2014. október 17., péntek

58. rész

Helló! :)
Szörnyű, hogy nagyjából minden héten egy bocsánatkéréssel kezdek, de úgy látszik, mostanában ez már csak így van. Most is hoztam volna előbb, csak nemrég fejeztem be a rész második felét, mivel a hét eleje elég húzós volt nekem. Remélem, tetszeni fog, nem érzem a legjobbnak, de majd ti eldöntitek. És igen, kiderül, hogy lesz-e veszekedés vagy sem :D
A visszajelzéseket köszönöm szépen, kíváncsi vagyok, mit fogtok ehhez szólni ♥
Szerintem csak ennyit akartam, úgyhogy kitartást a sulihoz, mindjárt itt az őszi szünet, a részhez pedig kellemes olvasást! :)xx






58. rész

Harry
Nem akartam haragudni Louis-ra, de mégis az voltam. Borzasztóan. Tisztában vagyok vele, hogy ő sem így szerette volna eltölteni a bulit, azonban nem volt más, akit okolhattam volna, vagy kitölthettem volna a dühömet. Jó, Eleanor ott volt, de őt már alapból nem szívlelem. Nyilván Mike ötlete volt ez az egész, ám ő nem volt jelen a bulin, a többi srácnak meg semmi köze ehhez, természetesen. Szóval maradt Louis. Akit a világon a legjobban szeretek, és egyben a világon a legnagyobb fájdalmat tudja nekem okozni. Szándékosan vagy akaratlanul, tökmindegy.
- Szóval? – emeltem meg az egyik szemöldökömet továbbra is Lou magyarázatára várva, miután bementünk a házba és kerestünk egy szobát, hogy nyugodt körülmények között beszélhessük ezt meg. Bár mivel legalább ötvenszer nyitottak ránk, Louis megelégelte, és bezárta az ajtót.
- Először is, ne gondold azt, hogy megint vele akarok lenni, mert nem – jelentette ki anélkül, hogy nevet említett volna, de erre nem is volt szükség. Mindketten tudtuk, hogy Eleanorról van szó. – Csak beszélgettünk és hülyültünk egy kicsit.
- Azt láttam. Nagyon jól elvoltatok – jegyeztem meg szúrós szemmel pillantva rá. Nem szántam annyira erős kommentnek, de így sikerült.
- Szerintem kezd túllépni rajtam. Tegnap még elég rosszkedvű volt, amikor hazaértünk Doncasterből, ma meg már szinte fesztelenül beszélgettünk. Mikor rákérdeztem, azt mondta, hogy áthívta tegnap este Maxet, aki rendbe tette lelkileg. Szóval nincs miért aggódnod. Egyébként sincs, mivel tudod, hogy téged szeretlek. Csakis téged – mondta ki, mire muszáj volt megfordulnom, addig karba tett kézzel, neki háttal álltam.
- Ki az a Max?
- Egy régebbi haverja, de lehet, hogy most már több is lesz, nem csak egy barát.
- Jó, de ez nem változtat azon a tényen, hogy szörnyen feldühít, amikor úgy viselkedtek, mintha még mindig együtt lennétek – komorultam el újra. Természetesen örültem, hogy végre csak az enyém lehet Lou és El túllép rajta, azonban a nagy közönség előtt még továbbra is egy párt alkottak, ami kikészít.
- Tudom, babycakes, és hidd el, hogy én is utálom ezt. Veled akarom azt csinálni, amit Eleanorral kell, de nem lehet. Tudod jól, hogy veled lenne az igazi – mondandója végére hangja elhalkult, a dühöm pedig végleg elszállt, mikor magához húzott, hogy megcsókoljon. – Na, mérges vagy még?
- Nem – nevettem el magam, mivel a világ legédesebb nézésével ajándékozott meg. – Tudod, hogy rád sosem tudtam sokáig haragudni.
- Igen, tudom – mosolyodott el Lou is. – Na, igyunk valamit!
Louis-nak ezt a kijelentését egy szájra puszi követte, majd már sokkal jobb kedvűen tértünk újra vissza a földszintre. A konyhában kerestünk magunknak alkoholt, és a többiekre gondolva, több üveget is magunkhoz vettünk. Mi már csak ilyen aranyosak vagyunk, hogy rájuk is gondolunk.
- Látom, már minden rendben – mosolygott ránk Sophia, miután összeszedtük a srácokat egy közös koccintásra. Bár ilyen már volt, azért mi akartunk olyat is, amikor csak mi öten koccintunk Liamre. Sophia persze itt volt és felajánlottuk neki, hogy ő is csatlakozzon, de visszautasította, mondván, hogy az úgy nem lenne az igazi.
- Igen, megbeszéltük – biccentettem a lány felé, aztán egyenesen Louis-t kerestem meg szemeimmel, mire ő rám kacsintott.
- Csak a szokásos veszekedés – adta viccesen a többiek tudtára Lou, mivel ők nem értették, hogy miről van szó, és persze mindenki felnevetett, de mi ketten tudtuk, hogy ezek a veszekedések azért komolyak és nehezek. Mi viszont mindent meg fogunk oldani.

