37. rész

Sziasztok! :)

Sajnálom, hogy csak ilyen későn hoztam az újat, tudom, hogy előbb szoktam, csak most több dolgom volt a szokásosnál. Az előző rész után szerintem gondolni lehetett, hogy nem túl nagy boldogság lesz ebben, de majd meglátjátok. Azért remélem, tetszeni fog :)

Mint oldalt is látni lehet már pár napja, megcsináltam az After Larry verziójának a fordításának a blogot. Nézzetek fel bátran, az is, aki olvasta az eredetit és az is, aki nem. Higgyétek el, nem fogjátok megbánni! ;) Innen is felnézhettek: http://afterlarrystylinsonhun.blogspot.hu/  Ó, és annyit szeretnék még kérni, hogy az After Larrys blogra ne küldjetek esetleg díjakat, mivel nem az én történetem, csak fordítom, és így nem engem illet jogosan szerintem. Remélem, ez nem gond :)

Nagyon köszönöm a kommenteket, pipákat, várom őket most is, írjatok bátran! ♥

Azt hiszem, mindent elmondtam, úgyhogy kellemes olvasást! :)xx

37. rész

Harry
Hosszú perceknek tűnő csend következett a vitánkban, ami alatt mindenki átgondolta a helyzetet. Megtettük, elmondtuk Louis-val, hogy együtt vagyunk. Tudtam, hogy Mike ki fog akadni, de azt reméltem, azért utána átérzi a helyzetünket és segítőkészebb lesz, de láthatóan nagyot tévedtem. Őt csak a pénz érdekli, ahogy a Modest nagy részét is. Jogos a kérdés, hogy akkor miért mondtuk el nekik. Azért, mert képtelenség, hogy még évekig titkolózzunk előttük, előbb-utóbb úgyis kiderült volna.
- Rendben – nézett fel ránk hirtelen Mike, mikor már kezdtem azt hinni, hogy senki nem fog megszólalni. – Az lesz, amit mondok, és pont. Semmilyen ellenkezést nem akarok hallani, így is elég nagy bajt okoztatok ezzel a bejelentéssel – kezdett bele a beszédbe. Éreztem, hogy ránk nézve ez semmi jót nem jelenthet, így bátorítóan megszorítottam Lou kezét. Mosolyogva pillantott rám, amit viszonoztam, ám másodpercekkel később ez mindkettőnk arcáról eltűnt. – Szóval. Tudom, nem lehet befolyásolni, hogy az ember kibe lesz szerelmes. Viszont az eszetekbe se jusson, hogy ez kiderül! Nem engedhetjük meg magunknak, főleg nem a karrieretek csúcsán. Semmi nem derülhet ki, már így is sokan gondolják, hogy együtt vagytok, egyáltalán nem hiányzik még több ember. Louis, beszéltél már erről Eleanorral?
- Még nem. Holnap terveztem – felelte csendesen, gondolom, őt is ugyanúgy lesújtotta Mike beszéde, mint engem. És még be sem fejezte.
- Helyes. Szépen összegyűlünk holnap megint, és neki is elmondjuk. Mégpedig azt, hogy továbbra is együtt leszel vele. És nem érdekel, ha nem akarod. Nem szakíthattok, világos?
Alig hittem a fülemnek. Gondoltam, hogy csak rossz lehet ezek után nekünk, de erre nem számítottam. Nem mertem Louis-ra nézni, ha engem ennyire megrázott és lesújtott Mike terve, el nem tudtam képzelni, hogy ő mennyire kikészülhetett. Mivel Mike felemelt szemöldökkel várt valami reakciót, Lou fájdalmasan bólintott egyet. Nem tehetett mást, minthogy beleegyezik.
- És én? – kérdeztem rá félve a választól. Meglepődtem volna, ha nekem nem szánt valami kegyetlen dolgot.
- Te majd kavarsz valami hírességgel néha – felelte olyan természetességgel és lazasággal a hangjában, hogy azt hittem, ráborítom az asztalt.
- Micsoda? Soha, de soha nem csalnám meg Louis-t!
- Az engem nem túlzottan érdekel, ha tényleg összejössz velük. A fontos, hogy a médiában menjen a hír. Nem lehet semmilyen pletyka rólad és Louis-ról.
- Szóval csak a nyilvánosságnak kell Harrynek úgy tennie, mintha kavarna valakivel, aki csaj? – szólt közbe Liam homlokráncolva. Nem tetszett neki az ötlet. Na, nem mintha nekünk igen.
- Pontosan – bólintott rá Mike. – Egyikőtökről sem mehet semmilyen meleg pletyka, ezek után pedig főleg nem Louis-ról és Harryről.
- De nem szólhattok bele a magánéletünkbe!
- Liam, ez a kapcsolat veszélyezteti a banda életét, amihez igen nagy közünk van, szóval beleszólhatunk – felelte gúnyosan mosolyogva Mike.
- Komolyan, mintha halálos bűnt követtek volna el! – rázta a fejét Zayn, láthatóan utálta ezt a tervet.
- Nem érdekel a véleményetek, ez lesz, és kész. Ha nem akarjátok, hogy rövid időn belül tönkremenjetek, akkor ajánlom, hogy fogjátok be a szátokat! Holnap a szobák elfoglalása után beszélünk Eleanorral is, ahhoz elég, ha csak Louis és Harry jön. Most pedig indulás pakolni, minél előbb indulni kell a következő helyszínre, ezzel a hülyeségetekkel elég jól elhúztátok az időt! – darálta a parancsokat Mike, időt sem hagyva, hogy esetleg közbeszóljunk. Elindultunk a hotelbe, és csak Paul tartott velünk.

