3. rész

Helló! :)

Íme, itt is az új olvasnivaló. Köszönöm szépen a követőket, komikat és pipákat, remélem, ehhez is kapok párat :$ <3 És úgy döntöttem, azért kirakom a feliratkozást, biztos, ami biztos alapon.

Azt hiszem, ennyi is lettem volna, nem dumálok feleslegesen tovább :D Kellemes olvasást! :)xx

3. rész

Harry

Talán túlságosan is hamar egyeztem bele Louis ötletébe, miszerint aludhatnánk együtt. De nem érdekelt. Nem, mert hónapokkal ezelőtt fordult elő velünk ez utoljára, és azóta vártam a következő alkalmat. Nem tudom, miért…

Egy kisebb kínos csend telepedett ránk, és már kezdtem azt hinni, eddig tartott, hogy ilyen jól kijövünk egymással, amikor Lou megragadta a kezemet, majd magával rántott az ágyra.

- Csak mert még nem estem ma eleget? – kérdeztem nevetve, miután elterültünk egymás mellett. Összeért a karunk, és egyikünk sem húzódott el. Haladás.

- Pontosan – vágta rá vigyorogva, majd hirtelen kipattant az ágyból. – Mindjárt jövök – mondta, amikor meglátta értetlen arcomat. Furcsán néztem utána, de mire rászántam volna magam, hogy felkeljek és kövessem őt, már visszajött.

- Na, így már oké – helyezkedett el az ágyon, ölében a tál pattogatott kukoricával, amit még a filmnézésnél ettünk.

- Az minek neked? – mutattam a tálra, és bekapott belőle egy falatot.

- Enni – válaszolt, mintha ez olyan természetes lenne, és én vagyok a hülye, hogy meg mertem kérdezni. Igen, Louis-nak vannak fura dolgai. Nem is egy.

- Hát… oké – reagáltam le végül ennyivel. Nem tudtam mit mondani. Megkerestem a paplant, és próbáltam elhelyezkedni, miközben azon törtem a fejem, hogy mi most komolyan aludni fogunk? Nem úgy ismerem én Lou-t.

Tíz perccel később még mindig mindketten teljes nyugalomban feküdtünk. Vagyis csak én feküdtem. Tényleg ennyi volt? Ennyi ideig tartott, amikor azt éreztem, hogy minden rendben köztünk? Vége? Csak így? Mielőtt viszont duzzogva fordultam volna a másik oldalamra, háttal Louis-nak, megéreztem tenyerét a hajamban, és összetúrta. Boldog mosoly kúszott a számra, ahogy feltekintettem az ülő bandatársamra.

- Azt hittem, alszol – mondta csendesen, de itt valami gyanús volt nekem.

- Nem, még nem tudok – helyezkedtem el mellette én is ülve.

- Akkor jó – vigyorgott rám, majd pár percig ismét nyugalom lepte el a szobát, de hamar elillant, amikor Louis egy marék popcornt vágott az arcomba.

- Ezt most miért? – szólaltam fel, és azonnal a kukorica darabokért nyúltam, hogy összeszedve őket visszadobjam a feladónak.

- Mert miért ne? – kérdezett vissza nevetve, ezzel pedig kezdetét vette egy legalább fél órán át tartó pattogatott kukoricaháború. Igen, nem vagyunk normálisak. És ezt így szeretem.

Louis

Akármilyen hülyén indult ez az este, azt kell, hogy mondjam, nagyon jó lett a végére. Komolyan nem gondoltam volna a koncerten, hogy éjszaka mi háborúzni fogunk kukoricával. A lehető legkellemesebb pozitív csalódás ez.

- Jól van, Lou, most már aludhatnánk – terült el mellettem keresztbe az ágyon Harry. Én viszont nem szeretném, hogy aludjunk.

- Igen? Kell még popcorn? Rendben – próbáltam viccelődve a tudatára adni a szándékomat. Olyan jó ez az este, nem akarom, hogy vége legyen.

- Mi? Nem is ezt mondtam! – tiltakozott, és már emelte fel a kezeit, hogy védje magát, de nem járt sikerrel. Beraktam a göndör fürtjei közé a kaját. – Louis! Olyan bolond vagy! – nevette el magát, miközben kiszedte onnan, majd nem habozott visszavágni. Egy határozott mozdulattal eldöntött az ágyon, és folytatódott a háborúnk. Imádtam ezt az érzést, pedig nem kellene.

- Jó, jó, oké. Elég lesz – pihegett alattam Harry fogalmam sincs, mennyi idő után. Talán fél óra? Vagy egy óra? Olyan jól éreztem magam, hogy nem számított, hány óra van. És szerintem ezzel Harry is így volt.