Louis
- Harry, ne csináld, gyere már be! – kiáltottam szerelmem után, aki jó néhány pohár alkohol után elég laza állapotba került. Éppen azt találta ki, hogy ő ki akar menni a kertbe. Na, most ezzel nem lenne semmi baj, csakhogy odakint közben elkezdett szakadni az eső.
- Buli lesz, figyeld meg – szólt vissza nevetve, és meg sem várta, hogy reagáljak valamit, már nyitotta is ki az ajtót.
- Jobb lesz, ha vigyázol rá – tette a vállamra a kezét Liam mosolyogva, ahogy szerelmem után nézett ő is.
- Miért pont én?
- Mert te többet tolerálsz, mint mi – mondta ki, és hát ezzel egyet kellett értenem. Meg aztán, ha előjön a kanos énje, jobb, ha én vagyok vele.
- Azért segíthettek majd, ha úgy alakul – szögeztem le Liamre nézve, majd Harry után indultam, mert a végén még képes lesz megfázni.
Először kerestem magamnak egy esernyőt, de a szél is fújt, így feleslegesnek ítéltem, úgyhogy a felsőm kapucniját tettem a fejemre. Nem nagy védelem, mégis jobb, mint Harryé, aki egy szál fehér pólóban és fekete farmerben rohangált odakint. Úgy nézett ki, mint egy elmebeteg, aki kiszökött a klinikáról vagy a gumiszobából, így előbb a kitörni készülő nevetésemet kellett legyűrnöm, ami nem volt egyszerű, de végül megembereltem magam.
- Jó, szerintem eleget rohangáltál már idekint, gyere be, mert megfázol – szóltam rá ismét, de mintha meg sem hallott volna. – Hallasz?
- Na, Lou! Ne legyél már ilyen! – jött oda hozzám ugrándozva. A haja teljesen vizes volt, a cipője és farmerja sem állt máshogy, illetve a pólója totálisan átázott, rátapadt a felsőtestére. És mivel fehér színű volt, nem könnyítette meg a helyzetemet. – Te mindig benne vagy a hülyeségekben.
- Igen, de… – megálltam mondandóm közben, mivel nem tudtam, hogyan folytassam. Mondjam azt, hogy igen, de holnap után megint turné, és nem kéne megbetegedni? Megtenném, ám az a helyzet, hogy én is szívesen szórakoznék az esőben a szerelmemmel. Meg aztán fura lenne, ha én magyaráznám, hogy ezt nem kellene, amikor én tényleg minden ökörségben benne vagyok. – Na, jó – adtam be a derekam, mire Harry arcára egy hatalmas mosoly költözött.
Ezek után rohangáltunk, nevettünk és kergettük egymást, szerencsére senki sem figyelt ránk, hiszen kint nem volt senki, mivel késő volt és ömlött az eső, illetve a bulin résztvevők közül mindenki bent tartózkodott, csak a fedett teraszon álldogáltak páran, de ott se sokan, mert nem volt éppen túl meleg.
- Most már talán mehetnénk haza – álltam meg Harry mellett, aki a falnak dőlve kapkodott levegőért. Nem mondott semmit, csak bólintott, így elővettem a telefonomat, hogy felhívjam… Pault, ki mást.
Mivel itt mindenki ivott alkoholt, nyilván nem vezet haza senki, aki kocsival jött, tehát vagy érte jön valaki, vagy itt alszik a házban, esetleg a közelben. Én jobbnak láttam inkább hazamenni, főleg miután Harry kicsit sokat ivott. Én nem annyit, ez a sok szaladgálás a hidegben, esőben meg ki is józanított. Harryt még ez sem teljesen.
- Nem hiszem el, hogy hajnalok hajnalán iderángattál ebben az időben – fogadott „kedvesen” Paul, amin csak felnevettünk Harryvel.
- Imádunk, mint mindig – villantottam rá egy ezer wattos mosolyt, aztán beszálltunk az autójába. Gyorsan írtam Niallnek, hogy Harryvel eljöttünk, ne keressenek, aztán már szerelmemre kellett figyelnem, akinek be nem állt a szája. Paul inkább nem kérdezett semmit, szerintem jobban is tette egyébként, végül megállt a többi sráccal közös házunknál.
- Kösz a fuvart – kacsintott Paulra Harry, én meg úgy elkezdtem röhögni Paul arckifejezésén, hogy alig bírtam kiszállni az autóból, de azért sikerült.
- Holnap kinyír minket – nyugtáztam nevetve, aztán szerelmem keze után nyúltam. – Na, menjünk be, mert tényleg betegek leszünk.

