11. rész

Sziasztok! :)

Remélem, minden olvasóm túlélte az első napokat a suliban. Meséljetek, kinek milyen volt? :) Én tegnap is és ma is halál fáradtan értem haza, de ez van.

Egyébként bocsánat, hogy csak most jelentkezem, de 7 órám volt. Ó, és még mindig nincs állandó órarendünk, szóval egyelőre maradjunk abban, hogy ha nem jön közbe semmi, ugyanúgy jövök kedden. De amint meglesz az órarend, szólok, hogy lesz-e változás.

A részről meg annyit, hogy az egyik kedvencem, és nagyon jó volt ezt írni. Remélem, nektek is tetszeni fog, és hagytok pár kommentet. Az előzőhöz pedig köszönöm a visszajelzéseket <3

Nem is dumálok, kellemes olvasást! :)xx

11. rész

Harry
A hír, miszerint Liam és Danielle szakított, elég rendesen lesújtott mindannyiunkat. Az viszont csak engem, hogy Louis elment felhívni Eleanort. Nem kellene, de mégis rosszul esett. Ráadásul ő is ott lesz majd velünk New Yorkban. Ó, milyen csodás hetek jönnek… Pedig bírom Elt, csak nem könnyű a tudat, hogy ő együtt lehet azzal, akit szeret, míg én nem. És pont megegyezik az a srác, akibe mindketten szerelmesek vagyunk. Mily’ véletlen.
- Na, mindent megdumáltam vele – tért vissza hozzánk Lou elégedetten. – Szóval mikor is indulunk holnap? – váltott témát szinte azonnal, ami nekem egyértelműen gyanús volt, hiszen én ismerem őt a legjobban, tudom, mikor tervez valamit és mikor nem. Itt pedig határozottan az első variációról volt szó.
- Mit találtál ki? – csuktam be magam mögött az ajtót Louis szobájában, már lefekvés előtt, és próbáltam elnyomni a gyomromban tomboló pillangókat. Komolyan, mint a tinik! Egyre rosszabb leszek.
- Nem tudom, miről beszélsz – jött ezzel a szokásos szöveggel, faarccal, amikor történetesen pontosan tudja, hogy mire kérdeztem rá.
- Dehogynem! Mondd el! Ismerlek már annyira, hogy tudjam, sántikálsz valamiben – ültem le az ágyára, és hálát adtam, amiért magabiztos maradtam.
- Na, jó, de csak azért, mert kivételezett vagy – adta be a derekát jókedvűen. Bár nagyon jól estek a szavai, mégsem vettem komolyan, hiszen ő nem úgy szeret. – Megmondtam Eleanornak, hogy beszéljen Danielle-lel, és hozza magával New Yorkba, hátha Liam tesz valamit az érdekükben. Az nem lehet, hogy ők szakítsanak, ezzel gondolom, te is így vagy. Szóval ezért intézkedtem – zárta le mondanivalóját, mellyel teljes mértékben egyetértettem.
- Ez egy nagyon jó ötlet, ahhoz képest, hogy te találtad ki – dicsértem meg, és nem tudtam megállni, hogy játékosan le ne szóljam. Hiányoznak a régi csipkelődéseink, így megpróbáltam visszahozni.
- Hé, ezt sértésnek vettem, előre szólok! – ment bele a játékba, hála az égnek. Mondjuk, nem tudom, mitől féltem, amikor Lou mindig is benne volt és lesz a hülyeségben. – Menekülj, mert ha elkaplak, vér fog folyni! – „fenyegetett meg”, amire csak nevetni tudtam, de azért gyorsan kifutottam a szobájából, le a lépcsőn, közben sikerült kikerülnöm Niallt, majd beszaladtam a konyhába. A konyhasziget mögé siettem, Lou pedig a másik felére, velem szemben. Fél percig játszottuk, hogy én az egyik oldalra megyek, Louis pedig követ, aztán megelégeltem, és egy ügyes csellel akartam volna áttörni a nappaliba, csakhogy nem voltam elég jó, így Lou karjai között találtam magam.

