is felvidítani. Nekem komolyan senki más nem kell Louis-n kívül, mert vele a legjobb. Lehet, hogy korai kijelenteni még, de tudom, hogy nekem ő a tökéletes. Csakis ő.
Még mindig vigyorogtam, amikor kiszálltam az autómból, hiányzott már a londoni lakásom, ezer éve nem voltam benne.
- Nocsak, kit látnak szemeim! – hallottam meg egy nagyon ismerős női hangot, miközben a csomagtartóban pakolásztam, majd megfordultam.
- Gemma? Azt hittem, csak holnap találkozunk – ráncoltam a homlokom meglepődve, ahogy mellém ért nővérem, hogy megöleljen.
- Harry, hát milyen köszöntés ez? – jelent meg a házam ajtajában anya, én pedig teljesen le voltam döbbenve. Jó értelemben, persze. – Felutaztunk, mert már nem bírtuk kivárni, hogy lássunk téged – felelt végül előző kérdésemre, mikor őt is megöleltem. – De menjünk be, alig várom, hogy mesélj a turnéról!
Mialatt felvittem a szobámba a bőröndjeimet, anya és Gemma megterítettek a konyhában, tetszett, hogy rögtön meleg étellel várnak itthon. Át se öltöztem, csak siettem vissza hozzájuk, mert tényleg nagyon hiányoztak és igazán éhes is voltam már.
- Na, és Louis-val minden rendben? – kérdezte Gemma, miközben szedtem a tányéromra az ételből.
- Igen, bár Mike kikészít minket a hülye ötleteivel, hogy hogyan tartson távol minket egymástól, és még véletlenül se legyünk egy helyen ketten, mert akkor egyből azt hiszi, azt gondolják az emberek, hogy együtt vagyunk. Most sem jöhettem el a repülőtérről azzal a kocsival, amiben Louis is ült. Az mellékes, hogy Eleanor is ott volt – fakadtam ki, de jól esett kiadni magamból. Mostanra a fájdalom kezdett átalakulni dühvé, de persze azért még mindig fájt.
- Ó, édesem, akkor miért hagyjátok, hogy ezt tegye veletek? – érdeklődött anya aggódva, kezét az enyémre téve.
- Mert nincs más választásunk, már mondtam nektek is. Vagy ezt csináljuk, vagy tönkremegyünk, és rengeteg rajongó utál meg minket. Ezt nem kockáztathatjuk, sem Lou, sem én. A banda az első, ez az alapszabályunk.
- Minden rendbe fog jönni, szívem, hidd el – ölelt magához anya szorosan, Gemma pedig megnyugtatóan elmosolyodott. Nagyon remélem, hogy igaza lesz.

