50. rész

Sziasztok! :)

Wow, el sem hiszem, hogy ez már az 50. rész, hihetetlen, hogy már itt tartunk. És ha felmerülne a kérdés, hogy még mennyi lesz, hát nem tudom. De még jó párat tervezek, szóval nyugi :D Az előző vége után gondolom, sejtitek, hogy nem lesz nagy boldogság ebben a részben, de azért remélem, tetszeni fog.

A pipákat és kommenteket nagyon köszönöm, ne feledkezzetek meg róluk most sem ♥

Nem is húzom tovább az időt, kellemes olvasást! :)xx

50. rész

 

Harry
Mike hangját meghallva úgy éreztem, mindennek vége. Pontosan ezt akartuk Louis-val elkerülni, erre megtörtént. Valóságos rémálom, és innentől pedig minden csak rosszabb lesz, érzem.
- Mégis, hogy gondolhattátok, hogy mindent itt hagyva elhúztok innen egyetlen szó nélkül? Mit hittetek? Hogy úgy majd jobb lesz? Hogy nem ismernek fel titeket néhány napon belül, akárhová is mentek? Nem hiszem el, hogy ennyire önzőek vagytok! Szerintetek hogyan csinált volna végig Liam, Zayn és Niall egy olyan koncertet, amit öt embernek kellene? Esküszöm, nem vagytok normálisak! Ekkora ökörséget még egyikőtök se csinált, mint most ti ketten, pedig mi már mindent láttunk. Gratulálok, tényleg felnőttek vagytok – osztott ki minket folyamatosan Mike. Mindenki csendben volt már legalább tíz perce, és csak Mike darálta a lecseszését, amikor Paul megunta.
- Jól van, Mike, ennyi elég lesz nekik szerintem.
- Ó, dehogy elég, dehogy! Idióták vagytok egytől egyig! Szerencsétek van, hogy ennyi pénzt kerestek, mert ha ez nem így lenne, biztosan ki lennétek már rúgva. Most pedig irány a kisbuszhoz, mivel interjút kell adnotok. Erről meg még számolunk. Húzás kifelé! – ordította Mike az ajtó felé mutatva, és mindenki azt tette, amit mondott.
- Rosszabb is lehetett volna – fújta ki a levegőt Louis, amint beszálltunk a kisbuszba. Ez lesz életem egyik legrosszabb napja, már most tudom.
- Ennél? – grimaszoltam nagyot sóhajtva. Inkább el sem képzelem, mi vár még ránk, hiszen azt mondta Mike, hogy még számolunk erről. – Nem engedem, hogy szétválasszon minket.
- Ahogyan mi sem engedjük – felelte Zayn a vállamra téve a kezét, a többiek pedig egyetértve bólogattak.
- Nem tudjátok elképzelni, mennyit jelent ez nekünk – mosolygott Lou, majd megszorította összekulcsolt kezünket. Legalább ők mindig velünk lesznek.
Az interjú számomra elég pocsék hangulatban telt el, nem csak azért, mert nem Louis mellett ültem, hanem mert kisebb késés után Mike is tiszteletét tette. Persze, hogy nem hagyná ki ezt, biztosan azt hiszi, hogy még a végén elmondanánk mindent. Ami jó ötlet is lenne, de éppen most döntöttünk úgy, hogy a banda érdeke fontosabb, mint a miénk, szóval semmi ilyesmi nem jöhetett szóba. A légkör iszonyat fagyos volt, szinte vágni lehetett volna a feszültséget, így persze többen is megkérdezték valamelyikünktől az interjú előtt és után, hogy minden rendben van-e. Ó, hát hogyne lenne.
Aztán jött a koncert, ami már egy kicsivel oldottabb volt, szerencsére a rajongók is élvezték, szóval nem hiszem, hogy észrevettek bármit is. Ha meg mégis, úgysem tudnák biztosra, hogy mi a gond.
- Az öltözőbe mindenki! Most! – adta ki a parancsot Mike, épphogy leértünk a színpadról. Még jó, hogy hagyott minket levegőt venni.
- Hurrá – dünnyögte Louis, mire „főnökünk” egy elég szúrós pillantással ajándékozta őt meg. Oké, akkor csak levegőt szabad vennünk. Mind az öten csendben mentünk be az említett helyiségbe, ahol leültünk a székekre, Mike pedig állva maradt. Nyilván leszedi a fejünket megint, és ezt akkor élvezi a legjobban, ha ebben a pozícióban vagyunk.
- Nos, gondolom, nem hiszitek azt, hogy a tegnapi kis akciótokat csak úgy elnézem. Mivel bárki megláthatott titeket együtt, így szóltam Eleanornak, hogy holnap délelőtt csatlakoznia kell hozzánk – mondta ki, mire lesütöttem a szemem. Tudtam. Félve Louis-ra sandítottam, aki eléggé összetörve nézett ki. – Ó, és semmilyen nyilvános helyen nem óhajtalak titeket egymás mellett meglátni – tette hozzá, mintha ez mellékes lenne, egy műmosollyal kísérve. – Most pedig irány a hotel, összepakoltok, mert egy órán belül indulunk a következő helyszínre! Ja, és természetesen egy rossz szót sem akarok hallani. Nyomás! – tapsolt kettőt, a többiek már kezdtek felállni, én viszont úgy éreztem, nem bírom tovább. És kiadtam magamból.

