2013. július 30., kedd

6. rész

Helló! :)
Úgy látszik, valahogy mindig keddre esik a friss rész hozása :D Köszönöm szépen az új követőket, komikat, pipákat, nagyon sokat jelentenek nekem, szóval várom a véleményeket ez után a rész után is <3 Jövőhéten pedig jön majd a következő.
Azt hiszem, ennyit akartam, jó olvasást! :)xx




6. rész



Louis
Reggel iszonyatosan kialvatlanul keltem. Ez nagyban annak köszönhető, hogy Niall ébresztett fel, miszerint fél tíz van, egy óra múlva pedig megyünk a stúdióba. Az szintén nem segített, hogy az este folyamán alig volt olyan perc, amikor tudtam volna aludni. Igen, megint gondolkoztam, mi mást is tehettem volna, ha az elmúlt pár napot nézzük? Nem értem, miért variálok mindent túl, amikor én nem ilyen vagyok…
- Oké, Niall, mindjárt megyek – dünnyögtem végtelenül álmosan a párnámba. Fantasztikus, hogy se múlt este, se az előtt nem tudtam kialudni magam. Bár akkor más miatt. Illetve más valaki miatt… aj, ezt inkább hagyjuk.
- Siess! Tudod, hogy Paul lenyakaz minket, ha késünk – emlékeztetett a szöszi, majd el is tűnt az ajtómból nyitva hagyva azt, így bejött a fény, amit most a legkevésbé sem szerettem volna. Beletörődve, hogy muszáj felkelnem, lebattyogtam a srácokhoz a konyhába, akik közül csak Zayn nem volt még jelen.
- Jó reggelt, Louis! Nem vagy valami kipihent – fogadott Liam, épphogy leléptem az emeleti lépcsőről. Igen, gondolom, hogy festhetek.
- Nem is érzem úgy magam – ültem le a Harryvel szemben lévő székre az asztalhoz, majd egy jelentőségteljes pillantással illettem a göndört, aki ezt észre is vette. Lesütött szemekkel nézett vissza a tányérján lévő ételre.
- Rosszul aludtál? – érdeklődött Niall két falat valami között. Az ő esetében sosem lehet biztosra tudni, mit eszik, csak azt, hogy ehető. Általában.
- Inkább semmit sem aludtam – javítottam ki, majd rögtön fel is pattantam az asztaltól, direkt nem néztem Harryre, és kávé után kezdtem kutakodni. Nem sűrűn szoktam ezt inni, de ma szükségem lesz rá, érzem. Ahogy visszarogytam a koffeinnel teli csészémmel a helyemre, megérkezett Zayn is.
- Reggelt – motyogta félig csukott szemekkel, és leült mellém, mielőtt még nekimehetett volna bárminek.
- Ahogy látom, te sem vagy valami éber – jegyezte meg Liam végignézve rajta. – Neked sem ment az alvás?
- De, csak éppen kevés volt – sóhajtotta Zayn két ásítás között. Hát igen, a One Directionnél sem indul mindig frissen a nap.