Louis
Harry nélkül nehéz az élet, ezt már sokszor tapasztaltam, és most megint ehhez volt szerencsém, részletkérdés, hogy nem akartam. Az persze jó volt, hogy a családommal lehettem, hiányoztak már a lányok meg anya is, de ez akkor sem volt olyan, mintha Harry is itt lett volna.
Az első pár nap nehezen telt el, gondolatok ezrei futottak át az agyamon, úgy éreztem, megőrülök tőlük, így egyszer fogtam egy papírt és tollat, és kiírtam magamból őket.
A kezem, a kezed, megkötözve, mint két hajó.
Sodródás, súlytalanság, hullámok próbálják megtörni.
Bármit megtennék, hogy megmentsem,
Miért olyan nehéz kimondani?
Nem is nagyon gondolkoztam a szavakon, maguktól jöttek, csak azt éreztem, hogy ki kell írnom magamból azt, ami bennem van. Az ihlet egy része a Harryn és a rajtam lévő tetoválásokból jött, ha erre valaki rá is jön, bizonyítani nem tudja, és Mike-nak sem lehet hozzá egy rossz szava, mert biztos vagyok benne, hogy a rajongók imádni fogják. És Harry is.
A szívem, a szíved, szorosan ülnek, mint a könyvtámasz,
Oldalak közöttünk, vég nélkül megírva.
Olyan sok szó van, amit nem mondunk ki.
Nem akarok várni, amíg vége.
Te teszel erőssé.
Nem hazudtam, amikor azt írtam le, hogy ő tesz erőssé. Bár azt nem írtam bele, hogy pontosan ki az, a Larry shipperek úgyis tudni fogják, hogy Harry. Ő tesz engem erőssé, miatta bírtam ki idáig és miatta kell még kibírnom.
Sajnálom, ha azt mondom, szükségem van rád,
De nem érdekel, nem félek a szerelemtől,
Mert amikor nem vagyok veled, gyengébb vagyok.
Ez olyan rossz? Ez annyira rossz?
Hogy te teszel erőssé.
Szükségem van Harryre, ezt nem tagadom. Kell nekem, mert nélküle gyenge vagyok. Azt hiszem, minden érzésemet beleírtam ebbe a dalba, ami Harryhez kapcsolódik, anélkül, hogy megemlítettem volna a nevét. Mindent elmondtam, miközben semmit sem. Csak azt tudom, hogy szükségem van rá, és nem félek bevallani, mennyire gyenge vagyok, ha nincs velem. Ő tesz erőssé.
Gondolj bele, mennyi szeretet lett már elvesztegetve,
Az emberek mindig megpróbálnak elmenekülni tőle.
Lépj tovább, hogy felhagyjanak a szívtöréssel,
De nincs semmi, amitől elfutok,
Te teszel erőssé.
Csak arra tudtam gondolni, mennyire szeretek Harryvel lenni. Nem értem, hogy néhány ember miért fél a szerelemtől. Igazuk van abban, hogy sok szenvedéssel jár, de a boldog pillanatok mindenért kárpótolnak, és minden rosszat elfeledtetnek. Mi már csak tudjuk Harryvel…
Szóval, bébi, ragaszkodj a szívemhez, ohh
Szükségem van rád, hogy megtarts a széteséstől,
Én mindig ragaszkodni fogok,
Mert te teszel erőssé.
Ezekben a sorokban is csak az igazságot írtam le. Nem számít, mi történik, én akkor is ragaszkodni fogok Harryhez. Nem élném túl, ha ő nem hozzám. Szükségem van rá, hogy egybe tartson, mert nélküle szétesek. Csak akkor jó, ha velem van, ha a közelemben van. Néha már megijedek a Harry iránt való érzéseimtől, hogy mennyire mélyek és erősek. Ekkor pedig a szinte kész dalszövegnek, vallomásnak meg is lett a címe. Strong.

43. rész

Helló! :)

Itt a kedd, és itt is van az új rész. A hangulat továbbra sem csattan ki a boldogságtól, de szerintem ehhez lassan már hozzászoktok. A képekhez raktam fel egy újat, én a "Love you first" címet adnám neki, csekkoljátok és kiderül, miért!

A kommenteknek, pipáknak továbbra is nagyon örülök, jelezzetek bátran, hogy milyen lett a rész! ♥

És szerintem ennyit is akartam, mostanában nincs sok mondanivalóm :D A sulihoz kitartást, nemsokára vége, a részhez pedig kellemes olvasást! :)xx