2014. október 11., szombat

57. rész

Sziasztok! :)
Már szerettem volna tegnap hozni a részt, de annyi tanulnivalóm lett hétvégére, hogy tegnap is tanultam, este pedig a fejezet második felét írtam meg. Remélem, tetszeni fog, és már most bocsánatot kérek a végéért, de muszáj volt :D
Köszönöm a pipákat és kommenteket az előzőhöz, kíváncsian várom őket most is ♥
És szerintem most csak ennyi mondanivalóm volt, úgyhogy kellemes olvasást! :)xx




57. rész

Harry
- Készen vagy már, Harry? – kiáltott fel Zayn az emeletre a földszintről. – A végén még miattad késünk el a buliból.
- Jövök már – dünnyögtem, miközben a fürdőszoba tükrében egy utolsó mozdulattal igazítottam helyre a göndör fürtjeimet.
- Na, végre. Nem tudom, Louis hogy bírja veled – röhögte el magát, ahogy elrakta a telefonját a zsebébe.
- Khm, az ő kedvéért hamarabb készülök el. Tudod, neki megvannak a módszerei, amikkel rá tud venni – húzódott vigyor az arcomra egy-két ilyen alkalomra gondolva, Zayn pedig csaknem megállt léptében az ajtó felé.
- Részleteket nem szeretnék tudni, köszi – jelentette ki nevetve, aztán az autójához mentünk, hogy induljunk Liam szülinapi bulijába, ami Andy házban lesz megtartva. Ezt találtuk a legjobb helyszínnek, erre tutira nem gondol Liam, mivel neki fogalma sincs az egészről, szóval meglepetés lesz.
Már vagy egy hete nem láttam Louis-t, és bár telefonon természetesen kommunikáltunk, az azért nem hasonlítható a személyes találkozáshoz. Én Zaynnel megyek a buliba, mert mi már mindketten pár nappal előbb visszajöttünk Londonba, így a közös házunkban maradtunk. Louis Niallel érkezik meg, ők csak tegnap estefelé értek vissza a fővárosba, Liam pedig Sophiával jön majd.
- Ó – hagyta el Zayn száját ez az egy betű, miközben leparkolt Andy házánál, mire kíváncsian felé kaptam a fejem, hogy megtudjam, mi okozta ezt. Kezével előre mutatott, az irányt követve pedig én is megláttam reakciójának okát. Az rendben van, hogy Niall és Louis megérkezett, csakhogy velük volt Eleanor is.
- Ez nem igaz – sóhajtottam bosszúsan az ablaknak döntve a fejem. – Csak egy olyan közös bulit kérek, ahol nem tűnik fel ez a nőszemély!
