50. rész

Sziasztok! :)

Wow, el sem hiszem, hogy ez már az 50. rész, hihetetlen, hogy már itt tartunk. És ha felmerülne a kérdés, hogy még mennyi lesz, hát nem tudom. De még jó párat tervezek, szóval nyugi :D Az előző vége után gondolom, sejtitek, hogy nem lesz nagy boldogság ebben a részben, de azért remélem, tetszeni fog.

A pipákat és kommenteket nagyon köszönöm, ne feledkezzetek meg róluk most sem ♥

Nem is húzom tovább az időt, kellemes olvasást! :)xx

50. rész

 

Harry
Mike hangját meghallva úgy éreztem, mindennek vége. Pontosan ezt akartuk Louis-val elkerülni, erre megtörtént. Valóságos rémálom, és innentől pedig minden csak rosszabb lesz, érzem.
- Mégis, hogy gondolhattátok, hogy mindent itt hagyva elhúztok innen egyetlen szó nélkül? Mit hittetek? Hogy úgy majd jobb lesz? Hogy nem ismernek fel titeket néhány napon belül, akárhová is mentek? Nem hiszem el, hogy ennyire önzőek vagytok! Szerintetek hogyan csinált volna végig Liam, Zayn és Niall egy olyan koncertet, amit öt embernek kellene? Esküszöm, nem vagytok normálisak! Ekkora ökörséget még egyikőtök se csinált, mint most ti ketten, pedig mi már mindent láttunk. Gratulálok, tényleg felnőttek vagytok – osztott ki minket folyamatosan Mike. Mindenki csendben volt már legalább tíz perce, és csak Mike darálta a lecseszését, amikor Paul megunta.
- Jól van, Mike, ennyi elég lesz nekik szerintem.
- Ó, dehogy elég, dehogy! Idióták vagytok egytől egyig! Szerencsétek van, hogy ennyi pénzt kerestek, mert ha ez nem így lenne, biztosan ki lennétek már rúgva. Most pedig irány a kisbuszhoz, mivel interjút kell adnotok. Erről meg még számolunk. Húzás kifelé! – ordította Mike az ajtó felé mutatva, és mindenki azt tette, amit mondott.
- Rosszabb is lehetett volna – fújta ki a levegőt Louis, amint beszálltunk a kisbuszba. Ez lesz életem egyik legrosszabb napja, már most tudom.
- Ennél? – grimaszoltam nagyot sóhajtva. Inkább el sem képzelem, mi vár még ránk, hiszen azt mondta Mike, hogy még számolunk erről. – Nem engedem, hogy szétválasszon minket.
- Ahogyan mi sem engedjük – felelte Zayn a vállamra téve a kezét, a többiek pedig egyetértve bólogattak.
- Nem tudjátok elképzelni, mennyit jelent ez nekünk – mosolygott Lou, majd megszorította összekulcsolt kezünket. Legalább ők mindig velünk lesznek.
Az interjú számomra elég pocsék hangulatban telt el, nem csak azért, mert nem Louis mellett ültem, hanem mert kisebb késés után Mike is tiszteletét tette. Persze, hogy nem hagyná ki ezt, biztosan azt hiszi, hogy még a végén elmondanánk mindent. Ami jó ötlet is lenne, de éppen most döntöttünk úgy, hogy a banda érdeke fontosabb, mint a miénk, szóval semmi ilyesmi nem jöhetett szóba. A légkör iszonyat fagyos volt, szinte vágni lehetett volna a feszültséget, így persze többen is megkérdezték valamelyikünktől az interjú előtt és után, hogy minden rendben van-e. Ó, hát hogyne lenne.
Aztán jött a koncert, ami már egy kicsivel oldottabb volt, szerencsére a rajongók is élvezték, szóval nem hiszem, hogy észrevettek bármit is. Ha meg mégis, úgysem tudnák biztosra, hogy mi a gond.
- Az öltözőbe mindenki! Most! – adta ki a parancsot Mike, épphogy leértünk a színpadról. Még jó, hogy hagyott minket levegőt venni.
- Hurrá – dünnyögte Louis, mire „főnökünk” egy elég szúrós pillantással ajándékozta őt meg. Oké, akkor csak levegőt szabad vennünk. Mind az öten csendben mentünk be az említett helyiségbe, ahol leültünk a székekre, Mike pedig állva maradt. Nyilván leszedi a fejünket megint, és ezt akkor élvezi a legjobban, ha ebben a pozícióban vagyunk.
- Nos, gondolom, nem hiszitek azt, hogy a tegnapi kis akciótokat csak úgy elnézem. Mivel bárki megláthatott titeket együtt, így szóltam Eleanornak, hogy holnap délelőtt csatlakoznia kell hozzánk – mondta ki, mire lesütöttem a szemem. Tudtam. Félve Louis-ra sandítottam, aki eléggé összetörve nézett ki. – Ó, és semmilyen nyilvános helyen nem óhajtalak titeket egymás mellett meglátni – tette hozzá, mintha ez mellékes lenne, egy műmosollyal kísérve. – Most pedig irány a hotel, összepakoltok, mert egy órán belül indulunk a következő helyszínre! Ja, és természetesen egy rossz szót sem akarok hallani. Nyomás! – tapsolt kettőt, a többiek már kezdtek felállni, én viszont úgy éreztem, nem bírom tovább. És kiadtam magamból.

Louis
Miután Mike elmondta, amit akart, és kezdtünk felállni, Harry lefagyott. Abban a pillanatban, hogy ez tudatosult bennem, biztos voltam benne, hogy ennek nem lesz szép vége. Mivel nem tudtam őt elég gyorsan megállítani, igazam is lett.
- A kurva életbe, Mike! Miért kell ezt csinálnod? Miért jó neked, ha mi szenvedünk? Nem hiszem el, hogy ennyire utálsz minket, amikor hálás lehetnél nekünk, mert nélkülünk nem lenne munkád, és… – itt tettem a kezem Harry szája elé, ami miatt érthetetlen foszlányokat hallhattunk csak. Szerencsénkre. Másik kezemmel körülöleltem őt, próbálva elhúzni őt onnan, miközben folyamatosan kapálózott fogságomban.
- Most nagylelkű leszek, és úgy tekintek erre az incidensre, mintha meg sem történt volna. Légy oly szíves, Louis, és vidd őt el innen – legyintett Mike, mire elnyíltak az ajkaim. Ezt mégis hogy képzelte?
- Menj a faszba, Mike! Egy utolsó rohadék vagy – morogtam a képébe, mert ezt már én sem tűröm tovább, aztán Harryvel a karjaim között kisétáltam az öltözőből.
- Köszönöm, Louis – szólt vissza Mike egy művigyorral, ahogy megfordultam. Azt hiszem, arra értette, hogy kiviszem Harryt, kérésének megfelelően. Erre inkább nem reagáltam semmit, jobban járt.
A srácok az ajtóban vártak ránk, senki nem szólt egy szót sem, és nem is kellett. Mert erre nem lehet mit mondani. Harry szerencsére utána már nyugton maradt, mindenki nyomasztó csendben ült a kisbuszban, csak Paul nem értette, hogy mi ez az egész, de inkább nem kérdezett semmit. Mikor kiszálltunk, leszólította Liamet, gondolom, akkor tette fel a kérdést, Zayn, Niall, Harry és én viszont igyekeztünk fel a szobáinkba. Nem sokkal később Liam is utolért minket.
- Ha bármi van, szóljatok – mondta Niall, mielőtt elköszöntünk volna, amire bólintottam, aztán becsuktam magunk mögött az ajtót. Épphogy megfordultam, miután elfordítottam a zárat, Harry ajkai préselődtek az enyémekhez.
- Hé, mi ez a hevesség? – kérdeztem meg gyorsan, amint eltávolodott tőlem. Ám hirtelen a levegő is belém fagyott, mivel szerelmem úgy döntött, farmeren keresztül rámarkol a farkamra. – Uh…
- Csak szükségem van rád – hadarta, aztán elvette a kezét, nekem nyomta az ágyékát és rátapadt a nyakamra. Wow. Kicsit gyors a tempó, de oké.
Nem is tudtam igazán reagálni magyarázatára, mert máris kezdte kigombolni a nadrágomat, amit le is húzott az bokszeremmel együtt. Majd hála Harrynek, távozott a pólóm is. Mivel ő még mindig fel volt öltözve, gyorsan megszabadítottam a ruháktól, és egymás szájának esve dőltünk el az ágyon. Éppen mikor el akartam helyezkedni Harryn, fordított a helyzetünkön, ő került felülre. Ágyékát ismét az enyémnek nyomta, amitől szinte már vergődtem.
- Bocs, de most én akarok felül lenni – zihálta. Ezután nem is teketóriázott sokat, máris bennem volt, én pedig elég hangosan nyögtem fel.

