17. rész

Sziasztok! :)

Eltelt egy újabb hét, hoztam az újabb részt, bár majdnem úgy alakult, hogy nem tudok ma jönni, mégis sikerült. Ebben főszereplőink már együtt vannak, és remélem, nem hagyjátok el a blogot, mert innentől jönnek csak igazán a nehézségek, akadályok, meg persze az édes Larry pillanatok! ;)

Köszönöm szépen a pipákat, komikat, mint mindig, kérlek, most is írjátok meg, milyen lett szerintetek <3

A héten valamikor valószínűleg rakok majd fel még néhány videót, úgyhogy azt az oldalt is csekkolhatjátok, ha érdekel titeket. Az If we could only turn back time... folytatását természetesen megtaláljátok a one shotoknál, ha nem olvastátok még, kukkantsatok be oda is.

Azt hiszem, ennyi is lettem volna, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx

17. rész

Harry
Nem tudom elhinni. Ez nem lehet igaz. Nem lehet ekkora szerencsém. Még másnap reggel is ezen mondatok cikáztak a fejemben, ahogy Louis-val a mellkasomon felébredtem. Hajnalban megtörtént az, amit egyáltalán nem gondoltam volna. Annyiszor elképzeltem, annyira vágytam erre, és most megkaptam mindent, amit akartam: Louis Tomlinsont, a szerelmemet.
- Jó reggelt! – köszönt mosolygósan az emlegetett, és hangjától máris hevesebben vert a szívem. És nem azért, mert megijesztett volna.
- Neked is! Hogy aludtál? – érdeklődtem jókedvűen, miközben ujjaimmal lágyan simogattam felkarját. Boldogságom csak tovább növekedett a felismeréstől, hogy ezt már bátran megtehetem, nem kellett félnem semmitől.
- Jobban, mint eddig bármikor – válaszolt örömmel az arcán, majd feltornázta magát közelebb hozzám, hogy csókot nyomhasson ajkaimra. – És te?
- Soha jobban – motyogtam vággyal küszködve szinte már a szájába. Nagyon koncentráltam, nehogy bármit is megérezzen Lou abból, mennyire kívánom.
- Nos, akkor együnk valamit – javasolta vigyorogva, melyből arra következtettem, hogy hiába próbálkoztam, nem sikerült olyasmire gondolnom, ami nem kelti fel bennem a vágyat.
- Jó – egyeztem bele némi szünet után kissé szégyellősen. Na, ezt is megértük! A nőcsábász Harry Styles szégyellős! És még csak nem is egy nő miatt… Ezen gondolatomon halványan elmosolyodtam, majd meglepődve tapasztaltam, hogy nem egyedül vagyunk a házban, mert Liam, Zayn és Niall is itt vannak.
- Jó reggelt! – üdvözölt minket Liam, én pedig kísérletet tettem elrejteni a felhőtlen jókedvet az arcomról. Hiszen ők még nem tudnak semmit rólunk.
- Nektek is! – viszonozta helyettem Lou, aki láthatóan nem volt olyan feszült, mint én. Nem lennék ilyen, ha fel lettem volna arra készülve, hogy a srácok is idejönnek, és ha Lou-val megbeszéltük volna, mi lesz velünk.
- Minden rendben? – tette fel a kérdést minket fürkészve Zayn. Gondolom, szemet szúrt neki, hogy míg Louis-val minden oké, velem nem igazán.
- Persze – vágtam rá aztán én, bár biztos vagyok benne, túl gyorsan ahhoz, hogy el is higgyék a többiek.