- Nem lesz gáz, Eleanor pedig nyilván nem azért jött ide, mert annyira akart – mondta Zayn, és bár tudtam ezt, mégis mérges voltam egy kicsit a lányra. Ő nyilvánosan is együtt lehet azzal a személlyel, akivel én nem, és ez mindennél jobban fáj. Csak az vigasztal, hogy én ezek helyett megkapom a nyugodt, abszolút nem nyilvános pillanatokat, amiket meg ő nem, és szerintem bátran kijelenthetem, hogy a kettő közül a második a fontosabb.
- Igen, tudom, csak amikor ő is itt van, mindig nehezebb – túrtam a hajamba, mentálisan felkészítve magam arra, hogy el kell viselnem, hogy más is hozzányúl tökéletes barátomhoz.
- Nyugi, majd iszunk egy kicsit, és minden lazább lesz – veregetett vállon Zayn, ötletébe pedig bele is egyeztem.
Miután kiszálltunk az autóból, egyenesen a bejárat felé indultunk, aztán Andy megmutatta, hova rakhatjuk le Liam ajándékait. Ahogy az egyik szoba felé mentünk, Louis tekintete találkozott az enyémmel, éppen a konyhából jött ki. Egy mosoly jelent meg ajkain, nekem pedig kényszerítenem kellett magamat, hogy ne rohanjak egyenesen hozzá. Csak az gátolt meg, hogy majdnem felestem, amikor elértünk egy lépcsőhöz, amin persze Lou jót röhögött. Onnantól már tényleg előre néztem.
- Szerezzünk piát – vetettem fel, miután ismét a földszinten, a lépcső aljánál voltunk, és a többek után keresgéltünk, de nem láttuk őket sehol.
Szerencsére a ház nem volt annyira zsúfolt, mint vártam, így nem kellett átverekedni magunkat a konyháig. Az italokat átnézve a vodkanarancs mellett döntöttünk, aztán átmentünk a nappaliba. Ám éppen hogy beléptünk, én megálltam menet közben, mivel pont elkaptam, ahogy Eleanor súg valamit Lou fülébe, amin végül mindketten jót nevetnek. Azt meg sem említem, hogy egymás kezét fogták.
- Jönnek! – kiabálta Andy, egyértelműen Liamre és Sophiára célozva. A zene megállt, a fényeket lekapcsolták, és síri csend telepedett a házra.
- Még mindig nem értem, hogy miért kell idejönnünk – hallatszott át közvetlenül az ajtó túloldaláról Liam értetlen hangja.
- Csak nyiss be – felelte Sophia, majd nyílt is az ajtó.

