19. rész

Sziasztok! :)

A várva várt őszi szünetben hoztam is a következőt. Talán, amivel összetudnám foglalni, miről szól ez a rész, annyi lenne, hogy cukiság, kis vita és megint cukiság :D

A képekhez ismét töltöttem fel párat (négyet), és szükségét érzem, hogy ejtsek róluk pár szót. Az egyik a "my most favourite Larry moment", amivel teljesen egyetértek. A utána lévő kettő... hát, lehet az sugdolózás, de tény, hogy akkor rosszul csinálták. És nem, egyik sem photoshop. Az utolsó meg... fogalmam sem volt, hogy mit higgyek, mikor megláttam, szerintem én is úgy néztem ki, mint Louis az utolsó képen :D Ha van magyarázata valakinek ezekre (azon kívül, hogy Larry is real), akkor írja meg nyugodtan, kíváncsi vagyok. Ó, és a videóknál is van fent egy új, a You love him, don't you? című.

A one shot 4. részét megtaláljátok szintén, és ne felejtsétek el, hogy már csak 1 rész lesz, ami jövőhéten fog érkezni.

Nagyon köszönöm az új olvasókat, komikat, pipákat, ezeket ne felejtsétek el most sem <3

Végül pedig kinek, hogy tetszik a Story Of My Life? Én nagyon imádom, és szinte egész nap ez megy a fejemben :'D Holnap meg jön a klip is, úgyhogy szerintem az egész 1D fandomnak vége lesz :D

Na, most már befogom, így is sokat dumáltam, és kellemes olvasást és szünetet kívánok! :)xx

19. rész

Harry
Erősen, de mégis gyengén szálltam ki az autómból a Louis-val való közös házunknál. Régen nagyon sokszor voltunk itt, aztán egyre kevesebbszer, most pedig ismét ideszoktunk, immár egy párként.
A reggeli műsor után volt még két interjúnk, így kissé fáradtan sétáltam oda Louis-hoz, hogy összekulcsoljam a kezünket. Csak vele akartam tölteni a mai nap többi részét, a karjaiban lenni, a karjaimban tartani őt, és semmi mást.
- Nyúzottnak tűnsz – jegyezte meg Lou, ahogy kínomban vállára hajtottam a fejem, ám ő felemelte, hogy végignézhessen rajtam.
- Kösz, úgy is érzem magam – nevettem fel keserűn.
Túl sok erőt vett ki belőlem a mai reggel. Ez volt az első olyan szereplésünk, amin vissza kellett fognunk magunkat. Aztán rögtön jött még kettő utána, amikre nem voltam felkészülve. A koncentrálás, hogy ne lepleződjünk le, minden energiámat felemésztette.
- Menjünk be. Ott majd segítek rajtad – suttogta a fülembe Lou, és hirtelen nem tudtam, mit gondoljak vagy érezzek. Szomorúságot, amiért kint, az emberek előtt nem lehetünk önmagunk, vagy izgalmat, amit a második mondata okozott.
- Mit találtál ki? – kérdeztem már mosolyogva, a házban. Hihetetlen, hogy Louis pillanatok alatt képes eloszlatni minden bánatomat. Lehetetlen nem szeretni őt.
- Először is főzhetnénk valamit, ha nem akarunk éhen halni – ismertette velem elképzelését, miközben kinyitotta, majd becsukta a hűtő ajtaját. Gondolom, semmi készétel nem volt benne. Jellemző, hogy elfelejtettük.
- Aztán? – érdeklődtem tovább, mert nagyon úgy hangzott, hogy még nem fejezte be előző mondatát. És igazam is volt.
- Aztán majd meglátod – kacsintott vigyorogva, odalépett hozzám, egy csókot nyomott ajkaimra, és máris visszament a konyhába.
Furcsállva néztem utána, de nem maradtam ott, felsiettem a szobámba, hogy átöltözzek valami kényelmesebb ruhába. Az ágyam végén hirtelen megláttam valamit, aminek nem az én szobámban lett volna helye: Lou felsőjét. Elmosolyodva vettem a kezeim közé, majd orromhoz emeltem, hogy megérezhessem barátom illatát. Tökéletes. Egy váratlanul jött ötlettől vezérelve lekaptam magamról a saját pólómat, és a Louis-ét vettem vissza. Elégedetten sétáltam ismét a konyhába, ahol már Lou eléggé benne volt a főzésben.
- Mi jót csinálsz? – kérdeztem csilingelő hangon, miközben mögé álltam, állam pedig a vállát súrolta. Most még közelebbről éreztem mámorító illatát.
- Amerikai palacsintát – felelt, ahogy a tésztának valót kavargatta.
- Biztosan isteni lesz – helyeztem a csípőjére tenyereimet, mire Louis-n végigfutott a hideg, éreztem. Elmosolyodtam, hogy ezt én váltottam ki belőle.
- Főleg… ha hagyod… hogy befejezzem – nyögdécselte, míg én a nyakát kezdtem el lágyan csókolgatni.
- A palacsinta megvár, én viszont nem – súgtam a fülébe, kezeim pedig egyre lejjebb csúsztak a csípőjéről a hátsójára. – Na, mit szólsz? – kérdeztem kéjesen, Louis meg hirtelen lélegezni is elfelejtett. Legalábbis nem hallottam, hogy venne levegőt. Ezt sikernek tulajdonítottam.
Vártam Lou válaszára, amit meg is kaptam végül, csak nem szavakban, hanem csókban. Tökéletes ajkait azonnal bekebeleztem, ahogy eljutott agyamig, hogy mi történik, nyelveink pedig hamar megtalálták egymást, és vad táncba kezdtek. Próbáltam úgy felemelni Louis-t, hogy a csók ne szakadjon meg, majd miután a lábait összekulcsolta a derekamon, megindultam a nappaliba a kanapéhoz.
- Nem lenne jobb fent? – zilálta barátom menet közben.
- Az túl messze van – hadartam, majd nyakára tapadtak ajkaim, hogy kiszívjam.
- De itt megláthatnak minket – hallottam meg azt az érvet, amit már el kellett fogadnom, nem tudtam mit mondani ellene, így változtattam irányomon, és a szobám felé mentem tovább. Amint odaértem, belöktem az ajtót a lábammal, Lou-val a testemen pedig az ágyat céloztam meg, és lágyan ráfektettem. Ahogy ráhajoltam mellkasára egy újabb csókért, éreztem, hogy Louis is és én is egyre nehezebben fértünk el a saját nadrágunkban.