43. rész

Harry
A kiborulásom után próbáltam összeszedni magam, amiben sokat segített, hogy Louis végig mellettem volt. Nem mentünk vissza Mike szobájába, bezárkóztunk a sajátunkba, és hogy a pótkulccsal se tudjon bejönni, a mi kulcsunkat benne hagytuk a zárban. Mivel így a fiúkat is kizártuk, ők telefonon kommunikáltak velünk. Azért azt sajnálom, hogy most teljesen olyan, mintha kétfelé szakadt volna a banda, Louis és én, illetve Niall, Zayn és Liam, pedig ez nem igaz. Egyszerűen csak annyi történt, hogy mi egymást teljesen meg tudjuk nyugtatni, mindig, a többi srácnak meg ez nem mindig sikerül.
A késő délutáni koncert miatt viszont ki kellett mozdulnunk Louis-val a saját kis világunkból. Nagyjából ugyanúgy viselkedtünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, ami azért hatalmas teljesítmény, mikor semmi sincs rendben.
- Nos, mindenki itt van és készen van? – nézett végig rajtunk Mike, miután a koncert végeztével összepakoltunk a hotelben, és már csak ki kellett szállni a kisbuszból, hogy felszálljunk a repülőgépre. – Rendben, akkor indulás! Ahogy megbeszéltük – tette hozzá nyomatékosan, ami leginkább Eleanorra, Louis-ra és rám vonatkozott. Így hát kénytelenek voltunk azt csinálni, amibe bele lettünk kényszerítve. Először Louis és Eleanor szállt ki, természetesen testőrökkel, aztán Liam és Niall, én hátul mentem Zaynnel, a sort pedig Paul és még néhány testőr zárta. A vakuk csak úgy villogtak, miközben én alig bírtam semleges arckifejezést felölteni, amikor néhány órával korábban Louis még az én kezemet fogta, és sokkal, de sokkal boldogabb volt.
- Nyugi, mindjárt vége – veregette meg a vállamat Zayn, mire halványan elmosolyodva bólintottam egyet. Bárcsak ennek az egésznek vége lenne már! De természetesen az élet folyton szívat engem, így azt a pár percet legalább egy évtizednek éreztem. A repülőnkön legalább nem kellett tovább színlelnünk, Louis váltott pár szót Eleanorral, a következő pillanatban pedig már mellettem is volt, és összekulcsolta az ujjainkat.
- Most már a tiéd vagyok – suttogta, miközben megszorította a kezemet. Egy halvány mosolyt villantottam szerelmemre, aki ezt egy szemöldökráncolással reagálta le, de mielőtt még megkérdezhette volna, hogy mi a baj, elhúztam őt, hogy a lehető legtávolabb üljünk le Mike-tól. Leghátul foglaltunk el néhány helyet, Louis pedig egyből majdnem az ölébe húzott, aztán mikor leesett, hogy mit szeretne, én is segítettem neki. Végül kényelmesen elhelyezkedtem, fejem az ölében pihent, kezével a hajamat piszkálta, mosolyogva nézett le rám. – Most már elmondod, mi a baj?
- Ez az egész – feleltem röviden, de Louis homlokráncolása után folytattam, hogy megértse: – Színészkednünk kell, csak a négy fal között érhetsz hozzám úgy, ahogy akarom és fordítva, az emberek előtt meg semmit sem csinálhatunk. Ráadásul itt van Eleanor, aki megkap mindent, amit én csak ritkán – fejeztem be, talán kissé hadartam is a végére, de nem érdekelt. Kiadtam magamból, és vártam Louis reakciójára, amit pár másodperces csend után hallhattam is:
- Először is. Teljesen megértem a mondandód első részét, és tudom, milyen érzés, mert én is ezzel szenvedek, ugyanígy vagyok vele. Másodszor viszont, nem értek egyet azzal, hogy El mindent megkap. Illetve igen, de nem úgy, ahogy te. Téged máshogy érintelek meg, mikor a bőrödhöz érek, úgy érzem, belehalok a gyönyörbe, míg nála nem, érted? Téged szeretlek, és csakis téged, senki mást – suttogta a fülembe, amitől olyan melegség öntötte el a szívem, hogy szavakkal lehetetlen leírni. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy lehajolt hozzám, majd megcsókolt. – És tényleg nem kap meg mindent Eleanor, mert őt sosem dugtam meg úgy, mint téged, és már többé nem is fogom. Ahogyan senki mást sem rajtad kívül – tette hozzá halkan, csábítóan, továbbra is a fülembe súgva. Ekkor éreztem, hogy a testemben lévő összes vér az ágyékomba tódul, de félúton megállt Mike hangja miatt.

