61. rész

Sziasztok! :)

Tudom, tudom. Millió éve nem jelentkeztem, úgyhogy rögtön bocsánatot is kérek. Kisebb ihlethiányom volt, illetve a végzős év elég zsúfolt, így amúgy is sok dolgom, tanulnivalóm volt/van, de végre időt szakítottam arra, hogy legalább most hozzam a következő részt. Már egy jó ideje elkezdtem, hol írtam hozzá, hol nem, de ma rávettem magam, hogy befejezzem, szóval itt is van. Szerintem nem lett a legjobb, ezért is bocsánat, azért igyekeztem. Remélem, tetszeni fog nektek valamennyire :)

Fogalmam sincs, hogy mikor jön a következő, megteszem, amit tudok. Azt már eldöntöttem, hogy még a nyár folyamán szeretném befejezni a történetet, hogy ősztől már csak egy bloggal kelljen foglalkoznom, akkor már valószínűleg inkább fordítani fogok csak. De nem fordítok teljesen hátat az írásnak, már most 3 one shot ötlete van röviden leírva, szóval meg lehet nyugodni :) Ám ez még odébb van és a blognak sincs vége, úgyhogy egyelőre álljunk meg itt. Amint tudom, hozom a következőt.

Ó, és köszönöm szépen, hogy eddig is kitartottatok, a sok-sok kattintást és köszöntöm az új olvasókat! Imádlak titeket! ♥

Kellemes olvasást! :) xx

61. rész

Harry
Másnap reggel már egy fokkal jobban ébredtem, ami pozitív volt, tekintve, hogy ma ezer dolgunk lesz, és jó lenne az összes programon ott lennem. Amíg Lou a fürdőszobába ment, hogy lezuhanyozzon, én a twitteremet néztem át. A fél timeline-om azzal volt tele, hogy rosszul lettem, így jobbnak láttam, ha kiírom, hogy nincs semmi komoly gond, és mindenki megnyugszik majd.
- Na, már csak hőemelkedésed van. Jóindulattal – nyugtázta Louis a hőmérőt nézve, miután kijött a fürdőből és leült mellém.
- Ez jó hír – néztem fel rá, lerakva a telefonomat az éjjeliszekrényre. – Jobban is érzem magam.
- De még mennyire, hogy jó hír – mormolta a vállamba, miközben kis csókokkal hintette be azt. Egyik keze veszélyesen közel volt az ágyékomhoz, amit elég nehezen tudtam figyelmen kívül hagyni. Már kezdtem volna beleélni magam a helyzetbe, amikor rám jött a köhögés, a pillanat pedig elillant. – Na, jó, majd ha teljesen meggyógyulsz. Vedd be a gyógyszereket és kelj fel – állt fel az ágyról szerelmem sóhajtva, mire kínomban elmosolyodtam és szót is fogadtam.
Szükség is volt arra, hogy mára jobban legyek egy kicsivel, a délelőtti interjú, ebéd és fotózás után hullafáradtan dőltem be a hotelszobánk ágyába.
- Hagyjatok meghalni – nyögtem a párnába, mivel az arcom majdnem teljesen belenyomódott.
- Nem szabadulsz tőlem, úgyhogy hozom a gyógyszereket – reagált Lou, amin halványan elmosolyodtam. Nem is akarok szabadulni tőle, sőt.
- Köszi – vettem el tőle a pohár vizet és a pirulákat. Miután bevettem őket, átöltöztem melegítőnadrágba és pulóverbe, aztán már bújtam is be az ágy alá. Egy jó alvásra van szükségem, az majd mindent megold. Ez volt a szándékom, ám ez már az elején meghiúsult, mikor Niall benyitott az ajtón.
- Jöttök ki a városba? Liammel szétnéznénk egy kicsit – érdeklődött a szőkeség, mire Louis rám nézett, gondolom, tőlem várta a választ.
- Én maradok aludni, de te mehetsz nyugodtan – intéztem szerelmemhez szavaimat.
- Biztos?
- Igen, nem kell bébiszitterkedned, aludni egyedül is tudok – jelentettem ki, bár rögön utána elgondolkoztam, hogy mit is ejtettem ki a számon, mert bizony nem egyszer volt már, hogy nem tudtam elaludni Louis nélkül. Aki kijelentésem után felhúzta a szemöldökét, egyértelműen azt elmondva, hogy „Biztos vagy te ebben?” Azt hiszem, erre még vissza fogunk térni.
- Szóval akkor Louis jön, okés, ugorj át hozzánk – szűrte le a lényeget Niall, aztán már le is lépett. Szerintem nem volt kíváncsi a szavak nélküli kommunikációnk folytatására.
- Tudsz nélkülem aludni? Igen? – húzogatta a szemöldökét Lou tettetett sértettséggel. Imádom ezt a játékos énjét. Mondjuk melyiket nem?
- Jó, oké, jól van, általában tudok nélküled aludni – javítottam ki magam. – Így megfelel?
- Tűrhető – nyugtázta végül Lou, nem teljesen elégedetten, de annyiban hagyta a dolgot.
Míg ő a telefonja után kutatott, én ismét megpróbálkoztam az alvással, azonban ez megint nem jött össze.
- Hazz, leléptem akkor Niallékkel, sietek vissza. Ha bármi van, hívj vagy írj – hajolt le hozzám, hogy egy csókot nyomjon a homlokomra. – Szép álmokat, babycakes.
- Szeretlek – motyogtam a nyakába, majd ő azt, hogy „Én is”, és már egyedül is hagyott, hogy pihenjek az esti koncertig.

Louis
A Liammel és Niallel való bóklászás a városban nagyon jó volt, rengeteg helyre benéztünk, rengeteg mindent kipróbáltunk, úgyhogy eléggé élveztem. Már csak azért is, mert találtam néhány olyan dolgot, amit Harry imádna, úgyhogy ezeket azonnal meg is kellett vennem a drágának.
- Nézd, mit hoztam neked! – kezdtem, amint átléptem a hotelszobánk ajtaját. Ekkor jutott eszembe, hogy akár aludhat is szerelmem, én meg éppen most ébresztettem fel, de ez nem történt meg. Már ébren volt, a telefonját bújta.
- Na, mit? – nézett fel rám egy széles mosollyal, miközben az éjjeliszekrényre tette készülékét.
- Remélem, tetszeni fog – szándékosan nem árultam el, csak az ölébe tettem a szatyrot, amiben az ajándékok voltak.
- Te jó ég, imádom! – ragyogott fel Harry arca, ahogy kivette először az egyik fura mintás inget. Ebből még volt pár amúgy. Fogalmam sincs, hogy miket ábrázoltak, de annyira furcsák voltak rajtuk a minták, hogy egyből Harry jutott eszembe, muszáj volt megvennem őket. Tudtam, hogy imádni fogja. Azt az örömöt pedig leírni sem tudom, amikor meglátta a dobozban lévő ezüstös csillámmal ellátott csizmát.  Pont olyan volt, mint amilyeneket hordani szokott, a kinézete viszont eléggé figyelemfelkeltő volt. – Ez. Az. Új. Szerelmem.
- Hé, eddig azt hittem, hogy az én vagyok! – húztam fel az orrom tettetett sértődéssel. Közben alig bírtam elnyomni a mosolyomat.
- Te is vagy az! – javította ki magát szerelmem még mindig a boldogságtól sugárzóan, majd odahajoltam hozzá egy csókért.

Az esti koncert jó hangulatban telt el, Harry is jobban érezte magát, így nem kellett már leszaladnia a színpadról azért, mert rosszul van. Az én legnagyobb örömömre és megkönnyebbülésemre. Nem csoda, ha sokkal felszabadultabb és nyugodtabb voltam a koncert alatt.
- Imádunk titeket, ti vagytok a legjobbak! – ordította a mikrofonba Niall az utolsó dal után, melyet hatalmas sikítás követett.
- A valaha volt legjobb koncert volt ez! – csatlakozott a szőkeséghez Liam, mire még hangosabbak lettek a rajongók. Páran el is mosolyodtak, ahogy láttam, gondolom azért, mert ezt a mondatot minden alkalommal elmondja valamelyikünk legalább egyszer.
Ezután lesiettünk a színpadról az öltözőbe, ahol mindannyian minimum egy liter vizet magunkba öntöttünk. Közben megjelent Mike, hogy elmondja a következő nap menetét.
- Kaptok két órát, hogy összepakoljatok, aztán indulunk tovább. Holnap pihenhettek, csak este lesz koncert, addig azt csináltok, amit akartok – csapta össze maga előtt a mappáját. A fene tudja, miért hordja ezt mindig magával, olyan sok infó nem lehet benne azért.
- Kész csoda – nyögtem fel én azt hallva, hogy végre lesz egy olyan napunk, amikor nem kell mennünk sehova, nincs semmi dolgunk, csak az esti koncert.
- Ha nem tetszik valami, lépj ki – nézett rám szúrós szemmel Mike, mire elröhögtem magam. Ez tiszta hülye. Nem is reagáltam mást, abból egyikünk sem jött volna ki jól.
- Na, jó, menjünk inkább – törte meg a csendet Liam, megpróbálkozva a témaváltással. Félig-meddig sikerült neki csak.
Miután becsuktam a hotelszobánk ajtaját, Harry vigyorogva állt előttem. És ez az a vigyor volt, ami csak egyet szokott jelenteni.
- Szerinted nagyon kiakadna Mike, ha késnénk egy kicsit bizonyos okok miatt? – tette fel a költői kérdést, aminek hallatán én is egyből elvigyorodtam.
- Nem vagy már beteg? – érdeklődtem meg először a fontosabb dolgot, mire Harry megrázta a fejét. – Ez esetben ezt könnyen kideríthetjük…
Szája máris az enyémen volt, kezei pedig a pólóm szélét húzogatták. Közben én a farmerja gombjait kerestem meg, hogy minél előbb érezhessem őt magamon.

Merry Christmas, Baby

Sziasztok! :)

Tudom, hogy azt gondoltátok, most jó sokáig nem fogok itt jelentkezni, de nem. Tavalyhoz hasonlóan idén is írtam egy karácsonyi Larry one shotot, bár ez hosszabb lett (kb. 10 és fél oldal), illetve nem csak egy napról szól, hanem többről. Remélem, elnyeri a tetszéseteket. Ez az én karácsonyi ajándékom nektek! :) ❤

Azt még nem tudom, hogy a 61. rész mikor érkezik, igazából még nem tudtam rávenni magamat arra, hogy megírjam, pedig az ötlet már megvan. Azért igyekszem vele, és remélem ez a one shot kárpótol titeket valamennyire :)

És ugye van ma egy bizonyos születésnapos... Nagyon boldog 23. születésnapot, Louis Tomlinson! ❤ I still can't believe it, my little baby.

Kellemes olvasást és boldog karácsonyt! :)xx ♥ 🎄 🎁

U.i.: A végén az egy karácsonyfa és ajándék emoji, de hát a blogger nem ismeri fel...

