10. rész

Helló! :)

A nyár utolsó keddjén hoztam nektek olvasnivalót. Remélem, mindannyiótoknak jól telt el ez a két és fél hónap, és maradtok velem szeptembertől is. Azt nem tudom, hogy ha beindul a tanulás, tudom-e keddenként hozni a részeket, de majd jelzek, hogy mennyire engedi meg az órarendem.

A pipákért és komiért természetesen nagyon hálás vagyok, de nyugodtan írhattok többen is, nem haragszok meg érte :D <3

Ahogy ígértem múlthéten, ez a rész onnan folytatódik, ahol az előzőnél abbamaradt, úgyhogy kellemes olvasást kívánok hozzá, és élvezzétek ki még ezt a hetet! :)xx

10. rész

Louis
- Na, tökéletes lett! – nézte végig Niall elismerően a hóembert.
- Még nem – szólt közbe Zayn. – Hiányzik egy kis kiegészítés – mormogta elgondolkozva, majd felvett egy marék havat, a hó építmény fejére rakta, és elkezdte igazgatni rajta. Fogadjunk, hogy hajat csinál neki!
- Hazz, beszélhetnénk? – toppantam Harry mellé hirtelen, mire összerezzent. Gondolom, nem számított rám.
- Persze – egyezett bele furán, hiszen nem tudhatta, miért hívom el. Most akarok sort keríteni arra a bizonyos beszélgetésre, amit említettem Niallnek.
- Szóval – kezdtem bele teljesen bizonytalanul, amikor az udvarunk egy távolabbi részéhez értünk, távolabb a srácoktól. Azt pontosan nem találtam ki, hogy mit is szándékozok mondani Harrynek. – Tudom, hogy mostanában nem vagyunk valami jóban. Illetve nem mindig. Szeretném, ha változtatnánk ezen, mert ezt nem lehet már kibírni. El sem tudod képzelni, mennyiszer agyaltam ezért! Szerintem egész eddigi életem alatt nem gondolkoztam annyit, mint a napokban! Próbáljuk meg visszahozni a régi időket. A legjobb barátom vagy, szeretném, ha ez így is maradna – fújtam ki a levegőt, és úgy gondoltam, mindent elmondtam, amit fontosnak tartottam. Legalábbis a lényeget.
- Egyetértek – szólalt meg néhány percnyi csend után, ami alatt én végig ideges voltam, hogy mi lesz Harry reakciója, de szerencsére megnyugodhattam.
- Oké – sóhajtottam megkönnyebbülten, majd lehajoltam, hogy felvegyek egy kis havat egy készülő hógolyóhoz. Nem éreztem teljesen beleegyező válasznak bandatársam részéről, és éppen ezért, hogy oldjam a feszültséget és gyakorlatba is átültessem előbb elhangzott szavaimat, hógolyócsatát terveztem. – Akkor gyere, játsszunk! – dobtam meg a mellkasát a kész darabbal, hangomba a lehető legtöbb játékosságot és könnyedséget próbáltam csempészni, hátha Harryre is ragad belőle valami. Hála az égnek, nem maradt el a válaszreakció tőle, a hátamon megéreztem az ő hógolyóját. Ezzel pedig el is indult a „harc”!

Harry
Még javában átkoztam magamat, amiért eléggé halovány és bizonytalan hangon mentem bele Lou ötletébe – ez nyilván feltűnt neki is –, amikor utána kellett iramodnom. Az általa kezdeményezett hógolyócsatából nem volt menekvés, és nem is akartam ellenkezni, hiszen én is nagyszerű ötletnek tartottam. Nagy részben azért, mert reménykedtem, hogy elfelejtődik ezzel a borzalmas reggelünk, ami az egész délelőttömre rányomta a bélyegét.
Amikor elhívott, hogy beszélni akar velem, nem tudtam, mire számítsak. Aztán kiderült. Igen, örültem is neki, mert ő is szeretné rendbe tenni kettőnk között ezt a valamit, ez mindenféleképpen pozitív. Viszont le is lombozódtam. Leszögezte, hogy a legjobb barátja vagyok, és szeretné, ha ez így maradna. Vagyis igazam volt: Lou nem szeret. Ó, hogyan is juthatott az eszembe ekkora marhaság? De most elég is a rágódásból ennyi, arra lesz még elég időm éjszaka bőven…
- Gyerünk, Harry, azt gondoltam, hogy ennél jobb vagy! – sürgetett a jobb teljesítményre Louis hangja, amely csak úgy csengett a fülemben percekkel azután is. Hogyan tudnám őt elfelejteni? Mert kétségtelenül rosszul esett a reggeli összetűzésünk, most meg ez az ötlete… Annak is csak az egyik része jó. Nem lesz több köztünk soha, mint barátság, megmondta, még ha nem is ezekkel a szavakkal. Igen, el kell Louis-t felejtenem.
- Inkább magadra koncentrálj! – kiáltottam utána a bennem dúló gondolatok ellenére is, majd ahogy közelebb értem hozzá, elkaptam a karját, leborultunk a földre, és minket észrevéve a maradék három srác is csatlakozott hozzánk.