Louis
- Végtelenül megtisztelnétek, ha figyelembe vennétek azt az apró tényt, hogy rajtatok kívül mások is vannak ezen a gépen, akik nem kíváncsiak az undorító dolgaitokra – mondta Mike úgy, mintha teljesen természetes és megszokott lenne, hogy így kioszt minket. Azt már meg sem említem, hogy megzavarta az egyik legromantikusabb pillanatunkat Harryvel.
- Te pedig megtehetnéd azt a szívességet, hogy ha zavar valami, akkor nem nézel oda – villantottam egy álmosolyt, mire Mike rögtön elkomorodott.
- Alig várom, hogy szétkerüljetek, és ne kelljen elviselnem ezt a látványt – mutatott rajtunk végig undorodva, majd elment, de ez azért rosszul esett. Eddig se kedveltem őt és a Modestet, de ezután már egyenesen utálom.
- Mennyivel jobb volt, amikor Paul figyelt ránk és osztotta ki a feladatokat, nem ez az idióta – sóhajtotta Harry továbbra is az ölemben feküdve.
- És ez egyre csak rosszabb lesz – csóváltam meg a fejem kissé elszomorodva, mire Harry megszorította egy kicsit összekulcsolt kezünket. Ezen halványan elmosolyodtam, majd egy csókot nyomtam a homlokára, és jobbnak láttam, ha mindketten elalszunk, amivel szerelmem is egyetértett. Hosszú, kemény és fárasztó napjaink lesznek még, ebben biztos vagyok.
A repülőút nagy részét átaludtam, ez eléggé kifejezi, mennyire fáradt voltam már, de ahogy láttam, a többiek se pörögtek túlságosan. Niall és Liam telefonozott vagy irkáltak valamit egy papírra, Zayn szintén aludt, Harry pedig továbbra is az ölemben fekve telefonozott vagy aludt. Milyen izgalmas programok.
- Jó reggelt, Lou – mosolygott rám Harry, amikor kinyitottam a szememet és kicsit kinyújtóztam, már amennyire ez ülve lehetséges. Álmosan pislogva motyogtam el, hogy neki is, amikor szóltak, hogy mindjárt leszállunk.
- Ha a leszállás azt jelenti, hogy nem lehetek veled napokig, akkor inkább a levegőben akarok maradni – motyogtam szerelmem haját simogatva, Harry bólintott, majd lehajoltam hozzá és egy csókot nyomtam ajkaira.
- Meg fogjuk oldani, hogy mindennap beszélhessünk, hidd el – próbált vigasztalni, ami jól esett, de a telefonon való kommunikáció akkor sem lesz ugyanolyan, mintha személyesen találkoznánk.
Innentől kezdve pedig egy csak rosszabb lett. A leszállást követően, ahogy kiléptünk a gépből az én helyemnek Eleanor mellett kellett, hogy legyen, nem Harry mellett. Természetesen mi mentünk legelöl egy testőr után, Harry leghátul Liammel, csak hogy még messzebb legyen tőlem. A fotósok persze már itt voltak, és millió képet készítettek, Mike nyilván szólt nekik, komolyan mondom ez az ember egyre undorítóbb dolgokat művel. De ezzel még nem is lett volna olyan nagy baj, ehhez már lassan hozzászokom. Azonban, mikor az autókhoz értünk, és Harry abba a járműbe akart beszállni, amiben én már benne voltam – meg ugye Eleanor is –, nem engedték meg neki, hogy csatlakozhasson.
- Miért nem szállhat be Harry is? – kérdeztem az egyik testőrt, aki szerelmem karját fogta, megakadályozva őt abban, hogy közelebb lehessen hozzám.
- Kérdezd Mike-ot – felelte, majd el is húzta Harryt, aki a legkevésbé sem akart elmenni tőlem, ám balhét nem vághatott ki, hiszen akkor még nagyobb bajba kerülnénk. Így hát hagynunk kellett, hogy szétválasszanak minket. Újra.
A sírás határán álltam, ahogy vissza kellett húzódnom az autóba, nehogy rám csapják az ajtót, akármennyire is nem férfias. Nem érdekelt volna az sem, ha elsírom magam, de mégis muszáj volt tartanom magam, főleg a látszat kedvéért.
- Ez azért már túlzás Mike-tól. Senki nem gondolná, hogy… együtt vagytok csak azért, mert egy autóból szálltok ki – szólalt meg váratlanul Eleanor csendesen, a közepén kissé megakadva. Nem gondoltam volna, hogy figyelt. – Akik meg alapból ezt hiszik, azoknak tökmindegy.
- Kár, hogy Mike és a Modest nem így gondolja, ahogy te – feleltem szinte suttogva, mikor elindultunk, és éreztem, hogy egyre messzebb kerülök Harrytől.

42. rész

Helló! :)

Bocsánat, hogy (tőlem szokatlanul) ilyen későn hoztam csak az új részt, de dolgom volt. Nem mondom azt, hogy minden happy lesz ebben a részben, mert nem, azért remélem, tetszeni fog :)

Véleményeiteket továbbra is várom, ne fogjátok magatokat vissza! :D ♥

És azt hiszem, ennyi is lennék, mostanában csak ilyen rövid vagyok, úgyhogy kellemes olvasást! :)xx