Louis
- Boldog szülinapot! – kiáltotta mindenki, Liam arcán pedig tisztán lehetett látni a meglepődést.
- Úristen – ez volt Liam első reakciója, mielőtt körbevették volna az emberek, hogy azt a két szót személyesen is elmondják neki. Ez egy jó ideig el is tartott, Eleanorral alig bírtunk hozzájutni, mivel mindenki egyszerre akarta felköszönteni őt, ám végül sikerrel jártunk.
Egyébként ahhoz képest, hogy mennyire kiakadtam, amikor Mike tegnap este felhívott, még mielőtt elköszöntem volna Eltől, hogy a lánynak is jönnie kell velem, egészen jó hangulatban telt el eddig a buli. Az otthon töltött néhány naphoz képest meg egyértelműen jobban. Olyan mintha megint minden olyan lenne, mint régen, azzal a különbséggel, hogy már nem vagyunk együtt, de még mindig tudunk közösen hülyéskedni. Illetve most már tudunk újra. Így azért valamennyire elviselhető ez a folyamatos hazudozás.
Harry viszont aggaszt, a kezdeti összemosolygásunk óta nem történt semmi, oda se jött hozzám, rám se nézett. Nagyon remélem, hogy semmi komoly probléma nincs, mert fogalmam sincs, hogy akkor mit csinálnék. Régóta nem veszekedtünk, habár a turné folyamán előfordult párszor, de mostanában nem, és egyáltalán nem hiányzik, hogy ennyi ember előtt rendezzünk jelenetet.
- Lou? Nem is figyeltél, ugye? – hallottam meg Eleanor hangját, ami kiszakított gondolataimból. Ajkain mosoly játszott, amely örömmel töltött el, régen láttam már ilyen jókedvűen, és szörnyen elszomorít, hogy ez miattam volt.
- Bocsi, nem, kicsit elgondolkoztam.
- Azt látom – emelte nevetve a szájához a poharát. – De ne aggódj, biztosan csak azon van kiakadva, hogy velem vagy – tette hozzá, miután lenyelte a kortyot, mire kérdőn néztem rá. – Harry. Nyilvánvaló, hogy nem tetszik, hogy nem beszéltél még vele. Keresd meg, és magyarázd el neki, mielőtt még elméleteket kezd el gyártani arról, hogy mégsem akarsz vele lenni.
- Ööö... miért mondod most ezt nekem? Pár hete ki lettél volna készülve, ha ugyanez történik – ráncoltam a homlokom, mert tényleg nem értettem. Még tegnap este is eléggé kedvtelen volt, miután hazaértünk Doncasterből, és el sem tudom képzelni, hogy mi okozhatta ezt a változást egyetlen éjszaka alatt.
- Megértem, hogy furcsállod. Tegnap este kicsit padlón voltam, Max pedig átjött, és… nagyjából helyre tette a lelkem. Tudod, ő nagyon sokat segített nekem, amikor… elmondtad, hogy mi a helyzet, aztán megszoktuk, hogy együtt lógunk – magyarázta hol mosolyogva, hol kissé szomorkásan.
- Értem. Nos, örülök, hogy találtál valakit, aki jobb kedvre derít, amikor arra van szükséged – mosolyodtam el én is.
Legszívesebben még kérdezgettem volna Maxről, de volt egy olyan érzésem, hogy erről most nem szívesen beszél, így inkább hanyagoltam a témát, és Harry keresésére indultam. Mivel a házban nem találtam, kinéztem az udvarra, ahol éppen Sophiával dumált.
- Na, jó, megkeresem Liamet, beszéljetek csak nyugodtan – húzódott egy mosoly Sophia arcára, ahogy megálltam mellettük.
- Ő is tudja, mikor kell lelépnie – jegyezte meg Harry a lány után nézve. – Egyébként miért is jöttél? – tette fel a kérdést olyan hangnemben, amiből egyből tudtam, hogy mérges rám. Ezek szerint igaza volt korábban Eleanornak.
- Ne beszélj így, és tudom, hogy miken jár az agyad, de rosszul gondolod – kezdtem el egyből magyarázkodni. Nem azért, mert valami rosszat csináltam, hanem azért, mert azt akartam, hogy tudja az igazat.
- Igen? Akkor várom a magyarázatot.

2014. október 3., péntek

56. rész

Helló! :)
Na, végre sikerült pénteken jelentkeznem, igaz, tegnap és ma írtam meg a részt, de legalább itt van. Mondjuk nem érzem a legjobban sikerültnek, azért remélem, tetszeni fog nektek.
Köszönöm szépen a kommentet és a pipkát, ajándékozzatok meg párral most is, kíváncsi vagyok a véleményeitekre! ♥
És a szokásos rész előtti kép nem lehet más, mint az always in my heart, hiszen ma van a 3 éves évfordulója! Mondjuk twitteren ez tegnap volt ünnepelve, de a tweet időpontjánál ma áll, szóval ezt nem teljesen értem, de a lényeg, hogy azóta megint eltelt egy újabb év...
Kellemes olvasást! :)xx