Lökései nem kicsit voltak erősek, de nem bántam, sőt, élveztem, és tudtam, hogy Harrynek ki kell adnia magából az elmúlt egy óra szörnyűségeit. Ha így, akkor így. Nem számított, hogyan, csak azt akartam, hogy egy kicsivel jobban érezze magát. És ha ehhez az kell, hogy iszonyatosan megdugjon, akkor nincs semmi akadálya. Azt csinál velem, amit akar.
- Nagyon, nagyon szeretlek, Lou… mindennél jobban – sóhajtotta két lökés között, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy szavaitól vagy mozdulataitól akar kiesni a helyéről a szívem. Végül úgy döntöttem, mindkettőtől.
- Én is, Hazz, én is szeretlek – suttogtam vagy nyögtem, vagy inkább suttogva nyögtem. Többet nem is kellett mondanunk, hiszen pontosan tudtuk, hogy a világot jelentjük egymásnak. Végül másodpercekkel később zihálva és kifulladva borult rám Harry, én pedig átöleltem kissé izzadt testét.

49. rész

Helló! :)

Hoztam is a következőt, amiben kiderül, miért nem repülhetnek el Harry szerint, illetve, hogy mi lesz ezután. És tudom, tudom, hogy megint szörnyű a vége, de én úgyse szoktam sok függővéget hagyni, most kiélem magam :D

Az új olvasóknak nagyon örülök, a visszajelzéseket pedig köszönöm szépen! Ne feledkezzetek meg róluk most sem ♥

És mivel mostanában nincs sok mondanivalóm, kellemes olvasást! :)xx

49. rész

Harry
- Mi az, hogy nem repülhetünk el? – hitetlenkedett Louis teljesen jogosan. – Akkor majd megyünk autóval vagy valami.
- Nem, nem szökhetünk el – motyogtam halkan, fejemet lehajtva. Amikor bementem a mosdóba, még biztos voltam benne, hogy elmegyünk innen néhány napra, azonban bent elbizonytalanodtam, mire kiértem pedig meggondoltam magam. – Nem azért, mert nem akarok veled elutazni vagy, mert nem akarok veled kettesben lenni, ó, dehogyis. Arról van szó, hogy hatalmas önzőség lenne ez tőlünk, és ezt nem tehetjük meg. Te is emlékszel az alapszabályunkra: a banda az első – magyarázkodtam azonnal, mivel nem akartam, hogy esetleg Louis mást gondoljon, mint ami az igazság. Közben megszólalt a hangosbemondó, hogy megkezdhetjük a beszállást.
- Igen, tisztában vagyok az alapszabályunkkal, de eddig ez nem volt probléma. Ahogyan az sem, hogy ezzel a szökéssel mennyire vagyunk önzőek – értetlenkedett szerelmem teljesen jogosan, nem is haragudtam érte.
- Tudom, tudom, és nagyon sajnálom. Képtelen vagyok megtenni ezt a többiekkel – öleltem át Louis derekát lekonyuló szájjal. – Mármint Liammel, Zaynnel és Niallel, más nem érdekel.
- Igen, értelek – bólintott rá, miközben ő is átölelt.
- Haragszol rám, Lou? – kérdeztem suttogva, és rettegve a választól. Én találtam ki az egész „szökjünk el!” dolgot, erre még én vagyok az, aki visszakozik.
- Dehogy, rád sosem tudtam haragudni – nyomott egy puszit az arcomra, amitől egyből megkönnyebbültem.
- Tényleg sajnálom, nagyon, én sem így terveztem az elején. Azt hittem, simán menni fog, de jobban szeretem a srácokat és a rajongókat annál, minthogy egy szó nélkül lelépjünk napokra, cserbenhagyva ezzel őket – folytattam magyarázkodásom. Tudtam, hogy Louis nem haragszik, ám az én lelkemnek így sokkal könnyebb.
- Jól van, Hazz, megértem. És nehogy azt hidd, hogy ezzel egyedül vagy, mert azért nekem sem ment volna olyan könnyen ez az egész szökéses cucc – vallotta be ő is. – Lehet, hogy így lesz a legjobb.
- Igen, lehet.
- És most mi lesz? Úgy teszünk mindenki előtt, mintha mi se történt volna? – érdeklődött Lou, ahogy elengedett egy ölelés után.
- A srácoknak elmondhatjuk, másnak nem kell tudnia szerintem – gondolkoztam, majd felvettük a táskáinkat.
- Oké, én is így gondoltam.
Ezután ismét fogtunk egy taxit, ami visszavitt minket a szállodánkba. Közben a gondolataim száguldoztak, még az sem tudott teljesen lenyugtatni, hogy Lou a hátsó ülésen fogta a kezemet. Persze a csomagjaink takarásában. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy majdnem elszöktünk. Őrült ötlet volt, főleg ha figyelembe vesszük, mennyien szeretnek minket, így nem igazán van mód a rejtőzködésre. És hiába akartam mindennél jobban, mégsem tudtam megtenni, pedig már csak egy lépés választott el tőle. Visszakoztam. Úgy látszik, jobban szeretem a srácokat, mint a saját boldogságomat. Jó, nem lettem volna totálisan boldog, mivel szomorú dolog, hogy csak szökéssel tudtuk volna elérni, hogy azt csináljuk, amit szeretnénk, és hogy kettesben lehessünk Louis-val. Azonban kiélveztük volna azt a kis időt. Viszont ebből hatalmas botrány lett volna, talán jobb is, hogy még idejében – akkor is, ha az utolsó pillanatban fújtuk le – gondoltam meg magam.
- Minden rendben? – érdeklődött Lou aggódva, mire feleszméltem bambulásomból. Lágyan megszorította a kezemet, amin halványan elmosolyodtam.
- Nem tudom – feleltem az igazságnak megfelelően
- Nem lesz semmi baj – mosolygott rám, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy higgyek neki. Muszáj, hogy igaza legyen Louis-nak. Muszáj.