42. rész

Harry
Mindketten pontosan tudtuk Louis-val, hogy jó hírre nem számíthatunk Mike-tól. Nem adná meg nekünk azt az örömöt, hogy nyugodtan boldogok lehessünk. Éppen ezért az a fél óra, amit kaptunk, sokkal rosszabb hangulatban telt el, mint mondjuk, a tegnap este.
- Nem számít, mi lesz Mike-nál, mi akkor is együtt maradunk – súgta Lou, még mielőtt kinyitottuk volna az ajtót, arcomat kezei közé vette.
- Együtt. Mindig – bólintottam rá, majd egy csókot nyomtam ajkaira, végül nagy levegőt véve lenyomtam a kilincset.
El sem mertem képzelni, mi vár ránk a másik szobában, ha Mike már pótkulcsot is képes volt szerezni, csak hogy megzavarhasson minket. Biztos vagyok benne, hogy már most el lesz rontva a nap, pedig nemrég kezdődött. És mivel a mai koncert után egy hetes szünetünk lesz, valamiért volt egy olyan érzésem, hogy Mike keresztül akarja húzni a terveinket. Még nem beszéltünk róla Louis-val, de én úgy gondoltam, hogy egy-két napot kettesben töltünk teljes titokban, aztán hazamegyünk a családunkhoz. Most viszont erre egyre kevesebb esélyt látok.
- Végtelenül megtiszteltek, hogy hajlandóak voltatok csak tíz percet késni – fogadott minket „kedvesen” Mike, ahogy becsuktam magunk mögött az ajtót. Én csak egy grimaszt vágtam, Lou pedig figyelmen kívül hagyta, ami elég könnyen ment neki, mert észrevette Eleanort is, így gondolom, zavarban volt. Ekkor jött be utánunk Zayn, mindenki más már itt volt. – Mozgás, mozgás! – tapsolt Mike sürgetően Zaynnek, hogy igyekezzen. Elfojtottam egy morgást, nem ér, hogy minket rögtön leszidott. – Nos, örülök, hogy végre mindenki itt van. Ismertetném is, hogy mi lesz az egy hetes szünetetek alatt – kezdett bele a magyarázásba Mike, mialatt megtaláltuk a helyünket. Liam, Niall, Eleanor és most már Zayn is az ágyon ültek, míg Louis és én megálltunk a szemközti falaknak támaszkodva.
- Már nem azért, de nem mi döntjük el, hogy mit akarunk csinálni? – szólt közbe Niall homlokráncolva, nem igazán értette a helyzetet, amit átéreztem.
- Nem mindenki – mosolyodott el undorítóan Mike, éreztem, hogy a „nem mindenki” alatt Louis-ra és rám gondolt. Hát nem aranyos? – Tehát. Először is, Liam, Niall és Zayn, ti mit terveztetek? – nézett kérdőn a három megszólítottra. Miért gondolom úgy, hogy az egyszerűbb esetekkel kezdett?
- Mindannyian hazarepülnénk holnap a családunkhoz – felelte szóvivőként Liam, Niall és Zayn pedig egyetértve bólintott.
- Rendben, gondolom, hiányoznak a barátnőitek, haverjaitok, oké. Aztán a következő koncert előtt időben kell visszajönnötök, mert nagy bajok lesznek, ha késtek. De biztos, ami biztos, rátok szólok – pötyögte be a telefonjába, feltehetőleg azért, hogy ne felejtse el. – Ó, és semmi olyasmit ne csináljatok, amiben megsérülhettek, vagy legalább legyetek óvatosak! Sosem lehet tudni.
Szem forgatva pillantottam Louis-ra, miközben Mike darálta a hülye, átlátszó szövegét. Szerelmem arcáról egyértelműen le lehetett olvasni, hogy nem boldog, sokkal inkább ideges. Mikor észrevette, hogy nézem, próbáltam egy megnyugtató mosolyt küldeni neki, bár nem tudom, mennyire sikerült, amikor mindent éreztem, csak megnyugvást és nyugalmat nem.
- Eleanor, Louis, Harry! – figyeltem fel Mike éles hangjára, ahogy minket szólított. – Ti vagytok a következők. Szóval. Ti is visszarepültök Niallékkel együtt, valamelyik repülőtéren csinálnak majd pár képet, amin persze Louis és Eleanor együtt mutatkoznak. Harry, te előbb visszarepülsz Amerikába, mint a többiek, és mielőtt megkérdeznéd, miért, elárulom, hogy azért, mert az mondtam. Louis, te meg próbálj már meg úgy kinézni, mintha boldog lennél, amikor Eleanorral vagy! – nézett Lou-ra Mike, mire nálam elszakadt a cérna. Nem tudtam már visszafogni magam, a számon magától jöttek ki a szavak:
- Majd megteszi akkor, ha te is boldogan tudsz mosolyogni, mikor egy álkapcsolatban kell lenned azért, mert muszáj, és nem lehetsz azzal, akivel akarsz, és akit tényleg szeretsz!