Louis
Reggeli alatt Harry eléggé feszült volt, hiába, hogy a végére valamennyire feloldódott, szerintem látni lehetett rajta. Tudtam, mi baja volt, van, ezért utánamentem a szobájába, hogy megbeszéljem vele.
- Ráérsz egy kicsit? – csuktam be magam mögött az ajtót, hogy nyugodtan dumálhassunk. Meg aztán, most még jobb, ha a srácok sem hallanak minket.
- Persze – bólintott rá, majd közelebb lépett hozzám.
- Azért voltál ideges, mert nem beszéltünk meg semmit. Tisztázzunk le mindent most, mert a fiúk rá fognak jönni – mondtam ki nyíltan, amit gondoltam, mire Harry bólintott, így tovább folytattam, hogy mi lenne az én ötletem: – Szerintem előttük nem kell titkolóznunk, mert nem menne. Előttük nem. Mindenki más várhat, az nem érdekel, de nekik el kellene mondanunk.
- Egyetértek – bólintott még egyet. – Ugye arra te sem gondoltál, hogy a médiának is eláruljuk? – tette fel kérdését talán kissé félve. De ezen egyáltalán nem lepődtem meg. Az… nem lenne megfelelő döntés finoman szólva sem.
- Dehogy! Nem merek belegondolni, hogy mi lenne, ha kiderülne – sütöttem le a szemem arra gondolva, mennyien utálnának meg minket. Mert abban szinte biztos vagyok, hogy rengeteg rajongót veszítenénk el, ezt pedig egyikünk sem szeretné, tehát titokban kell maradnunk.
- Megoldjuk – emelte fel a fejem az államnál fogva ujjaival, nem sokkal később pedig ajkait éreztem a sajátomon. Csókja megnyugtatott, és elég erőt adott, hogy készen érezzem magunkat arra, hogy a fiúkkal is megosszunk mindent.
- Mondjuk el nekik most – távolodtam el egy picit Harrytől, majd kézen fogva húztam őt magam után le a nappaliba.
- Srácok, mondanunk kell valamit – szólalt meg Harry figyelmet kérve, majd mikor megkaptuk azt, éreztem, hogy én következek.
- Nos, az a helyzet, hogy… – álltam meg egy pillanatra, amíg összeszedtem magamban minden erőmet a folytatáshoz. Nem bántam, hogy a göndör ezt rám hagyta, mert tudtam, mennyi fájdalmat okoztam neki, amikor még nem jöttünk össze, ennyit igazán átvállalhattam tőle. – Harry és én együtt vagyunk. Larry Stylinson létezik – jelentettem ki megcáfolhatatlanul, és szinte éreztem, ahogy mindketten megkönnyebbülünk Harryvel. Jól esett, hogy végre nem kellett magunkban tartanunk, még akkor is, ha csak hajnalban jöttünk össze.
- Mármint… úgy, mint egy pár? – tette fel csodálkozva a kérdést Zayn, ami nem igazán lett értelmes, de ez betudható a kisebb fajta sokknak. Megértem.
- Igen, úgy – bólintott rá Harry mosolyogva.
- Hát ez… – kereste a szavakat Liam. – Örülök, hogy végre tényleg boldognak látlak titeket – változtatta végül meg mondanivalóját, ami megnyugtatott mindkettőnket a göndörrel.
- Tudtam, hogy van köztetek valami! – szólalt fel Niall szélesen mosolyogva. – És akkor ezért jöttetek le kézen fogva – állapította meg, mire mindenki a kezeinkre meredt. Észre sem vettünk, hogy így jöttünk le. Ez már természetes volt.

Harry
Az öröm és megkönnyebbültség lett úrrá rajtam, ahogy a srácoknak is elmondtuk a hírt. Csak néhány óráig tartottuk titokban még előttük is, de nagyon nehezen ment. Ezt jól mutatja a reggelinél tapasztalt viselkedésem. Ám ennél több ember nem tudhat rólunk. Hogy fogjuk azt kibírni?
- És mégis mikortól? – kíváncsiskodott Zayn, ha jól láttam, akkor már egy fokkal oldottabban. Megértem, hogy idő kellett neki, mire hozzászokott ehhez az új helyzethez. Nekünk is szükségünk lesz majd rá.
- Miután hazaértünk a buliból – válaszolt Louis, mialatt – az állást megunva – elhelyezkedtünk a kanapén.
- És… kikkel szeretnétek még megosztani? – kérdezte óvatosan Liam. Igen, ő is gondolta, hogy ez kissé kényes téma.
- Úgy döntöttünk, hogy senki mással, csak veletek – szólaltam meg már én komolyan, mire a többieknek felszaladt a szemöldöke.
- De az kicsit nehéz lesz – mondta Niall összeráncolt szemöldökkel, nekünk pedig egyet kellett értenünk vele. Ráadásul szerintem nemcsak hogy nehéz, hanem egyenesen lehetetlen lesz, de meg kell próbálnunk.
- Nincs más lehetőség. Vagy titokban marad, vagy vége a bandának – közölte Louis, mintha valamiféle halálos ítéletet osztott volna meg velünk. És végül is annak is be lehetne ezt tudni, hiszen, ha kiderülne, hogy nem egy lánnyal képzeljük el az életünk hátralévő részét, biztosan vége lenne mindennek. Illetve mi öten együtt maradnánk, csak éppen rajongók nélkül. Vagy nagyon kevéssel.
- De ti mondtátok, hogy vannak, akik Larry fanok. Ők azért itt lennének nekünk, nem? – firtatta tovább a témát Zayn elgondolkozva.
- Csak belőlük nincs olyan sok – kontráztam én, ám mielőtt még folytattuk volna ezt a párbeszédet a rajongókról, közbeszólt Liam:
- Hé! Ennyire előre ne szaladjunk. Egyelőre ott tartunk, hogy ez a kapcsolat Lou és Harry között titokban marad.
- És Eleanor? – tette fel a második igen nehéz kérdését Niall. Hirtelen mindenki elhallgatott, majd a gondolatait összeszedve Lou szólalt meg:
- Nem szakíthatok vele – felelt komoran, én pedig éreztem, hogy a szívem kihagyott egy ütemet. Igen, ezzel tisztában voltam eddig is, csak most már nehezebb lesz elviselnem úgy, hogy tényleg együtt vagyunk Louis-val. Vajon lesz ehhez az egészhez elég erőnk?