Merry Christmas, Baby

Harry sietve csapta be Range Roverének ajtaját, majd rohant be a bevásárlóközpontba. Igencsak késésben volt, negyed óra is eltelhetett már a megbeszélt időpont óta, és biztos volt benne, hogy bandatársa ki fogja őt nyírni, főleg mivel nem hagyta őt sokáig aludni. A rengeteg ember, akiken át kellett magát küzdenie, nem segített Harryn, minél előbb a bejárattól nem messze lévő, hatalmas karácsonyfánál álldogáló barátjához akart érni. De hát másnap karácsony van (legalábbis szenteste), ilyenkor mindig tömve vannak az üzletek és a bevásárlóközpontok.
- Ezer bocs a késésért, alig tudtam elszabadulni Lou-tól – állt meg Harry kissé lihegve Niall mellett és kezdett el magyarázkodni. A szőkeség eltette telefonját a zsebébe, mivel addig azzal szórakoztatta magát, hogy ne unatkozzon.
- Ja, képzelem – nevetett fel, ám aztán emlékeztette magát, hogy most le kellene szednie a göndör fejét, amiért miatta kelt korán, és még késni is merészelt. – Egyébként miért pont engem kellett iderángatnod? Tudod, milyen jót aludtam? Miért nem jöhetett Liam vagy Zayn? És azzal tisztában vagy, hogy délután repülök haza, Mullingarba, és most pakolnom kellene?
- Hé, levegőt azért vegyél – röhögött Harry, aki persze nem vette komolyan bandatársa korholását. – Először is, elhiszem, hogy jót aludtál, de Liam Sophiával van Wolverhamptonban, Zayn Perrie-vel Bradforban, te meg még itt, emlékszel? Szerinted kit hívhattam volna, ha nem téged? - tartott egy kis szüntetet, majd mikor nem érkezett válasz költői kérdésére, megragadta a szőkeség karját, és maga után húzta. – Na, gyerünk, meg kell venni a hozzávalókat Louis kedvenc kajájához!
Ugyanis az egész találkozó célja az volt, hogy Niall segítsen bevásárolni Harrynek, aki szerelme kedvenc ételét akarta elkészíteni születésnapjára. Másnap karácsony és egyben Louis szülinapja is, ilyenkor mindig elő kell rukkolnia valami újdonsággal. Az általa főzött menü még nem volt meg a négy év alatt.
4 év. Belegondolni is hihetetlen, hogy már ennyi ideje ismerik egymást és együtt is vannak. Felsorolni is lehetetlenség, mennyi jó vagy éppen rossz dolgon mentek keresztül, de semmi sem tudta őket szétszakítani. Ha egyszer-kétszer ez meg is történt, sosem tartott sokáig, és mindig kibékültek előbb-utóbb. Pedig milliónyi alkalmuk lett volna a szakítás mellett dönteni, erre viszont mindannyiszor képtelenek voltak, legalábbis egy idő után mindketten belátták. Menedzsmentjük nem könnyíti meg az életüket, ám ez sem tántorítja el őket egymástól. Miért is kellene, ha az övék a 21. század legcsodálatosabb szerelmi története, csak még nem tud róla a világ? Merthogy még egy ilyen történet, mint ami Louis-nak és Harrynek van, nincs, és amint ez kiderül, nagyon sokan imádni fogják.
- Kell még méz meg kukoricaliszt, és megvan minden – nézett fel a listájából Harry, amire felírta a hozzávalókat, nehogy bármit is kihagyjon.
- Aha, és azok merre vannak? Csak mert már végigjártunk minden sort, és én sehol sem láttam – forgolódott Niall az említett összetevőket keresve.
- Passz, menjünk még egy kört.
És mentek. Még éppen időben találták meg a kukoricalisztet, Niall már kezdett panaszkodni, hogy le fogja késni a repülőgépét, ha nem ér haza időben. Ez szerencsére nem következett be, kissé kicentizve ugyan, de idejében értek ki a bevásárlóközpontból.
- Kösz a segítséget, haver. Félretennék a kajából, de Louis-t ismerve mind elfogy, és most még nem találkozunk egy ideig – mondta Harry nevetve, miközben bepakolta a szatyrokat a csomagtartójába.
- Akkor ezt az ajánlatot majd később behajtom rajtad – vonta fel a szemöldökét Niall játékosan, aztán elköszöntek egymástól. Természetesen nem kell olyan nagy búcsúra gondolni, hiszen az ünnepek után úgyis együtt lesz a banda ismét, csak a karácsonyt mindenki a családjával és a párjával tölti (ha van).

Mikor Harry a Louis-val már évek óta közös lakásukhoz ért, egyből a garázsba hajtott, hiszen útközben hazafelé elkezdett esni a hó, bár nem nagy pelyhekben. Semmi kedve nem volt Harrynek a másnap reggelt ennek az eltakarításával kezdeni, amikor jobb dolga is lesz. Ugyanis Louis szülinapján korán indulnak, hogy elmenjenek szerelme családjához, ahogy minden évben szoktak. Azt a napot ott töltik, majd 25-én már Harry családjánál lesznek. Így csinálják, amióta együtt vannak, tehát egyáltalán nem szokatlan nekik ez az ünnepi utazgatás.
- Na, végre! Már kezdtem éhen halni – hallotta meg a göndör Lou kiabálását, miközben a bejárati ajtó becsukásával szenvedett. Két nagy szatyorral a kezében nem volt könnyű feladat.
- Ne panaszkodj, inkább jöhetnél segíteni – mosolyodott el Harry. Végül nyitva hagyta az ajtót, hogy Lou majd odafárad becsukni, és egyenesen a konyhába ment, az étkezőasztalra pakolta le a szatyrokat.
- Ó, igen, el is felejtettem, hogy az én hercegnőmnek szüksége van a segítségre – vigyorodott el Louis, aztán már fel is pattant a kanapéról, hogy becsukja az ajtót. – Na, mi lesz ma a kaja? – tudakolta kíváncsian, mikor már Harryt figyelte a konyhát és a nappalit elválasztó pultnál álldogálva.
Imádták amerikai stílusú házukat, bár azért néhány változtatást végeztek rajta, mivel nekik úgy jobban tetszett. Annyi szobájuk volt, hogy a nagy részüket nem is használták, főleg mivel csak ketten laktak itt. Ám mikor a másik három srác is náluk vendégeskedett, akkor aztán volt élet. Na, nem mintha kettesben unatkoznának! Mindig kitalálnak valami őrültséget, ha pedig éppen nem, akkor romantikáznak vagy csak hétköznapi dolgokat csinálnak. Mint például Harry főz, Louis meccset néz. Nagy ritkán segíteni is szokott szerelmének, bár az inkább nevezhető hátráltatásnak.
- Marmite chicken, a kedvenced – mosolyodott el Harry. Nem látta értelmét titkolni, mivel úgyis kitalálta volna Louis az alapanyagokból. Azt már csak tudja, miből áll a kedvenc étele!
- De te nem is szereted.
- Igaz, de azt soha nem mondtam, hogy nem eszem meg. Nem a kedvencem, de ki lehet bírni – magyarázta Harry, a szatyrokból kipakolászva.
- Szeretlek, mondtam már? – ölelte át hátulról Lou, fejét Harry lapockái között pihentetve.
- Nem elégszer – fordult meg a fiatalabb szerelme karjai között, majd lehajolt hozzá egy csókra.
- Na, csináld a kaját, mielőtt éhen halunk! – csapott Harry hátsójára Louis, mire mindketten felnevettek.
Ahogy erre számítani lehetett, nem ment olyan egyszerűen ez a főzőcskézés. Főleg mivel Lou folyamatosan Harry körül legyeskedett, nem könnyítve meg így a fiatalabbik dolgát. Hol belekóstolt a készülő ételbe, hol meglökte szerelmét, akinek emiatt többször is újra kellett kezdenie az éppen akkor készített részt. Végül kiadta Louis-nak, hogy a tegnap óta a garázs mellett pihenő fenyőfát hozza be, mivel így sosem lesz készen az idei karácsonyfájuk. Ezután végre zökkenőmentesen befejezhette szerelme kedvenc ételét, amivel elégedett is lett.
- Hol szilveszterezünk? – kérdezte Louis, miközben Harry letette elé a tányérját, majd ő is helyet foglalt vele szemben, hogy ebédeljenek.
- Elvileg Niall akar valami bulit szervezni, legalábbis ezt mondta nekem, amikor reggel vásároltunk – magyarázta a göndör. – Egyébként milyen a kaja?
- Tökéletes – mosolygott rá Lou, Harry pedig azonnal megkönnyebbült, hogy jól sikerült szerelme kedvence. – Akkor Niallnél bulizunk? Mindenki?
- Nekem nincs jobb ötletem, és gondolom, igen. Illetve nem tudom, hogy Zayn meg Liam mit tervezett…
- Ebéd után írok nekik – döntötte el az idősebbik, aztán más témát kibeszélve fejezték be az evést.
A mosogatás természetesen Harryre maradt, ha Louis csinálta volna, egy ép tányérjuk sem lenne már. Pontosan ezért nem is bánta a göndör, hogy a háztartási munkák közül sokat neki kell elvégeznie. Amúgy is megszokta már, körülbelül négy éve laknak együtt, volt ideje beletörődni.
- Na, készen vagyok a konyhával, díszíthetjük a fát – huppant le a nappali kanapéjára Harry, szerelme mellé, aki éppen a telefonját tette le az asztalra.
- Oké, már beállítottam oda, ahova mondtad. És most beszéltem Zaynnel meg Liammel, ők is jönnek Niallhez.
- Helyes, mindig jobb, amikor együtt bulizunk szilveszterkor – mosolyodott el Harry. – Perrie meg Sophia is jön velük?
- Perrie nem, mert van valami szilveszteri programja a Little Mixszel, viszont Sophia tud jönni – magyarázta Louis, miközben a már bekészített dobozokat nyitogatta ki, amelyekben a karácsonyi díszeket szokták tartani.
- Akkor egyel kevesebben leszünk, de tutira jó buli lesz – nyugtázta Harry, majd kezébe vette az égőket, mivel azt rakják fel először. Miután ezek felkerültek, jöhetett a csúcsdísz. Ezt imádták a legjobban a fára tenni. – Na, jössz? – kérdezte Harry, Louis felé fordulva.
- Persze. De hogy mászok a hátadra, ha nem hajolsz le? – vonta fel szemöldökét az idősebb, amivel szerelmének egyet kellett értenie.
- Így jó? – érdeklődött a göndör, már a kanapé előtt letérdelve.
- Attól függ, mit akarsz csinálni – vigyorodott el Louis. Nem tudott nem azokra az éjszakákra (vagy éppen nappalokra) gondolni, amikor alig várták, hogy eljuttassák egymást a csúcsra, és Harry letérdelt előtte…
- Azt majd később – jelent meg egy mosoly Harry arcán, ugyanis ő már kitalálta az estéjüket is. Természetesen mindent megad Louis-nak, amit kíván, mivel az ő szülinapja van (illetve csak lesz, de ők most ünneplik kettesben), ez a szülinapos joga. Aztán persze a szerepek majd felcserélődnek, amikor az ő szülinapja jön el, akkor Lou fogja a kívánságait teljesíteni.
Egy vigyort villantva végül Louis Harry hátára mászott, aki felemelkedett, odaadta szerelme kezébe a csúcsdíszt, Lou pedig felrakta azt a fa tetejére.
- Tökéletes – csodálta meg Harry a „művüket”.
- Ja, most már jöhet a többi dísz – lépett túl könnyen Louis a fenyő ámulásán, és már nyúlt is az egyik dobozért, amiben gömbök voltak, hogy befejezzék a díszítést.
Félórával később kifáradva fújta ki a levegőt Harry, miután végeztek. Na, nem azért, mert annyira kimerítő lett volna egy karácsonyfát feldíszíteni. Azonban ha az ember párja Louis Tomlinson, akkor ott semmi sem egyszerű. Louis ugyanis egyszer csak megunta a gömbök pakolgatását, és az utolsó dobozt, amiben még azok voltak, felkapta, és elszaladt vele. Legalább tíz percen keresztül kergette őt Harry, megpróbálva visszaszerezni azt. Végül győzött az az érv, hogy ha nem adja vissza, akkor semmilyen meglepetés nem lesz a nap további részében. Ezt persze Louis nem engedhette meg, úgyhogy félig-meddig legyőzötten, de szót fogadott Harrynek.
- Ezért kártérítést kérek – húzta fel az orrát sértődötten az idősebb, mire szerelme elnevette magát.
- Jól van, majd este megkapod.
- Reméltem is – vigyorodott el Louis, aztán Harry arcát kezei közé véve egy csókot kezdeményezett.

