53. rész

Sziasztok! :)

Sajnálom, hogy kedden elmaradt a frissítés, de végleges lett az órarendem, és az alapján nem lesz jó a szokásos kedd. Egyáltalán nem örültem ennek, mert majdhogynem a kezdetektől keddenként hoztam az új részeket, de ez most így nem lesz jó, mert túl sok órám van a hét elején. Úgyhogy majd csütörtöktől fogok itt is frissíteni, kb. így hétvége felé, mint most. Remélem, ez senkinek nem lesz probléma, és majd átállunk erre.

A komolyabb dolgok után pedig a rész... szerintem tetszeni fog nektek, tele van Larryvel, cukiság, vidámság van benne... szóval minden jó, ami csak lehet :D Az előzőhöz köszönöm szépen a visszajelzéseket, kíváncsian várom őket most is! ♥

Ó, és amint láthatjátok, csináltam egy kis változtatást, remélem az új fejléc is elnyeri a tetszéseteket :)

Kellemes olvasást! :)xx

53. rész

Harry
Fogalmam sincs, mikor ébredtem fel, csak azt tudtam, hogy éjszaka van, és a turnébuszon van mindenki. Illetve, hogy vihar tombol odakint, mert a mennydörgésre és a zuhogó esőre keltem fel. Óvatosan a hátamra fordultam az oldalamról, így Louis-t egy picit arrébb pozicionáltam, hogy elférjek. Az addig derekamat átölelő keze a hasamra csúszott, arca pedig a vállamnak dőlt.
- Már reggel van? – motyogta Lou a karomnak, rám meg majdnem a szívbajt hozta. Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Felébresztettelek? – kérdeztem suttogva, most már felé fordulva.
- Nem, már félálomban voltam egy ideje – nyomott el egy ásítást szerelmem. – Mondd, hogy még nem kell kelnünk.
- Még nem kell, nyugi – mosolyodtam el, bár Louis nem láthatta a sötétben. Erre felsóhajtott és elmotyogta, hogy „hála az égnek”. – Segítsek visszaaludni?
- Ühüm – bólintott egyet Lou ásítás közben, majd összegömbölyödött az ágyon.
Mosolyogva figyeltem alakját, mivel a szemem már megszokta a sötétséget, megigazítottam rajta a paplant, közben pedig azon gondolkoztam, hogy melyik dalt énekeljem el neki halkan. Végül az egyik kedvence mellett döntöttem, amit én is imádtam, főleg amikor nekem szokta énekelni. A Look After You-t azóta szeretem, hogy először hallottam Louis-tól. Olyan gyönyörű hangja van, egyszerűen tökéletes, nem is értem, mit gondolnak azok, akik azt beszélik twitteren, hogy nincs hangja. Ők meg akkor süketek. Ha tudnák, hogy Lou hangja az én kedvencem…
- „And I’ll look after you” – énekeltem valahol a dal közepe táján, amikor felfigyeltem szerelmem szuszogására. Nem zavart, hogy elaludt, én befejeztem a dalt. – „Oh oh oh, oh oh oh, be my baby, oh oh oh, oh oh”. Én mindig vigyázni fogok rád, Louis – suttogtam a füléhez, bár ugye aludt, így nem hallhatta. Mosolyogva figyeltem őt, ahogy alszik, ujjaimmal pedig a karját simogattam, legszívesebben örökre így maradtam volna vele.
Talán fél óra telhetett el, amikor kinyitódott a turnébusz háló részének ajtaja, és Paul lépte át a küszöböt. Mindeddig csak néztem szerelmemet a karjaim között.
- Ébresztő, srácok! Megérkeztünk a szállodához, kiszállunk! – tájékoztatott minket túl hangosan, olyannyira, hogy Niall beverte a fejét az emeletes ágyba, ahogy felriadt. Liam álmosan törölgette a szemeit, Louis elkezdett forgolódni, Zayn pedig nyugodtan aludt tovább. Mint mindig.
- Mi van? – mormogta Niall, miközben a homlokát masszírozta az ütés után.
- Megyünk ki az esőbe – egyszerűsítettem le mindenkinek a Paul szájából elhangzottakat, hogy az ébredés utáni kómában is sikerüljön felfogniuk. Ha a készülődés közben nem térnek magukhoz, akkor majd az eső rásegít.
Összepakoltunk pár dolgot, felkaptunk egy-egy melegítő nadrágot és pulcsit, aztán leragadó szemekkel az ajtóhoz sétáltunk. Éppen elcsíptem még a szememmel Mike alakját, gondolom azért ment ki, hogy lefoglalja a szobáinkat. Mi még pár percet vártunk, mivel Zayn rájött, hogy a telefonját az ágyán hagyta, így visszabotorkált érte. Na, az sem volt egyszerű, hogy felébresszük őt, Louis ott könyörgött neki guggolva, hogy legalább az egyik szemét nyissa ki egy pillanatra. Végül nagy nehezen kirángattuk őt, de előre látom, hogy amint belép a szobája ajtaján, ruhástól fog bedőlni az ágyba.
- Jól van, induljatok – szólt Paul, én pedig Niallel a sor elején szaladva igyekeztünk minél előbb fedett helyre érni.
- A legfelső emelet a miénk – lépett hozzánk Mike, majd a kezeinkbe adta a kulcsokat. Amint én elvettem tőle azt, ami a Louis-val közös szobánké volt, Lou rám nézett, egy pillanat alatt mellettem teremt, kivette a kezemből a kulcsot, és a csuklómat megragadva elkezdett a lépcső felé rángatni maga után.