56. rész

Harry
- Micsoda? Mit keres ott Eleanor? – kérdeztem homlokráncolva, amint becsuktam magam mögött a régi szobám ajtaját.
Miután Louis-val külön-külön elindultunk haza, túlestem a „nagy beszélgetés” első részén anyával és a nővéremmel, hogy kivel mi történt, amíg nem találkoztunk. Ez persze folytatódni fog este is, mikor Robin is hazaérkezik. Éppen valamilyen filmet néztük Gemmával, mialatt anya főzött, amikor csörgött a telefonom, Lou hívott, így inkább elvonultam egy kicsit, hogy nyugodtan tudjunk beszélni.
- Mike mondta neki, hogy ide kell jönnie. Merthogy most azt kell látniuk a rajongóknak, hogy a szünet alatt hazalátogattunk a családomhoz, és milyen nagy a boldogság meg tökéletes minden – magyarázta Lou a telefonba.
- Ez komolyan nem normális – tátottam el a számat, szavait hallva. – Mondjuk Mike-ról van szó, nem tudom, miért lepődöm még meg ezen.
- Azt hiszi, hogy mindent megtehet. Miután beszéltem erről Ellel, felhívtam Mike-ot, és jól leordítottam a fejét, hogy ezt mégis hogy képzelte. Majdnem kiröhögött, aztán rideg hangon közölte a szokásosat, hogy ha nem akarjuk elveszíteni a pozíciónkat a popiparban, akkor fogjam be és csináljam a dolgomat, majd lecsapta a telefont. Esküszöm, hogy egy idióta.
- Te jó ég, ez totál hülye. De ne aggódj, a következő koncerten majd csinálunk valamit. Nem olyan feltűnő dolgot, csak hogy megnyugtassuk a Larry shippereket, miután felkerülnek rólatok a képek a netre – jutott eszembe egy „bosszú”. Ha Mike azt hiszi, hogy bármit megtehet velünk, akkor téved, elfeledkezik a következményekről.
Ezen ötletembe Lou rögtön bele is egyezett, aztán el kellett köszönnünk, mivel őt nyaggatták a húgai, hogy játsszon velük, utánam pedig Gemma kiabált, hogy nem azért jöttem haza, hogy a régi szobámban telefonáljak. Ennek igazat kellett adnom, így vacsoráig elszórakoztattuk egymást.
- Egyébként Louis-val és veled minden rendben van? – kérdezte anya, miután kirakta az asztalra a vacsorát. Halványan elmosolyodtam, már azóta vártam ezt a kérdést, hogy megérkeztem.
- Igen, kivéve mikor Mike közbeavatkozik, szóval semmi újdonság nincs.
- Ó, nagyon sajnálom, édesem.
- És mikor jön már Louis is el hozzánk? Rég láttam őt – érdeklődött Robin. Hálás voltam, amiért próbálta terelni a témát a szomorúbb dolgokról.
- Nos, biztos vagyok benne, hogy ő is nagyon szeretne itt lenni, de sajnos ez nem csak rajtunk múlik. Mondjuk, csatlakozhatnátok a turnéhoz pár napra, már úgyis csak Ausztrália, Új-Zéland és Japán van hátra, akkor találkozhatnátok Louis-val is meg a többiekkel is – ajánlottam fel.
- Jó ötlet, arrafelé mostanában lesz jó idő, szóval lehetne egy kis családi nyaralás is – fűzte tovább Gemma, egyértelműen beleegyezve ajánlatomba.
- Akkor, ha mindenkinek megfelel, ezt megbeszéltük – mosolyodott el anya, egy részem pedig megnyugodott, hogy nem kell megint hónapokig távol lennem tőlük, hiszen hamarosan ők is jönnek utánam.
- És mi a helyzet Eleanorral? – kérdezte nővérem. – Csak mert attól függetlenül, ami történt, én jól összebarátkoztam vele – tette hozzá, szerintem egy kicsit tartva a reakciómtól. Bár nem örültem, hogy erről kell még itthon is beszélnem, természetesen nem akadtam ki.
- Hát, gondolom, nem egyszerű neki, de nem tehet róla Lou, hogy nem belé szerelmes. El kellett fogadnia. És eléggé kínos, amikor Mike kitalálja, hogy velünk kell lennie, de ez van. Más lassan úgyis kezdem megszokni – sóhajtottam fel, ám mielőtt még egy csomó „ó, istenem” és „annyira sajnálom” elhangzott volna, közbevágtam: – Szóval, mikor akartok csatlakozni a turnéhoz?