Louis
Miután Mike elmondta, amit akart, és kezdtünk felállni, Harry lefagyott. Abban a pillanatban, hogy ez tudatosult bennem, biztos voltam benne, hogy ennek nem lesz szép vége. Mivel nem tudtam őt elég gyorsan megállítani, igazam is lett.
- A kurva életbe, Mike! Miért kell ezt csinálnod? Miért jó neked, ha mi szenvedünk? Nem hiszem el, hogy ennyire utálsz minket, amikor hálás lehetnél nekünk, mert nélkülünk nem lenne munkád, és… – itt tettem a kezem Harry szája elé, ami miatt érthetetlen foszlányokat hallhattunk csak. Szerencsénkre. Másik kezemmel körülöleltem őt, próbálva elhúzni őt onnan, miközben folyamatosan kapálózott fogságomban.
- Most nagylelkű leszek, és úgy tekintek erre az incidensre, mintha meg sem történt volna. Légy oly szíves, Louis, és vidd őt el innen – legyintett Mike, mire elnyíltak az ajkaim. Ezt mégis hogy képzelte?
- Menj a faszba, Mike! Egy utolsó rohadék vagy – morogtam a képébe, mert ezt már én sem tűröm tovább, aztán Harryvel a karjaim között kisétáltam az öltözőből.
- Köszönöm, Louis – szólt vissza Mike egy művigyorral, ahogy megfordultam. Azt hiszem, arra értette, hogy kiviszem Harryt, kérésének megfelelően. Erre inkább nem reagáltam semmit, jobban járt.
A srácok az ajtóban vártak ránk, senki nem szólt egy szót sem, és nem is kellett. Mert erre nem lehet mit mondani. Harry szerencsére utána már nyugton maradt, mindenki nyomasztó csendben ült a kisbuszban, csak Paul nem értette, hogy mi ez az egész, de inkább nem kérdezett semmit. Mikor kiszálltunk, leszólította Liamet, gondolom, akkor tette fel a kérdést, Zayn, Niall, Harry és én viszont igyekeztünk fel a szobáinkba. Nem sokkal később Liam is utolért minket.
- Ha bármi van, szóljatok – mondta Niall, mielőtt elköszöntünk volna, amire bólintottam, aztán becsuktam magunk mögött az ajtót. Épphogy megfordultam, miután elfordítottam a zárat, Harry ajkai préselődtek az enyémekhez.
- Hé, mi ez a hevesség? – kérdeztem meg gyorsan, amint eltávolodott tőlem. Ám hirtelen a levegő is belém fagyott, mivel szerelmem úgy döntött, farmeren keresztül rámarkol a farkamra. – Uh…
- Csak szükségem van rád – hadarta, aztán elvette a kezét, nekem nyomta az ágyékát és rátapadt a nyakamra. Wow. Kicsit gyors a tempó, de oké.
Nem is tudtam igazán reagálni magyarázatára, mert máris kezdte kigombolni a nadrágomat, amit le is húzott az bokszeremmel együtt. Majd hála Harrynek, távozott a pólóm is. Mivel ő még mindig fel volt öltözve, gyorsan megszabadítottam a ruháktól, és egymás szájának esve dőltünk el az ágyon. Éppen mikor el akartam helyezkedni Harryn, fordított a helyzetünkön, ő került felülre. Ágyékát ismét az enyémnek nyomta, amitől szinte már vergődtem.
- Bocs, de most én akarok felül lenni – zihálta. Ezután nem is teketóriázott sokat, máris bennem volt, én pedig elég hangosan nyögtem fel.

Lökései nem kicsit voltak erősek, de nem bántam, sőt, élveztem, és tudtam, hogy Harrynek ki kell adnia magából az elmúlt egy óra szörnyűségeit. Ha így, akkor így. Nem számított, hogyan, csak azt akartam, hogy egy kicsivel jobban érezze magát. És ha ehhez az kell, hogy iszonyatosan megdugjon, akkor nincs semmi akadálya. Azt csinál velem, amit akar.
- Nagyon, nagyon szeretlek, Lou… mindennél jobban – sóhajtotta két lökés között, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy szavaitól vagy mozdulataitól akar kiesni a helyéről a szívem. Végül úgy döntöttem, mindkettőtől.
- Én is, Hazz, én is szeretlek – suttogtam vagy nyögtem, vagy inkább suttogva nyögtem. Többet nem is kellett mondanunk, hiszen pontosan tudtuk, hogy a világot jelentjük egymásnak. Végül másodpercekkel később zihálva és kifulladva borult rám Harry, én pedig átöleltem kissé izzadt testét.