- Feladod? – néztem le rá diadalittasan. Hát persze hogy feladja!

- Fel – sóhajtotta mosolyogva, szemeivel pedig úgy fürkészett, hogy azt hittem, a vesémig lát. Azt viszont nem kéne.

- Hah! Tudtam! – jelentettem ki, mire röhögve elkezdte szurkálni az oldalamat. Ekkor indult meg még egy harc. Pontosabban verekedés, így ismét eltelt nagyjából egy fél óra.

- Oké, Louis, álljunk meg – tette fel védekezésképpen a kezeit Harry, amikor éppen készültem elkapni őt. Ez nem ér! – Nem aludhatnánk most? Majd holnap este… illetve ma este folytatjuk – pillantott az órára közben, ami fél ötöt mutatott. Éjszaka. Vagy már hajnalban.

- Jó, de csak azért, mert ilyen kegyes vagyok – egyeztem bele hülyéskedve. Láttam rajta, hogy vissza akar még vágni, de nem tette. Bizonyára erősebb volt benne az álmosság. Végül mindketten elfoglaltuk az eredeti pozíciónkat az ágyban, lekapcsoltuk a villanyt, és elaludtunk.

Harry

Valamikor reggel arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Rá se néztem a kijelzőre, úgy fogadtam a hívást, mert tuti elvakított volna a fénye.

- Igen?

- Harry, mi a frászt csináltok? El fogtok késni! – kiabálta a telefonba Paul. Basszus! A rádió! Teljesen elfelejtettem, hogy oda kell mennünk tízre.

- Sietünk! – csak ennyit tudtam neki mondani, majd ki is nyomtam a telefont. Azonnal felébredtem, a kezdeti álmosságnak nyoma sem volt már, amikor az órára pillantottam. Fél tíz! Tényleg elkésünk.

- Louis! Kelj fel! Hallod? – próbáltam felébreszteni a mellettem még mélyen alvó bandatársamat, aki a csörgésre sem kelt fel.

- Mi van? – dünnyögte a párnájába, alig tudtam kivenni belőle valamit.

- Most hívott Paul. Tízre mennünk kell a rádióba, és már fél tíz van. Elkésünk! Mozogj már! – lökdöstem, hogy könnyebben magához térjen. Ekkor végre felfogta, miről beszéltem neki, és kipattant az ágyból.

- Tényleg! – kapott észbe végre. – Siessünk! – azzal berohant a fürdőszobába, én pedig addig előkerestem a farmeromat és pólómat.

 Tíz perccel később már teljesen készen rohantunk le Louis autójához. Együtt megyünk, mivel tegnap este a kisbusz hozott minket hozzá. Lou elég sietősre vette a figurát, így hamar odaértünk a rádióhoz.

- Na, végre! – fogadott mindkettőnket kedvesen Paul. Pont pár perccel a kezdés előtt estünk be. Azért tudunk időzíteni. A srácokkal csak egy rövid üdvözlésre volt időnk, és kezdődött is a műsor.

- Jól van, fiúk, mára ennyi volt, holnap délelőtt fél 11-kor a stúdióban legyetek, majd onnan tovább mentek fotózásra. Érthető? – nézett végig rajtunk Paul a rádiózás végén. Egyszerre kezdtünk el bólogatni, de ötünk közül legalább ketten úgyis elfelejtik, hogy mi vár ránk a következő nap. Ritka, amikor nem így van.

- Miért késtetek? – kérdezte Liam, amikor kifelé tartottunk az épületből.

- Későn feküdtünk le – magyaráztam, erre Niall kapásból visszafojtott egy röhögőgörcsöt. Hát persze hogy félre kell érteni, amit mondok.

- Ugyan mit művelhettetek… – nevette el magát Zayn is.

- Semmit! Csak filmet néztünk, semmi mást! – hárított Louis azonnal, és olyan hevesen sikeredett mondania, hogy nemcsak én, de a srácok is meglepődtek. Most min akadt ki ennyire?

- Tudjuk, Lou – tette a vállára a kezét Liam nyugtatásképp. Komolyan nem értem, min kapta fel így a vizet, amikor régen erre rájátszott, nemhogy ilyen erőteljesen ellenez, és szinte letorkolja Zaynt vagy minket. Ez nem jellemző rá.

- Eleanorral leszek – közölte már lenyugodott, de hideg hangsúllyal. – Este a Direction-házban találkozunk? – villantott végre egy mosolyt, bár gyenge volt.

- Valaki biztos lesz ott – mondta Niall, majd Louis beszállt az autójába.