38. rész

Helló! :)

Hihetetlen, hogy már majdnem 40 résznél járunk, pedig olyan nekem, mintha csak tegnap kezdtem volna el ezt a történetet. Mondjuk, én jelenleg a 44. rész felét írom, tehát enyhén szólva is össze kellene kapnom magam, de mostanában összejöttek a dolgok. Azért igyekszem :) Erről a részről annyit, hogy... nem is tudom, mit mondhatnék, ez sem csöpög a boldogságtól, de szerintem ez várható volt.

A képekhez 4 újat is raktam ki, a Baby Cakes jelentésétől a biggest Larry proof-ig, nézzétek meg őket, nekem nagyon tetszenek és egyet is értek velük.

Tudom, hogy ezer éve megkaptam már egy csomó díjat és még mindig nem raktam ki, nagyon sajnálom, csak éppen volt/van ennél fontosabb dolgom is, de rajta vagyok. És ha már díjak. Az elmúlt napokban kaptam az After fordításához is kettőt, és mivel oda nem akarok külön oldalt csinálni, mert én csak fordítom és nem írom a történetet, ezért gondoltam, majd ide kirakom őket. Persze oda fogom írni, hogy azok nem ehhez a bloghoz tartoznak. Remélem, ez senkinek nem gond :)

A rengeteg kattintásért, pipákért és kommentekért nagyon hálás vagyok, most is írjatok, hogy milyen lett szerintetek ez a rész! ♥

A sulihoz pedig kitartás, már csak holnap és szünet! Igaz, hogy elég rövid, de legalább szünet. És a hosszú dumálásom után pedig kellemes olvasást kívánok! :)xx

38. rész

 

Harry
Életem egyik legnehezebb éjszakája után azt vártam volna, hogy egy csodálatos nap lesz a következő. De nem most, nem ebben a helyzetben. Azzal a tudattal keltem fel a pár órás alvás után, hogy nem volt elég a tegnap, még a mai is szörnyű lesz, mivel Eleanor valószínűleg ki fog akadni azon, hogy hazudtunk neki Louis-val. És teljesen igaza is lesz.
- Hahó, Harry! – lóbálta meg szemeim előtt a kezeit Zayn, mire feleszméltem bambulásomból. – Minden oké?
- Persze – feleltem túl gyorsan ahhoz, hogy elhiggye, így tudtam, meg kell adnom a normális választ. – Csak szörnyű éjszakám volt, és az sem segít, hogy ma valószínűleg Eleanor meg fog gyűlölni egy életre.
- Nyugi, okos lány ő, meg fogja érteni – veregetett vállba biztatóan, de tisztában voltam vele, hogy ez az egész nem fog ilyen könnyen menni.
- Semmi baj nem lesz, baby cakes – ült le mellém Louis, és átölelve a derekamat, megcsókolta a homlokom. Gondolom, látta vagy hallotta, hogy nem vagyok éppen a toppon. Megnyugtató volt a hangja, de tudtam, ő sincs jól.
Mivel megérkeztünk a következő két koncert helyszínére, ismét egy hotelben fogunk aludni, és nem is volt kérdés, hogy én Louis-val fogok osztozni a szobán. Akkor is, ha hamarosan megérkezik Eleanor. Nem érdekel, szükségem van Louis-ra, ő az egyetlen jó dolog a mai napomban.
- Ígérd meg, hogy akármi is történik ma, amikor elmondjuk Eleanornak, nem fogsz elhagyni – kértem fájdalmas hangon, amint becsuktuk a szobánk ajtaját. – Képtelen vagyok nélküled létezni.
- Ó, Hazz! – húzott magához, karjaival szorosan átölelt. – Soha, soha, soha nem hagynálak el téged. Érted? Soha! Nem érdekel, mi lesz ezek után, csak az a fontos, hogy együtt vagyunk. Emlékszel a tegnap estére?
- Igen – feleltem halkan.
- Na. Együtt. Ezt ne felejtsd el – mondta, amire persze bólintottam, és lábujjhegyre állva megcsókolt. Kezei a hajamban kötöttek ki, jóleső érzés futott rajtam végig. Abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy tényleg mindegy, mi lesz, mi együtt fogunk maradni.
Már lassan elindultunk volna az ágy felé, amikor kopogott valaki az ajtón, amit elővigyázatosságból bezártunk. Felnyögtem, hogy el kell Lou-tól húzódnom. A bejárathoz mentem, aminek a másik oldalán Paul állt. Valahogy sejtettem, hogy nem éppen jó híreket hozott, és igazam is lett.
- Eleanor mindjárt itt lesz, Mike pedig vár titeket a szemben lévő szobában. Kérte, hogy menjetek át – adta tudtunkra a friss híreket. Pontosan ezekhez nem volt kedvem, a hátam közepére kívántam ezt az egész szituációt, de semmit nem tehettem, így rábólintottam. – Csak ügyesen. Ott leszek én is, amit tudok, megteszek az érdeketekben – ajánlotta fel, amire egy halvány mosoly kúszott a számra. Legalább Paul nem úgy néz ránk, mintha szörnyetegek lennénk.
- Oké, és köszi. Mindent – feleltem fáradtan, majd távozott is. – Ha én ezt túlélem, az csoda lesz – sóhajtottam már Louis-nak címezve, ahogy felé fordultam, és becsuktam az ajtót. Az ágyon ült, arcát kezeibe temette.
- Iszonyatosan ideges vagyok. Nem akarom, hogy megutáljon, de biztos vagyok benne, hogy ez lesz – mondta felnézve rám.
- Nyugi, téged nem fog utálni, mert szeret. Engem fog okolni mindenért, mert elloptalak tőle.
- Nincs igazad. Téged mindig is szerettelek, már az első perctől kezdve, hogy megláttalak, csak ezt akkor még nem tudtam. Szóval te előbb voltál nekem, mint ő. Előbb léptél be az életembe, és előbb is lettem beléd szerelmes – magyarázta meg, miért volt hamis előbbi állításom. Majd’ szétcsattantam a boldogságtól szavait hallgatva, és máris nyugodtabb voltam egy kicsivel.
- Imádom, hogy mindig tudod, mit kell mondanod – húzódtam közelebb hozzá, nem haboztam a csókkal, ajkaira tapadtam a lehető leggyorsabban. Mikor elhúzódtam Louis-tól, kezeinket összekulcsoltam, és egy picit megszorítottam, majd nagy levegőt véve sóhajtottam. – Csináljuk!

