34. rész

Sziasztok! :)

Hoztam is az új részt, amilyen gyorsan csak tudtam. Hát, nem is tudom, mit mondhatnék erről... szerintem leginkább a cuki kategóriába sorolnám. De olvassátok el, és döntsetek ti! :D

A 'Larry pics' oldalra felraktam egy új képet, ami mindent elmond. Én azt a címet adnám neki, hogy Yeah. Csekkoljátok, és kiderül, miért! A kapott díjak közül most csak egyet sikerült kiraknom, kissé el voltam foglalva hétvégén, így többet nem tudtam megcsinálni, de rajta vagyok!

A kommentekért és pipákért nagyon hálás vagyok, imádom, amikor jeleztek valahogy ♥ Remélem, ez most sem marad el, kíváncsi vagyok a véleményetekre! :D

És azt hiszem, el is mondtam mindent, ritka alkalom, amikor nem dumálok sokat, úgyhogy kellemes olvasást! :)xx

34. rész

Harry
Azzal, hogy elkezdődött a Take Me Home turné, nem kicsit pörgött fel az életünk. Majdnem mindennap koncert, ha nem, akkor kettő között egy-két nap szünet, és máris jön a következő. Közben persze nagyban forgattuk a filmünket, melyben természetesen egy szót sem ejthettünk arról Louis-val, hogy együtt vagyunk. Hiába, hogy rólunk szól, ez még nem derülhet ki. Szóval az elmúlt hetek is úgy teltek el, hogy titkolóztunk mindenki előtt, és próbáltuk visszafogni magunkat. A fiúk előtt persze nem kellett, de nem sokszor fordult elő, hogy csak öten vagy ketten lettünk volna. Nekünk már csak az éjszakák maradtak.
- Oké, gyerünk, srácok, gyerünk! – jelent meg Paul a turnébusz azon részében, ahol Niall, Zayn és én tartózkodtunk. – Megérkeztünk. Hol van Louis és Liam? – ráncolta össze szemöldökét, mikor észrevette, hogy ketten nincsenek itt.
- Valamit csinálnak a mosdóban – feleltem én, mivel Niall el volt foglalva a twitterrel, Zayn meg szerintem Perrie-vel SMS-ezett.
- Remélem, semmi hülyeséget, de biztosan nincs igazam – sóhajtotta fáradtan. – Mindegy, szedjétek össze őket, most hotelben töltünk két éjszakát, és csak aztán megyünk tovább – hadarta, és el is tűnt a szemem elől. Mivel senki nem volt hajlandó megmozdulni, magamra vállaltam a feladatot, és elsétáltam a mosdó ajtajához, ahonnan Louis és Liam hangja szűrődött ki. Fogalmam sincs, mit csináltak, úgyhogy benyitottam.
- Zavarok? – kérdeztem, mert mikor megpillantottam őket, eléggé olyan fejet vágtak, mintha most kaptam volna őket rajta valamin. Vagy csak képzelődöm.
- Nem, dehogy. Miért jöttél? – terelte a témát Louis legyintve. Hát, jó.
- Megérkeztünk, és kiszállunk, mert most két éjszakát hotelben töltünk – mondtam el az infókat, mire Liam rávágta, hogy rendben, akkor ő inkább lelép. Ott maradtunk ketten Louis-val.
- Mi a baj? – nyújtotta felém kezét, amit elfogadtam, majd becsukta mögöttem az ajtót. – Nem mondod el? – kérlelt tovább valami iszonyat édes hangon.
- Mit csináltatok Liammel? – böktem ki gyorsan, mert ez izgatott.
- Mi? – nézett rám egy „ezt most nem mondod komolyan?” fejjel, de én csak csendben vártam, hogy válaszoljon, így végül sóhajtva folytatta: – Csak egy videót néztünk, amit twitteren látott meg, és szörnyen vicces volt. Ennyi.
- Oké… – folytattam volna tovább, ha nem szól közbe Lou:
- Ne legyél féltékeny, mert nincs rá okod, rendben? – érintette homlokát az enyémhez, kezei felkúsztak mellkasomon keresztül egyenesen az arcomig, amit hüvelykujjaival elkezdett lágyan simogatni. – Téged szeretlek, és csakis téged – suttogta, szavai pedig a lelkemet simogatták. Kellett ez nekem nagyon. Az utóbbi időben sajnos közelebbi kapcsolatba kerültem a féltékenységgel. Na, nem mintha Louis nem. Mindketten iszonyatosan féltékenyek tudunk lenni, ez kiderült. Ráadásul a minden esetben teljesen alaptalanul. Csak úgy, mint most.
- Jó, bocs, tudom. Kezdek egyre jobban bekattanni – sóhajtottam, majd megráztam a fejem, hátha így rendeződnek benne a dolgok.
- Nem csak te, ne aggódj – nyugtatott meg, és a derekamnál fogva magához húzott. Karjaimmal egyből szorosan átöleltem, szükségem volt rá, hogy a lehető legközelebb legyen hozzám. Arcomat belefúrtam a nyakába, illatát mélyen magamba szívtam, kiélveztem a vele töltött néhány percet.
- Harry és Louis hol van? Hihetetlen, hogy mindig eltűnik valamelyikőtök! – hallatszódott be a mosdóba Paul hangja. Ja, igen. Ki kéne szállni a turnébuszból, mert megérkeztünk. El is felejtettem.
- Menjünk – suttogtam Louis-nak, aki némán bólintott. Nyomtam még egy puszit a szájára, aztán kiléptünk a mosdóból, hogy csatlakozzunk a többiekhez, és elfoglaljuk a hotelben a szobáinkat.