Louis
Egész úton Harryt figyeltem, aki láthatóan nem volt velem fejben a taxiban. Nem is szóltam érte semmit, hiszen volt min törnie a fejét. Egyáltalán nem hibáztattam azért, mert végül meggondolta magát, csak meglepődtem, hogy ilyen hirtelen változott meg a véleménye. Nem számítottam erre, főleg azok után, hogy ő találta ki. De azt hiszem, még örülök is neki, hogy végül nem szöktünk el. Bár jól éreztük volna magunkat kettesben, ehhez kétség sem fér, a szívem szakadt volna meg azért, mert cserbenhagytunk mindenkit, különösen a srácokat és a rajongókat. Ők a legfontosabbak, hiszen a fiúkkal csak akkor vagyunk igazán jók, ha mind az öten együtt vagyunk, a rajongók pedig azért számítanak, mert nélkülük nem lennénk most ott, ahol vagyunk, nélkülük sehol sem lennénk. Szerintem, ha tényleg úgy akarta volna a sors, hogy elszökjünk, akkor nem lettek volna kétségeink, nem gondolta volna meg magát Harry. De mivel igen, így jobb lesz, ha nem megyünk sehova.
- Vicces, hogy nemrég még azt hittem, soha nem látom újra ezt a szobát – jegyezte meg keserédes hangon Harry, ahogy becsuktam mögöttünk az ajtót.
- Hidd el, én is így voltam vele. De ne gondolj erre. Legalább megúsztunk egy botrányt – próbáltam felvidítani őt, és a helyzet pozitív oldalát nézni.
- Igaz, egyel kevesebb – nevetett végre fel Hazz. Úgy éreztem, mintha ezer éve nem hallottam volna ezt a csodás hangot. – Paul is tudhat erről az egészről, nem? – tért vissza kedvtelen hangjához.
- Szerintem igen. De ezzel foglalkozzunk holnap, most feküdjünk le aludni, mivel majdnem egész éjszaka fent voltunk – nyomtam el egy ásítást. Gyorsan megszabadultunk a ruháinktól, és egy-egy bokszerben bújtunk be a takaró alá.
- Jó éjt, Lou.
- Neked is, Hazz – suttogtam, miközben átölelt hátulról szerelmem, majd végre lehunytam a szemem.

A reggel túl korán jött el, és nagy szenvedések árán tudtunk csak kikelni Harryvel az ágyból. Sokkal szívesebben maradtunk volna ott mindketten, hiszen pontosan tudtuk, mi vár ránk. Be kell vallanunk, hogy mit tettünk. Illetve, hogy mit nem tettünk meg. Bár szerintem a fiúk nem fognak minket annyira lecseszni, azért mégsem álltam neki valami nagy lelkesedéssel, ahogyan Harry sem.
- Srácok, el kell mondanunk valamit – kezdtem el én, miután megreggeliztünk, és betereltünk mindenkit a szobánkba.
- Ha valami részlet a szexuális életetekből, akkor nem vagyunk rá kíváncsiak – nevetett fel Niall, rögtön utána a többiek is, és még mi is Harryvel.
- Nem, nem, azt nem osztanánk meg veletek, ha nem gond – mosolygott Harry. – Most egészen másról van szó – váltott vissza a komolyabb hangjára.
- Rémisztő, hogy mennyire komolyak vagytok. Ugye nem öltetek meg senkit? – vetette közbe Liam, amin megint felröhögtünk.
- Nem, nyugi, de most már maradjatok csendben, képtelenség nektek bármit is elmondani komolyan – szóltam rájuk, majd nagy levegőt véve folytattam: – Tegnap kitaláltuk még a buszban, hogy… ha megérkezünk a hotelbe, este elszökünk ketten Harryvel – böktem ki nagy nehezen.
- Mi van? – esett le mindhárom srácnak az álla egyszerre.
- Csak azért akartuk ezt, mert úgy éreztük, egy kis szünetre van szükségünk, kettesben. Sok volt ez a folyamatos titkolózás, hogy nem csinálhatunk azt, amit akarunk… Értitek? – magyarázta kétségbeesve Harry. – De mielőtt még felszálltunk a gépre, úgy döntöttünk, hogy mégsem megyünk sehova. Képtelenek voltunk megtenni ezt veletek és a rajongókkal.
- Nos, örülök, hogy legalább a csapattársaitok és a rajongók érdekelnek titeket, ha már senki más nem – sétált be a szobánkba Mike, mögötte pedig Paul.

48. rész

Helló! :)

Itt is van a következő, és tudom, hogy megint kinyírtok a vége miatt, de nem bírtam ki, hogy ne így legyen vége, szóval ismét bocsánat érte :D

Egyébként a díjakhoz tettem ki pár újat, azt hiszem, egyet az After (Larry Stylinson) kapott, egyet pedig ez a blog. Ó, és köszönöm a pipákat, kommenteket, nagyon örültem nekik, úgyhogy várom őket most is ♥

Kellemes olvasást! :)xx

48. rész

Harry
- Hova-hova ilyen későn, srácok? – érkezett a hátunk mögül egy hang, amitől néhány pillanatra megállt a szívem is. Most buktunk le, kész, végünk van, ennyi volt, elkaptak. A szívem a torkomban dobogott, ahogy azon gondolkoztam, most mit kellene csinálni, úgy tenni, mintha nem hallottunk volna semmit, vagy megfordulni és tök lazán kitalálni valamit. Nos, ezt Louis eldöntötte helyettem:
- Semmi közöd hozzá – mondta szerelmem megfordulva, egy vigyorral az arcán. Látszik, mennyire szeretjük Mike-ot, aki erre a reakcióra a homlokát ráncolta. – Egyébként Nialléknek viszünk pár cuccot, mert valaki véletlenül leöntötte őket valami ragacsos lével, és már nem akartak annyit járkálni, szóval mi visszük nekik a váltásruhát – magyarázta rögtönzött hazugságunkat, amin nekem biztosan leesett volna az állam, hogy hogy tudott ilyet kitalálni, de ez elég feltűnő lett volna, úgyhogy csak némán bólogattam.
Ekkor néhány másodperces csend állt be, ami nekem óráknak tűnt. Idegesen álltam Lou mellett – bár próbáltam nem kimutatni, mi zajlott bennem –, miközben Mike válaszára vártunk. Szinte már imádkoztam, hogy higgye el.
- Rendben, de igyekezzetek. Tudjátok, hogy holnap este koncert – emlékeztetett minket végül vonakodva, bár ezt nagyon is jól tudtuk, hiszen erről mi hiányozni fogunk. Rossz érzés volt cserbenhagyni a srácokat, de szükségünk van egy kis szünetre, mindkettőnket kicsináltak az elmúlt hónapok a titkolózással.
- Jó, jó, tudjuk – hadarta Louis legyintve egyet. Mike visszafordult, hogy ismét a szobájában lehessen, míg mi végre sikeresen beléphettünk a liftbe.
- Te jó ég! Azt hittem, lebukunk, ez kinyírta az idegrendszerem – sóhajtottam megkönnyebbülten, mikor már biztos voltam benne, hogy senki nem láthat vagy hallhat minket.
- Tudom, ezért beszéltem én – húzott magához Lou mosolyogva, és egy csókot nyomott a nyakamra, mire lehajoltam hozzá, hogy a szám is kaphasson egyet.
Ezek után már tényleg minden simán ment, fogtunk egy taxit, ami kivitt minket a reptérre, ahol megkezdődhetett a várakozás, hiszen még egy óránk volt a mi gépünk indulásáig.
- Mehettünk volna a magángépünkkel – sóhajtotta Louis fejét a vállamra hajtva, majd elnyomott egy ásítást. Ilyenkor hihetetlenül aranyos volt, bár ő mikor nem?
- Igen, de arról biztosan kapott volna értesítést Mike, biztonsági okok miatt.
- Ja, igen, el is felejtettem. Amúgy sajnálom a többieket, hogy nélkülözniük kell minket egy ideig. Nem szívesen csinálom ezt velük – merengett el maga előtt álmosan szerelmem, ami engem is elgondolkoztatott.
- Tudom, én sem, de most az egyszer önzőnek kell lennünk, vagy nekünk lesz rosszabb. Utálom ezt tenni velük, de muszáj, kikészülünk, ha ezt így tovább folytatjuk – érveltem magunk mellett, akkor is, ha a szívem szakadt meg e miatt az egész helyzet miatt.
- Ja, amúgy szerintem ki kéne kapcsolnunk a telefonunkat, mert tuti, hogy keresni fognak minket később – jutott hirtelen Lou eszébe, amivel teljesen egyetértettem, még jó, hogy nem felejtette el.
- Kikapcsolod az enyémet is, amíg kimegyek a mosdóba? – kérdeztem, miközben felálltam, és kinyújtóztattam elzsibbadt tagjaimat.
- Persze – mosolygott rám Louis, mire vigyorogva küldtem neki egy puszit, aztán a mosdó felé vettem az irányt. – Aztán siess! Vagy ha kellenék valamihez, csak szólj! – kiáltott utánam önelégülten vigyorogva. Kapott tőlem egy kacsintást válaszul, és máris eltűntem a férfimosdó ajtaja mögött.
Miután végeztem, kézmosás közben a tükörben tanulmányoztam magam. Tényleg megcsináljuk ezt az egész szökéses dolgot? Komolyan van ehhez elég erőnk és bátorságunk? És talán, ami a legfontosabb, képesek vagyunk cserbenhagyni a legjobb barátainkat, szinte már a testvéreinket, csak azért, hogy nekünk jó legyen? Itt vagyunk egy lépésnyire attól, hogy megvalósítsunk azt, amit elterveztünk, és én megfutamodok? Totálisan elbizonytalanodva álltam a tükör előtt, egyáltalán nem tudtam már, mi lenne a helyes megoldás…