Louis
Elnyílt szájjal hallgattam Harry kiborulását, ami egyszerre melengette a szívemet és ébresztett bennem aggodalmat. Örültem, mert ezzel is éreztette velem, mennyire szeret, de aggódtam, mert ezen Mike ki fog akadni, Eleanorról nem is beszélve. Ám ezek a gondolatok egy pillanat alatt kikerültek a fejemből, mikor a lábaim szinte maguktól indultak meg, hogy Harry után menjek, aki véleménye kinyilvánítását követően becsapta maga mögött az ajtót. Belehaltam volna, ha nem mehetek utána, és egyáltalán nem érdekelt, ki mit gondolt, tudtam, hogy nem hagyhatom most egyedül szerelmemet.
- Harry, jól vagy? – kérdeztem rögtön, mikor megláttam őt, éppen a szobánk ajtajának kilincsére fonta ujjait.
- Nem, Lou, rohadtul nem vagyok jól! – folytatta a kiabálást, amin meglepődtem, és szemöldök ráncolva néztem, ahogy kivágja az ajtót. De legalább nyitva hagyta azt, így gondoltam, bemehetek én is, és nem szándékozik kizárni engem a közös szobánkból.
- Megkérdezhetem, hogy pontosan mi bajod van? – érdeklődtem másabb hangnemben, mint az előző kérdésemnél. Igazából volt fogalmam arról, miért mérges, de azt nem tűröm, hogy rajtam töltse ki a dühét, amikor egyáltalán nem én tehetek róla.
- Ó, persze. Több is van – felelt most már gúnyos hangon, azonban még mindig hangosabban, mint általában szokott beszélni. – Miért csinálja ezt Mike? Mi a francnak kell nekem előbb visszajönnöm? Miért kell úgy csinálnod, mintha boldog lennél Eleanorral, amikor nem vagy az? Miért kell ennyire a média előtt élnetek a „kapcsolatotokat”? És a legfontosabb, hogy te miért fogadod ezt ilyen nyugodtan? Miért nem akadsz ki és tiltakozol ellene? Miért csak én viselem ezt olyan nehezen? Te miért nem? – ahogy sorolta a kérdéseket, úgy húzta fel magát egyre jobban, hadonászott a levegőben, a végére pedig csapkodott is. Értettem és nem értettem Harry reakcióját. Lehet, én is ezt tenném a helyében, de megbeszéltük, hogy együtt maradunk és kibírjuk a végéig.
- Harry, nyugodj meg – kezdtem nyugodt hangon, nem akartam vele kiabálni. Vele utáltam a legjobban, mert ha olyat mondok dühömben, amit nem akarok, akkor azzal nemcsak őt bántom meg, hanem magamat is.
- Nem! Majd megnyugszom akkor, ha teszel valamit annak érdekében, hogy ne legyen ilyen nehéz! – annak ellenére, hogy még mindig kiabált, könnyek jelentek meg a szemében, amitől megszakadt a szívem. Azonnal hozzá léptem, hogy átöleljem, amire először semmilyen reakciót nem kaptam, de nem érdekelt. Nem engedtem el, mert nem akartam, képtelen lettem volna csak ott állni előtte, és nézni, ahogy lefolynak a könnyek az arcán. Le akartam törölni őket, elfeledtetni vele a bánatát és mosolyt csalni a helyére.
- Nem lesz semmi baj, túl fogunk jutni ezen – mondogattam Harrynek, miközben a haját és a hátát simogattam, szerettem volna, ha megnyugszik.
- De mikor? Fogalmam sincs, meddig bírom, és már elegem van – szinte már zokogta a nyakamba, kezeit pedig végre megéreztem, mikor átölelt ő is. Kicsit elfordítottam a fejem, hogy adjak az arcára egy puszit, amire láttam, hogy lehunyta szemeit, majd vett egy mély levegőt.
- Csss – suttogtam továbbra is simogatva őt, soha többé nekem akartam őt elengedni. – Hidd el, hogy én is nehezen viselem, és engem is kiborított Mike ezzel a mostani döntésével, de tehetünk mást? Meg kell tennünk, ha nem akarjuk, hogy mindennek vége legyen, amit eddig elértünk – magyaráztam, közben pedig reménykedtem, hogy Harry meg is érti majd az én álláspontomat.
- Te vagy a legjobb dolog az életemben – súgta szorosabban ölelve engem, már nyugodtabban, én pedig megcsókoltam őt.

41. rész

Sziasztok! :)
Már itt is a következő, ami... hát nem túl boldog, nem túl szomorú, hasonló, mint az előzőek. Ó, és a napokban átléptük a 20.000 kattintást, el sem tudom mondani, mennyire örültem neki, komolyan hihetetlen! Ti vagytok a legjobbak! ♥

És szerintem más mondanivalóm nincs is, kivételesen most csak ennyi lennék. Akiknek érettségi szünet van, azoknak jó pihenést még, akik pedig érettségiznek, azoknak sok sikert!