A nap további részében tévét néztek, természetesen az elmaradhatatlan karácsonyi filmeket nem hagyták ki idén sem. Kiskifli-nagykifli pozícióban elhelyezkedtek a kanapén, ami így nem volt túl tágas, de megoldották, mint ahogy mindig mindent.
- Amúgy hogy-hogy nem kellett Eleanornak is jönnie a tegnapi közös bulira a srácokkal? – tette fel a kérdést semleges hangnemben Harry.
Hát igen. Eleanor. Harry sosem kedvelte igazán, főleg azért, mert a lány nyilvánosság előtt mindazt megtehette Louis-val, amit ő nem. Ez nem feltétlenül El hibája volt, ha a menedzsment nem találja ki, hogy Louis-nak barátnő kell, akkor most egy kicsivel kevesebb problémájuk lenne. De kitalálták, ők pedig nem szólhattak egy szót sem. Eleanor persze tudja, hogy Louis sosem lesz belé szerelmes, ezt már az elején letisztázták, bár ezt akkor még nem igazán hitte el. Aztán meglátta Louis-t és Harry együtt, onnantól kétsége sem volt, hogy ez a két srác egymásnak lett teremtve. Louis és El végül összebarátkoztak (nem csoda, volt rá három évük, és muszáj is volt, ha szerelmes párt akartak színlelni), Harryvel viszont nem volt ilyen könnyű dolga a lánynak. Nem is hibáztatta érte, fordított helyzetben ő is ugyanígy viselkedett volna. Azt túlzás mondani, hogy haverok, és talán sosem fognak felhőtlenül együtt nevetni, miközben megisznak valamit, de azért nem utálják egymást és képesek normálisan kommunikálni. Ez pedig nagy szó, hiszen annyi fájdalmas dolgot kellett már megtenniük, amit egyikük sem akart.
- Valami dolga volt szerintem. De holnap valószínűleg kell valamit csinálnunk, mintha ezt mondta volna a menedzsment a szünet előtt – válaszolt Louis Harry kérdésére. Hangja nem árulkodott arról, hogy érzékenyen érintené a téma, így Lou nem aggódott túlzottan.
- De holnap Doncasterbe megyünk.
- Tudom. Fogalmam sincs, hogy gondolták. De mi lenne, ha hanyagolnánk most ezt a témát? Van egy sokkal jobb ötletem… – kezdte el csókolgatni Louis Harry nyakát, mivel Harry volt a kiskifli. Teljesen lényegtelen, hogy ő a nagyobb, így szokták meg az évek alatt. Bár azért nem mindig, cserélni is szoktak.
- Igen? Mi lenne az? – tette a tudatlant Harry, szélesen mosolyogva, élvezve szerelme csókjait.
- Hmh… – mormolta Louis Harry bőrébe, nyilvánvalóan nem is figyelve a kérdésekre.
- De nekem is van egy ötletem – vetette fel a göndör, kezét lassan Lou ágyékához vezetve. – Menjünk vacsorázni! – majdhogynem felkiáltva mondta, mire szerelme egy pillanatra lefagyott.
- Mi? Nem fejeztem ki elég egyértelműen?
- Ó, dehogynem, de szerintem együnk, hogy aztán legyen mit ledolgozni – vigyorodott el Harry, ez pedig már rögtön jobban tetszett Louis-nak.
- Akkor siessünk!
A vacsora után – ami az ebéd maradéka volt –, megnéztek egy filmet, de már nem karácsonyosat, abból eleget láttak délután. Akcióvígjáték mellett döntöttek, aztán következett az ajándékozás. Harry ajándéka (karácsonyra és a szülinapjára is) Louis-nak az egész napos kiszolgálás és kívánságteljesítés mellett (ezek a szokásos, alap dolgok) az volt, hogy az elmúlt négy év alatt készült fényképekből kiválogatta a legjobbakat, vett egy fotóalbumot, amibe aztán különbözőképpen beleragasztotta a képeket. Louis teljesen odáig volt érte, főleg a még 2010-2011-ben készültekért. Harry pedig mezt kapott karácsonyra, aminek a hátuljára rá volt írva, hogy Tomlinson (ebben majd mehet szurkolni szerelmének, ha focimeccse lesz neki), illetve egy rózsaszín tollas, szőrös boát. Ezt még korábban látta Harryn, amikor meghívták a bandát egy műsorba, és akkor annyira megtetszett neki szerelmén látni ezt a kiegészítőt, hogy muszáj volt megvennie. Ki tudja, lehet még az ágyban is hasznos lesz ez…
- Uh, a twitterem már túlpörgött, pedig még nincs is szülinapom – pillantott fel a telefonja képernyőjéből Louis.
- Ez nem meglepő. Mindannyiunk szülinapja közeledtével ez van. Egyébként két perc múlva már hivatalosan is szülinapod van – jegyezte meg Harry az órájára nézve, ami hamarosan éjfélt üt. – Szóval hogy szeretnéd kezdeni azt a napot?
- Az ajkammal az ajkadon – mosolyodott el Lou, és már magához is húzta szerelmét egy csókra. Az egy csókból aztán több is lett, ellentétben a rajtuk lévő ruhák számával. Végül egymásba temetkezve töltötték az éjszaka egy részét, a másik nevét nyögve.

Másnap reggel elég korán csörgött a szerelmes pár ébresztője. Ezt Harry viselte jobban, ő szimplán a telefonjához nyúlt, hogy kikapcsolja a zajt. Louis-nak viszont inkább más ötlete támadt.
- Dobd ki azt a szart, mert megőrülök – morogta a párnájába, mire Harry felnevetett.
- Hé, a telefonomról beszélsz! Tudod, hogy ebben egy csomó fontos és gyönyörű dolog is van – jegyezte meg a göndör, erre pedig már Louis is felemelte a fejét.
- Például a szex közbeni képek?
- Például te, te hülye – röhögte el magát Harry kínjában, hogy milyen gyorsan elrontotta szerelme a romantikus pillanatot. – Na, jól van. Keljünk fel, mert így sosem érünk Doncasterbe – és amint ezt kimondta, Lou már a karjánál fogva húzta is őt vissza. Hát, kissé nehézen indult a reggeljük.
- Én vezetek? – kérdezte Louis, miközben kivitte a táskáikat, hogy Harry Range Roverébe tegye. Ebben több hely van a cuccaiknak, mint Louis autójában, főleg, hogy még a családjaiknak szánt ajándékaikat is viszik.
- Miért nem szóltál, hogy vigyem ki a csomagokat? Megcsináltam volna én – válaszolt a göndör totálisan nem szerelme kérdésére, de mindegy.
- Tudod, azért, mert kisebb vagyok, még nem vagyok gyengébb, mint te – tette a csípőjére Lou a kezét, Harry pedig nem bírta ki, hogy ne mosolyodjon el.
- Ó, hát persze. Tudom én – húzta magához egy ölelésre párját, majd megcsókolta a feje búbját. – Amúgy igen, vezethetsz te, ha akarsz.
- Helyes! – villanyozódott fel Lou egy pillanat alatt, és már rohant is, hogy a kormány mögé üljön, mint egy kisgyerek. Harry mosolyogva csóválta a fejét azt gondolva, hogy egy idiótába szerelmes már négy éve.
- Lou – szólította meg az idősebbet lágy hangon, mire az ráemelte tekintetét. Harry kinyújtotta a karját, jelezve Louis-nak, hogy szálljon ki. – Boldog születésnapot! – majdhogynem suttogott, Louis pedig az olvadás határán volt, ahogy szégyenlősen mosolyogó szerelmére nézett.
- Köszönöm szépen – viszonozta hasonlóan halkan, aztán Harry lehajolt, Louis lábujjhelyre állt, hogy csókolózhassanak egymás karjai között.

- Bocsi a késésért, de Louis-nak vagy ötvenszer vissza kellett szaladnia a lakásba, mikor már indultunk volna, mert „bent hagyott valamit” – magyarázkodott Harry, miközben kiszálltak az autóból, és egy-egy puszival köszöntötte Jayt, aki már a kapu előtt várta őket.
- Nem is igaz, és nem kellett volna annyiszor visszamennem, ha szóltál volna, hogy ne hagyjam bent – forgatta meg a szemeit Louis, bár mindenkinek nyilvánvaló volt, hogy nincs igaza. Még neki is.
- Jaj, édesem, hát csoda, hogy Harry már ennyi éve kibírja veled – nevette el magát Jay, ahogy megölelte fiát és két jó nagy cuppanós puszit nyomott az arcára. – Na, gyertek be, már nagyon várnak titeket a gyerekek – invitálta be őket a házba. Harry kivette a táskáikat a csomagtartóból, Louis vitte az ajándékokat, aztán elindultak befelé.
A lányok borzasztóan örültek mindkét srácnak, jól megölelgették őket, a mosoly az arcukról letörölhetetlen volt. Ők még persze nem tudják, hogy Louis és Harry egy párt alkot, azt nehezen értenék meg. Bár egy ideje már gondolkoznak rajta, hogy elmondják Lottie-nak, talán még Fizzynek is, de ez a terv elég bizonytalan. Nem biztos, hogy megértenék úgy, ahogy mondjuk a szülők, szóval inkább várnak még. A lányok csak annyit tudnak, hogy Louis és Harry a legeslegjobb barátok, szinte már családtagnak tekintik Harryt, így nem meglepő nekik, hogy a karácsonyt általában együtt töltik, vagy ha Harry napokig náluk van.
- Sziasztok! – nyitódott ki a bejárati ajtó, amit egy pár csizma kopogása követett.
- Ó, szia, Eleanor! – üdvözölte őt mosolyogva Jay, miután kijött a konyhából. Ebéd után mindenki a nappaliba ment át, amíg ő elmosogatott. – Pont lekésted az ebédet, de ha gondolod, szedhetek még – ölelte meg a lányt.
- Jaj, nem kérek, köszönöm, útközben már ettem – utasította vissza kedvesen az ajánlatot El.
- Ahogy szeretnéd. Gyere, menjünk a többiekhez a nappaliba.
Mindenki egy-egy öleléssel és puszival köszöntötte őt, a gyerekek pedig őt is körberajongták. Imádják őt, hiszen úgy tudják, hogy Louis barátnője, bár elég ritkán tudnak együtt lenni.
- És meddig maradsz? – tette fel a kérdést Dan, miközben ismét helyet foglaltak. Jay és Dan egy kisebb, kétszemélyes kanapéra, Louis, az ölében Ernest, Eleanor és Lottie a nagyobb kanapéra, Harry egy fotelba, karjai között Dorisszal, az ikerlányok, illetve Fizzy pedig a szőnyegen szórakoztatták el magukat.
- Csak pár órát, utána megyek a szüleimhez, és még Maxszel is összefutok – fogalmazott finoman a lány a gyerekek előtt. Őket kivéve mindenki tudta, hogy Maxszel nem csak „összefut”, hanem inkább rohan hozzá, hogy aztán együtt töltsék El családjával az ünnepeket. Míg Louis ugye Harryvel van együtt, addig Eleanor Max mellett találta meg a boldogságot.
- Harry, mit szólnál, ha lefektetnénk az ikreket? Nekik eljött a délutáni alvás ideje – mosolygott Jay a göndörre, aki fel is állt Dorisszal a kezében. Jay elvette Louis-tól egyetlen öccsét, aztán ketten megindultak az emelet felé.
Dan és Lottie csatlakozott a szőnyegen játszó lányokhoz, Louis és El pedig a karácsonyfa előtt készítettek egy közös képet, amit kitehetnek twitterre. Ez csak a menedzsment miatt kötelező, mindenféleképpen azt akarják elhitetni a rajongókkal, hogy Lou és Eleanor az egész napot együtt tölti, amikor a valóságban egyáltalán nem így van.
- El, láttad már az új ruhámat, amit legutóbb vettem? – kérdezte Lottie, amire a lány megrázta a fejét. – Akkor gyere! – és már indultak is az emeletre Lottie szobájába.