Louis
Harry már legalább tíz perce a mosdóban lehetett, éppen azon gondolkoztam, hogy beszorult vagy történt valami, amikor végül ismét megjelent szemeim előtt. Ám nagyon úgy tűnt, hogy agyal valamin, valami rossz, nehéz és bonyolult dolgon, aggasztó volt arckifejezése.
- Már azt hittem, utánad kell, hogy menjek – kezdtem vicceskedve, de mikor semmi reakciót nem váltott ki szerelmemből, elkezdtem nyugtalankodni. – Harry, történt valami?
- Nem… semmi – válaszolt néhány másodperces késéssel, de tudtam, hogy fejben nagyon nincs itt velem, látszott rajta.
- Biztos? Csak mert egyáltalán nem úgy tűnik – fürkésztem továbbra is arcát, de lehajtotta a fejét, a földet nézte, majd leült korábbi helyére.
- Igen, csak… – kezdte el, ám a telefonom csörgése félbeszakította.
- Bocs, elfelejtettem kikapcsolni, de… – akadtam el én is magyarázás közben, mikor a képernyőre pillantottam. – Eleanor az.
- Vedd fel – mondta Harry, az ujjaim pedig engedelmeskedtek szavainak.
- Sietek vissza – suttogtam szerelmemnek, miközben kicsit arrébb vonultam, hogy beszélhessek Eleanorral. – Szia, El, történt valami? – érdeklődtem már volt barátnőmtől, hiszen nem tudom, miért telefonált, ráadásul ilyenkor. Ő nem szokott éjszaka hívni.
- Helló, Lou! Nem, csak sokat gondolkoztam az utóbbi időben, és arra gondoltam, felhívlak, lenne mit megbeszélnünk szerintem – felelte, én pedig azt kívántam, bárcsak ne most jött volna ezzel elő. Egyrészt nincs kedvem vele beszélni erről az egész helyzetről, másrészt meg nemsokára indul a gépünk, nem éppen a legalkalmasabb időpontot választotta a csevegésre. – Van egy kis időd?
- Miért pont most hívtál? Nemsokára éjfél – tértem ki a válaszadás elől. Tényleg nem most akartam vele erről beszélni, sőt, egyáltalán nem is akartam már erről, de mivel úgy néz ki, hogy muszáj leszek, akkor legalább ne most kelljen.
- Tudom, hogy kicsit késő van, de örülnék neki, ha beszélhetnénk, és nem akartam reggelig várni, úgyis elfoglaltak lennétek.
- Rendben. De az időzítés akkor sem valami jó, éppen… éppen… lefekvéshez készülünk – rukkoltam elő a világ legrosszabb hazugságával. Mikor Mike leszólított minket, jót találtam ki, most viszont nem. Úgy látszik, egy nap csak egyszer tudok jól rögtönözni.
- Harryvel, gondolom – vetette közbe El, és annyira meglepődtem, hogy ki sem tudtam venni a hangjából, mit gondol.
- Nos… igen – majdhogynem nyögtem a választ, de legalább sikerült kipréselnem magamból a nagy meglepődésemben.
- Oké, akkor bocsánat, hogy megzavartalak titeket, de úgy éreztem, nem tudok várni és azonnal beszélnem kell veled.
- Megértem, de jobban örülnék neki, ha ezt holnapra halasztanánk, most tényleg nem jó – járkáltam idegesen fel-alá, miközben az órára pillantottam másodpercenként. Bárcsak kikapcsoltam volna előbb ezt a rohadt telefont!
- Biztos? Tudom, hogy nem igazán akarsz már velem kommunikálni, de kérlek.
- Nem arról van szó, hogy nem akarok veled beszélni, csak most nem alkalmas, kérlek, hidd el, és sajnálom – nagyon el akartam köszönni, mert mikor Harryre pillantottam, majdnem megállt a szívem. Arcát kezeibe temette, ahogy a térdein könyökölt, és hol ebben a pozícióban volt, hol a hajába túrt olyan arckifejezéssel, ami igazán aggodalomra adott okot.
- Rendben, akkor majd szólj, ha alkalmas – törődött bele El, és le is tette.
- Harry, mi a baj, most már mondd el! – térdeltem le elé azonnal aggódva, amint elraktam mobilomat a zsebembe, és visszasiettem hozzá.
- Nem repülhetünk el – mondta ki, a szívem pedig ekkor állt meg.

47. rész

Helló! :)
Sajnálom a múltheti kimaradást, nem volt betervezve, csak a nyaralásunk anyáékkal kicsivel tovább tartott, mint gondoltuk, szóval bocsánat. Most viszont itt a rész, kiderül, mi lesz ezzel a szökéses dologgal, és már most elnézést kérek a végéért, de muszáj volt :D

A díjakhoz tettem ki egy újat, amit az After - Larry kapott, akit érdekel az esetleg megnézheti, és köszönöm a pipákat illetve a kommentet ♥ Most már tényleg próbálok visszarázódni a régi kerékvágásba. Ó, és tudom, hogy múlt héten volt, de nagyon boldog 4. szülinapot az egyetlen és utánozhatatlan One Directionnek! They are not just a band ♥