Kellemes olvasást! :)xx

41. rész

Harry
Louis a hangpróbára és a koncertre kissé másabb hangulatban tért vissza, mint ahogy elment. Pozitív értelemben. Gondolom, beszélgettek Eleanorral, aki persze jött vele, hiszen muszáj volt. Elég kínosnak éreztem a helyzetet, hogy ő is, Louis is és én is egy helyen voltunk. Fura szerelmi háromszög ez.
- Holnap reggel tíz órára mindenkit várok a szobámba! Eligazítás lesz – közölte Mike ellentmondást nem tűrő hangon, majd beviharzott a hotelszobájába. Szemöldök ráncolva néztünk össze a srácokkal, meg ugye Eleanorral, végül egy sóhaj után mindenki visszavonult, hogy pihenjünk. Ez úgy nézett ki, hogy Niall, Liam és Zayn egy szobába, Louis és én a sajátunkba, Eleanor pedig külön. Nos, ez is furcsa és kellemetlen helyzet volt.
- Miért gondolom úgy, hogy a holnap sem lesz valami boldog nap? – tette fel a kérdést Louis sóhajtva, ahogy becsuktam mögöttünk az ajtót és bezártam.
- Mert valószínűleg így is lesz – feleltem, bár egyikünk sem akarta hallani a választ, még akkor sem, ha tudtuk azt. – Egyébként beszélgettetek Eleanorral? – kérdeztem végül rá, eddig erre nem volt lehetőségem, és már nagyon kíváncsi voltam. Louis eldobta magát az ágyra, úgy szólalt meg:
- Igen. Szerencsére nem akadt ki, bár nem tudta teljesen megérteni, amit nem is csodálok. És mondta, hogy még idő kell neki.
- Szóval… akkor nem fog elárulni minket? – önzőnek éreztem magam, hogy ez érdekel a legjobban ezzel a dologgal kapcsolatban, de nem tehetek róla.
- Nem. Amúgy sincs sok választása, Mike rá is ugyanúgy ráerőlteti majd azt, amit ő akar, mint velünk tette – magyarázta semleges hangon. – De ne beszéljünk most erről, elegem van a mai napból.
- Egyetértek. Inkább élvezzük ki, hogy végre nyugodtan együtt lehetünk – bólintottam rá ötletére, és máris az ölébe ültem. – Tudod, mire gondoltam? – kérdeztem hirtelen pár perccel később, bár tisztában voltam vele, hogy fogalma sincs. Ezt bizonyítja az is, hogy Louis csak megrázta a fejét. – Menjünk, és fürödjünk meg együtt – böktem ki kissé izgatottan, mire szerelmem arcán egy egyre nagyobbodó vigyor jelent meg.
- Tökéletes ötlet – egyezett bele, majd a nyakamba puszilt, és megütögette a hátsómat, jelezve, hogy szálljak le róla, mert így nem fog eljutni a fürdőbe. Jókedvűen felpattantam róla, aztán megragadtam a kezét, és úgy húztam Louis-t magam után. – Még nem is fürödtünk együtt – jegyezte meg.
- Tényleg. Ideje lesz bepótolni az elmaradást – mosolyogtam rá kacéran, miközben leültem a kád szélére, és megnyitottam a csapot. Lou addig a tükör előtt illegette magát, amit élvezet volt nézni, de égtem a vágytól, hogy megérinthessem, és a lehető legközelebb legyen hozzám. Végül nem bírtam magammal, felálltam, hozzámentem, majd hátulról átöleltem. Fejem a vállán pihentettem, kezeinket összefontam magunk előtt, úgy tekintettem a tükörbe. Louis szintén a tükörképünket figyelte egy hihetetlenül édes mosollyal az ajkain.
- Ez a mai nap legjobb része – mondta halkan, fejét pedig még jobban a nyakamhoz nyomta, mire én elfordítottam az arcom, hogy megpusziljam.
- Egyetértek. Jobb, ha kiélvezzük, mert a holnapi biztosan rosszabb lesz.
- Tuti. De hanyagoljuk ezt a témát, emlékszel? Elég lesz ezzel holnap reggel foglalkozni – simogatta a kézfejemet szerelmem.
- Ó, persze – jutott eszembe a néhány perccel ezelőtti megegyezésünk. De igaza van Lou-nak, ne rontsuk el ilyenekkel a mai esténket. – Na, és mit csináljunk majd fürdés után? – kérdeztem vigyorogva, hogy témát váltsak.
- Hát, nem is tudom… – váltott Louis arca is hasonlóra, mint az enyém. – Gondolom, vannak ötleteid…
- Nekem mindig – feleltem még mindig vigyorogva, aztán beleharaptam a fülébe, mire vissza akarta volna adni, de elléptem mögüle, hogy megnézzem, hogy áll a víz. – Kezdhetsz vetkőzni – jegyeztem meg, ahogy ismét leültem a kád szélére. Én engedem a vizet, Lou meg szórakoztat. Ez így igazságos.

