14. rész

Helló! :)

Ugye milyen gyorsan elrepült egy hét? Ismét kedd, ismét egy új rész. És már most bocsánatot kérek a végéért, de ígérem, hogy a következő ugyaninnen fog folytatódni :D

Az If we could only turn back time... folytatása valószínűleg pénteken érkezik. Egyébként a napokban elkezdtem még egy Larrys one shotot. Nagyon az elején tartok, szóval egyáltalán nem tudom, mikor és hol fogom publikálni. Egy biztos, valahol elolvashatjátok majd valamikor :D Erről természetesen fogok szólni, ha aktuális lesz.

Köszönöm a kommenteket és pipákat az előzőhöz, nagyon jól estek, remélem, most is megajándékoztok párral <3

Azt hiszem, mindent elmondtam, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx

14. rész

Harry
Egyáltalán nem értettem és nem tudtam hova tenni Lou viselkedését. De jelenleg ez érdekel a legkevésbé. Illetve nagyon is érdekel, mert szeretem, de beleuntam és belefáradtam, hogy folyton próbálom őt megérteni, Lou viszont soha nem hagyja. Azt hiszem, én tepertem eleget, őt nem érdekelte, akkor engem sem. Így lesz a legjobb. Ő boldog Eleanorral, én pedig Taylorral.
Így történt, hogy míg a szőke hajú lánnyal egyre szorosabb lett a kapcsolatom, Louis-val csak romlott. Hetek óta nem megyünk közös programokra, nem találkozunk, csak akkor, ha mind az ötünknek kell mennie valahova, és szinte alig beszélünk. Tagadhatatlanul mélyponton van a barátságunk.
Amióta befejeztük a klipforgatást, én lassan többet leszek Amerikában, mint otthon. Ennek egy fő oka van: hogy jobban érzem magam Taylorral, aki figyel rám, mint Lou-val, aki már lassan rám sem néz. Ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy a szabadidőm nagy részét a srácoktól távol töltsem.
És ha már a többieknél tartunk. Egyikőjük sem örült túlságosan, hogy Taylorral járni kezdtem. Ezt pedig nem vártam tőlük. Lou-tól ezen nem lepődtem meg, de arra nem számítottam, hogy Zayn, Liam és Niall sem ért egyet velem. De ők nem tudhatják, mi zajlik és zajlott le bennem! Most van hatalmas szükségem valakire, aki szeret, és bár a szívem Louis-t választotta – fogalmam sincs, miért –, őt nem érdeklem. A mai napig nem tudom, ezt honnan vártam, de mindegy.
Ó, és persze a rajongók is kiakadtak. Nem is kicsit! Bár vannak, akik örültek ennek az egész Haylor dolognak, ahogy ők raktak össze minket, de nagyon kevesen vannak. Ezzel akkor volt alkalmam szembesülni, amikor végeztünk a klipforgatással, túlestünk a Madison Square Garden béli koncerten, és hazarepültünk piheni. Innen is csak a rosszat kaptam, így nem volt kérdés, hogy nem sokkal később ismét Amerikában voltam, Taylorral.
- Jó, nem tudom, mit vegyek Louis-nak – sóhajtottam fáradtan, ahogy kéz a kézben kiléptünk a már sokadik üzletből. Igen, a közelgő szülinapi ajándékáról van szó. Mert bár nem vagyunk most valami jóban, természetesen azt soha nem tenném meg vele, hogy ne ünnepeljük meg a szülinapját.
- Nyugi, Hazz, van időnk, és találunk neki valamit – biztatott Taylor, akit már teljes joggal hívhatok a barátnőmnek. Igaz, a napokban elterjesztettük, hogy szakítottunk, de csak egy kis nyugalomra vágytunk, semmi többre. Egyébként érdekesen hangzott szájából ez a becenevem. Louis-éból valahogy jobban tetszett. De már megint miért gondolok rá? Úgyse szeret.
- Remélem, de most már menjünk haza, majd holnap folytatjuk a nézelődést – húztam őt a kijárat felé. Nem akartam, hogy felismerjenek minket és lelőjék a meglepetést, amit Szilveszterre tartogatok. Addig elég, ha mindenki úgy tudja, hogy nem vagyunk együtt.

A másnapi program ismét a vásárlás volt. Örülnék neki, ha minél előbb megtalálnánk a megfelelő ajándékot Lou-nak, mert jövő héten lesz a szülinapja, így csak pár napunk maradt a keresgélésre.
- Nézzünk be oda – mutattam egy üzletre, melyben szerintem még nem jártunk. Legalábbis nem emlékszem, hogy ott szétnéztünk volna.
- Rendben – egyezett bele Taylor mosolyogva. Hm, néha kicsit egyoldalú a kommunikáció köztünk. De inkább ez, mint a semmilyen…
- Na, szerintem ez lesz az! – mutattam meg barátnőmnek a szinte tökéletes ajándékot, amire rábólintott, majd azonnal ki is fizettem.