A délután valahogy így telt el, mindenki beszélgetett mindenkivel, majd Eleanor el is köszönt, mivel még vissza kell vezetnie Londonba.
- Lányok, mi lenne, ha összepakolnátok a szobátokban? Tudjátok, hogy akkor nem lesznek ajándékok a fa alatt, hogy ha rendetlenség van – szólalt meg Dan, mire Lottie és Fizzy már a szemét forgatta, de tudták, hogy ez rájuk is vonatkozik, hiszen az ikerlányoknak még nem tudják, hogy igazából kitől kapják az ajándékokat.
- Harry, addig lehozzuk a kicsi ikreket? – nézett a megszólítottra Jay, Harry pedig természetesen beleegyezett, imádta a kis apróságokat. Már hónapok óta rágja Louis fülét, hogy nekik is kell egy kisbaba, azonban ez nyilván nem ilyen egyszerű. Így minden alkalmat megragad, ha babák közelében lehet. Persze Louis is legalább annyira akar babát, mint Harry, de valakinek le kell őt rángatnia a földre, amikor nagyon beleéli magát, hiszen ez a mostani helyzetükben még elég bonyolult lenne.
Amíg ők a kicsikért mentek, a lányok pedig pakoltak, Dan és Louis a garázsban elhelyezett ajándékokért rohantak ki, hogy gyorsan a fa alá tegyék. Sietniük kellett, ha nem akarták, hogy a gyerekek meglássák őket. Szerencsére ez nem következett be, mindenki nagyon örült az ajándékának, és estig el is szórakoztak velük.
- Na, jól van, lányok, irány az ágy – szakította félbe a játékot Jay, mire Daisy és Phoebe azonnal nemtetszését adta. – Akarjátok elaltatni Ernestet és Dorist? – na, ez már hatott, indultak is az emeletre, miután még egyszer felköszöntötték bátyjukat.
- Lassan mi is megyünk aludni szerintem – nézett Louis-ra Harry, aki egyetértett.
- Miért együtt? – vetette közbe Lottie, felnézve a telefonjából.
- Mert… sokat utaztunk ma, fáradtak vagyunk, és még holnap is vezetünk – felelte Louis egy kisebb gondolkozási idő után. Végül is igaz volt, amit mondott, csak azt hagyta ki, hogy egy ágyban is fognak aludni, de erről egyáltalán nem kellett tudnia Lottie-nak.
- Ja, oké – vont vállat a lány, mire rögtön megnyugodtak.
Miután Jay visszatért, Louis és Harry elköszöntek a többiektől, hogy végre egy kicsit kettesben lehessenek.
- Lottie előbbi kérdésénél egy pillanata megállt a szívem – sóhajtott fel Harry, miközben lehuppant az ágyra.
- Gondoltam, ezért válaszoltam én – mosolyodott el Lou. – Lassacskán el kell neki mondanunk, de egyszerűen nem tudom rávenni magam.
- Tudom, Lou, tudom. Ezzel még várhatunk. De szerintem most foglalkozzunk valami mással, te kis szülinapos – váltott témát Harry vigyorogva, ahogy keze végigsiklott Louis felsőtestén, le egészen az ágyékáig.
- Mire gondolsz pontosan? – nyögött fel Louis, hogy az élvezettől vagy a kíntól azt már ő sem tudta. Harry ekkor belenyúlt a nadrágjába, innentől pedig már eléggé világos lett az, ami eddig is az volt.
Nem sokkal később már a ruháiktól is megszabadultak, az ajtót bezárták, egymás szájának estek, és a lehető legnagyobb csendben értek fel a csúcsra.

Másnap reggel ismét korábban keltek fel, mint szerettek volna. Louis egyáltalán nem reggeli ember, de Harry már megszokta, hogy szinte minden reggel morog mellette szerelme. Ez most sem volt máshogy.
- Kivágom azt a szart, ha még tovább csörög.
- Szerintem ezt már tegnap megbeszéltük – nevette el magát Harry, miközben kikapcsolta az ébresztőt. Aztán eszébe jutott egy ötlet, amivel talán elérheti, hogy Louis is időben készen legyen, és ne késsenek el. Ma ugye Harry családjához mennek. – Hé, mi lenne, ha versenyeznénk, hogy ki ér le előbb a földszintre?
Ezt persze Lou képtelen volt kihagyni, pár másodperc alatt eldöntötte, hogy ezt a versenyt ő fogja megnyerni, így pillanatok alatt kiugrott az ágyból. Mindketten a lehető leggyorsabban magukra kapkodták a ruháikat, majd rohantak le a lépcsőn egymást rángatva, hátha sikerül feltartani a másikat.
- Hé-hé, fiatalság, mi ez a nagy kapkodás? – nézett fel az újságjából Dan az ebédlőasztalnál ülve.
- Ha! Én nyertem – jelentette ki büszkén Louis, lehuppanva az egyik székre, mire már Dan is összerakta a történetet.
- Hát persze, hogy te nyertél – mosolyodott el Harry, magához húzta szerelmét, és egy cuppanós puszit nyomott az arcára. – Egyébként ez volt az egyetlen mód arra, hogy időben kiszedjem Louis-t az ágyból – válaszolta meg végül Dan előző kérdését.
- Ó, így már mindent értek – nevetett fel Dan.
- Úgy látom, mindenki nagyon jó kedvében van ma, hozhatom a reggelit? – lépett ki egy pillanatra Jay a konyhából egy mosollyal az arcán. Erre mindenkinek ugyanaz volt a reakciója, így percekkel később már jóízűen falatoztak.
- Amúgy a lányok és az ikrek merre vannak? – kérdezte Louis két falat között.
- Még alszanak. A lányok kiélvezik, hogy a szünetben kialudhatják magukat, Doris és Ernest viszont nemsokára felébred szerintem – válaszolt Jay, nem sokkal később pedig szavainak megfelelően hallották is az ikrek síró hangját.
- Majd mi megyünk értük Louis-val – állt fel hamarabb Harry, hogy Jay hadd fejezze be nyugodtan a reggelijét.
- A legaranyosabb kisbabák a világon – állította magabiztosan Lou, ahogy kivette Dorist a kiságyból.
- Az biztos – értett egyet Harry. – Jól van, semmi baj, már megyünk is anyához – gügyögte Ernestnek, miközben lementek a lépcsőn.
A legszívesebben egész nap babáztak volna még, de ezt nem tehették meg, hiszen legkésőbb délre Harryékhez akartak érni. Így hát, mikor már a lányok is felkeltek, elbúcsúztak mindenkitől, és lassacskán elindultak. A kapuban még biztosították Jayt, hogy nem szükséges ételt csomagolnia az útra, úgyis lesz kaja Harryéknél.
- Pusziljuk Anne-t, Gemmát és Robint, és mondjátok meg nekik, hogy alig várjuk, hogy megint találkozzunk!
- Jól van, anya, vigyázzatok magatokra – ölelte meg édesanyját Lou, aztán beszállt Harry mellé, aki már ott ült a kormány mögött.

- Nem, Lou, tutira nem hagytuk nálatok, emlékszem, hogy elraktam – győzködte tovább szerelmét Harry, miközben kiszálltak a kocsiból. – Hozd inkább az ajándékokat.
- Gyerekek, már az utca végére hallani lehet, hogy megérkeztetek – nyitotta ki az ajtót nevetve Anne.
- De mi van, ha mégsem raktad el? – csüngött továbbra is a témán Louis.
- Miről van szó?
- De emlékszem rá. Egyébként a telefontöltőről vitatkozunk – válaszolta meg Anne kérdését Harry. – Majd meglátod, ha kipakolunk.
- Mint egy ötven éves házaspár, komolyan – jelent meg az ajtóban Gemma is.
- Mi is örülünk, hogy látunk, Gemma – villantott egy álmosolyt Harry nővérére.
- Na, jól van, gyertek be, majd ott folytatjátok – vetette fel Anne, amivel egyetértettek, úgyhogy Harry bevitte a csomagjaikat, Louis pedig az ajándékokat.
Miután Robin, is üdvözölte őket, felmentek Harry régi szobájába, kipakolták a cuccaikat, és meg is lett a töltő. Ezt Harry egy „ugye, hogy igazam volt” mosollyal nyugtázta, míg Lou a szemét forgatta, de persze azért meg is könnyebbült, mivel így nem kellett még visszaautózni Doncasterbe. Végül teljesen meg is békült, amikor Harry a karjaiba vonta és egy hatalmas csókot nyomott a szájára.
- Na, és milyen volt a tegnap Doncasterben? – kérdezte Anne, miközben az asztal közepére tette a levest, hogy ebédeljenek.
- Nagyon jó, a lányok imádták az ajándékokat – felelte Harry egy mosollyal az arcán, ahogy visszagondolt az előző napra. – És végre babázhattam majdnem egész nap – tette hozzá nyomatékosítva, szemöldökét felhúzva, ahogy Louis-ra pillantott.
- Nem kell célozgatnod, tudom, hogy mire megy ki ez az egész – nézett rá Louis, és bár komolyan kezdte el mondani, a végére mégiscsak elmosolyodott.
- El ne kezdjetek azon veszekedni, hogy babát akartok, mert erre még nem vagyok felkészülve – szólt közbe nevetve Gemma, amire mindenkinek hasonló volt a reakciója. – Először nőjetek fel, csak azután akarjatok gyereket.
- Nagyon örülnék egy unokának, de egyet kell értenem Gemmával – fejtette ki véleményét Anne, mire Robin elkezdett bólogatni, hogy szerinte is, Gemma büszkén bólintott egyet, Louis majdnem kiköpte a vizet, ami ivott, Harry pedig hitetlenül nézett rá. Lehet, hogy egy kicsit túljátszotta a szerepét, de csak lehet…
- De anya!
- Mi van? Ez az igazság – mondta nevetve Anne, amin végül mindenki felröhögött, aztán abban maradtak, hogy ez így lesz.
A délután további részét beszélgetéssel, illetve a minden évben adásba kerülő karácsonyi filmek nézésével töltötték, semmi extra, élvezték, hogy végre pihenhetnek. Nemsokára úgyis kezdődik az újabb turné, ám most még nincs semmi dolguk. Mikor már megunták a filmeket és a társasjátékozást, következett az ajándékozás. Mindenki örült annak, amit kapott, még akkor is, ha nem, hiszen a szándék a lényeg.
- Gyertek, kész a mézeskalács! – szólt ki a konyhából Anne, miután kivette a sütőből a süteményeket. Igaz, hogy tegnap már sütött egy adagot, de az kevésnek bizonyult, és még szeretne Harryéknek is adni, amit elvihetnek holnap.
- Wow, Harry, van mézeskalácsház, gyere már! – kiáltotta izgatottan Louis, akár egy kisgyerek, amint besétált a konyhába, hogy betegye a mosogatóba a használt tányért.
- Ú, ez tök jól néz ki – állapította meg Harry, ahogy meglátta a Louis izgatottságát okozó sütit. Karjait Louis dereka köré fonta, magához húzva őt hátulról, majd egy puszit nyomott szerelme nyakára.
- Szerintem fényképezd le, és tedd ki instagramra – tanácsolta Gemma, miután ő is és Robin is beléptek a konyhába.
- Gyönyörű lett, nagyon ügyes vagy, drágám – puszilta meg Anne arcát Robin.
- Jézusom, ennyi szerelmespárt – nyögött fel Gemma. Mindkét oldalán vagy csókolózott egy pár, vagy ölelkezett.
- Jól van már, inkább hozd be anya telefonját – forgatta a szemét Harry, de nyilván nem tudott nővérére haragudni.
- Louis, szívem, ugye nem baj, ha téged nem jelöllek be a képen? Nagyon szeretném, de gondolom, hogy nem lehet – fordult fogadott fiához Anne.
- Ó, dehogy, egyáltalán nem baj. Ki is nyírna minket a menedzsment egy ilyesmi dologért, meg akartam is szólni, hogy engem hagyj ki – nyugtatta meg második anyját Lou, és igaz is volt minden szava.
Miután megették a mézeskalácsok egy részét, Harry és Louis úgy döntött, hogy lezuhanyoznak, aztán lefekszenek aludni, kicsit sokat autóztak ebben a pár napban.
- Hulla vagyok, pedig nem is csináltunk ma nagy valamit – terült el az ágyon Louis, miközben Harry becsukta a szobájának ajtaját.
- Azért remélem még maradt egy kis energiád… – vigyorodott el Harry, aztán lassan elkezdte levenni a derekára kötött törölközőt.
- Ó, erre mindig van – ült fel az ágyon Louis, máris érezte, hogy elönt őt a vágy.
- Ezt örömmel hallom – jelent meg egy mosoly a göndör ajkain.
Harry az ágy előtt állva megfordult, és hagyta, hogy a lazán a derekán lévő törölköző lehulljon róla. Louis lélegzete elakadt, hiába vannak együtt szerelmével már évek óta, annak meztelen testének látványa mindig új és új hatással van rá, képtelen hozzászokni. Harry lassan megfordult, az ágyra mászott Louis-hoz, aki ajkait máris a másikéra helyezte. Lassan elkezdte levetkőztetni az idősebbet, csókolózás közben mindketten néha-néha felnyögtek. Louis végül Harry fölé került, a göndör pedig engedte, hogy szerelme átvegye az irányítást.
- Szeretlek, Hazz, mindennél jobban – súgta Louis, mintha egy titkot árult volna el, ám ez csak részben volt így. Közben kezei bejárták Harry minden egyes porcikáját, amely az őrületbe akarta kergetni a fiatalabbat.
- Én is szeretlek, Lou, a világon a legjobban – nem sok választotta el Harryt attól, hogy nyögve feleljen, de sikerült összeszednie magát. Pillanatokkal később mindketten felváltva nyögtek és kapkodtak levegőért, már azt sem lehetett tudni, hogy hol kezdődik az egyikük teste és hol a másiké. Felváltva hadarták el (vagy inkább csak akarták volna elhadarni, ha lett volna levegőjük), mennyire szeretik a másikat, mennyit jelentenek egymásnak, aztán Louis kifulladva borult Harry mellkasára, és egy csókot nyomott szerelme ajkaira.
- Boldog karácsonyt, bébi.

