8. rész

Sziasztok! :)

Azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy keddenként jönnek az új részek :D De ha valamikor úgy alakulna, hogy nem, fogok szólni.

Köszönöm szépen a komikat, pipákat, nagyon örültem nekik, és várom továbbra is <3

Ismét kerültek fel új képek a 'Larry pics' oldalra. Az utolsó 2, vagyis ugye az a mondat, ami Harry száját hagyta el, illetve egy összehasonlítás Larry és Neil Patrick Harris és a párja között. Neil Patrick Harris is meleg (az én nagy bánatomra :'D), szóval érdemes megnézni szerintem ;)

A részről meg annyit, hogy az előzőben ugye Harry rájött az érzéseire, Louis viszont még nem, szóval ő még őrlődik egy ideig. De többet nem is mondok, mert kifecsegem még a végén a sztorit :D

Kellemes olvasást! :)xx

8. rész

Louis

A párnacsatával eltöltött idő alatt egyáltalán nem éreztem magam kínosan vagy zavarban Harry miatt. Sőt, úgy viselkedtünk, mintha minden rendben lenne kettőnk között, pedig pontosan tudtuk, hogy ez nem így van. De szerencsére a tervem, miszerint szeretnék végre egy kicsit szórakozni az agyalás helyett, sikerrel járt, nagyon jól éreztem magam Niallel és Harryvel.

- Visszajön szerintetek Zayn és Liam estére? – kérdezte Niall, miután ő is megette az összes szendvicset, amit magának készített.

- Nem biztos – vigyorgott Harry, és egyből tudtuk, mire gondolt.

- Akkor videojáték? – vetettem fel egy újabb programot, majd miután mindketten beleegyeztek, azonnal a tévé elé vetettük magunkat, és a megfelelő kiválasztása után, máris elmerültünk a virtuális lövöldözésben.

- Jól van, fiúk, én kajálok még, aztán megyek lefeküdni – állt fel Niall pár órával később, majd kiszállva a játékból megindult a konyhába.

- Mi még folytassuk – ajánlotta fel Harry, én pedig beleegyeztem, semmi akadályát nem láttam, hogy ne tettem volna, és most amúgy is jó volt Harryvel lenni. Végre képesek voltunk a normális, emberi kommunikációra.

Egy csapatban, közösen küzdve mások ellen szippantott magába a videojáték, melynek lényege az volt, hogy az ellenséget le kellett győznünk fegyverekkel. Nem valami bonyolult, de pont ez kellett nekem, hogy ne gondoljak mindent túl.

- Vigyázz! Ott vannak, a mögött a bucka mögött – figyelmeztettem Harryt, nehogy megöljék, míg én feltérképeztem a játékban lévő épületet.

- Nem látom – rázta a fejét, így göndör fürtjei is vele mozogtak. Egészen aranyos volt, ahogy mindig is. Harry mindig aranyos és szép volt az én szememben, még akkor is, ha fiúkra nem szokták azt mondani, hogy szép. De ő az volt. És most is az. Viszont miért van ilyen véleményem egy fiúról, amikor nekem van egy gyönyörű barátnőm, akit ráadásul szeretek is?

- Pedig mindjárt kiszúrja a szemed – eszméltem fel gondolataimból, miközben jól szórakoztam, hogy Harry képleten észrevenni azt, ami nyilvánvaló.

- Akkor sem látom – magyarázta, majd alighogy kibökte, máris előugrott az ellenség onnan, ahonnan mondtam, és lelőtte bandatársamat. – Na, ez szép volt.

- Hát az. Pedig én szóltam – tettem fel védekezőn a kezem, még akkor is, ha nem csinált volna velem semmit.

- Jó, te megint megmondtad – nézett rám megadóan, zöld szemei csillogtak, amikor összekapcsolódott tekintetünk, és ezt nem tudtam hova tenni. Régen is így volt, vagy csak nekem új ez az egész? Vagy akkor nem tűnt fel? Ah, már megint túl sok a kérdés, válasz viszont sehol.

Harry

Örültem, hogy Louis-val ugyanúgy tudtuk folytatni a játékot, már hogyne örültem volna! Rájövök, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátomba, aki fiú, és még utána is viszonylag normális tudok lenni vele? Ez tényleg én vagyok? Bár a videojátékozásnál miattam vesztettünk. Azért, mert nagyon nehezen ment, hogy ne Louis-t csodáljam, miközben koncentrál. Amikor a tévére tudtam figyelni, sosem láttam az ellenséget, így rápillantottam bandatársamra, akin valószínűleg kicsit sokáig időztem el, és mire ismét a képernyőt néztem, megint nem láttam senkit. Így történhetett, hogy akkor lőttek le, mikor elvesztem Lou-ban.

- Jaj, Harry, néha nagyon vaksi tudsz lenni – nevetett ki egy cseppnyi visszafogás nélkül. Már én is majdnem engedtem, de nem röhögtem fel.