Harry
Az egész reggeli alatt csendben hallgattam a többieket, már amikor beszélgettek. Ötünk közül szerintem csak Niall és Liam pihente ki magát. Zayn, ugye, sosem tud eleget aludni, legalábbis az nagyon ritka. Louis nekem köszönhetően nem pihent az éjszaka folyamán – ezt a tudomásomra is adta rendesen –, én pedig Lou miatt nem voltam képben, egyáltalán nem meglepő módon. Mindketten rajtunk gondolkoztunk megint, és nem hinném, hogy jutottunk valamire. Jó, szerintem én itt fogom abbahagyni az agyalást. Napok óta mást sem csinálok, de semmit nem haladok, így felesleges. Hagyatkozom a megérzéseimre és az érzéseimre. Én meguntam olyat csinálni, ami nem hoz eredményt.
- Minden rendben, Harry? Amíg reggeliztünk egy szót sem szóltál – érdeklődött Liam, ahogy vártuk a többieket már indulásra készen.
- Persze, csak nem igazán éreztem jól magam. De azóta minden okés – nyugtattam meg őt, és nem is hazudtam. Tényleg nem voltam jól, csak éppen nem testileg, hanem lelkileg. És már elrendeztem magamban a dolgokat, remélem, nem is fogom elszúrni.
Miután Liam bólintva tudomásul vette, hogy velem nincs semmi gond, megérkeztek a többiek, majd mindenki, amelyik járgánnyal jött, abba is szállt be, hogy a stúdióba tudjunk menni.
- Van valami baj közted és Louis között? – kérdezte hirtelen Niall. Én vele mentem a közös házunkba, Liam Zaynnel, Lou pedig egyedül.
- Ezt hogy érted? – néztem egy pillanatra a szőkeségre vezetés közben. Nem volt teljesen tiszta előttem, hogy mire gondolt.
- Hát, tökre olyan, mintha összevesztetek volna – bökte ki kicsit tartva a reakciómtól. Sóhajtva koncentráltam tovább az útra, bár nem volt ezek után könnyű. Ha Niall észrevette, akkor a többiek is?
- Miből gondolod? – faggattam őt továbbra is, és direkt nem válaszoltam még meg kérdését. Nem szeretnék olyat elárulni, amit nem kéne. Még akkor sem, ha Niall is a legjobb barátaim közé tartozik.
- Ami például ma reggel volt. És néha teljesen máshogy viselkedtek, mint régen – osztotta meg velem megfigyeléseit, amelyekre csillagos ötöst adnék. Teljesen fején találta a szöget. A probléma viszont az, hogy még én sem értem ezt.
- Tudod, Niall, elég bonyolult ez a helyzet, és így nem szeretnék erről többet elárulni, amíg rá nem jövök a megoldásra – tértem ki a kérdés elől egy rövidebb ideig tartó csend után. Azt pedig tényleg úgy gondoltam, ahogyan mondtam bandatársamnak. Kivéve, ha teljesen elveszek a keresésben. Akkor biztosan valamelyikőjük segítségét fogom kérni.

Louis
Gondolataimban elmerülve zártam be az autómat, majd léptem oda Liamhez és Zaynhez a stúdiónk épülete előtt. Harry az egész reggeli alatt meg sem szólalt. Azt még megértem, hogy hozzám nem, mert gyanítom, ő sem sokat aludt éjszaka, de a többiekhez sem, amit furcsálltam. Ezzel a sok agyalással sikerült teljesen összekevernem magam. Egy kicsit szüneteltetnem kéne, és majd ha lesz egy kis időm, kibogozom összegabalyodott gondolataimat.
- Na, itt vannak Niallék is – tájékoztatott minket Zayn, és percekkel később le is parkolt bandánk két legfiatalabb tagja. Amint mellénk értek, megindultunk befelé, majd nem sokkal később már bele is kezdtünk a harmadik albumunkon lévő dalok néhány szövegének megírásába.
Az agyamat teljes mértékben túlerőltetve néztem fel a papíromból, melyre irkáltam a piszkozatot. Néha nagyon nehezen pattannak ki a fejemből a gondolatok, máskor viszont szinte egy egész szám összeáll bennem, és csak arra vár, hogy leírjam. Ez most sajnos nem így volt, az első variáció volt rám igaz. Pihenésképpen félretoltam a papírt, hogy a szemeim ne csak a fekete-fehéret lássák, hanem mást is. Például a velem szemben lévő göndör fürtök barnaságát, a szépen ívelt ajkak sajátos, rózsaszínes árnyalatát, a smaragd szemek csillogását, amikor néha összekapcsolódott a tekintetünk és az arcon meg-megjelenő kicsi gödröcskéket. Egyszóval Harry Styles látványát.
- Ez szerinted jó lesz így, Louis? – zökkentett ki bambulásomból Liam, ahogy meglökte a karomat, hogy megmutassa, mit alkottak Niallel.
- Igen, nekem tetszik – futottam át a sorokat, majd visszaadtam neki, magamat pedig kényszerítettem, hogy ne gyönyörködjek az előttem dolgozó barátomban. Nekem is folytatnom kéne a munkámat, így kénytelen-kelletlen a papíromat ismét a kezembe vettem, hogy abban merüljek el, és ne Harryben. Mert nem szabad. Nekem barátnőm van, akit szeretek.
- Rendben, srácok, mára elég lesz a rímekből, nyomás a fotózásra! – nyitott be kb. fél órával később Paul, hogy szóljon a következő programunkról. Mindannyian fáradtan nyújtózkodtunk ki magunkat, a sok üléstől és gondolkodástól teljesen elgémberedtünk, mind agyilag, mind testileg. A lehető legkevesebb kedvem volt fotózásra menni, de ott legalább csak önmagunkat kell adni vagy pár utasítást betartani.
- Ha egyszer hazaérünk, ki se kelek az ágyamból – szögezte le Zayn egyből, ahogy átültünk a kisbuszba, hogy ne kelljen külön mennünk. Mondjuk akkor először is küldhették volna ezt, de mindegy.
- Én meg a konyhába költözök. Órák óta nem ettem! – szólalt fel Niall is, aki már elvesztette az önkontrollját. Meg tudom érteni.
- Nyugi, fiúk, mindenki szeretne otthon lenni. Még ez a fotózás, és pihenünk – nyugtatott meg minket Liam, így csendben álltunk meg az épületnél.