60. rész

Helló! :)

Hoztam is a következőt, ezt nagyon szerettem írni, úgyhogy remélem, a ti tetszéseteket is elnyeri majd.

És tudom, hogy azt mondtam, igyekszem előre dolgozni és késés nélkül hozni az új részeket, de úgy tűnik, ez mégsem pontosan így fog menni. Ez az év alapból nagyon zsúfolt és nehéz, tehát kevesebb időm van blogolni, illetve nyelvvizsgázni is akarok még érettségi előtt, ami szintén a blogolásra maradt időmből vesz el (olyannyira, hogy tegnap is levelet írtam), de ezt muszáj lesz megcsinálnom. És mielőtt még azt hinnétek, nem, nem akarom szüneteltetni a blogot, csak arról van szó, hogy a sok tennivalóm miatt nem tudok egyszerre kettőt vezetni, így ezt (ami több időt vesz el) picit... félreteszem? Szóval nem hagyom abba, mert imádom írni a sztorit és meg akarom csinálni az ötleteimet, csak ritkábban jönnek majd a részek.

Remélem, megértitek, megértetek, de most tényleg fontosabb a tanulásra és a sulira koncentrálnom. Kellemes olvasást! :)xx ♥

60. rész

Harry
A reggeli rohamtempóban való elkészülés jellemezte a nap többi részét is. Ugyanis a Louis-val közös házunktól egyenesen a repülőtérre mentünk, mivel Liamék már a kisbuszban voltak, aztán repültünk is Ausztráliába. Egyedül a gépen volt pár órás nyugtunk: Liam és Zayn az egyikük telefonján szórakozott, Niall és Louis valami ökörségen dolgozott, nekem pedig a betegségnek köszönhetően sikerült végigaludnom az utat, csak néha ébredtem fel. Mint utólag megtudtam, végül különböző időpontokban, de mindenki elaludt, Lou meg időnként rám nézett, hogy minden rendben van-e.
- Jó lesz, de Harry, te elég gyengén teljesítesz – állapította meg Brad, a koreográfusunk, aki mindig ellenőrzi a koncert előkészületeit. Éppen azt próbáltuk el, hogy ki hol lesz a színpadon az egyes dalok alatt.
- Mivel beteg! – kérte ki magának Lou, amin halványan elmosolyodtam. Védelmező, mint mindig, ha rólam van szó. Ez persze kölcsönös. Erre Brad egy bocsánatkérő pillantást lövellt felém, aztán még hozzá tette, hogy „azért szedjem össze magam”. Hát rajtam ne múljon.
Nyilvánvalóan a koncertre nem lettem jobban, de igyekeztem a legjobb formámat hozni a körülmények és az állapotom ellenére is. Nem tudom, a rajongók mennyit vettek ebből észre, én próbáltam ugyanúgy hülyülni, bár persze nem mindig sikerült.
Éppen a koncert vége felé jártunk már, amikor a She’s Not Afraid alatt úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elhányhatom magam. Próbáltam visszatartani, azonban egy idő után tudtam, hogy nem fog tovább menni és a színpadon fogok rókázni, így gyorsan elhadartam Zaynnek, aki a legközelebb volt hozzám, hogy nem érzem jól magam, hátra megyek. Bólintott, én pedig már a szám elé tartott kézzel futottam be a mosdóba, ahol végre kiadhattam magamból mindent.
- Harry, minden oké? – kopogtatott az ajtó másik oldaláról Paul.
- Nem igazán – sétáltam a mosdó bejáratához, hogy jelezzem, nyugodtan bejöhet, semmi olyat nem fog már látni, amit nem akar.
- Mit képzel ez magáról?! Mi az, hogy egyszerűen lejön a színpadról? Hol van ez a hülyegyerek? – ordított magából kikelve szokás szerint Mike, megzavarva a Paullal való beszélgetésemet. – Á, szóval itt vagy! – torpant meg hirtelen a férfimosdó nyitott ajtaja előtt. – Megtudhatnám, hogy mi a fene ütött beléd?
- Mike, állj le, nem látod, hogy hulla sápadt? Éppen az előbb hányt, mivel beteg – magyarázta meg neki Paul helyettem is.
- Bocs, hogy lejöttem a színpadról, mert nem akartam több ezer rajongó előtt hányni – forgattam a szememet, aztán még egyszer megmostam az arcomat vízzel, hátha emberibben nézek majd ki egy kicsit.
- Ó, hogy beteg vagy. Az más. Akkor gyorsan hozd helyre magad, mert a turné nem áll meg miattad – hadarta el, és már el is tűnt a szemünk elől.
- Hülye köcsög – reagáltam le Mike szavait. Milyen együttérző. Mintha ezt nem tudnám magamtól is.
- Ne foglalkozz vele. Inkább menj az öltözőbe, mindjárt szerzek neked teát meg gyógyszert – tanácsolta Paul, majd ő is otthagyott, így szót fogadtam neki. Most kivételesen.
Az öltözőbe belépve Lou, a fodrászunk fogadott csodálkozva, úgyhogy neki is elmagyaráztam a történteket.
- Feküdj le a kanapéra – javasolta, száját elhúzva ramaty kinézetemen, gondolom. – Most már jobban vagy? – kérdezte, mire bólintottam.
Nem sokkal később megérkezett Paul a teával és gyógyszerrel, amit be is vettem. Közben a koncert is véget ért, Louis szinte az ajtót kivágva rontott be az öltözőbe.
- Minden rendben? Mi van Harryvel?

Louis
Alig vártam, hogy vége legyen a koncertnek, és nyilván nem azért, mert nem élveztem volna. Illetve… Imádtam, egészen addig, amíg Harry le nem szaladt a színpadról a She’s Not Afraid közben. Onnantól tiszta ideg voltam, bár próbáltam leplezni, szerintem sikertelenül, és akkor sem nyugodtam meg, amikor a dal után Zayn a rajongóknak és nekünk is elmondta, hogy Harry rosszul érzi magát. Nem kell említenem, hogy az utolsó három számnál fejben teljesen máshol jártam.
Az öltözőbe szinte berobbantam, annyira gyorsan szerelmemhez akartam jutni.
- Minden rendben? Mi van Harryvel?
- Semmi gáz, már jól vagyok – mosolygott rám Harry a kanapéról.
- Mi az, hogy semmi gáz? – visszhangoztam szavait ámulva.
- Nyugodj már meg, Louis, csak beteg, majd jobban lesz, de a turné nem áll meg – lépett be Mike is az öltözőbe egy mappát tanulmányozva. Fel sem nézett belőle, úgy beszélt, látszott, mennyire érdekli a helyzet.
- Na, már csak te hiányoztál – sóhajtotta Niall, miközben egy üveg ásványvizet kerített magának.
- Vegyük úgy, hogy ezt meg sem hallottam – erőltetett magára egy mosolyt Mike, mire Niall egy grimaszt vágott rá, mielőtt beleivott az üvegébe. – Na, holnap tíz órakor interjú, aztán ebéd, fotózás és este koncert. Lesz egy kis szabadidőtök a fotózás és a koncert között, akkor pihenhettek. Reggelinél találkozunk – csapta a hóna alá Mike a mappát, aztán itt is hagyott minket.
- Annyira együttérző, hogy azt el sem tudom mondani – csóválta a fejét Liam.
- Mit is vártunk tőle? – tette fel a költői kérdést Zayn, a telefonjából felpillantva.
- Semmit. Pontosan ezt – ültem le Harry mellé a kanapéra, és máris ellenőriztem a homlokát. Még mindig lázas volt.

- Vágd át magad pizsamába, be az ágyba, már megrendeltem a teát és hoznak valami könnyű kaját is – daráltam az infókat Harrynek, amint a következő hotelben elfoglaltuk a szobánkat.
- Levegőt vehetek? – fordult felém, és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most viccelt vagy megsértődött. Arckifejezését látva inkább a második.
- Hé, Hazz, tudom, hogy utálod, hogy mindenki megmondja, mit csinálj, de kérlek. Tedd, amit mondok – lépkedtem hozzá, arcát a kezeim közé véve. – Legalább egy kicsivel jobban kell lenned holnapra, mert nagyon sok mindent hagynál ki – nyomtam egy csókot a homlokára. – Gyerünk, bébi, pizsamába, aztán az ágyba!
Ezen már Harry elnevette magát, és szót is fogadott. Közben megérkezett a könnyű vacsora és a tea, amit bevittem a szobánkba.
- Még mindig nem félsz, hogy elkapod tőlem a betegséget? – kérdezte mosolyogva szerelmem, miután egy csókot helyeztem a szájára, a bögre teát pedig a kezébe.
- Megmondtam, hogy egy kis betegség nem tart távol tőled – csókoltam meg újra, és komolyan is gondoltam szavaimat. Csak azért nem fogok nem hozzáérni, mert beteg. – És amúgy is ápolnál te is, ha esetleg elkapnám.
- Ó, hát hogyne – nevetett fel újra.
- Csak hogy tudd, ha most nem lennél beteg, súlyos következményekkel járna ez a megszólalásod – hoztam tudtára tettetett komolysággal, hogy csak a betegségének köszönheti, hogy nem kezdtem el birkózni vele.
- Ja, biztos – bólogatott, azonban hangján érezni lehetett, hogy egyáltalán nem így gondolja.
- Nem hiszed? – vontam fel a szemöldökömet játékosan.
- Ó, dehogynem – röhögte el magát, aztán már ő húzta magához a fejemet a halántékomnál fogva, hogy megcsókoljon.

59. rész

Sziasztok! :)

Először is nagyon sajnálom a kimaradásokat, nem így terveztem, de az őszi szünetem is máshogy alakult, mint terveztem (de nagyon jó volt :D), időm sem nagyon volt, vagy ha igen, akkor fordítottam inkább, mert nem volt ihletem. Szóval volt egy kis válság az írásban, de talán sikerült ezen túljutnom, remélhetőleg.