Louis
Lesújtott hangulatban telt el az út a hotelig. Paul vezetett, mivel egyikünk sem volt, olyan állapotban, hogy ezen a veszekedésen kívül másra is tudjunk gondolni. Képtelen voltam elhinni, amik történtek.
- Srácok, én azért örülök a boldogságotoknak – szólalt meg bátortalanul Paul.
- Köszönjük, de a jelenlegi helyzetben ez nem segít – eresztett el Harry egy fáradt mosolyt, én pedig a vállára hajtottam a fejemet. Túl sok volt ez a nap.
- Tudom. Mike kiakadt, mivel ő más szempontból vizsgálja ezt az egészet. Én viszont nem. Ha bármi van, én itt vagyok – biztosított minket a segítségéről, ami nagyon jól esett, de most senki nem tudott segíteni. Harry hálásan biccentett, majd a hotelhez érve készülődtünk kiszállni a kisbuszból. – Még egy pillanat, fiúk! – szólalt fel Paul ismét. – Tudom, hogy most utáljátok Mike-ot, főleg ti, Louis és Harry. De ő csak a banda érdekeit nézi, gondoljatok bele ebbe egy kicsit. Ti sem szeretnétek elveszíteni a rajongókat és a szeretetüket, tehát a ti érdeketek is, hogy ez az egész még ne derüljön ki.
- Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte Harry szemöldök ráncolva.
- Csak azt, hogy ne csináljatok semmi meggondolatlant, kérlek. Egyébként pedig szerintem ti megtaláljátok a módját, hogy jelezzétek a rajongóknak, mi a helyzet, anélkül, hogy rájönne a média – mosolyodott el sejtelmesen a végére, amit először nem értettem, de aztán rájöttem. Az apró, kis jelekre gondolt, például amikor Harry nekem énekelt, vagy dalszöveget változtatott, hasonlók.
- Biztos lehetsz benne, hogy lesznek ilyenek – biztosítottam róla Pault, csak hogy ő erre fel legyen készülve, vagy falazni tudjon, ha úgy alakulna.
Ezek után kiszálltunk a kisbuszból, és felmentünk a saját szobáinkba összepakolni a cuccainkat, hiszen indulunk tovább. Mielőtt azonban bárminek is nekikezdhettem volna, Harry megfogta a kezem, magához húzott, majd nagyon szorosan ölelt meg, arcát a nyakamba fúrta. Nem kellett megszólalnia, tudtam, mit érez, mert ugyanaz volt bennem is. Fájdalom és reménytelenség.
- Igaza van Paulnak – suttogtam, attól félve, hogy valaki meghall minket. Tudtam, hogy erre minimális esély van, de képtelen lettem volna hangosabban megszólalni. – Nem akarjuk elveszíteni a rajongókat, és oké, nem mind utálna meg minket, de akkor sem. Maradjunk az apró jeleknél. Akik szeretnek minket így is, azok észre fogják venni.
Rettegtem attól, hogy Harry feladja. Nem akartam, hogy vége legyen köztünk mindennek, mert már nem tudnék nélküle lenni. Végig kell csinálnunk, akkor is, ha nagyon nehéz lesz. És persze én sem adhatom fel. Akármi is történik, nem szabad. Együtt kell maradunk, mert csak így tudjuk megoldani ezt a helyzetet.
- Rendben – felelte Harry néhány perces csend után. Hangja fáradtan és meggyötörten csengett, ami nem is lepett meg. – Más választásunk úgy sincs, ha együtt akarunk maradni.
- Igen. De nem leszünk egyedül, a srácok és most már Paul is mellettünk állnak. Nem kell egyedül harcolnunk – emlékeztettem, hogy vannak, akik igenis azt szeretnék, ha boldogok lennénk, és nem számít nekik, ha ehhez az kell, hogy együtt legyünk. Ők elfogadnak minket úgy, ahogy vagyunk.
Harry nagyot sóhajtva szorosabban ölelte a derekamat, én pedig nyugtatóan próbáltam simogatni a hátát. Mondjuk, nem hiszem, hogy sikerült, mivel én sem voltam valami nyugodt, de a szándék a lényeg. Szerelmem fejét elfordította, így egy lágy csókot lehelt a nyakamra, amitől persze kirázott a hideg. Kezeimet felvezettem a hajába, és matattam benne, húzogattam a tincseit, átfésültem az ujjaimmal. Harry azt mondta, szereti, ha ezt csinálom, mert mindig jó érzések töltik őt el, szóval reméltem, ez most sem lesz máshogy.
- Nem is tudod, mennyire örülök, hogy itt vagy nekem – súgta talán kissé félve, mire egy lágy mosoly húzódott az arcomra, és válasz gyanánt megcsókoltam.
- Túl fogunk jutni ezen.
- Együtt?
- Együtt.