Azt hiszem, mindent elmondtam, úgyhogy kellemes olvasást! :)xx

47. rész

Harry
- Szökjünk el – böktem ki az utóbbi néhány percben megfogant gondolatomat. – Ketten. Szökjünk el ketten! – ahogy egyre jobban belegondoltam ebbe az ötletbe, úgy lettem egyre lelkesebb. – Kérlek!
- Hazz, ez… ez hogy jutott eszedbe? – nézett rám Louis furán, elhúzódva tőlem.
- Nem akarsz elszökni velem? – húztam össze a szemöldököm csodálkozva azon, hogy Lou nem egyezett bele egyből.
- De, dehogynem akarok, csak kíváncsi vagyok.
- Hát, benne vagyunk már egy ideje ebben a titkolózós dologban, és mindkettőnknek rohadtul elege van belőle. Én nem bírom tovább, te sem, tudom, ne is tagadd, meg amúgy is be akarom fejezni ezt az egész hülyeséget. A lényeg, hogy el kell tűnnünk kettesben egy kicsikét. Kérlek! – hadartam érveimet szerintem csillogó szemekkel. Tényleg el akarok menni Louis-val bárhova, ahova szeretné, az nem érdekel, csak hadd legyek vele.
- Biztos vagy benne? Csak azért kérdezem, mert ha egyszer elmegyünk, akkor nem jöhetünk vissza egy nappal később, hogy „bocs, amiért leléptünk, de most már itt vagyunk”, ugye tudod? – érdeklődött az arcomat fürkészve, kezei pedig megkeresték az enyémeket, hogy összekulcsolja az ujjainkat.
- Tudom, és el akarok menni veled kettesben. Mindennél jobban.
- Akkor itt kell hagynunk Zayn, Liamet és Niallt. Ez sem gond?
- Nem – jelentettem ki egy nagyon rövid gondolkozási idő után. Őket lesz a legnehezebb itt hagyni, nyilván, de tényleg kell egy kis szünet, mert én ezt már nem bírom, és ha ezt így elmondanánk Mike-nak, biztosan nem engedné meg.
- Jól van, akkor benne vagyok – bólintott végre rá Lou, mire azonnal átöleltem őt. – Beszéljük meg a részleteket.
És megbeszéltük. Amint elfoglaljuk a hotelben a szobánkat és elmegy mindenki aludni, kisurranunk. Azt mondjuk, még nem tudjuk pontosan, hogyan, hiszen nem tudjuk, milyen lesz ez a hotel, de valahogy ki fogunk jutni onnan. Pénz van nálunk, elmegyünk a repülőtérre, onnan pedig elutazunk valahová. Még nem beszéltük meg a célpontot, annak majd a szobánkban nézünk utána a neten.
- Oké, még egy dolog van, amit meg kell kérdeznem – sóhajtotta Louis az ujjaimmal szórakozva az ölében. – Ha lelépünk, akkor cserbenhagyjuk a koncerten a többieket és a rajongókat is. Meg tudunk ezzel birkózni? – tette fel a kérdést, ami belém fojtotta a levegőt. Mert erre nem igazán gondoltam.
- Nos… hát… – kezdtem roppant magabiztosan. Ugyanis azt nem mondhatnám, hogy belekalkuláltam a dolgokba, hogy a koncertekről is hiányozni fogunk, ráadásul egy turné kellős közepén. Hárman nem tudják végigcsinálni a srácok ugyanolyan jól – értelemszerűen – és a rajongók, akiknek vagy én, vagy Louis a kedvence, ki fognak akadni. – Hogy őszinte legyek, ez eszembe sem jutott – böktem ki, mert felesleges lett volna hazudnom.
- Oké – sóhajtott egyet Lou. – Ha tényleg le akarunk lépni, ezen túl kell lépnünk.
- Jó, rendben, menni fog – bólogattam talán túl gyorsan és túl sokat, nem is tudom, hogy magamat vagy Louis-t akartam meggyőzni arról, hogy tényleg nem zavar az az aprócska tény, hogy cserbenhagyjuk a többieket. Lou egy ideig bizonytalanul méregetett, majd magához húzva biccentett egyet.
- Jól van. De ígérd meg, hogy ha csak egy kicsit is elbizonytalanodsz ezzel a szökéssel kapcsolatban, azonnal szólsz nekem. Ígérd meg, Hazz! – nézett mélyen a szemembe, éreztem, hogy ezt tényleg komolyan gondolja.
- Megígérem – mosolyodtam el, és közelebb húzódtam hozzá. – Te is ígérd meg! – távolodtam el egy kicsit, hogy lássam az arcát.
- Ígérem – felelte, majd egy csókot nyomott az ajkaimra. És tovább is mentünk volna, ha nem kopog Paul az ajtón azt kiabálva, hogy mindjárt megérkezünk.
- Ezt majd később folytatjuk – kacsintottam Louis-ra, aki persze rögtön beleegyezett.

Louis
A hotelben lévő szobáinkat ugyanúgy foglaltuk el, mint máskor, bár Mike közbe akart tenni nekünk, hogy külön szobákban legyünk, de mindenki egyből letámadta, hogy erről szó sem lehet. Harryvel mi mindig egy szobában vagyunk, ha hotelben alszunk, eléggé feltűnő lenne, ha most máshogy lenne.
- Este elmenjünk szórakozni valahova vagy maradjunk itt? – kérdezte Liam, miközben a lifttel igyekeztünk eljutni a szobáinkhoz. Kapásból majdnem rávágtam, hogy mi nem is leszünk itt, de még idejében kapcsoltam.
- Nekünk más terveink vannak Harryvel – mosolyodtam el, majd Harryre kacsintottam, akin láttam, hogy mindjárt szívrohamot kap, de a jelzésem után egyből megnyugodott.
- Oké, több információt nem is kérünk – röhögte el magát Zayn, ahogy megérkeztünk az emeletünkre, és kiléptünk a liftből. Mi Harryvel lemaradtunk, összemosolyogva haladtunk a többiek mögött egészen a mi ajtónkig.
- Akkor jó szórakozást! – nevetett fel Niall, mielőtt belépett a lakosztályukba, majd mi is így tettünk.
- Ugye tudod, hogy majdnem infarktust kaptam miattad? – támadott le Harry egyből, egyre szélesedő mosollyal, ahogy bezártam az ajtónkat.
- Igen, de azért kacsintottam, tudod – löktem őt vállba nevetve, mire megragadta a csuklómat, és magára rántott eldőlve az ágyon. – Ó, nocsak, úgy csinálsz, mintha te lennél felül.
- Mert ez így is van – nyugtázta elégedetten, még akkor is, ha mindketten tudtunk, hogy én többször voltam már felette. – Legalábbis most biztosan – tette hozzá, és éppen ellenkeztem volna már, amikor száját az enyémre tapasztotta, belém fojtva mondanivalómat egy csókkal.
- Nagyon szívesen folytatnám, de most, hogy ismerjük már nagyjából a hotelt, meg kellene terveznünk, hogyan jutunk ki innen feltűnés nélkül meg ilyenek – hadartam egy kicsit idegesen, miután elhúzódtam szerelmemtől. Kelletlenül, mert inkább akartam volna folytatni azt, amit elkezdtünk a turnébuszban, de hát, ha már egyszer kitaláltuk ezt a szökést, meg is kellett valósítanunk.
- Ja, igen – kapott észbe Harry is, így máris előszedte a laptopját, hogy kitaláljuk, hova szeretnénk menni. – Mondjuk… Franciaország? Mindketten beszélünk franciául, elég messze van Amerikától, és nem mellesleg rohadt jó hely. Na? – sorolta az érveket, amik nekem igazából nem is voltak olyan fontosak, a lényeg, hogy elmenjünk innen.
- Nekem megfelel. Legyen akkor Franciaország?
- Legyen – bólintott rá Harry, majd az oda induló járatokat kezdte keresni.
Miután lefoglaltunk két jegyet egy éjfél körül induló gépre, összepakoltunk pár ruhadarabot egy-egy kisebb táskába, illetve bedobáltuk a fontosabb cuccainkat, mint telefontöltő, napszemüveg meg ilyenek. Zayn, Liam és Niall valószínűleg elment valahova bulizni vagy csak a városban néznek szét, Paul szobája már egy ideje sötétségbe borult, tehát lefeküdt aludni, Mike pedig az előbb ment be a teraszáról, valakivel telefonált.
- Minden szükségeset bepakoltunk? – kérdezte meg legalább ezredszerre Harry, mire én legalább ezredszerre mondtam rá, hogy igen. – Kicsit ideges vagyok.
- Nem is látszik rajtad – nevettem el magam, majd szerelmemhez léptem, hogy egy csókot nyomjak ajkaira. – De nyugi, azért én is.
- Ez tényleg megnyugtató – mosolyodott el, és éreztem, hogy fel akart röhögni, mégsem tette, csak fejcsóválva odasompolygott az ajtónkhoz. – Szerintem most indulhatunk – suttogta, miután halkan kinyitotta és becsukta azt.
- Csak egy pillanat – húztam vissza őt magamhoz a csuklójánál fogva. – Szeretlek – súgtam ajkaira, aztán megcsókoltam őt.
- Én is szeretlek – viszonozta, majd ki is léptünk a szobából. Minden simán haladt, már majdnem a liftnél voltunk, amikor megfagyott a vér az ereimben.
- Hova-hova ilyen későn, srácok? – jött mögülünk egy hang.