Egészen sötétedésig kint szórakoztunk a hóban mind az öten, aminek felettébb örültem. Végre nem foglalkoztam a bajaimmal, hanem jól éreztem magam. Louis-n is ezt tapasztaltam, ez pedig csak még boldogabbá tett. Annak ellenére is, hogy el akarom őt felejteni. Illetve el kell őt felejtenem.
- Oké, most már kajálhatunk – iramodott Niall a konyha felé, épphogy becsuktuk magunk mögött az ajtót és levettük a kabátokat.
- Aztán mozis este? – tervezte tovább Zayn, mire egyetértés jött mindannyiunktól. Hm, talán még sem olyan rossz ez a nap.
Egy hosszabb ideig tartó vita után kitaláltuk, hogy rendeljünk a kaját, így amint megérkezett a több doboznyi pizza, beültünk a tévé elé. Egymás után néztünk meg rengeteg filmet, de a figyelmemet legtöbbször Lou kötötte le. Sajnos. Vagy nem sajnos, nézőpont kérdése. Egyelőre elég rosszul állok azzal, hogy elfelejtsem őt, mint szerelmet. Nagyon rosszul.

Louis
Másnap valamikor dél felé nyithattam ki a szememet. Ezt feldolgozva nyugodtan könyveltem el magamban, hogy a nap egyik része el is telt. De legszívesebben még tovább aludtam volna, ugyanis a fiúkkal, azt hiszem, 3 óra felé fejeztük be a mozizást. Vagyis inkább az itthoni mozizást.
- Jó reggelt, Lou! – kukkantott be a szobámba Niall, majd be is jött, és becsukta az ajtót. Egyenesen az ágyamhoz lépett, amire leült. – Megbeszéltétek? – kérdezte, és egyáltalán nem kellett többet mondania, tökéletesen tudtam, hogy Harryről van szó. Szóval ezért jött hozzám.
- Igen, még a hógolyócsata előtt – válaszoltam, miközben arcát fürkésztem, de semmit nem tudtam kiolvasni belőle. Túl reggel van még hozzá nekem.
- Helyes – bólintott rá, majd felpattant az ágyról, és nagyon úgy nézett ki, hogy csak ennyi érdekelte. Én viszont nem tudtam megállni egy kérdést.
- Miért? Mondott neked valamit Harry?
- Csak annyit, hogy összekaptatok. Kellett volna még valamit? – fordult vissza az ajtóból érdeklődve, szemöldök felhúzva.
- Nem, semmit – ráztam a fejem gyorsan, végül Niall egy fura nézés után kiment. Mostanában egy kicsit sok az érthetetlen dolog.
A nap további részében pihentünk, semmi értelmeset nem csináltunk, szokásunkhoz híven. Holnap repülünk New Yorkba, ott leszünk két hétig, hiszen új videoklipet forgatunk, így bőven lesz munkánk, ki kell élvezni azokat a pillanatokat, amikor semmit nem kell tennünk.
- Nem akarunk kimozdulni a házból? – vetette fel bizonytalan hangon Harry.
- Nem – jött az egyértelmű válasz tőlem. Hát, valahogy így telt el a délután.

- Egyébként hol van Danielle és Perrie? – kérdezte Niall már a konyhában az asztalnál ülve, miközben lassan befejeztük a vacsoránkat.
- Perrie nem tudott elkéredzkedni, szóval csak pár nap múlva csatlakozik hozzánk majd New Yorkban – kaptuk meg a választ Zayntől, Liam viszont egyáltalán nem látszott valami boldognak, ez csak rosszat jelenthet.
- Dani nem hiszem, hogy utánunk jön. Nagyon úgy néz ki, hogy szakítottunk – sóhajtotta szomorúan, én pedig hirtelen a bent tartott levegőt is elfelejtettem kifújni. Danielle és Liam, Payzer szakított? Nem, az lehetetlenség! De sajnálatos módon mégis van ilyen ezek szerint.
- Az nem lehet – suttogta hitetlen hangon Harry. Csak egyetérteni tudtunk a többiekkel. Már időtlen-idők óta együtt vannak, szinte a kezdetektől fogva, képtelenség elképzelni őket külön. Legalábbis szerintem.
- De lehet. De inkább ugorjunk, nem jó még erről beszélni – ajánlotta fel a témaváltás lehetőségét, melybe természetesen beleegyeztünk. Majd elmondja, ha szeretné. – Eleanor mikor jön New Yorkba?
- Lehet, Perrie-vel, de még nem tudom. Jó is, hogy szólsz! Megyek, felhívom – azzal otthagytam őket, de még láttam, ahogy Harry sóhajtva utánam nézett.