Louis
- Ne felejtsd el berakni Liam ajándékát is, Louis! – kiáltott fel anya az emeletre, miközben a régi szobámban pakoltam, ugyanis nemsokára indulok vissza Londonba. Illetve indulunk, mivel Eleanor is jön velem.
- Jó, de hol van? – ordítottam vissza. Nálunk teljesen megszokott, hogy így kommunikálunk, nem akadály nekünk, hogy az egyikünk a földszinten van, míg a másikunk az emeleten.
- Nehogy azt mondd, hogy nem tudod! Keresd meg, valahol fent van! – kaptam meg a választ, ami nem segített, de hát ez van. Ezen viszont nem akadtam fenn, más segítség után néztem.
- Lottie! Gyere már ide! – szóltam húgomnak, remélem, ő tudja. – Hol van Liam ajándéka? – tettem fel neki is a kérdést, amint belépett az ajtón.
- Szerintem az asztalod alsó fiókjába tetted – adott tippet, ami be is jött. A kérdés csak az, hogy ő honnan tudta, hogy ott van, és én miért nem? – És egyébként mi van a többiekkel? Harry jól van? Mondd meg neki, hogy alig várom, hogy megint találkozzunk.
- Öhm… mindenki fáradt, de jól vagyunk, és… persze, átadom – feleltem kicsit zavartan. Ez csak nekem furcsa? Bár végül is mindegy, ha tetszik Lottie-nak Harry, abból úgysem lenne semmi, mivel ezt nem engedném meg, és Harry egyébként is az én barátom.
Pakolás után mindenki összeült az étkezőasztalnál, hogy ebédeljünk, és bár érdekes volt a hangulat, mivel a húgaimnak fogalma sem volt arról, hogy Eleanor már nem a barátnőm, azért valahogy eltelt.
- Remélem, hamarosan megint eljöttök hozzánk – nézett rám anya, miközben az autóm csomagtartójába pakoltam be El és az én cuccaimat.
- Próbálunk majd időt szakítani rá – mosolyodott el Eleanor. Hát igen, muszáj volt tettetni, hogy ő tényleg a barátnőm, hiszen a húgaim is kint álltak a kapuban. Csak remélni tudom, hogy nem fognak utálni, ha kiderül az igazság.
- Helyes! De addig be kellene iktatnunk valamikor egy vásárlást is – jegyezte meg Lottie, egyértelműen Eleanornak címezve.
- Mindenképp – nevette el magát El. – Majd megbeszéljük, hogy mikor – egyezett bele, aztán mindenki elköszönt mindenkitől, így a búcsúzkodás kissé hosszadalmasra sikeredett, de végül sikerült beülnünk az autómba.
- Bocs Lottie miatt, de nem mondhatjuk még el neki az igazat – szólaltam meg, miután elhagytuk Doncastert.
- Semmi gond, érthető – biztosított, hogy nem probléma, de azért gondolom, nem esett neki valami jól, csak nem akarta bevallani nekem. – És ha visszaértünk Londonba, mi lesz?
- Nos, Liam szülinapi bulija lesz holnap, nem tudom, hogy arra kellene-e jönnöd – feleltem az igazsághoz híven, ugyanis fogalmam sem volt, hogy Mike mit tervezett holnapra. Ha jönnie kell Elnek, az eléggé kínos és érdekes lesz, mivel Harry is ott lesz ugye.
- Mindegy, majd szól Mike, ha kellek.
- Figyelj, El, sajnálom, hogy így alakult a helyzet, tudom, hogy ez az én hibám, és lehetne máshogy is, de…
- Ne, nem kell magyarázkodnod – szakított félbe. – Tudom, hogy nem így akartad, és nem tehetsz róla, hogy beleszerettél valaki másba. Lehetett volna ez egy egyszerű szakítás is, de Mike közbeavatkozása miatt nem úgy alakult, ahogy egy normális helyzetben történt volna, szóval nem a te hibád – fejtette ki véleményét, amin eléggé meglepődtem, ám örültem is neki.
- Ó, oké. És köszönöm Harry nevében is, hogy ezt teszed, még akkor is, ha nagyon nehéz neked – néztem rá egy pillanatra, aztán vissza az útra. Még sok mindent akartam volna mondani neki, de éreztem, hogy nem szívesen beszél erről, így inkább nem erőltettem tovább a témát.
- Nincs mit – felelt halkan, az ablakon kibámulva.