46. rész

Helló! :)

Bocsánat a késésért, már hoztam volna múlt héten is a következőt, de a kirándulásokon úgy látszik, nem maradhat el a drama time, így nem igazán voltam hangulatban a blogoláshoz. De most már próbálok visszaállni, még akkor is, ha szörnyű lemaradásban vagyok. Nem is mondok semmit erről a részről, talán a vége kicsit függővég lett, de majd meglátjátok.

Köszönöm még az előzőhöz kapott kommenteket és pipákat, remélem, most sem felejtkeztek el róla :) ♥

És szerintem most kivételesen ilyen rövid lennék, ilyen is régen volt :D Kellemes olvasást! :)xx

46. rész

Harry
Miután a megbeszélés egy részét végig SMS-eztük Louis-val, beszéltünk Simonnal rólunk, elmondtunk neki mindent, és hála az égnek, nem borult ki, inkább csak meglepett volt. Ez amúgy teljesen érthető, eddig szinte mindenki meglepődött, akinek elmondtunk. Simon pedig megígérte, hogy beszél Mike-kal, mert ez azért szerinte is túlzás, hátha rá egy kicsit hallgat. És mellesleg hozzáfűzte, hogy ő már a kezdetektől gyanította, hogy lesz velünk valami, majd mennünk kellett. Nem enyhén voltunk ledöbbenve, de össze kellett magunkat szedni, hiszen várt a munka.
Mivel nem itt lesz holnap koncertünk, így egyenesen a turnébusz felé mentünk, hogy induljunk a helyszínre. Gondolom, lesz pár óra az út, talán valamikor este érkezünk meg, aztán mehetünk megint egy hotelbe. Mindig imádok turnézni, de egy idő után unalmas tud lenni a sok hotel.
- Szerinted Simonnak sikerül elérnie valamit? – kérdeztem Louis-t, miután mi ketten elfoglaltuk az ágyainkat a buszban. Zayn és Liam valahol elől voltak, Niall meg valószínűleg a telefonján játszott vagy szórakoztatta Gemmát.
- Remélem. Itt már csak ő segíthet – sóhajtotta szerelmem, amivel sajnos egyet kellett értenem. – Amúgy mi lenne, ha most nem foglalkoznánk ezzel az egésszel? Más terveim vannak – vigyorgott úgy, ahogy én szoktam, mikor éppen kettesben vagyunk este és megemlítem, hogy „ötleteim vannak”. Szóval egyből gondoltam, mire célzott.
- Hallgatom – bólintottam rá visszatartva mosolyomat, kissé felemelve szemöldököm. Alig várom már, hogy elkezdjük!
- Mit szólnál, ha inkább megmutatnám? – nézett fel rám, mikor elé álltam, közvetlenül elé. Imádom, hogy ilyen alacsony, az ágyban mégis úgy maga alá tud gyűrni, hogy azt is elfelejtem, fiú vagyok-e vagy lány.
Louis kérdésére nem tudtam már válaszolni, a vágy túlságosan is eluralkodott az agyamon, testemen. Az ajkaira tapadtam, kezeim egyből fenekére tapadtak, úgy húztam magamhoz közelebb, míg Lou kezei a hajamba túrtak, amitől máris végem volt. Imádom ezt az érzést, amikor keze a hajamban van vagy az ujjaival játszik vele. Van, hogy megnyugtat, ellazít, vagy éppen felizgat. Most ez történt.
- Nem fog zavarni, hogy kint vannak a többiek? – nyögte Lou, amikor szám áttért a nyakára, és elkezdtem szívni a bőrét.
- Engem nem.
- Akkor jó, mert engem sem – vigyorodott el, majd elkezdett magával húzni az ő ágyához. Azt vártam, hogy majd én leszek felül, de nem így lett, ő vette át az irányítást, amit nem is bántam. Amúgy is neki vannak tervei, fogalmam sincs, mit gondolt ki erre az alkalomra. Óvatosan rám mászott, leült a combom tetejéhez, dudorodó nadrágunk összeért, amitől még jobban felizgultam. Még semmit sem csinált, de már majdnem megőrültem. Ezt is csak Lou tudja kiváltani belőlem, és imádom, hogy ez így van és így is marad. Merthogy nem engedem el őt soha.
- Szerintem most nem kéne azt csinálnunk, amit otthon. De így is jó lesz, hidd el – duruzsolta fülembe, miközben ujjaival kigombolta a farmeremet. Felsóhajtottam kínomban, nem bírtam már várni, ezért a pólójáért nyúltam, hogy lehúzzam róla. Ezután az enyém is távozott, egy szál alsónadrágban feküdtem Louis alatt, mialatt ő a fülem mögötti részt kényeztette. Kezei levándoroltak a bokszerem széléhez, szinte már remegtem. Nem is tudom, miért reagálok így, amikor ennyire nem szoktam haldokolni Louis tökéletességétől, de valószínűleg azért van így, mert már régóta nem voltunk ilyen helyzetben. Mike erről is gondoskodott.
Gondolataim azonban gyorsan visszaterelődtek a szomorú dolgokról ebbe a fűtött levegőjű helyiségbe, ugyanis Lou ujjbegyeit végighúzta az alsónadrágomban lévő egyre nagyobbodó dudoron. Alig várom, hogy a nevét nyöghessem!