Louis
Miután konkrétan egy chippendale show-t lenyomtam Harrynek, ugyanezt kértem tőle, és természetesen szívesen is viszonozta a bemutatót. Aztán végül beült a kádba, én pedig eléje, vagyis gyakorlatilag az ölében ültem. Még jó, hogy nagyjából elfértünk mindketten.
- Az jutott ma eszembe, hogy Simonnak még nem is mondtuk el, hogy együtt vagyunk – szólalt meg mögöttem Harry, miközben a derekamat simogatta.
- Igaz. Pedig jó lenne, lehet, hogy rá hallgatna Mike – jutott eszembe, ahogy jobban belegondoltam. Bár nem Simon volt a főnök, neki köszönhetően jutottunk el idáig, neki köszönhetünk mindent, így azért ért valamennyit az ő szava. Remélhetőleg most is mellettünk fog állni.
- Kétlem, hogy Mike-ot érdekelné Simon véleménye, de sosem lehet tudni. Egyébként Simon most itt van, Amerikában?
- Azt hiszem, igen. Úgy láttam a neten, hogy az X-factor miatt itt tölt pár napot mostanában – válaszoltam, közben megkerestem Harry kezeit, és összekulcsoltam az ujjainkat.
- Akkor jó lenne holnap felhívni, és beszélni vele. Már, ha Mike nem gondolt ki valami szörnyűséget – sóhajtotta szerelmem, majd szorosabban fonta körém karjait, ami biztonságérzettel töltött el.
- Ó, ne is mondd! De úgy látszik, nem tudunk úgy beszélgetni, hogy ne lyukadnánk ki valahogy a holnaphoz – nyögtem fel.
- Bocs, csak… nem ez volt életem legjobb napja – szabadkozott Harry, és még folytatta volna tovább, de hátrafordítottam a fejem, próbáltam úgy helyezkedni, hogy elérjem a nyakát. Mikor ez sikerült, egy csókot nyomtam rá, kicsit megszívtam a bőrét, ami egy nyögést váltott ki belőle.
- Majd én elfelejtetem veled. Legalább ma estére – súgtam, miután kissé eltávolodtam tőle, de leheletem a bőréhez ért, láttam, hogy kirázta a hideg.
- Alig várom – felelte szinte remegő hangon, mire elégedett mosoly kúszott az arcomra. – Nem lehetne már most elkezdeni? – hallottam meg kérdését, biztos voltam benne, hogy vigyorog. Erre nem szóltam semmit, csak úgy helyezkedtem a kádban, hogy szemben legyek vele. Olyan közel ültem hozzá, amennyire lehetett, szám az övére tapadt, kezeim pedig eltűntek a víz alatt. Az egyikkel megkerestem a férfiasságát, hogy kezelésbe vegyem, míg a másikkal a derekát cirógattam. Másodpercekkel később hallottam Harry nyögését. Ekkor már biztos voltam benne, hogy az ágyban fogunk kikötni, és mindketten teljesen ki leszünk elégülve. Ahogy csak lehet.

A másnap már rosszul indult, főleg az éjszakánkhoz hasonlítva. Éppen Harryhez bújtam volna még közelebb, és a takarót kerestem, ami kissé lecsúszott rólunk, amikor kivágódott az ajtó.
- Te jó isten, mi a franc! – kiáltott fel meglepődésében Mike, mire azonnal kipattantak a szemeim, majd felültem az ágyon, hogy a paplan után kapjak. – Mi a fenét műveltetek? Vagy várjatok, egyáltalán nem akarom tudni, belegondolni is undorító – ment át fintorba az arckifejezése. Gondolom, mik juthattak eszébe, amikor meztelenül feküdtünk, és csak a derekunk környékén volt takaró.
- Rátérnél arra, hogy miért zavartál meg minket? – ült fel mellettem Harry is ásítva. Nem túlzottan zavartatta magát, hogy majdnem feltárta a farkát Mike-nak is. Én viszont nem örültem volna neki, elég, ha azt csak én ismerem.
- Persze. Fél óra múlva a szobámban vagytok ti is, és elmondom, mi lesz a következő néhány napban. És mielőtt még megkérdeznétek, hogy jöttem be: a pótkulccsal. Igyekezzetek! – hadarta, és máris becsapta maga után az ajtót.
- Miért van olyan érzésem, hogy ma végünk lesz? – tettem fel a költői kérdést sóhajtva, mire Harry csak visszadőlt az ágyba. Ez nem lesz egyszerű.