15. rész

Helló! :)

Megint csak elrepült egy hét, és hoztam is a folytatást, melyet szerintem nagyon vártatok a múltheti rész vége után. És akármennyire is negatív az eleje, ez lényegében egy pozitív rész lett :D

A 'Larry videos' oldalhoz nemrég tettem fel két újat. Az egyik A szürke ötven árnyalata Larrys verzióban, és igen, nem túlzottan illik a többihez, de annyira megtetszett, hogy muszáj volt :D És előre szólok, minkét újban van pár +18-as rész, úgyhogy csak óvatosan :D

A másik blogomra felkerült az If we could only turn back time... második része még múlt héten, innen is elérhetitek a one shotoknál, remélem, elolvastátok.

A kommentekért és pipákért nagyon hálás vagyok, kérlek, most is hagyjatok valami nyomot magatok után <3

Azt hiszem, mindent elmondtam, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx

 

15. rész

Harry
Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogy vártam. Arra számítottam, hogy megint több lesz egy olyan szituációval, amelyről nem fogunk Louis-val beszélni. De ő nem hagyta, hogy ismét megtörténjen ez, mint például a videojátékozás után.
Számat szóra nyitottam, hogy mondjak valamit, de elakadtam, így becsuktam. És ezt eljátszottam még egyszer.
- Erre nem tudom, hogy mit kellene reagálnom – bukott elő belőlem ez az idióta válasz, amiért gondolatban fejbe csaptam magam.
- Akkor gondolkozz – tanácsolta totálisan természetes hangon. Nem tudom, hogy csinálja, hogy normálisnak érzi ezt a helyzetet. Vagy csak szerintem nem az? És miért érzem úgy, hogy itt többről is szó van, minthogy ki szeret kin aludni? Hát tényleg gondolkoznom kell!
- Majd jövök – azzal felsiettem a közös házunk béli szobámba, egy kis bőröndbe beledobáltam pár cuccomat, szöszmötöltem egy kicsit Louis ajándékával, amelyet még nem adtam át neki, és siettem is lefelé, de félúton megállított Liam.
- Hova-hova rögtön buli után?
- Amerikába – hadartam gyorsan, majd egy taxit fogva máris úton voltam a repülőtér felé. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a fiúk eléggé elmebetegnek tarthatnak, de ez érdekel most a legkevésbé. Nem tudok úgy agyalni, hogy Lou ott van a közelemben és elvonja a figyelmemet vagy befolyásol. Nem így akarok dönteni. Mert az kétségtelen, hogy ezt kell tennem. Már csak arra kell rájönnöm, hogy mik között kell választanom.

- Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar visszajössz – fogadott a reptér termináljában Taylor. Hozzám bújt egy pusziért, amit meg is kapott, bár az eddigiekhez képest ez elég gyenge volt.
- Én sem, de mindegy is, gyerünk! – legyintettem, mintha tényleg egy kis semmiségről lett volna szó, pedig egyáltalán nem. Sokkal többről.

Louis
Harry hirtelen eltűnésének okát még akkor sem értettem, amikor Liam elárulta mindannyiunknak, hogy elmegy Amerikába. Ismét. Pontosabban nem tudtam, hogy minek könyveljem el: gondolkodási idő kell neki, vagy ennyire hiányzik a barátnője. Ezt a variációt viszont erősen kétlem.
A „reggeli” után – mert már erősen délutánt mutatott az óra – felsiettem a szobámba, hogy pakoljak, hiszen jövő héten karácsony, amit mindenki otthon tölt el. Az ágyamra pillantva megláttam egy kis dobozt. Nem emlékszem, hogy én hagytam volna ott, így furcsállva mentem oda és vettem a kezembe. A tetejét leemelve megláttam, mi volt benne: egy fém kulcstartó. Biléta alakú, a hátuljára pedig egy rövidke üzenetet gravíroztak: Boldog szülinapot! H x. Kétség sem férhet hozzá, ez Harry ajándéka. Leültem az ágyra ujjaim között forgatva a kis dobozt. Miért nem adta át nekem személyesen? Miért hagyta itt? Fogalmam sincs, mi lesz, de az biztos, hogy beszélnem kell vele. Muszáj.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve előszedtem a telefonomat, és tárcsáztam Harryt.
- Szia – hallottam meg a vonal másik végéről a hangját. Meglepettnek tűnt, gondolom nem számított arra, hogy felhívom. Megjegyzem, én sem.
- Miért nem adtad át te az ajándékot? – tértem egyből a lényegre, nem érdekelt, hogy a köszönését sem viszonoztam. Ki akartam használni az időt, amíg magabiztos vagyok, mert tudtam, hogy nem tart ez sokáig.
- Mert… mert kiment a fejemből a nagy sietségben – hadarta összeszedve a gondolatait. Hallhatóan nehezen tudott kitalálni valami magyarázatot.
- Aha – reagáltam le ennyivel, és direkt próbáltam úgy kiejteni a szót, hogy Harry tudtára adjam, nem hiszek neki, nem győzött meg. – Mikor jössz haza? – kérdeztem egy gyors témaváltással. – Bulizhatnánk együtt Szilveszterkor.
- Hát… szerintem csak januárban repülök vissza – válaszolt bizonytalanul, ezzel pedig azon nyomban romba döntötte ötletemet. Persze, hogy nem jön haza! Miért is tenné? Miattam? Ugyan már! Régen nem jelentek számára semmit.
- Ja, értem. Akkor majd beszélünk. Szia – meg sem vártam, hogy reagáljon valamit, ahhoz túlságosan is meg voltam sértve. Csak azt nem értem, hogy miért. Elvártam tőle egy olyan dolgot, amit abszolút nem kellett volna. Hiszen gondolhattam volna, hogy a barátnőjével akarja tölteni a Szilvesztert, és nem velem. Nekem is ezt kellene tennem.
- Hé, minden oké? – nyitott be Niall a szobámba. – Indulnunk kell.
- Persze, megyek – sóhajtottam fáradtan, pedig egyáltalán nem volt minden oké. Ezt a szőkeség is észrevette, de nem tette szóvá, és ezért roppant hálás voltam.
Miután mind a négyen úgy ítéltük, hogy semmi fontosat nem hagyunk itt, elköszönve egymástól beszálltunk a saját autóinkba, majd hazafelé vettük az irányt, hiszen a karácsonyt a családunkkal töltjük.