- Jól van, Louis, én is szeretlek – tettem a sértődöttet, közben pedig kínomban elmosolyodtam. Igen, tényleg szeretem őt, csak nem úgy, ahogy ennek most hangot adtam.

- Én is, de inkább játsszunk még egy menetet. Nehogy már vesztesen hagyjuk abba! – azzal újraindította a videojátékot, és kezdetét vette ismét a pár órás elfoglaltság. Kijelentésének első fele viszont jobban érdekelt, minthogy folytassuk a játékot. „Én is”. Kár, hogy nem olyan értelemben mondta, mint én szerettem volna.

Reggel fogalmam sem volt, mikor kezdtem el forgolódni, csak annyi hatolt el az agyamig, hogy nem valami kényelmes pozícióban vagyok. Ahogy kinyitottam a szemem, minden világos lett. A nappaliban feküdtem, a földön, és nem is egyedül. Louis-val.

Míg én kiterülve helyezkedtem el – egyik kezemben a videojátékhoz tartozó kormánnyal, a másik Lou hátán volt –, addig barátom a mellkasomon pihent, hasalva aludta az igazak álmát, arccal felém. A legédesebb emberi lényt láttam ekkor magam előtt, és nem mondhattam el neki. Azokban a gyönyörű tengerkék szemekben bármikor elvesztem, vékony, tökéletes szájának pedig lehetetlenség lett volna ellenállni. Ha mindezeket megosztanám vele, hány másodperc alatt lenne végre örökre a barátságunknak? És még csak nem is tudnám őt hibáztatni. Ó, ugyan, Louis-t sosem tudnám hibáztatni semmiért. Ő a legcsodálatosabb dolog az én világomban, csak ezt eddig még magamnak sem mertem bevallani. Pedig annyira egyértelmű volt! Végig itt volt a válasz az orrom előtt, és én nem láttam! Azért gondoltam úgy, hogy valami megváltozott kettőnk között, mert többet érzek vagy éreztem iránta. Az más kérdés, hogy ezt nem lenne szabad, mivel nem vagyok meleg. Vagy mégis?

Az éjszaka folyamán ezen elgondolkoztam. Próbáltam elképzelni magam más férfival, de egyszerűen nem ment. Nem bírta a gyomrom, már nem azért. Nem tudtam és nem is tudok más pasit elképzelni magam mellett, mint Louis. Nekem ő a tökéletes. Hiába voltam együtt így vagy úgy jó pár lánnyal, egyik sem volt az igazi, egyikben sem volt meg az, amit kerestem. Ezt a valamit találtam meg Lou-ban, akármi is legyen az.

Ezzel tehát megoldottam azt a problémát, miszerint nem tudom, mi van velünk. Viszont keletkezett egy újabb. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy Louis ezt az érzést nem fogja viszonozni. Neki barátnője van, akit szeret, és Eleanor is szereti Louis-t. Itt csak én vagyok a felesleg.

Louis

Még a szemhéjamon át is érzékelhető világosságra ébredtem fel. Nem nyitottam ki a szemem, de azt éreztem, hogy valami keményen fekszik a testem egyik része, a másik, a fejem viszont nem. Sőt, az mintha mozogna fel és le. Ekkor jött el az a pillanat, hogy megtudjam, pontosan hol is vagyok.

- Jó reggelt! – fogadott legnagyobb meglepetésemre Harry mosolyogva, hangja ugyanazt a jókedvet sugározta, mint arca.

- Hogy kerültünk ide? – kezdtem ezzel a kérdéssel, és azonnal felpattantam a helyemről, szinte már ijedten, amikor tudatosult bennem, hogy a mellkasán feküdtem. Mi a francot kerestem én Harry mellkasán? És nem, nem azért ugrottam fel onnan, mert annyira kényelmetlen lett volna. Ó, dehogy! Túlságosan is jó érzéssel töltött el, hogy rajta voltam, hogy éreztem, mikor vesz levegőt, hogy olyan közel lehettem hozzá. Ezt viszont nem szabad! Nem!

- Csak elaludtunk játék közben – csaknem suttogva adta meg a választ kérdésemre, én pedig legszívesebben ott helyben elsüllyedtem volna szégyenemben. Harry teljesen jókedvűen, kedvesen beszélt velem, erre én meg majdnem leszedtem a fejét. Mintha olyan eget rengető baj lett volna, hogy véletlenül itt aludtunk el.

- Bocs, kimegyek a fürdőbe – vettem vissza magamból jócskán, és inkább egyedül hagytam őt. Képtelen voltam elmagyarázni Harrynek, hogy miért akadtam ki. Pedig meg kellett volna tennem, de nem tudtam. Amíg én sem bírok megbirkózni ezzel az egésszel, addig ő sem segíthet. Pedig annyira szeretném, hogy mindent tisztázódjon bennem...