Még egyszer bocsánat, és remélem, tetszeni fog ez a rész. Írjatok, pipáljatok bátran! ♥

Jövőhéten már igyekszem időben jelentkezni, meg egy kicsit előre dolgozni. Kellemes olvasást! :)xx

59. rész

Harry
Nem hiába mondogatta tegnap este Louis olyan sokszor, hogy „menjünk be, mert megfázunk.” Tökéletesen igaza lett, ugyanis én másnap olyan betegen keltem, hogy azt hittem, végem van.
- Ajjaj, hát ez nem néz ki valami jól – meredt Lou a lázmérőre, miután ébredés után úgy ítélte meg, hogy forró a homlokom, és lázat kell mérnünk. – 38.5. Fáj valamid?
- A torkom, és hányingerem van – soroltam tüneteimet, miközben feljebb húztam a takarót magamon.
- Akkor hozom a lavórt, mielőtt még telehányod a hálószobánkat – állt fel az ágy széléről enyhén elmosolyodva Lou. Nyilván szórakoztatónak találta volna, ha ez megtörténik, de tudom, hogy azért aggódik értem. Minden alkalommal, amikor beteg voltam, ő mellettem volt, és most már pontosan értem, hogy miért. – Tessék, vizes rongy a homlokodra – adott a kezembe egy teljesen eláztatott anyagot, a lavórt pedig az ágyhoz tette. – Az orvosunkat pedig máris hívom, hogy jöjjön megnézni téged – darálta kissé túlparázva a dolgokat, majd ki is ment a hálószobánkból.
Halvány mosollyal az arcomon néztem Louis után, imádom, amikor ilyen babusgatóvá válik, ám hajlamos a túlreagálásra, mint most is. De ezért is szeretem, ilyenkor borzasztóan imádnivaló, és csak az számít neki, hogy nekem jó legyen, hogy meggyógyuljak.
- Fél óra múlva itt lesz az orvos, a többieknek is szóltam, hogy beteg vagy, úgyhogy később átugranak majd, illetve elmondtam Mike-nak is, aki csak annyival reagálta le, hogy holnapra szedd össze magad – mondta Lou, miközben bemászott mellém az ágyba, majd a mellkasára húzott. Illetve csak húzott volna, mivel a hányingerem elérte a tetőpontját, és a lavórért kellett hajolnom. – Hát ez alapján nem hiszem, hogy összeszeded magad holnapra – jelentette ki szerelmem, miután egyelőre végeztem a gyomrom tartalmának kiürítésével.
- Szerintem is. De gondolom, nem áll meg a turné csak azért, mert beteg vagyok – dőltem vissza a párnára.
- Majd kitalálunk valamit – próbált elmosolyodni Lou, bár nem igazán sikerült neki. Kivitte a lavórt, tisztán visszahozta, aztán újra befeküdt mellém az ágyba. Én most már nyugodtan dőltem mellkasára, ő pedig a hátamat simogatta. – Iszonyatosan ennivaló vagy ilyenkor – szólalt meg halkan, mire egyből egy mosoly húzódott az arcomra.
- Csak ilyenkor? – emeltem fel az egyik szemöldökömet vigyorogva.
- Ööö, igen, csak ilyenkor – nevette el magát.
- Ja, persze, amikor nem, akkor szexi vagyok – jelentettem ki elégedetten, de nem élvezhettem sokáig „győzelmemet”, ugyanis a köhögés miatt megint fel kellett kelnem Louis-ról.
- Ó, babycakes, remélem, hamar meggyógyulsz – sóhajtotta Lou magához ölelve engem, majd egy csókot nyomott a nyakamra.
Nem sokkal később megérkezett az orvos, megvizsgált, kérdezett néhány dolgot, aztán felírta a szükséges gyógyszereket. Sajnos azt mondta, hogy ez a betegség nem fog egy nap alatt elmúlni, vagyis a holnap folytatódó turnén betegen kell részt vennem, hiszen ezért nem lehet szünetet tartani.
- Na, hogy van a kis beteg? – nyitotta ki a bejárati ajtót jókedvűen Niall, akiket Liam és Zayn követett. Mielőtt még megjött volna az orvos, leköltöztem a nappaliba a kanapéra, mivel innen könnyebb közlekedni.
- Valószínűleg betegen – válaszolta meg Niall költői kérdését Liam, miközben helyet foglaltak a fotelekben mellettem, aztán elmondtam nekik a fejleményeket.

Louis
Míg Harryt elszórakoztatták a többiek, én elugrottam a gyógyszertárba, hogy megvegyem az orvos által felírtakat. Odafelé néhány rajongó miatt meg kellett állnom, így egy kicsivel tovább tartott visszaérnem, ami kissé bosszantott, de hát, ha híres az ember, ez elkerülhetetlen.
- Megjöttem! – kiáltottam el magam, amint becsuktam a bejárati ajtót és levettem a cipőmet az előszobában. – Minden oké?
- A köhögésen és a hányáson kívül semmi gond – felelt Zayn, mire elhúztam a számat. – De a gyógyszerek majd javítanak a helyzeten – tette hozzá, gondolom, vigasztalásként, elkenődött arckifejezésemet meglátva.
- Igen, mindjárt hozom is őket – nyomtam Harry homlokára egy puszit, aztán a konyhában kipakoltam és előkészítettem mindent.
A srácok estig itt maradtak, tévét néztünk, videó játékoztunk meg hülyültünk, majd elköszöntek, hiszen holnap korán kell kelnünk. Amíg Harry felvánszorgott az emeletre, én egy újabb adag teát főztem neki.
- Végre – nyögött fel Harry, ahogy beledőlt az ágyunkba.
- Sokkal jobban szeretem, amikor miattam nyögdécselsz – tettem le a tálcát az asztalra, a pohár teát pedig a kezébe adtam, amint elhelyezkedett.
- Köszi – mosolyodott el. – Ez rohadt forró – köhögött fel, éppen hogy lenyelte az első kortyot.
- Mit vártál, hogy hideg? – nevettem el magam, mire szerelmem csak grimaszolt egyet. Elmosolyodva mellé feküdtem, ő letette a teát az éjjeliszekrényre, hogy hűljön egy kicsit, és nem bírtam tovább, késztetést éreztem, hogy ajkaira tapadjak. Egész délután távol kellett lennem tőle, legalábbis nem olyan közelségben voltunk, mint azt szerettem volna. – Ah, ez már úgy hiányzott.
- De beteg vagyok, a végén még elkapod – motyogta, ahogy karjaim közé mászott, majd a mellkasomon pihentette fejét.
- Nem érdekel. Egy kis betegség nem fog távol tartani tőled – biztosítottam őt nyugodtan. – Egyébként nem kellene egy hideg zuhanyt venned? Hátha az segít valamennyit, mert rohadt forró a tested – vetettem fel, és reméltem, hogy Harry beleegyezik, mivel jobb ötletem már nem volt. A gyógyszereket bevette, a tea itt volt, egész nap feküdt…
- Csak ha te is velem zuhanyozol le.
- Rendben – bólintottam rá. Legalább beleegyezett, most az sem érdekel, ha szétfagyok.
Megnyitottam a vizet, közben segítettem Harrynek levetkőzni, őt pedig én követtem. Bár jéghideg volt a víz először, egy idő után megszoktuk, csókolózás közben pedig már észre sem vettük, hogy fáznánk. Nem sok ideig zuhanyoztunk persze, szerintem nem is bírtuk volna nagyon tovább, aztán pizsamába öltözve bújtunk ágyba. Kiskifli-nagykifli pozícióban aludtunk el, csak éppen most én voltam a nagy kifli, borzasztóan élveztem magamhoz húzni Harryt, annak ellenére, hogy már egy ideje jóval magasabb, mint én.

A másnap nem úgy indult, ahogy szerettük volna, mivel a telefonom ébresztője túlságosan is korán szólalt meg. Hát igen, vége a szünetünknek, folytatódik a turné, jön az utolsó része.
- Nem akarok felkelni – morogta Harry, párnájába nyomott arccal.
- Én sem – nyomtam ki az ébresztőt, mert már igencsak kezdett az agyunkra menni. – Mi lenne, ha inkább aludnánk?
- Tökéletes.
Éppen mikor átfordultam a másik oldalamra, ismét megszólalt a telefonom, csakhogy most nem az ébresztő. Paul hívott.
- Negyed óra múlva nálatok vagyok, el ne merjetek aludni! – hadarta, mintha csak tudta volna, hogy mire készülünk.
- Neked is jó reggelt – mormogtam válaszul, aztán meg is szakítottam a hívást. – Nem lesz alvás, Paul mindjárt itt van – adtam Harry tudtára a fejleményeket, aki egy grimaszt vágott, de hát muszáj volt felkelnünk.

58. rész

Helló! :)

Szörnyű, hogy nagyjából minden héten egy bocsánatkéréssel kezdek, de úgy látszik, mostanában ez már csak így van. Most is hoztam volna előbb, csak nemrég fejeztem be a rész második felét, mivel a hét eleje elég húzós volt nekem. Remélem, tetszeni fog, nem érzem a legjobbnak, de majd ti eldöntitek. És igen, kiderül, hogy lesz-e veszekedés vagy sem :D

A visszajelzéseket köszönöm szépen, kíváncsi vagyok, mit fogtok ehhez szólni ♥

Szerintem csak ennyit akartam, úgyhogy kitartást a sulihoz, mindjárt itt az őszi szünet, a részhez pedig kellemes olvasást! :)xx

58. rész

Harry
Nem akartam haragudni Louis-ra, de mégis az voltam. Borzasztóan. Tisztában vagyok vele, hogy ő sem így szerette volna eltölteni a bulit, azonban nem volt más, akit okolhattam volna, vagy kitölthettem volna a dühömet. Jó, Eleanor ott volt, de őt már alapból nem szívlelem. Nyilván Mike ötlete volt ez az egész, ám ő nem volt jelen a bulin, a többi srácnak meg semmi köze ehhez, természetesen. Szóval maradt Louis. Akit a világon a legjobban szeretek, és egyben a világon a legnagyobb fájdalmat tudja nekem okozni. Szándékosan vagy akaratlanul, tökmindegy.
- Szóval? – emeltem meg az egyik szemöldökömet továbbra is Lou magyarázatára várva, miután bementünk a házba és kerestünk egy szobát, hogy nyugodt körülmények között beszélhessük ezt meg. Bár mivel legalább ötvenszer nyitottak ránk, Louis megelégelte, és bezárta az ajtót.
- Először is, ne gondold azt, hogy megint vele akarok lenni, mert nem – jelentette ki anélkül, hogy nevet említett volna, de erre nem is volt szükség. Mindketten tudtuk, hogy Eleanorról van szó. – Csak beszélgettünk és hülyültünk egy kicsit.
- Azt láttam. Nagyon jól elvoltatok – jegyeztem meg szúrós szemmel pillantva rá. Nem szántam annyira erős kommentnek, de így sikerült.
- Szerintem kezd túllépni rajtam. Tegnap még elég rosszkedvű volt, amikor hazaértünk Doncasterből, ma meg már szinte fesztelenül beszélgettünk. Mikor rákérdeztem, azt mondta, hogy áthívta tegnap este Maxet, aki rendbe tette lelkileg. Szóval nincs miért aggódnod. Egyébként sincs, mivel tudod, hogy téged szeretlek. Csakis téged – mondta ki, mire muszáj volt megfordulnom, addig karba tett kézzel, neki háttal álltam.
- Ki az a Max?
- Egy régebbi haverja, de lehet, hogy most már több is lesz, nem csak egy barát.
- Jó, de ez nem változtat azon a tényen, hogy szörnyen feldühít, amikor úgy viselkedtek, mintha még mindig együtt lennétek – komorultam el újra. Természetesen örültem, hogy végre csak az enyém lehet Lou és El túllép rajta, azonban a nagy közönség előtt még továbbra is egy párt alkottak, ami kikészít.
- Tudom, babycakes, és hidd el, hogy én is utálom ezt. Veled akarom azt csinálni, amit Eleanorral kell, de nem lehet. Tudod jól, hogy veled lenne az igazi – mondandója végére hangja elhalkult, a dühöm pedig végleg elszállt, mikor magához húzott, hogy megcsókoljon. – Na, mérges vagy még?
- Nem – nevettem el magam, mivel a világ legédesebb nézésével ajándékozott meg. – Tudod, hogy rád sosem tudtam sokáig haragudni.
- Igen, tudom – mosolyodott el Lou is. – Na, igyunk valamit!
Louis-nak ezt a kijelentését egy szájra puszi követte, majd már sokkal jobb kedvűen tértünk újra vissza a földszintre. A konyhában kerestünk magunknak alkoholt, és a többiekre gondolva, több üveget is magunkhoz vettünk. Mi már csak ilyen aranyosak vagyunk, hogy rájuk is gondolunk.
- Látom, már minden rendben – mosolygott ránk Sophia, miután összeszedtük a srácokat egy közös koccintásra. Bár ilyen már volt, azért mi akartunk olyat is, amikor csak mi öten koccintunk Liamre. Sophia persze itt volt és felajánlottuk neki, hogy ő is csatlakozzon, de visszautasította, mondván, hogy az úgy nem lenne az igazi.
- Igen, megbeszéltük – biccentettem a lány felé, aztán egyenesen Louis-t kerestem meg szemeimmel, mire ő rám kacsintott.
- Csak a szokásos veszekedés – adta viccesen a többiek tudtára Lou, mivel ők nem értették, hogy miről van szó, és persze mindenki felnevetett, de mi ketten tudtuk, hogy ezek a veszekedések azért komolyak és nehezek. Mi viszont mindent meg fogunk oldani.