Louis
- Lou, ugye nem gondolod, hogy a legfelső emeletig lépcsőzni fogunk? – hadarta Harry kissé lihegve, miközben felszaladtunk a következő lépcsősoron.
- Ó, dehogynem – mosolyodtam el, és továbbra is húztam őt utánam.
Való igaz, ez egy kissé őrültségnek tűnhetett mindenki számára, akik láttak minket, de olyan jó ötletnek tűnt, hogy muszáj volt megvalósítanom. Az eső sikeresen kiűzte a szememből az álmosságot, úgyhogy most már elememben voltam, ezt pedig Harrynek is meg kellett tapasztalnia, mert… mert neki mindig meg kell tapasztalnia.
- Jó, van még három emelet. Verseny? – álltam meg hirtelen kicsit kifulladva az egyik lépcsőfordulóban.
- Oké – ment bele Harry gyanúsan könnyedén, a következő pillanatban meg már mindketten futásnak is eredtünk.
Eldöntöttem, hogy nem hagyom őt nyerni most, egyébként is én szoktam focizni, nem ő, én jobban bírom ezt. Elképzelésem úgy tűnt, be is bizonyosodik, mivel én értem fel elsőnek az emeletünkre. Futás közben gyorsan megnéztem, melyik szám van ráírva a kulcsra, hogy tudjam, melyik ajtót kell gyorsan kinyitnom – Harry már csak ezért sem nyerhetett, hiszen nálam volt a kulcs –, ám a megfelelő ajtó már nyitva volt, amit eléggé furcsálltam, de azért nem álltam meg. Amint átfutottam egy előtérszerűségen, a nappali részben megláttam a többi srácot is.
- Ti mit kerestek itt? – kérdeztem tőlük hadarva.
- Ez a rész egybe van a két szobával, a tiétek az az ajtó – mutatott Liam a jobb oldalira, én pedig gondolkozás nélkül rohantam oda, hogy kinyissam, főleg mikor megláttam Harryt a szemem sarkából. Becsaptam magam mögött az ajtónkat, majd kifulladva huppantam bele az ágyba.
- Na, végre megvagy! – nevetett fel Harry, aki csak néhány másodperccel később érkezett meg.
- Tudtam, hogy el kellett volna bújom – ingattam a fejem az ágyon fekve, miközben szerelmemet figyeltem, ahogy ledőlt mellém.
- Felesleges lett volna, mert úgyis megtaláltalak volna. Én mindig megtalállak – suttogta egyre közelebb a fülemhez, szavai pedig a szívemet melengették, akármennyire is hangzott ez nyálasnak. Harry mindig előhozza a romantikus énem, amit nem szoktam bánni.
- Éppen ezért merek elbújni – reagáltam hasonlóan érzelmes válasszal, mire elmosolyodott a göndör, aztán felém mászott, másodpercek múlva ajkai már az enyémeken voltak.
- Hupsz, ezt majd később folytatjátok, mert ki kell jönnötök a nappaliba – nyitott ránk vigyorogva Niall, amivel megakadályozta, hogy tovább haladjunk. Pedig már le akartam húzni Harryről a felsőjét.
- Csak én érzem úgy, hogy ő élvezi, ha ilyen jeleneteket lát, mint ez? – nézett le rám Harry homlokráncolva, miután Niall becsukta az ajtót. Kérdésén felnevettem, majd egy csókot nyomtam arcára, végül visszamentünk a nappaliba, amin nem sokkal ezelőtt mindketten csak átfutottunk.
- Mélységesen megtisztelve érzem magam, hogy az előbbi bohóckodásotok után most normálisan jelentetek meg – köszöntött minket Mike, nem is kellett neveket mondania, pontosan tudtam, hogy Harryhez és hozzám beszélt. Csak egy grimaszt vágtam, magamra sem vettem sértő megjegyzését. – Nos, csak annyit akartam mondani, hogy reggel korán lesz ébresztő, egész délelőtt munka van, aztán délután szabadok vagytok az esti koncertig. Jó éjszakát! – tájékoztatott minket nyersen, ám még mielőtt kinyitotta volna az ajtót, visszafordult. – Ó, Louis és Harry, semmilyen hangot nem akarok áthallani a szobámba – jelentette ki. Ezen azonnal felröhögtünk Harryvel, majd a többieknek is hasonló volt a reakciójuk. Csak Harryre néztem, és gondolatban máris megbeszéltük, hogy ez bizony nem így lesz, annyi nyögést és kiáltást fog hallani Mike, amennyit nem szégyellünk.