Louis
- Eleanor, légy szíves gyere ki, beszéljük meg! – dörömböltem sokadszorra a női mosdó ajtaján, azt hiszem, teljesen feleslegesen.
- Hagyj! – kiabált vissza, hangjából tisztán ki lehetett venni, hogy sír. Nagyot sóhajtva fordultam meg és dőltem neki az ajtónak, majd lecsúsztam a földre.
Az egész úgy volt, hogy átmentünk Harryvel Mike-hoz, Eleanor és Paul már vártak minket. El persze a szokásos módon köszöntött volna, de én inkább csak megöleltem, képtelen lettem volna Harry előtt megcsókolni őt. Életem egyik legnehezebben kimondott mondata volt, hogy Harryvel szerelmesek vagyunk egymásba. Eleanor először nem akarta elhinni, aztán összekulcsoltuk a kezünket, jött egy néhány másodperces csend, gondolom, várta, hogy valaki a szobában lévők közül majd megszólal, hogy csak vicc volt. Ez viszont nem történt meg. Ekkor már látszott rajta a kétségbeesés, és az sem segített, hogy Mike elkezdte a tervét ecsetelni. El lefagyott hitetlenül meredve rám, Mike folyamatosan magyarázott, Harry támogatott szorosan fogva a kezem, Paul pedig készen állt, ha szükségünk lenne rá. Mikor láttam a könnyeket El szemében gyűlni, hozzá akartam lépni, ekkor viszont fogta magát, és kiviharzott a szobából be egyenesen az ezen a szinten lévő női mosdóba. Én azonnal jöttem utána, amivel valószínűleg megbántottam Harryt, Mike nem értette, hogy most mi történik, míg Paul lefogta Harryt, hogy ne jöjjön ő is. Hát, mit mondjak, nem ez volt életem legjobb tíz perce.
- Nem maradhatsz itt egész nap, gyere ki, légy szíves – próbálkoztam ismét, már kezdtem feladni, válasz pedig nem érkezett. Fejemet az ajtónak döntöttem, szemeimet lehunytam, borzalmasan éreztem magam.
- Minek? Létezik erre normális magyarázat? – hallottam meg egyértelműen mérges hangját, amire felkaptam a fejem, és azonnal felálltam.
- Azt nem tudom, mennyire normális, de igen, meg tudom magyarázni. Csak engedd meg, hogy elmondhassam – feleltem gondterhelten, mire kinyitódott az ajtó. Eleanor kisírt szemmel állt előttem, én pedig a legszívesebben megöleltem volna, de nem mertem közeledni, féltem, hogy elhúzódna tőlem, amit nehezen viseltem volna el.
- Hallgatom – ez volt minden, amit mondott, hangja túlságosan is rideg volt.
- Menjünk be a szobádba – tanácsoltam, mert ezt azért mégsem egy hotel mosdójának ajtajában kellene megbeszélni.
- Mióta? – kérdezte, mikor becsuktam mögöttünk az ajtót. Nem fordult meg, amin nem is csodálkoztam, egyenesen az ablakhoz lépett.
- Miután szakított Taylorral – feleltem csendesen. Nem kellett semmi mást mondania, tudtam, mire gondol. Előre tartottam a reakciójától.
- Te jó ég! – pördült meg tengelye körül. – Nem hiszem el, hogy nem mondtad el! Hogy tehetted, Lou, hogy?
- Elhiheted nekem, hogy el akartam, de tudtam, hogy megbántanálak ezzel, és ezért nem tettem eddig. Utálom, hogy ez a helyzet van, de nem tehetek róla – magyaráztam, bár abban nem voltam biztos, hogy tényleg nem tehetek-e erről. Eleanor beletúrt a hajába, csendben maradt. Megint közeledni akartam hozzá, de nem mertem, nem akartam, hogy eltoljon. – Nem kérem, hogy ne haragudj rám, mert ez jelenleg lehetetlen, tudom. Csak azt szeretném, ha Harryt nem utálnád. Ne gondold úgy, hogy ellopott engem tőled, mert ez nem igaz.
- Egyelőre nem tudok mit mondani. Ennél hirtelenebbül nem érhetett volna semmi. Egy pillanat alatt dőlt össze körülöttem minden.
- Sajnálom, én… – folytattam volna még, de El határozottan közbevágott:
- Ne! Gondolkoznom kell még.