Louis
- Harry, ne csináld, gyere már be! – kiáltottam szerelmem után, aki jó néhány pohár alkohol után elég laza állapotba került. Éppen azt találta ki, hogy ő ki akar menni a kertbe. Na, most ezzel nem lenne semmi baj, csakhogy odakint közben elkezdett szakadni az eső.
- Buli lesz, figyeld meg – szólt vissza nevetve, és meg sem várta, hogy reagáljak valamit, már nyitotta is ki az ajtót.
- Jobb lesz, ha vigyázol rá – tette a vállamra a kezét Liam mosolyogva, ahogy szerelmem után nézett ő is.
- Miért pont én?
- Mert te többet tolerálsz, mint mi – mondta ki, és hát ezzel egyet kellett értenem. Meg aztán, ha előjön a kanos énje, jobb, ha én vagyok vele.
- Azért segíthettek majd, ha úgy alakul – szögeztem le Liamre nézve, majd Harry után indultam, mert a végén még képes lesz megfázni.
Először kerestem magamnak egy esernyőt, de a szél is fújt, így feleslegesnek ítéltem, úgyhogy a felsőm kapucniját tettem a fejemre. Nem nagy védelem, mégis jobb, mint Harryé, aki egy szál fehér pólóban és fekete farmerben rohangált odakint. Úgy nézett ki, mint egy elmebeteg, aki kiszökött a klinikáról vagy a gumiszobából, így előbb a kitörni készülő nevetésemet kellett legyűrnöm, ami nem volt egyszerű, de végül megembereltem magam.
- Jó, szerintem eleget rohangáltál már idekint, gyere be, mert megfázol – szóltam rá ismét, de mintha meg sem hallott volna. – Hallasz?
- Na, Lou! Ne legyél már ilyen! – jött oda hozzám ugrándozva. A haja teljesen vizes volt, a cipője és farmerja sem állt máshogy, illetve a pólója totálisan átázott, rátapadt a felsőtestére. És mivel fehér színű volt, nem könnyítette meg a helyzetemet. – Te mindig benne vagy a hülyeségekben.
- Igen, de… – megálltam mondandóm közben, mivel nem tudtam, hogyan folytassam. Mondjam azt, hogy igen, de holnap után megint turné, és nem kéne megbetegedni? Megtenném, ám az a helyzet, hogy én is szívesen szórakoznék az esőben a szerelmemmel. Meg aztán fura lenne, ha én magyaráznám, hogy ezt nem kellene, amikor én tényleg minden ökörségben benne vagyok. – Na, jó – adtam be a derekam, mire Harry arcára egy hatalmas mosoly költözött.
Ezek után rohangáltunk, nevettünk és kergettük egymást, szerencsére senki sem figyelt ránk, hiszen kint nem volt senki, mivel késő volt és ömlött az eső, illetve a bulin résztvevők közül mindenki bent tartózkodott, csak a fedett teraszon álldogáltak páran, de ott se sokan, mert nem volt éppen túl meleg.
- Most már talán mehetnénk haza – álltam meg Harry mellett, aki a falnak dőlve kapkodott levegőért. Nem mondott semmit, csak bólintott, így elővettem a telefonomat, hogy felhívjam… Pault, ki mást.
Mivel itt mindenki ivott alkoholt, nyilván nem vezet haza senki, aki kocsival jött, tehát vagy érte jön valaki, vagy itt alszik a házban, esetleg a közelben. Én jobbnak láttam inkább hazamenni, főleg miután Harry kicsit sokat ivott. Én nem annyit, ez a sok szaladgálás a hidegben, esőben meg ki is józanított. Harryt még ez sem teljesen.
- Nem hiszem el, hogy hajnalok hajnalán iderángattál ebben az időben – fogadott „kedvesen” Paul, amin csak felnevettünk Harryvel.
- Imádunk, mint mindig – villantottam rá egy ezer wattos mosolyt, aztán beszálltunk az autójába. Gyorsan írtam Niallnek, hogy Harryvel eljöttünk, ne keressenek, aztán már szerelmemre kellett figyelnem, akinek be nem állt a szája. Paul inkább nem kérdezett semmit, szerintem jobban is tette egyébként, végül megállt a többi sráccal közös házunknál.
- Kösz a fuvart – kacsintott Paulra Harry, én meg úgy elkezdtem röhögni Paul arckifejezésén, hogy alig bírtam kiszállni az autóból, de azért sikerült.
- Holnap kinyír minket – nyugtáztam nevetve, aztán szerelmem keze után nyúltam. – Na, menjünk be, mert tényleg betegek leszünk.

57. rész

Sziasztok! :)

Már szerettem volna tegnap hozni a részt, de annyi tanulnivalóm lett hétvégére, hogy tegnap is tanultam, este pedig a fejezet második felét írtam meg. Remélem, tetszeni fog, és már most bocsánatot kérek a végéért, de muszáj volt :D

Köszönöm a pipákat és kommenteket az előzőhöz, kíváncsian várom őket most is ♥

És szerintem most csak ennyi mondanivalóm volt, úgyhogy kellemes olvasást! :)xx

57. rész

Harry
- Készen vagy már, Harry? – kiáltott fel Zayn az emeletre a földszintről. – A végén még miattad késünk el a buliból.
- Jövök már – dünnyögtem, miközben a fürdőszoba tükrében egy utolsó mozdulattal igazítottam helyre a göndör fürtjeimet.
- Na, végre. Nem tudom, Louis hogy bírja veled – röhögte el magát, ahogy elrakta a telefonját a zsebébe.
- Khm, az ő kedvéért hamarabb készülök el. Tudod, neki megvannak a módszerei, amikkel rá tud venni – húzódott vigyor az arcomra egy-két ilyen alkalomra gondolva, Zayn pedig csaknem megállt léptében az ajtó felé.
- Részleteket nem szeretnék tudni, köszi – jelentette ki nevetve, aztán az autójához mentünk, hogy induljunk Liam szülinapi bulijába, ami Andy házban lesz megtartva. Ezt találtuk a legjobb helyszínnek, erre tutira nem gondol Liam, mivel neki fogalma sincs az egészről, szóval meglepetés lesz.
Már vagy egy hete nem láttam Louis-t, és bár telefonon természetesen kommunikáltunk, az azért nem hasonlítható a személyes találkozáshoz. Én Zaynnel megyek a buliba, mert mi már mindketten pár nappal előbb visszajöttünk Londonba, így a közös házunkban maradtunk. Louis Niallel érkezik meg, ők csak tegnap estefelé értek vissza a fővárosba, Liam pedig Sophiával jön majd.
- Ó – hagyta el Zayn száját ez az egy betű, miközben leparkolt Andy házánál, mire kíváncsian felé kaptam a fejem, hogy megtudjam, mi okozta ezt. Kezével előre mutatott, az irányt követve pedig én is megláttam reakciójának okát. Az rendben van, hogy Niall és Louis megérkezett, csakhogy velük volt Eleanor is.
- Ez nem igaz – sóhajtottam bosszúsan az ablaknak döntve a fejem. – Csak egy olyan közös bulit kérek, ahol nem tűnik fel ez a nőszemély!
- Nem lesz gáz, Eleanor pedig nyilván nem azért jött ide, mert annyira akart – mondta Zayn, és bár tudtam ezt, mégis mérges voltam egy kicsit a lányra. Ő nyilvánosan is együtt lehet azzal a személlyel, akivel én nem, és ez mindennél jobban fáj. Csak az vigasztal, hogy én ezek helyett megkapom a nyugodt, abszolút nem nyilvános pillanatokat, amiket meg ő nem, és szerintem bátran kijelenthetem, hogy a kettő közül a második a fontosabb.
- Igen, tudom, csak amikor ő is itt van, mindig nehezebb – túrtam a hajamba, mentálisan felkészítve magam arra, hogy el kell viselnem, hogy más is hozzányúl tökéletes barátomhoz.
- Nyugi, majd iszunk egy kicsit, és minden lazább lesz – veregetett vállon Zayn, ötletébe pedig bele is egyeztem.
Miután kiszálltunk az autóból, egyenesen a bejárat felé indultunk, aztán Andy megmutatta, hova rakhatjuk le Liam ajándékait. Ahogy az egyik szoba felé mentünk, Louis tekintete találkozott az enyémmel, éppen a konyhából jött ki. Egy mosoly jelent meg ajkain, nekem pedig kényszerítenem kellett magamat, hogy ne rohanjak egyenesen hozzá. Csak az gátolt meg, hogy majdnem felestem, amikor elértünk egy lépcsőhöz, amin persze Lou jót röhögött. Onnantól már tényleg előre néztem.
- Szerezzünk piát – vetettem fel, miután ismét a földszinten, a lépcső aljánál voltunk, és a többek után keresgéltünk, de nem láttuk őket sehol.
Szerencsére a ház nem volt annyira zsúfolt, mint vártam, így nem kellett átverekedni magunkat a konyháig. Az italokat átnézve a vodkanarancs mellett döntöttünk, aztán átmentünk a nappaliba. Ám éppen hogy beléptünk, én megálltam menet közben, mivel pont elkaptam, ahogy Eleanor súg valamit Lou fülébe, amin végül mindketten jót nevetnek. Azt meg sem említem, hogy egymás kezét fogták.
- Jönnek! – kiabálta Andy, egyértelműen Liamre és Sophiára célozva. A zene megállt, a fényeket lekapcsolták, és síri csend telepedett a házra.
- Még mindig nem értem, hogy miért kell idejönnünk – hallatszott át közvetlenül az ajtó túloldaláról Liam értetlen hangja.
- Csak nyiss be – felelte Sophia, majd nyílt is az ajtó.