2013. július 23., kedd

5. rész

Sziasztok! :)
Ahogy ígértem, itt is a következő. Köszönöm szépen a pipákat, komit, várom a visszajelzéseket továbbra is <3 Ha nem annyira értitek, mi van két főszereplőnk között ebben a részben, semmi gond, ők sem tudják. De ígérem, szépen lassan minden kiderül ;)
És a végére hagytam a lényeget. Nagyon boldog 3. szülinapot a One Directionnek! ♥ Hihetetlen :')
Ó, és egy kérdés: kinek hogy tetszett a Best Song Ever? Szerintem ez tényleg a best song ever :D
Nem is beszélek/írok többet, kellemes olvasást! :)xx





5. rész 


Harry
Egyáltalán nem értettem és nem tudtam hova rakni Louis viselkedését. Azóta próbálok rájönni, mi baja lett, hogy még dél körül a rádiózás után felkapta a vizet. Mert oké, régen is hülyéskedtünk Larryvel, de akkor nem húzta fel magát, hanem általában még jobban rájátszott, most meg… Teljesen érthetetlen, hogy mi zajlik le benne. Én viszont tudni szeretném.
- Louis, mi a baj? – kérdeztem olyan lágy hanggal, amilyennel csak tudtam. Utána mentem a szobájába, az ajtóban álltam meg, és onnan néztem, ahogy áll a terasza küszöbén. Még hátulról is láttam, hogy nagyon gondolkozik valamin.
- Nem tudom, Harry, nem tudom – sóhajtotta fáradtan, elgyötört arccal, ahogy megfordult. Elképzelni sem tudtam, pontosan mi a gond, de ha Lou ezt mondja és ilyen komolyan, akkor biztos nem kicsit lehet.
- Tudok segíteni valamiben? – lépkedtem közelebb hozzá. Úgy éreztem, nem maradhatok tovább olyan messze tőle, ott kell lennem szorosan mellette.
- Nem tudom – sóhajtotta tanácstalanul. Fogalmam sem volt, hogy erre kellene-e mondanom valamit, így nem tettem. Ha kellett volna, se tudtam volna megszólalni. Túl sok dolog volt, amit nem tudtunk.
Percekig csak álltunk ott egymás előtt, egyikünk sem szólt egy szót sem. De talán nem is kellett. Ha nem tudunk valamit, jobb nem szólni. Hát, mi ezt tettük.
- Örülök, hogy itt vagy – hallottam meg hirtelen Louis suttogó hangját. Melegség öntötte el a szívemet szavai hallatán, és reflexből nyújtottam a karomat, hogy átöleljem. Kis hezitálás után elfogadta, szorosan bújt hozzám. Én is, hogy végre közelebb érezlek hozzám – gondoltam magamban. Nem lett volna erőm kimondani, bár lehet, ezt kellett volna, de nem ment. Féltem, hogy elhúzódik, hogy ismét kilométerekre lesz tőlem. És nem testileg, hanem érzelmileg, lelkileg. Az elmúlt pár napban végre ismét közelebb éreztem magamhoz, és olyan volt, mint már egy jó ideje: közel, de mégis távol. Azóta pedig ez váltakozik. Hol ismét minden rendben van velük, hol semmi sem.