Louis
A leggyönyörűbb dolog a világon Harry, amikor alattam vonaglik a vágytól, ez kétségtelen. Már attól ki tudok készülni, hogy így látom őt, szóval érthető, hogy alig bírtam már visszafogni magam, de azért nem kezdtem el sietni, szépen elterveztem, mi fog most itt történni. Ujjaim még mindig Harry alsónadrágját simogatták, ahogy kicsit lejjebb csúsztam testén. Át akartam rajzolni kezeimmel a tetoválásait, főleg azokat, amik az enyémekhez illenek.
- Édes istenem… – sóhajtott fel Harry, amikor a két madáron volt a kezem, a másik továbbra is egyre jobban dudorodó bokszerén körözött. Ezen felbuzdulva végigmentem a többi tetoválásán is.
- Tudod, melyik a kedvencem? – kérdeztem hirtelen, egy kicsivel jobban talán a tetkókra figyeltem, nem pedig a farkára.
- Melyik? – emelte fel egy kicsit fejét, hogy rám nézzen.
- A „Hi” – mosolyodtam el, mire Harry szemeiben, esküszöm, láttam a szívecskéket. – Ja, meg persze a csillag. És az összes többi is – tettem hozzá nevetve, amikor átgondoltam, melyik mit jelent.
- Nekem pedig az „Oops”. Csakúgy, mint mindegyik – felelt úgy, ahogyan én. – Szeretlek, Louis.
- Én is szeretlek, Harry – súgtam centikre az ajkaitól, majd össze is tapasztottam őket, igazi szenvedélyes és szerelmes csók volt ez. Mikor elváltunk egymástól, visszatértem eredeti tervemhez, és belenyúltam végre a bokszerébe. Élesen beszívta a levegőt, mikor hozzáértem, imádom, hogy ezt tudom kiváltani belőle. Lassan elkezdtem mozgatni a kezemet fel és le, mire Harry rámarkolt az alattunk lévő takaróra.
- El sem tudom mondani… mekkora önuralom kell… hogy ne menjek már most el – nyöszörögte Harry, miközben én elégedetten figyeltem őt, ahogy szinte már vergődött az élvezettől.
- Akkor bírd még egy kicsit, mert most jönnek a legjobb részek – nevettem fel halkan, majd lehajolva szerelmemhez egy kis csókot nyomtam különlegesen pink ajkaira.
Elképesztő módon szeretem Harryt, szavakkal ki sem tudom fejezni, mennyire. Fogalmam sincs, mi lenne velem, ha nem lenne itt nekem ő. De szerencsére itt van, nagyon is itt van, alattam, és soha nem is fogom őt elengedni, ha rajtam múlik. Csak bár ne lenne ilyen nehéz, hogy folyamatosan harcolnunk kell egymásért! Eljön egyszer az a nap, amikor nem utálnak meg minket ezért?
- Lou? – rángatott ki kissé elkalandozó gondolataimból Harry. Fejemet megrázva tekintettem le rá, hogy ténylegesen visszatérjek a valóságba. – Minden rendben? Kicsit elbambultál.
- Persze, minden oké – bólintottam rá. – Most viszont begyorsítok, próbálj meg halkan sikítani – vigyorogtam rá, majd szavaimnak megfelelően cselekedtem. Meg is lett az eredménye, pár perc múlva Harry a párnába kiabálta a nevem.
- Ah, ez csodás volt, de most te jössz – kezdett el helyezkedni szerelmem a nem túl nagy ágyon, hogy helyet cseréljünk, de én csak megráztam a fejem.
- Ne, nem kell – mosolyodtam rá, mire homlokráncolva nézett rám. – Majd a hotelben – tettem hozzá, amire rá is bólintott, ez a válasz már rendben volt. Ezután néhány perces csend következett, nem tudom, Harry mit csinált, én hallgattam a kintről beszűrődő hangokat, hálás voltam, amiért senki nem jött be.
- Tudod, mire gondoltam? – kérdezte egyszer csak szerelmem hirtelen felülve az ágyon, gondolom, eléggé izgatott lett attól a valamitől.
- Fogalmam sincs, de mindjárt elmondod, és akkor tudni fogom – mosolyodtam rá, ahogy felültem hozzá én is, majd egy puszit nyomtam az arcára, karjaimmal szorosan átöleltem őt, ahogy magamhoz húztam testét.
- Szökjünk el.

45. rész

Sziasztok! :)
Borzasztóan sajnálom, hogy ennyi kimaradás volt, nem terveztem ilyen sokat, de olyan dolgok jöttek közbe az osztálykirándulás után, amikre nem számítottam. Káosz volt a magánéletemben, ami miatt nem tudtam a blogokra koncentrálni, de most már, ha kissé nehezen is, de minden megoldódott, hála az égnek.
Úgyhogy itt is a következő, ami hasonló az előzőhöz, ebben is van egy dalszöveg lefordítva, amit én csináltam, szóval ha valami hiba van benne, akkor sajnálom. Próbáltam a lehető legjobban, remélem, tetszeni fog :)
Egyébként a díjakhoz tettem ki pár újat, amiket még régebben kaptam, csak nem volt időm vagy éppen fontosabb dolgaim voltak. Ha valaki, akit érdekel és megnézi, láthat ott olyan díjakat is, amiket az After - Larry kapott. Ott is odaírtam, és itt is elmondom, hogy azért vannak ott, mert arra a blogra nem akartam külön oldalt csinálni, mert ott az egyáltalán nem fontos, itt meg már amúgy is volt.
És hogy mikor jön a következő... nem tudom. Ugye már írtam az After - Larrynél, hogy holnap egyhetes kirándulásra megyek, kedden megyek, kedden jövök (ezért is frissítek ma), de hogy jövőhéten mikor, azt nem tudom. Lehet, hogy frissítek szerdán, lehet, hogy csak jövőhéten, ezt még eldöntöm, szóval nem ígérek semmit, attól függ, hogy haladok az írással.
Köszönöm a türelmeteket és még az előző részhez kapott véleményeket, várom őket most is :) ♥
Ó, és június 27-én volt a blog 1. szülinapja, el sem hiszem, hogy már 1 éve írom/olvassátok ezt a történetet ♥
Nos, szerintem ennyit akartam elmondani, bocsánat, hogy ilyen sokat dumáltam megint :D Kellemes olvasást! :) Xx