Louis
- Boldog szülinapot! – kiáltotta mindenki, Liam arcán pedig tisztán lehetett látni a meglepődést.
- Úristen – ez volt Liam első reakciója, mielőtt körbevették volna az emberek, hogy azt a két szót személyesen is elmondják neki. Ez egy jó ideig el is tartott, Eleanorral alig bírtunk hozzájutni, mivel mindenki egyszerre akarta felköszönteni őt, ám végül sikerrel jártunk.
Egyébként ahhoz képest, hogy mennyire kiakadtam, amikor Mike tegnap este felhívott, még mielőtt elköszöntem volna Eltől, hogy a lánynak is jönnie kell velem, egészen jó hangulatban telt el eddig a buli. Az otthon töltött néhány naphoz képest meg egyértelműen jobban. Olyan mintha megint minden olyan lenne, mint régen, azzal a különbséggel, hogy már nem vagyunk együtt, de még mindig tudunk közösen hülyéskedni. Illetve most már tudunk újra. Így azért valamennyire elviselhető ez a folyamatos hazudozás.
Harry viszont aggaszt, a kezdeti összemosolygásunk óta nem történt semmi, oda se jött hozzám, rám se nézett. Nagyon remélem, hogy semmi komoly probléma nincs, mert fogalmam sincs, hogy akkor mit csinálnék. Régóta nem veszekedtünk, habár a turné folyamán előfordult párszor, de mostanában nem, és egyáltalán nem hiányzik, hogy ennyi ember előtt rendezzünk jelenetet.
- Lou? Nem is figyeltél, ugye? – hallottam meg Eleanor hangját, ami kiszakított gondolataimból. Ajkain mosoly játszott, amely örömmel töltött el, régen láttam már ilyen jókedvűen, és szörnyen elszomorít, hogy ez miattam volt.
- Bocsi, nem, kicsit elgondolkoztam.
- Azt látom – emelte nevetve a szájához a poharát. – De ne aggódj, biztosan csak azon van kiakadva, hogy velem vagy – tette hozzá, miután lenyelte a kortyot, mire kérdőn néztem rá. – Harry. Nyilvánvaló, hogy nem tetszik, hogy nem beszéltél még vele. Keresd meg, és magyarázd el neki, mielőtt még elméleteket kezd el gyártani arról, hogy mégsem akarsz vele lenni.
- Ööö... miért mondod most ezt nekem? Pár hete ki lettél volna készülve, ha ugyanez történik – ráncoltam a homlokom, mert tényleg nem értettem. Még tegnap este is eléggé kedvtelen volt, miután hazaértünk Doncasterből, és el sem tudom képzelni, hogy mi okozhatta ezt a változást egyetlen éjszaka alatt.
- Megértem, hogy furcsállod. Tegnap este kicsit padlón voltam, Max pedig átjött, és… nagyjából helyre tette a lelkem. Tudod, ő nagyon sokat segített nekem, amikor… elmondtad, hogy mi a helyzet, aztán megszoktuk, hogy együtt lógunk – magyarázta hol mosolyogva, hol kissé szomorkásan.
- Értem. Nos, örülök, hogy találtál valakit, aki jobb kedvre derít, amikor arra van szükséged – mosolyodtam el én is.
Legszívesebben még kérdezgettem volna Maxről, de volt egy olyan érzésem, hogy erről most nem szívesen beszél, így inkább hanyagoltam a témát, és Harry keresésére indultam. Mivel a házban nem találtam, kinéztem az udvarra, ahol éppen Sophiával dumált.
- Na, jó, megkeresem Liamet, beszéljetek csak nyugodtan – húzódott egy mosoly Sophia arcára, ahogy megálltam mellettük.
- Ő is tudja, mikor kell lelépnie – jegyezte meg Harry a lány után nézve. – Egyébként miért is jöttél? – tette fel a kérdést olyan hangnemben, amiből egyből tudtam, hogy mérges rám. Ezek szerint igaza volt korábban Eleanornak.
- Ne beszélj így, és tudom, hogy miken jár az agyad, de rosszul gondolod – kezdtem el egyből magyarázkodni. Nem azért, mert valami rosszat csináltam, hanem azért, mert azt akartam, hogy tudja az igazat.
- Igen? Akkor várom a magyarázatot.

56. rész

Helló! :)

Na, végre sikerült pénteken jelentkeznem, igaz, tegnap és ma írtam meg a részt, de legalább itt van. Mondjuk nem érzem a legjobban sikerültnek, azért remélem, tetszeni fog nektek.

Köszönöm szépen a kommentet és a pipkát, ajándékozzatok meg párral most is, kíváncsi vagyok a véleményeitekre! ♥

És a szokásos rész előtti kép nem lehet más, mint az always in my heart, hiszen ma van a 3 éves évfordulója! Mondjuk twitteren ez tegnap volt ünnepelve, de a tweet időpontjánál ma áll, szóval ezt nem teljesen értem, de a lényeg, hogy azóta megint eltelt egy újabb év...

Kellemes olvasást! :)xx

56. rész

Harry
- Micsoda? Mit keres ott Eleanor? – kérdeztem homlokráncolva, amint becsuktam magam mögött a régi szobám ajtaját.
Miután Louis-val külön-külön elindultunk haza, túlestem a „nagy beszélgetés” első részén anyával és a nővéremmel, hogy kivel mi történt, amíg nem találkoztunk. Ez persze folytatódni fog este is, mikor Robin is hazaérkezik. Éppen valamilyen filmet néztük Gemmával, mialatt anya főzött, amikor csörgött a telefonom, Lou hívott, így inkább elvonultam egy kicsit, hogy nyugodtan tudjunk beszélni.
- Mike mondta neki, hogy ide kell jönnie. Merthogy most azt kell látniuk a rajongóknak, hogy a szünet alatt hazalátogattunk a családomhoz, és milyen nagy a boldogság meg tökéletes minden – magyarázta Lou a telefonba.
- Ez komolyan nem normális – tátottam el a számat, szavait hallva. – Mondjuk Mike-ról van szó, nem tudom, miért lepődöm még meg ezen.
- Azt hiszi, hogy mindent megtehet. Miután beszéltem erről Ellel, felhívtam Mike-ot, és jól leordítottam a fejét, hogy ezt mégis hogy képzelte. Majdnem kiröhögött, aztán rideg hangon közölte a szokásosat, hogy ha nem akarjuk elveszíteni a pozíciónkat a popiparban, akkor fogjam be és csináljam a dolgomat, majd lecsapta a telefont. Esküszöm, hogy egy idióta.
- Te jó ég, ez totál hülye. De ne aggódj, a következő koncerten majd csinálunk valamit. Nem olyan feltűnő dolgot, csak hogy megnyugtassuk a Larry shippereket, miután felkerülnek rólatok a képek a netre – jutott eszembe egy „bosszú”. Ha Mike azt hiszi, hogy bármit megtehet velünk, akkor téved, elfeledkezik a következményekről.
Ezen ötletembe Lou rögtön bele is egyezett, aztán el kellett köszönnünk, mivel őt nyaggatták a húgai, hogy játsszon velük, utánam pedig Gemma kiabált, hogy nem azért jöttem haza, hogy a régi szobámban telefonáljak. Ennek igazat kellett adnom, így vacsoráig elszórakoztattuk egymást.
- Egyébként Louis-val és veled minden rendben van? – kérdezte anya, miután kirakta az asztalra a vacsorát. Halványan elmosolyodtam, már azóta vártam ezt a kérdést, hogy megérkeztem.
- Igen, kivéve mikor Mike közbeavatkozik, szóval semmi újdonság nincs.
- Ó, nagyon sajnálom, édesem.
- És mikor jön már Louis is el hozzánk? Rég láttam őt – érdeklődött Robin. Hálás voltam, amiért próbálta terelni a témát a szomorúbb dolgokról.
- Nos, biztos vagyok benne, hogy ő is nagyon szeretne itt lenni, de sajnos ez nem csak rajtunk múlik. Mondjuk, csatlakozhatnátok a turnéhoz pár napra, már úgyis csak Ausztrália, Új-Zéland és Japán van hátra, akkor találkozhatnátok Louis-val is meg a többiekkel is – ajánlottam fel.
- Jó ötlet, arrafelé mostanában lesz jó idő, szóval lehetne egy kis családi nyaralás is – fűzte tovább Gemma, egyértelműen beleegyezve ajánlatomba.
- Akkor, ha mindenkinek megfelel, ezt megbeszéltük – mosolyodott el anya, egy részem pedig megnyugodott, hogy nem kell megint hónapokig távol lennem tőlük, hiszen hamarosan ők is jönnek utánam.
- És mi a helyzet Eleanorral? – kérdezte nővérem. – Csak mert attól függetlenül, ami történt, én jól összebarátkoztam vele – tette hozzá, szerintem egy kicsit tartva a reakciómtól. Bár nem örültem, hogy erről kell még itthon is beszélnem, természetesen nem akadtam ki.
- Hát, gondolom, nem egyszerű neki, de nem tehet róla Lou, hogy nem belé szerelmes. El kellett fogadnia. És eléggé kínos, amikor Mike kitalálja, hogy velünk kell lennie, de ez van. Más lassan úgyis kezdem megszokni – sóhajtottam fel, ám mielőtt még egy csomó „ó, istenem” és „annyira sajnálom” elhangzott volna, közbevágtam: – Szóval, mikor akartok csatlakozni a turnéhoz?

Louis
- Ne felejtsd el berakni Liam ajándékát is, Louis! – kiáltott fel anya az emeletre, miközben a régi szobámban pakoltam, ugyanis nemsokára indulok vissza Londonba. Illetve indulunk, mivel Eleanor is jön velem.
- Jó, de hol van? – ordítottam vissza. Nálunk teljesen megszokott, hogy így kommunikálunk, nem akadály nekünk, hogy az egyikünk a földszinten van, míg a másikunk az emeleten.
- Nehogy azt mondd, hogy nem tudod! Keresd meg, valahol fent van! – kaptam meg a választ, ami nem segített, de hát ez van. Ezen viszont nem akadtam fenn, más segítség után néztem.
- Lottie! Gyere már ide! – szóltam húgomnak, remélem, ő tudja. – Hol van Liam ajándéka? – tettem fel neki is a kérdést, amint belépett az ajtón.
- Szerintem az asztalod alsó fiókjába tetted – adott tippet, ami be is jött. A kérdés csak az, hogy ő honnan tudta, hogy ott van, és én miért nem? – És egyébként mi van a többiekkel? Harry jól van? Mondd meg neki, hogy alig várom, hogy megint találkozzunk.
- Öhm… mindenki fáradt, de jól vagyunk, és… persze, átadom – feleltem kicsit zavartan. Ez csak nekem furcsa? Bár végül is mindegy, ha tetszik Lottie-nak Harry, abból úgysem lenne semmi, mivel ezt nem engedném meg, és Harry egyébként is az én barátom.
Pakolás után mindenki összeült az étkezőasztalnál, hogy ebédeljünk, és bár érdekes volt a hangulat, mivel a húgaimnak fogalma sem volt arról, hogy Eleanor már nem a barátnőm, azért valahogy eltelt.
- Remélem, hamarosan megint eljöttök hozzánk – nézett rám anya, miközben az autóm csomagtartójába pakoltam be El és az én cuccaimat.
- Próbálunk majd időt szakítani rá – mosolyodott el Eleanor. Hát igen, muszáj volt tettetni, hogy ő tényleg a barátnőm, hiszen a húgaim is kint álltak a kapuban. Csak remélni tudom, hogy nem fognak utálni, ha kiderül az igazság.
- Helyes! De addig be kellene iktatnunk valamikor egy vásárlást is – jegyezte meg Lottie, egyértelműen Eleanornak címezve.
- Mindenképp – nevette el magát El. – Majd megbeszéljük, hogy mikor – egyezett bele, aztán mindenki elköszönt mindenkitől, így a búcsúzkodás kissé hosszadalmasra sikeredett, de végül sikerült beülnünk az autómba.
- Bocs Lottie miatt, de nem mondhatjuk még el neki az igazat – szólaltam meg, miután elhagytuk Doncastert.
- Semmi gond, érthető – biztosított, hogy nem probléma, de azért gondolom, nem esett neki valami jól, csak nem akarta bevallani nekem. – És ha visszaértünk Londonba, mi lesz?
- Nos, Liam szülinapi bulija lesz holnap, nem tudom, hogy arra kellene-e jönnöd – feleltem az igazsághoz híven, ugyanis fogalmam sem volt, hogy Mike mit tervezett holnapra. Ha jönnie kell Elnek, az eléggé kínos és érdekes lesz, mivel Harry is ott lesz ugye.
- Mindegy, majd szól Mike, ha kellek.
- Figyelj, El, sajnálom, hogy így alakult a helyzet, tudom, hogy ez az én hibám, és lehetne máshogy is, de…
- Ne, nem kell magyarázkodnod – szakított félbe. – Tudom, hogy nem így akartad, és nem tehetsz róla, hogy beleszerettél valaki másba. Lehetett volna ez egy egyszerű szakítás is, de Mike közbeavatkozása miatt nem úgy alakult, ahogy egy normális helyzetben történt volna, szóval nem a te hibád – fejtette ki véleményét, amin eléggé meglepődtem, ám örültem is neki.
- Ó, oké. És köszönöm Harry nevében is, hogy ezt teszed, még akkor is, ha nagyon nehéz neked – néztem rá egy pillanatra, aztán vissza az útra. Még sok mindent akartam volna mondani neki, de éreztem, hogy nem szívesen beszél erről, így inkább nem erőltettem tovább a témát.
- Nincs mit – felelt halkan, az ablakon kibámulva.