Louis
Amint megéreztem közel hozzám Harryt, egyfajta megnyugvás lett úrrá rajtam, amit nem tudtam hogyan értelmezni, de betudtam annak, hogy nagyon régen voltunk már hasonló helyzetben. Jó, pár napja, de azóta túlságosan is szélsőségesen alakult a kapcsolatunk, és ha közelebb is kerültünk egymáshoz, nem sokkal később ismét volt valami probléma kettőnk között.
- Most már nem menekülhetsz! – szorítottam még erősebben, ezáltal még jobban magamhoz préseltem Harryt, aki bár könnyen ki tudott volna szabadulni fogságomból szerintem, mégsem tette.
- Na, és mégis mi a terved? – kérdezte követelőzően, és bár nem láttam az arcát, tudtam, hogy mosolyog, hogy jó kedve van, csak úgy, mint nekem.
- Természetesen megharaplak és vámpírrá változtatlak – jelentettem ki totálisan nyugodt hangon, mintha ez olyan hétköznapi dolog lett volna, de azért küzdenem kellett, nehogy elröhögjem magam.
- Úgy, mint régen? – kérdezte halkan, szinte suttogva. Éreztem, hogy egy kissé kényes témához értünk, mert ez a múltban történt, amikor még teljesen jó volt a kapcsolatunk és nem voltak benne hullámvölgyek.
- Igen, úgy, mint akkor – erősítettem meg, és valamiért azt éreztem, ez egy fontos válasz volt egy fontos kérdésre. Legalábbis kettőnket tekintve ez lényeges dolog volt. Most már csak az érdekelne, miért hasonlít nekem ez az egész helyzet egy szerelmes jelenetre?
- Khm – hallottuk meg Liam hangját, mire fél másodperc alatt szétrebbentünk. – Bocs a zavarásért, csak nem tudtam, miért ég lent a villany, de akkor én megyek is – magyarázta ki magát zavarában, amiben osztozunk mi is Harryvel. Komolyan, mintha tinik lennénk, és valamelyikünk szülője ránk nyitott volna…
- Azt hiszem, jobb, ha lefekszünk – szólaltam meg egy rövidebb ideig tartó csend után, amit elég kínosnak éreztem, de aztán átgondoltam előző szavaimat, és korrigálnom kellett: – Úgy értem, aludni – javítottam ki magam szerintem fülig elpirulva. Oké, nem értem saját magamat.
- Én is úgy gondoltam – mondta mosolyogva, én pedig csak ekkor mertem Harryre nézni, aki szemmel láthatóan jól mulatott rajtam. – Jó éjt, Louis! – köszönt el tőlem olyan hangon, mintha… mintha flörtölt volna velem! Ó, te jó ég! Na, akkor most ezzel mihez kezdjek?
- Ne-neked is, Harry – viszonoztam sokkal bátortalanabbul, mint ő. Remegett a hangom! Jó, azt hiszem, iszonyatosan nagy szükségem van az alvásra, mert ezek nem normális dolgok, amik velem történnek! Pihennem kell.

Harry
Igazán vicces volt Louis-t figyelni, ahogy zavarban van, és nem titkoltam magam előtt és előtte sem, hogy élveztem. Ó, de még mennyire! Ennél jobb már csak az lett volna, ha ő is csatlakozik hozzám a flörtölésbe, még akkor is, ha csak megjátszotta volna, de nem baj, így is fantasztikus volt. És előtte a karjaiban voltam! El sem tudom mondani, mennyire hiányzott az az érzés, amely ilyenkor kerít hatalmába.
Az a helyzet pedig, amikor megzavart minket Liam… na, az is szórakoztató volt. Bár totál zavarban voltam Louis-val együtt, azért külső szemlélőként biztosan jót nevettem volna magunkon.
Ilyen csodás élményekkel pedig nem kérdés, hogy milyen jó kedvvel sétáltam vissza a szobámba és tértem nyugovóra. Alig várom a következő napokat, melyeket reményeim szerint hasonló hangulatban töltünk el.
- Harry, zavarok? – nyitotta ki résnyire az ajtót meglepetésemre Liam.
- Nem, gyere nyugodtan – hívtam be kicsit furán, majd felültem az ágyamban.
- Minden rendben köztetek Lou-val? – tette fel pár perces csend után a kérdést, én pedig fáradtan sóhajtottam egyet. Kicsit sok már nekem, hogy mostanában a bandából mindannyian velünk vannak elfoglalva, de persze nem hibáztatom őket, hiszen csak szeretnének segíteni.
- Igen, azt hiszem, igen – feleltem őszintén. Remélem, az előbbi kis játékunk és utána az a konyhás jelenet nem a visszájára fog elsülni.
- Akkor jó, csak az utóbbi napokban nem úgy látszott, aztán ahogy láttalak titeket lent… Meg kellett kérdeznem – magyarázta meg érdeklődésének okát, amivel egyetértésemet bólogatással fejeztem ki.
- Semmi baj – intettem le, mielőtt még folytatta volna. – Tökéletesen megértem. De inkább rólatok mesélj Danielle-lel! – tereltem más témára a beszélgetésünk fonalát. Liam először sóhajtott egy nagyot, és csak azután válaszolt:
- Az utóbbi hetekben is ez volt velünk, hol együtt, hol külön, de egy idő után mindig történt valami. Most viszont nem hiszem. Szerintem mi végeztünk.
- Ne mondj ilyet! Bármikor változhat a helyzet – próbáltam lelket önteni belé anélkül, hogy elkotyognám Louis ötletét. Remélem, bejön.
- Hát, nem tudom. De a lényeg, örülök, hogy ti már rendben vagytok.
- Igen, annak én is – mosolyodtam el én is, ahogy visszagondoltam az este történtekre. Régen voltam már ilyen boldog.
- Jó éjt, Harry! – köszönt el Liam, én pedig visszafeküdtem az ágyba.
- Neked is! – viszonoztam, és jókedvvel merültem el az álmaimba Louis-ról.