Harry
A napok csak úgy száguldoztak, és hirtelen azt vettem észre, hogy a repülőn ülök, miután szakítottam Taylorral. Nos, igen, jó pár embernek igaza lett, akik azt gondolták, nem sokáig fog tartani kettőnk között ez a kapcsolat. Hogy miért lett vége? A válaszom egyszerű: nem Taylort szeretem. Egyáltalán nem őt, hanem Louis-t még mindig, a felismerés pedig engem is megütött kicsit.
Azért menekültem el Londonból, hogy távol legyek Louis-tól, és nyugodtan elgondolkodhassak kettőnkön. Ez sikerült is. Bár az elején úgy voltam vele, ez hülyeség, és már kezdtem magamat is rábeszélni arra, hogy lehetetlen ez az egész Larry dolog, de aztán rájöttem, nem így van. Egy teljesen hétköznapi dolgot csináltunk Taylorral: tévét néztünk. Közben pedig majd’ meghaltam az unalomban. Arra gondoltam, hogy Lou-val mennyivel nagyobb élmény volt még ez is, mert ő mindig ökörködött, amivel felvidított, így soha nem volt olyan pillanat, amikor vele voltam, hogy unatkozzak. Ez csak most bizonyosodott be végérvényesen. Aznap este átfuttattam az agyamban még egyszer, hogy jól teszem-e, ha szakítok a szőke lánnyal, de mivel semmi kivetnivalót nem találtam benne, másnap meg is osztottam vele a véleményemet. Hogy én már nem érzem azt, amit az elején. Sőt, semmit sem érzek már, maximum annyit, hogy nem kellett volna belemennem ebbe a kapcsolatba, de ezt már nem mondtam el, nem akartam annyira megbántani Taylort. Kicsit viharosan váltunk el, mert kivágott egy vitát, de nem igazán tudott érdekelni, így lezártam azzal, hogy ennek már nincs értelme. Valahogy így lett vége.
Most pedig rohanok haza, hogy megtudjam, mi a helyzet Louis-val és velem. Nem akarok már vitázni vele, csak azt, hogy nyugalom legyen kettőnk között. Ha nem szeret, oké, fel tudom dolgozni egy idő után, és tiszteletben fogom tartani. De meg kell tudnom, hogy valóban így van-e, vagy esetleg mégsem.
- Helló! – köszöntem be a közös lakásunk ajtaján, miközben becsuktam azt. Reménykedtem benne, hogy van itthon valaki, mert ritka, amikor nem így van.
- Hát te? – jelent meg csodálkozó arccal Zayn.
- Hazajöttem – mondtam a nyilvánvalót olyan hangsúllyal, mintha nem láthatná ezt ő is. – Miért? Baj? – vontam össze a szemöldököm.
- Jaj, dehogy! Ne hülyéskedj! Csak arra számítottam, hogy tovább maradsz Taylorral – magyarázta meg, én pedig halványan elmosolyodtam. Igen, előbb repültem vissza, mint eredetileg terveztem, és a srácok nem is tudják, hogy szakítottam a barátnőmmel. Vagyis ex-barátnőmmel. – Történt valami? – most Zayn ráncolta a szemöldökét.
- Ami azt illeti, igen – bólintottam, bandatársam nem értette, így a nappaliba érve mindenkinek elmeséltem a fejleményeket.