45. rész

Harry
Amíg távol voltam Louis-tól, csak rá tudtam gondolni. Arra, mennyire boldogok voltunk, vagyunk együtt. Rettenetesen hiányzott. Néha már félek a saját érzéseimtől, amiket iránta érzek. Azt hiszem, túlságosan is kötődöm hozzá. Ezzel viszont nincs semmi gond, ameddig ő is hozzám.
Nem érted, nem érted,
Mit teszel velem, amikor az ő kezét fogod.
Együtt kellett volna lennünk örökre, de a sors
Közbeszólt, így el kellett sétálnunk.
Amikor elkezdtem kiírni magamból az érzéseimet, nem tudtam nem megemlíteni Eleanort. Persze nem írtam le a nevét, de kimondatlanul rá utaltam, és ezt Lou, a srácok, valamint a Larry shipperek tudni fogják. Ez nekem bőven elég. Aztán majd mások is rájönnek, ha egyszer minden kiderül.
Mert tűzben égünk, tűzben égünk,
Tűzben égünk most.
Igen, tűzben égünk, tűzben égünk,
Tűzben égünk most.
Igazából akkor leszünk „tűzben”, ha megtudja a világ az igazságot. Akkor aztán nem lesz csendes, nyugalmas életünk, bár az már évek óta nincs, mégsem bánom. De együtt majd azon is túljutunk, ahogy eddig is.
Nem érdekel, mit mondanak az emberek, amikor együtt vagyunk,
Tudod, hogy én akarok lenni az egyetlen, aki ölel, amikor alszol.
Én csak azt akarom, hogy te és én örökre együtt legyünk,
Tudom, hogy menni akarsz, szóval gyerünk, bébi, legyél velem boldogan.
Azt hiszem, erről a refrénről ordít, hogy rólunk szól, hogy rólunk írtam. Amikor Louis velem van, semmi más nem érdekel, megszűnik a világ, nem érdekel, ki mit gondol vagy mond. Mert nem számít. Akkor minden, ami fontos az az, hogy együtt vagyunk. Pontosan tudja, mennyire utálom, hogy Eleanorral is lennie kell, bár próbálom eltűrni, hiszen muszáj. Tudja, hogy én akarok neki lenni az egyetlen. Igaz, hogy az is vagyok, de azért ez mégsem olyan, amilyet szeretnék, ha tudom, hogy mással is kell lennie. Tényleg csak annyit akarunk, hogy együtt lehessünk, ez olyan nagy kérés? Ráadásul Lou sem akar ebben az egész „barátnőm van, nem vagyok meleg!” ökörségben részt venni, tudom, hogy abba akarja ezt hagyni. Tudom, hogy csak velem lenne igazán boldog.
Hajnali négy van, és tudom, hogy vele vagy,
Kíváncsi vagyok, tudja-e, hogy megérintettem a bőröd,
És hogy érzi-e a nyomaimat a hajadban,
Sajnálom, szerelmem, de nem igazán érdekel.
Mikor ezeket a sorokat írtam, tudtam, hogy az utolsó kettőt Louis-nak kell énekelnie. Muszáj, hogy az az övé legyen. Akartam és még mindig akarom, hogy ő mondja ki az én gondolataimat, vágyaimat. Már most várom, hogy amikor a következő turnén ezeket a sorokat énekli, a szívem ki akarjon ugrani a helyéről.
Miután a refrénnel befejeztem a dal megírását, átolvastam a szöveget, és mire a végére értem, egyetlen szó ismétlődött a fejemben, ami a cím lehetne. Happily.
- Harry, mindjárt leszállunk – bökött meg a mellettem lévő ülésről Gemma a repülőn. Ugye nekem néhány nappal előbb kellett visszajönnöm Amerikába, mint a többieknek, Gemma pedig éppen ráért, úgyhogy pár hétre ő is csatlakozik hozzánk, ezért jött velem.
- Oké – motyogtam, mire nővérem halványan elmosolyodott. Azt mondta, nagyon cuki vagyok, hogy ennyire hiányzik Lou. Ez engem is megmosolyogtatott, de ettől még ugyanúgy alig várom, hogy ismét láthassam.

Louis
Iszonyatosan élveztem az egy hetes pihenésünket, nagyon jó volt a családommal nyugalomban lenni, de végig hiányzott Harry, amiért nem mondhatom azt, hogy teljes mértékben jól éreztem magam. Így alig vártam már, hogy vasárnap repülőre szálljak, és Liammel és Zaynnel induljunk vissza Amerikába. Niall szintén egy kicsivel előbb repült vissza, legalább Harry nem volt egyedül. Bár mondta, hogy csatlakozik hozzánk Gemma is, de azért mégis.
Izgatott voltam, hogy egy hét után végre ismét láthatom szerelmemet, hiába beszéltünk telefonon vagy skype-oltunk, az akkor sem ugyanolyan, mint személyesen. És most végre Eleanor sem lesz velünk, egy kicsivel kevesebb lesz így a bonyodalom, bár Mike akkor azt fogja kitalálni, hogy nem lehetünk egymás közelében, vagy valami hasonló. De ehhez már kezdek hozzászokni, és túl fogjuk élni valahogy ezután is.
- Eleanor hogy-hogy nem jött? – kérdezte Liam, kiszakítva engem a gondolataimból, amik nem éppen a legkellemesebbek voltak, hálás voltam ezért.
- Azt mondta, időre van szüksége, én meg nem ellenkeztem, tudom, hogy nehéz ez neki. De meg kell értenie, hogy mi már nem leszünk többé együtt – feleltem, és eléggé súlyosnak éreztem a szavakat, amiket kimondtam, de igazak voltak.
- Hát, előbb-utóbb fel kell dolgoznia. Majd talál valaki mást, ami nem lesz olyan nehéz, gyönyörű lány – magyarázta Zayn, amire rá is bólintottam, hiszen igaza van. Eleanor nagyon szép lány, biztos vagyok benne, hogy hamar találni fog valakit, miután elfogadta ezt a helyzetet.
Mivel egy hétig mindenki összevissza volt a nagyvilágban, így megegyeztünk abban, hogy Simon egyik Amerikában lévő házában találkozik újra az egész csapat, még jó, hogy pár napig itt lesz Simon. Egyébként is beszélni akartunk már vele Harryvel rólunk, csak éppen Mike keresztülhúzta a terveinket, mint oly’ sokszor már.
Mikor beléptünk apartmanba, egyből Harryt kezdtem el keresni a szememmel, és ahogy egyre beljebb haladtunk, megláttam a göndör fejét hátulról, ahogy éppen mutogatva magyaráz valamit Gemmának.
- Sziasztok! – köszöntem halványan elmosolyodva, alig bírtam kivárni szerelmem reakcióját. Mikor meghallotta hangomat, egy pillanatra megállt mozdulataiban, megfordult, és egy hitetlen mosolyt ül ki az ajkaira. Ekkor indultam el, hogy végre megölelhessem, majd ő is, az én példámat követve.
- Nagyon-nagyon hiányoztál – suttogta a fülembe Harry, amint karjaim közé ért.
- Te is, iszonyatosan – motyogtam én is, majd nem törődve azzal, hogy mások is vannak a nappaliban, megcsókoltam őt. Annyira hiányzott már az ajka az enyémen, ahogy a nyelve játszik az enyémmel, ahogy a lehető legközelebb van hozzám… egyszóval minden.
- Khm, megbeszélést tartanánk itt, ha nem zavar titeket – jelent meg Mike, és nem is kellett odanéznem, hogy tudjam, ő az. Simon még nem volt itt, valószínűleg késik, legalábbis remélem, jó lenne vele is beszélni rólunk. – Tehát, ha mindenki végre idefigyel, kezdeném is – nézett ránk jelentőségteljesen, majd szó esett arról, hogy lassan be kell fejeznünk a Best Song Ever klipjét, illetve még a turné további részéről beszélt nagy vonalakban, aminél már Simon is jelen volt. Harryvel persze nem igazán tudtunk kommunikálni, attól függetlenül, hogy egymás mellett ültünk, ezt egyébként csodálom, hogy Mike megengedte. Mostanában szinte semmit sem csinálhatunk együtt.
„They don’t know about the things we do…” – olvastam le a telefonomról Harry SMS-ét. Minek küld nekem SMS-t, amikor itt ülök mellette? Ennek ellenére nem kerestem a logikát, inkább mosolyogva visszaírtam neki:
„They don’t know about the I love you’s…”
„They don’t know how special you are…”
„They don’t what you’ve done to my heart…”
„They can say anything they want ’cause they don’t know about us” – kaptam meg az utolsót, mire olvadó szívvel tettem Harry dereka mögé a kezem.

Not an update...

Helló!

Mint a címből is kiderül, nem új részt hoztam most. Azt hiszem, először a blog történetében egy hosszabb csúszás lesz, mivel ma és holnap keményen matekoztam és fogok is a csütörtöki dolgozat miatt (9-10-11-es anyag), aztán pedig osztálykirándulásra megyünk, amiről csak vasárnap érek haza. Szóval ezen a héten nem lesz frissítés (amúgy is szörnyű lemaradásban vagyok), de jövőhéten már igen! Sajnálom, ez az utolsó előtti hét valami iszonyat, remélem, elnézitek. Tehát egy hét múlva jön a következő, addig is kitartást nektek is ebben a borzalmas év végi hajrában! Xx