16. rész

Sziasztok! :)

Csak szerintem repült el a hét? Mert ismét kedd, ismét egy új rész, és ez az egyik kedvencem, szerintem tudjátok, miért, de ez a végén úgyis kiderül :D

A 'Larry pics' oldalhoz megint raktam fel egy új képet (az utolsót). Az If we could only turn back time... folytatása péntek környékén érkezik.

Köszönöm szépen a pipákat és kommenteket az előzőhöz, ezeket most se felejtsétek el <3 Főleg ennél a résznél vagyok rájuk kíváncsi, na meg persze mindegyiknél :D Ó, az új olvasókat üdvözlöm köreinkben, a kattintások száma pedig átlépte a 3 ezret, amiért rettentően hálás vagyok, köszönöm! <3

Kellemes olvasást! :)xx

16. rész

Louis
Harry hazajött. És nem is akármilyen hírrel! Tudom, nem illik örülnöm annak, hogy szakított Taylorral, de nem tehetek róla. Amikor kiejtette a száján a szót, hirtelen nem is tudtam, mit gondoljak. Aztán elmagyarázta, a végére pedig azt vettem észre, hogy mosolyogva hallgattam őt.
Nem tudom, miért csinálta. Vagyis igen, azt mondta, már elmúlt minden olyan érzése a lány felé. De ilyen gyorsan? Hiszen kb. csak 1 hónapot voltak együtt. Mondjuk nem bánom, borzalmas volt ez az időszak. Ám ennek már vége.
- Indulás! – kiáltotta jókedvűen a göndör, mikor mindenki készen jelent meg a nappaliban, hogy bulizni menjünk.
Harryt nem viselte meg a szakítás, azonnal szórakozni akart. Érdekes, hogy most boldogabb, mint Taylorral volt… Bár ezen nem is csodálkozok. Alig találkoztam a lánnyal, csak amikor eljött Harryvel egy kis időre Londonba, de nekem és szerintem a többieknek is bőven elég volt. És nem csupán féltékeny voltam, hanem maga a személyisége nem volt szimpatikus. De ez már mind lényegtelen, hiszen ennek vége.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? – súgta kérdését a fülembe Liam bizonytalan hangon, amikor megérkeztünk a buli helyszínéhez.
- Hát, Harry ezt akarta – rántottam végül vállat némi hezitálás után. Megértettem, miért kérdezte. Nem biztos, hogy pont ez kell Harrynek, hogy leigya magát, de ha ő úgy gondolja, ez a jó neki, akkor rendben. Egyébként szerintem ráfér egy kis szórakozás.
Az embertömegen átverekedve magunkat szinte azonnal elfoglaltuk az egyik nem feltűnő helyen lévő kanapét és foteleket. Harry Zaynnel lelépett piáért, gyanítom, nem keveset fognak hozni.
- Én még mindig nem tértem napirendre azon, hogy 1 hónap után máris szakítottak – szólalt meg Niall elgondolkozva. Neveket sem kellett említenie, tudtuk, hogy Harryre és Taylorra célzott.
- Mi sem, de ha Harry így gondolta jónak… Szerintem amúgy nem is illettek össze – jegyeztem meg hanyagul, mintha nem is lenne érdekes. Ezzel Liam és Niall is egyetértett, de nem tudtuk folytatni a téma kibeszélését, mert Zayn és Harry hozta a rengeteg üveg alkoholt, és nekikezdtünk az elpusztításuknak.

Harry
Fogalmam sincs, hány pohár vagy üveg pia után kiszabadultam az utcára, hogy friss levegőt szívjak, ami remélhetőleg elmulasztja a hányingeremet. Gondoltam, hogy sokat fogok inni, de ennyit azért nem szándékoztam. Ennyire nem örülhetek, hogy vége lett egy kapcsolatomnak. Bár, bevallom, nem éppen ez volt az eddigi legjobb – ezt mutatja a hossza is –, de vége, és nincs rá bajom. Pedig azt kívánom, hogy legyen. Legyen bajom egy társsal, aki… nem nő. Aki Louis Tomlinson. Igen, őt akarom, ha tagadom, ha nem.
A most is csíkos pólót viselő srácról szövögetett gondolataimat megzavarta valami. Egy macska. Meglepődésemet nem lehetett fokozni, erre nem számítottam. De legalább nem a hányingeremmel voltam elfoglalva.
- Hát te? – ültem le hozzá a szórakozóhely falának dőlve. Tisztában voltam vele, hogy egy macskához beszéltem, csakhogy ez egyáltalán nem gátolt meg a folytatásban: – Nem véletlen a találkozásunk. Mit szólnál, ha mesélnék neked valakiről, akit nagyon-nagyon szeretek? – kérdeztem az állatot, ahogy ölembe vettem, majd választ nem várva – miért is várnék arra egy macskától? – elkezdtem kiadni magamból minden érzésemet, ami Louis-hoz kapcsolódik.