Louis
Egy újabb féltékenységi jelenet után – lassan már megszokott lesz – elosztottuk a szobákat. Harry természetesen velem alszik, a többiek pedig kaptak egy hármasat, ahol mindenki kényelmesen elfér. És persze mi is Harryvel a sajátunkban.
- Koncert után, este? – vonta fel szemöldökét Harry, miközben ledobta bőröndjét az ágyra. Lassan hozzám sétált, kezeivel rátapad a csípőmre.
- Milyen programra gondoltál? – néztem fel rá vigyorogva, bár volt egy sejtésem, hogy mit talált ki.
- Hát, nem is tudom… – játszotta az agyát mosolyogva. Közben ágyékát nekinyomta az enyémnek, elkezdte hozzám dörzsölni magát, amitől azonnal végem volt. Lesz egyszer olyan, amikor nem készít ki teljesen? – Azt hiszem, el tudnánk foglalni magunkat az ágyban.
- Lehet róla szó – bólintottam rá, aztán máris lábujjhegyre álltam, hogy meg tudjam csókolni. Kezeim birtokba vették a haját és a hátát, Harry pedig már sokadjára fogdosta le a hátsómat, ami mint mindig, most is nyögést váltott ki belőlem. Nem, soha nem fogok erre ráunni. Tudom.
Már éppen indulni készültünk az ágyhoz, amikor nyitódott az ajtó, amin Zayn dugta be a fejét. Kissé zavarban volt.
- Bocs, nem szívesen zavarok, de Paul szólt, hogy negyed óra múlva a recepciónál találkozunk, és mennünk kell a stadionba, hogy gyorsan lepróbáljuk a koncertet, meg hangpróba, ilyenek.
- Oké, ott leszünk – bólintott rá Harry, aztán Zayn már csukta is be az ajtót. – Tuti elkésünk – mondta szerelmem már csak nekem, ahogy visszavezette rám tekintetét, és rácuppant a nyakamra.
- Főleg, ha nem hagyjuk ezt abba – jegyeztem meg. Közben próbáltam visszafogni a nyögéseimet, illetve azt, hogy a farkam eléggé érthető és nyilvános módon mutassa ki, mennyire élvezi ezt az egészet. Ám nem, nem sikerült kontrollálnom magam, akármennyire is szerettem volna. Vagy… talán nem is szerettem volna annyira, mert akkor ellent tudtam volna mondani. Mindegy.
- Nem mi lennénk, ha nem késnénk – válaszolt Harry sóhajtva, mikor eldöntöttem az ágyon, rámásztam, és elhelyezkedtem a csípőjén.
- Jó, akkor legyünk hűek önmagunkhoz – vigyorogtam le rá, kiélveztem, hogy most kivételesen én vagyok a magasabb. Legalábbis én vagyok a magasabb pozícióban. Lehajoltam ajkaihoz, nyelve szinte azonnal átcsusszant az én számba, míg szerelmem kezei a pólóm alját keresték.
- Egyetértek – nyögte, aztán hirtelen eltolt magától, elengedte a pólómat, pedig már le akarta húzni rólam. – Nincs bezárva az ajtó. Így nem biztonságos.
Kissé bosszúsan lemásztam az ágyról és Harry testéről, hogy elfordítsam a zárat, amikor pont meghallottam Paul hangját a folyosóról, miszerint „ne késsünk, mert bajok lesznek”. Aha, hát ez nem fog sikerülni.
- Jó, folytassuk innen a koncert után – ajánlotta fel Harry egy lemondó sóhajjal. Gondolom, ő is hallotta Paul szavait, ami eloszlatta a varázst. Bólintva beleegyeztem, és próbáltam lenyugtatni magam, hiszen képtelenség, hogy dudorodó nadrággal sétáljak ki innen. – Bár így akkor elég nehezen tudok majd az éneklésre figyelni.
- Ne gondold, hogy nekem könnyebb lesz – pillantottam rá, miközben megigazítottam a hajamat. Kicsit összetúrta Harry a nagy hevességben. – Egész végig azon fogok gondolkozni, hogy mit művelek majd veled este – fordultam meg, rákacsintottam, és hozzáhajoltam egy csókra.
- Már alig várom – vigyorgott izgatottan, mint egy kisgyerek.
Mire elkészültünk és leértünk a recepcióhoz, természetesen már mindenki ott volt, csak minket vártak. Szóval késtünk egy kicsit.
- Miért van az, Louis és Harry, hogy ti, ketten soha nem tudtok időben odaérni sehova? – fogadott minket Paul, amire inkább csak felröhögtünk, és elindultunk. Amúgy Zayn is mindig késik, de mindegy.