Louis
Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. Hogy ilyen nehéz lesz elviselni a Harry és köztem lévő távolságot. És itt a fizikai és lelki távolságra is gondolok. Azt hittem, könnyebb lesz. Hogy nem fog majd hiányozni. De tévedtem. Hatalmas nagyot tévedtem! Nincs, aki megszínesíti a napjaimat, aki feldobja a hangulatomat, amikor rossz kedvem van, akinek bármit elmondhatok, akire szívből tudok mosolyogni! Mert már ez sem megy. Akármennyire is akartam és akarom, Eleanor nem vidít fel úgy, mint Harry. Pedig ő a barátnőm, és szeretem! De mi van, ha valaki mást is? Mi van, ha szerelmes vagyok Harry Stylesba?
- Lou, megérkezett Harry – jelent meg hirtelen a szobám ajtajában Eleanor.  Mosolya, mint mindig, most is gyönyörű volt, de ezt már csak én nem tudtam a számomra megfelelőnek találni.
- Mindjárt megyek – küldtem felé én is egy félmosolyt, bár eléggé halovány lehetett. Fogalmam sincs, mennyire jó ötlet most Harryvel találkoznom, ezért is maradtam még pár percig a szobámban. De nem bújhatok el előle, így egy hatalmas levegővétellel lementem a közös házunk földszintjére. És ott állt ő. A pulzusom hirtelen emelkedni kezdett, szerintem máris elpirultam és zavarban is voltam. Pedig még hozzám sem szólt, rám se nézett, csak én láttam meg őt! Komolyan nem normális viselkedés ez. Hiszen én nem a fiúkat szeretem!
- Szia, Louis! – fordult meg váratlanul, majd egy gyors ölelés után jókedvűen nézett a szemembe. – Indulhatunk? – kérdezte, mire megemelkedtek a szemöldökeim. Mégis hova? – Ne kérdezz semmit, meglepetés! – válaszolta meg a fejemben zakatoló kérdést. Mivel nem tudtam mit tenni, beleegyeztem, és követtem Harryt az autójáig. Útközben megtudtam, hogy Eleanor csak később csatlakozik hozzánk. Most örüljek ennek vagy ne?
- Mit terveztetek? – tudakoltam egy kis félelemmel a hangomban. Most ünnepeljük a szülinapomat, bár nincs még karácsony, de azt mindenki a családjával szeretné tölteni, így előbb tartjuk meg ezt. A hangomban lévő félelemre visszatérve, semmi más oka nincs, csak annyi, hogy bármit, de tényleg bármit el tudok képzelni a fiúk meglepetésének. Rengetegszer ugrattam őket különböző módokon, így jogosan félek, hogy ezeket egyszer visszakapom.
- Majd meglátod – felelt sejtelmesen, egy sunyi mosollyal az arcán. Ahogy oldalról tanulmányoztam őt, egyszerűen nem tudtam betelni vele. De ha nem szeretem a fiúkat, akkor Harryt miért? Mi van meg benne, ami másban nincs?

Másnap fogalmam sincs, mikor nyitottam ki a szememet, csak annyi volt biztos, hogy világos van. És hogy Harry rajtam fekszik. Mi? A felismerés kissé erősen csapott meg, nem mertem megmozdulni, nehogy felébresszem a göndört. Az estére emlékszem, minden nagyon jó volt: kaptam tortát, kajáltunk, táncoltunk, beszélgettünk. És úgy viselkedtünk Harryvel, mintha az elmúlt pár hétben nem szakadt volna meg szinte a kapcsolatunk. Megint nem beszéltünk meg semmit, ennek pedig egyáltalán nem örülök. Most akkor mihez tartsam magam?
- Reggelt! Jó engem nézni? – eszméltem fel Harry mély hangjára, ami majdnem a szívbajt hozta rám. Túlságosan belemerültem a gondolataimba.
- Mi? – ráztam meg a fejem, hogy teljesen visszajöjjek ide. – Neked meg jó rajtam feküdni? – vágtam vissza gyorsan, mielőtt még kínos lett volna a csend.
- Igen. Szeretek rajtad feküdni – mondta tök természetes hanggal, mire alig bírtam kifújni a levegőt. – Khm, kimegyek a mosdóba – hadarta pár másodperc után. Gondolom, az ő fejében is végigment, hogy mennyire furcsán hangzott ez az elmúlt pár hétre tekintve. Szinte semmi kapcsolat köztünk, becsajozik, erre kijelenti, hogy szeret rajtam feküdni! Érti valaki ezt a srácot?
Percekkel később én is felkászálódtam a nappali kanapéjáról, és becéloztam a konyhát. És igen, tudom, hogy Harry is odament. Amíg odáig sétáltam, ezernyi gondolat cikázott az agyamban, hogy mit mondjak neki. Nem akarom, hogy megint ismételje önmagát a Sors. Nem fogom még egyszer azt átélni, amit a videojátékozás után. Mert nem engedem!
- Én pedig szeretem, amikor rajtam fekszel – folytattam az előző beszélgetést természetes hangsúllyal, mintha nem lett volna közte kb. 10 perces szünet. Harry megakadt a mozdulatában, majd rám emelte csodálkozó tekintetét.