- Vagy te nem így gondolod? – érdeklődtem talán félórával később a cicától. Igen, tudom, nem vagyok normális. És már részeg sem. Elmúlt az alkohol hatása nagyjából, viszont nem volt kedvem abbahagyni a magyarázást, mert nagyon jót tett. Végre kiönthettem valakinek a lelkemet, anélkül, hogy belemagyarázott volna. Ezt egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia!
- Harry! – ütötte meg fülemet egy hang. Nem akármilyen hang. Az övé. – Te meg mit művelsz? – jelent meg előttem Louis homlokráncolva. Megértem, kissé komikus ez az egész helyzet.
- Semmit, csak megláttam a macskát, és nem tudtam ellenállni neki – hazudtam össze gyorsan valamit. Hirtelen jutott el az agyamba, hogy netalán meghallhatott néhány szót, rosszabb esetben mondatot, aminek egyáltalán nem örülnék. Így nem tudhatja meg az érzéseimet.
Ám arckifejezése mosolygósra váltott, ezáltal arra következtettem, hogy esetleg csak az utolsó mondatomat csíphette el, tehát megnyugodva fújtam ki a levegőt.
- Hülye vagy – rázta a fejét nevetve, majd segített felkelni a földről. – Szerintem az lesz a legjobb, ha hazamegyünk – jelentette ki, bár én nem szerettem volna még. De nem mondtam neki ellent, hagytam magam. – Maradj itt – állított meg a bejáratnál Lou, és beszaladt, gondolom, hogy szóljon a többieknek.
Néhány perccel később visszajött, majd elindultunk haza taxival. Hála az égnek, szinte repült az idő utazás közben, így hamar kiszálltunk a közös házunknál.
- Miért szakítottatok? – érdeklődött váratlanul Lou, ahogy becsukta a bejárati ajtót. Gondoltam, hogy nem fogja ezt annyiban hagyni.
- Már mondtam – akartam elintézni ennyivel, de láttam rajta, hogy ez nem fog menni. – Miért kell erről beszélnünk még mindig? Lezártam vele mindent, nem akarok róla dumálni többet! – keltem ki magamból, mert már nagyon felidegesített, hogy mindenhol Taylor és én voltunk a téma.
- Csak kérdeztem, nem értem, miért kellett ennyire felhúznod magad – vont vállat nemtörődöm stílusban. – Mi a baj, Harry? Mi történt? – kérdezgetett már lágyabb hangon, és mintha nem is a szakításommal kapcsolatos választ várt volna. Valami mást. Azt hiszem, itt az idő.
- Hogy mi történt? – mosolyodtam el kissé keserűn, ahogy megismételtem előbbi szavait. – Az, hogy beléd szerettem, érted?! Az a baj, hogy szeretlek! És már régen nem úgy, mint egy barátot – tettem hozzá egyfajta megjegyzésként, majd idegesen vártam Louis reakcióját, miközben szívem a torkomban dobogott, de meg is könnyebbültem. Megtettem. Elmondtam mindent. Most ő következik.

Louis
Beléd szerettem. Szeretlek. Régen nem úgy, mint egy barátot. Visszhangzott fejemben ez a 3 mondat, amely elhagyta Harry száját. Először fel sem fogtam. Valóban jól hallottam? Nem csak képzelődök? Létezik, hogy kivetítettem azt, amit hallani akarok? De Harry ott állt előttem, feszülten várva rám. Hogy mondjak valamit, de a szavak a torkomon akadtak.
- Lou? – ejtett ki lágyan a becenevemet, mintha attól félne, megbántott előbbi vallomásával. Ám nem, egyáltalán nem! Azonban mivel köpni-nyelni nem tudtam, cselekedtem: ajkaimat az övéire nyomtam. Éreztem a meglepődöttséget Harryn, de nem tartott sokáig, ugyanis, miután leesett neki akcióm, viszonozta a csókot. Nyelveink könnyen megtalálták a másikat, mintha ezer éve ismernék egymást. Ezen a gondolaton belemosolyogtam csókunkba, majd én váltam ki belőle, de csak egy rövidke időre.
- Én is szeretlek! – súgtam ajkaira vágytól remegve, hogy ismét csókolhassam, és nem is várattam magunkat tovább. Újra mézédes, különleges rózsaszín száján volt a sajátom, miközben kezeimmel nem győztem milliószor bejárni háta minden négyzetmilliméterét. Harry hatalmas tenyerével megtalálta a fenekemet, melynek köszönhetően felnyögtem, ettől pedig csak még szenvedélyesebben faltuk egymás ajkait.
Nem lehet tagadni, milyen régóta vártunk már erre mindketten. 3 év, ami úgy telt el, hogy nem jöttünk rá az érzéseinkre. Bár az elején úgy viselkedtünk, mint a szerelmesek, mégsem azok voltunk, azt hiszem. Aztán ez lassan megszakadt, néha majdnem meghalt, de most újraélesztettük a szerelmünket.