Louis
Néhány pernyi csókolózás után nem bírtam tovább várni, és elkezdtem megkeresni Harry nadrágjának és felsőjének szélét, hogy jelezzem neki, igazán megszabadulhatna tőlük. Szerencsére vette a lapot, eltávolodott annyira, hogy levegye őket, majd visszatért hozzám.
- Ha már engem megfosztottál a ruháimtól, akkor most te jössz – mondta kacéran, majd nekikezdett tervének megvalósításához: elkezdte felhúzni a pólóm alját. Éppen emelkedtem fel, amikor megszólalt a telefonom.
- Nem hiszem el – mérgelődtem, miközben a készülékért nyúltam.
- Fel ne vedd! – sóhajtotta Harry morogva, de már megláttam, ki keres.
- Eleanor az. Beszélnem kell vele – feleltem komolyan, barátom arcáról pedig üvöltött, hogy megütötte ez a dolog. – Sietek vissza hozzád – ígértem közel hajolva arcához, majd egy lágy csókot nyomtam szájára, aztán máris kisiettem a szobájából. Nem akartam előtte csevegni Ellel.
Néhány perc alatt lerendeztem őt, csak azért hívott, hogy elmondja, sikerült az egyik vizsgája. Mire visszamentem a szobába, Harry már fel volt öltözve.
- Jobb volt kevesebb ruhában látni téged – jegyeztem meg, ahogy leraktam a mobilomat az asztalra, és Harryhez léptem az ágyhoz.
- Jobb lett volna, ha nem veszed fel a telefont – vágott vissza sértett hangon. Gondoltam, hogy ez lesz, mire visszajövök. – Mit akart?
- Sikerült az egyik vizsgája. Így megígértem neki, hogy holnap találkozom vele – halkultam el a végére, mert egyáltalán nem szívesen mondtam ki ezeket a szavakat. – De mielőtt még szólnál valami rosszat, elárulom, hogy nem azért csináltam, mert vele akarok lenni. Azért tettem, hogy veled lehessek anélkül, hogy feltűnne bárkinek is, mennyi időt töltünk együtt. Ha Eleanorral is vagyok egy kicsit, akkor veled is lehetek. Ezt meg kell értened, Hazz – kértem tőle lágyan, miközben mellé ültem és átöleltem. Ő nem ölelt vissza, ez pedig eléggé fájt. Szerettem volna, ha megérti, hogy miatta, érte csinálom, hogy együtt lehessünk úgy, hogy nem derül ki semmi.
- Értem én, de te nem tudod, milyen azt az embert mással látni, aki a világot jelenti neked. Hogy milyen érzés azt látni, hogy veled nem teheti meg azt, amit mindketten akartok, de mással igen – mondta végig szinte remegő hangon. Gyorsan magam felé fordítottam arcát, nehogy lelépjen.
- Harry, szeretlek. Bármit megtennék érted, ezt te is tudod. Ne veszekedjünk, kérlek. Lesz még arra rengeteg másik alkalmunk, most még ne. Az elején vagyunk, ne rontsuk el – próbáltam békülni a lehető leghamarabb, és mindent úgy gondoltam, ahogy elmondtam. Alighogy összejöttünk, máris veszekszünk.
- Jó, rendben van – sóhajtott fel megadva magát, én pedig éreztem, ahogy megkönnyebbülök. – Menjünk palacsintázni. De ezt még meg kell beszélnünk – zárta le ezt a témát egyelőre, majd egy puszit nyomott a számra, és kiment a szobából. Vegyes érzelmekkel néztem utána. Örülök, hogy nem folytatjuk a vitát, ám nem teljes boldogságom, mert tudom, hogy ez még elő fog jönni, akkor pedig ismét szóváltás lesz. Nem könnyű helyzet.
- Ugye nem haragszol rám? – kérdeztem halkan, félve Harry reakciójától, amikor leértem hozzá a konyhába.
- Rád sosem tudtam. Legalábbis hosszútávon – mosolyodott el a végére, amiből rájöttem, hogy újra minden rendben van velünk. Illetve egy ideig. – Hozzam a nutellát? – érdeklődött, és hangjából kicsengett a jókedv legnagyobb örömömre.
- Várj még – léptem még közelebb hozzá. Mögé álltam, karjaimmal átöleltem a derekát, fejemet pedig a vállán pihentettem. – Örülök, hogy itt vagy nekem.
- Mindig itt leszek – fordult meg kezeim között, és csókot nyomott a számra.