Louis
Megnyugvással töltött el, hogy Harry velem van, ugyanakkor össze is zavart. Egyáltalán nem értem saját magamban ezt a kettősséget, és én lennék a világon a legboldogabb, ha végre rájönnék, mi is a bajom. A szívem szakad meg, hogy Harry segíteni akar, de nem tudom neki elmondani, hogy mi a probléma, így nem tud semmit sem tenni, ami miatt ő sem érzi jól magát. Mindez miattam. Mert képtelen vagyok tisztázni magamban a dolgokat.
- Bocs a délelőttért. Nem kellett volna úgy felkapnom a vizet – szólaltam meg a csendes szobában. El akartam tereli a témát, és amúgy is bocsánatot szerettem volna kérni Harrytől, csak éppen mire odajutottam volna, jött ez a hülye kettős érzés, és teljesen elvonta a figyelmem.
- Semmi baj – suttogta a nyakamba, ahogy továbbra is csak ott álltunk a szoba közepén, öleltük egymást, és egyikünknek sem jutott eszébe, hogy el kellene távolodnia a másiktól. A mai délelőtt óta először éreztem nyugodtan magam, azt, hogy felesleges agyalnom.
- Milyen volt otthon? – érdeklődött Harry lágy hangon, majd lazított karjain, míg végül el nem engedett. Nem bántam volna, ha az előző pozíciónkban maradunk, de mivel nem éreztem egy hatalmas szakadékot köztünk, így nem volt ellenvetésem, és eldőltem az ágyamon.
- Nagyon jó – sóhajtottam egy nagyot, majd egy kicsit bővebben is belekezdtem. – Régen láttam már a húgaimat, anyát, apát. Hiányoztak.
- És tényleg nem volt semmi különösebb oka, amiért elmentél anélkül, hogy szóltál volna nekünk? – kérdezte talán kissé félve, hogy megsért ezzel. De nem, egyáltalán nem haragudtam rá. Miért is tettem volna? Harryt csak érdekli, hogy minden rendben van-e velem, mert nem érti a kialakult helyzetet. Ő sem.
- Hirtelen jött ötlet volt, és tudtam, hogy úgyis visszajövök még ma – válaszoltam inkább kérdésének második felére. Nem akartam belemenni olyanba, amit nem tudok megfelelően kezelni, vagyis az első részbe.
- Ez nem válasz a kérdésemre – közölte érzelemmentes hanggal.
- Csak gondolkoztam, de nem lényeges – hadartam olyan gyorsan, amennyire csak tudtam. Nem akartam, hogy belekérdezzen abba is, min gondolkoztam, mert azt nem tudnám neki elmagyarázni. Igen, azon agyaltam, hogy miért nincs már meg köztünk az a kapcsolat, ami régen volt. Hiányoznak az önfeledt nevetéseink, a közös csínyeink, amiket a többiek ellen eszeltünk ki, az, hogy csak legyünk egymás mellett. Hiányzik minden, amit régen csináltunk. Valami tagadhatatlanul megváltozott köztünk, és csak az a kérdés, hogy ez jó vagy sem. Nagyon remélem, hogy az első. Nem akarom Harryt elveszíteni.

Harry
Szerettem volna pontosan megtudni, miért ment haza Louis, de láttam, éreztem rajta, hogy ő viszont nem akarja megosztani velem, csak annyit, amennyit muszáj, és ez nem igazán tetszett nekem. Nem akarom, hogy titkaink legyenek egymás előtt. Régen sem volt, most se legyen.
- Biztos nem fontos? – kérdeztem rá még egyszer, fent hagyva a lehetőséget, hogy elmondhassa, ha szeretné, de csak rábólintott. Hát jó. Csakhogy én ezt nem hagyom annyiban. – Louis, ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – kérdeztem utolsó esélyként. Ha erre sem válaszol semmit, akkor nem fogom tovább erőltetni. Legalábbis egy ideig biztos.
- Tudom, de nincs semmi, ami fontos lenne – jelentette ki, és bár próbálta sugározni mind a hangjából, mint a tekintetéből, hogy tényleg így van, nem mondhatnám, hogy sikerült. – Egyébként ez fordítva is igaz – változtatta meg beszélgetésünk irányát egy pillanat alatt.
- Igen, én is tudom – erősítettem meg már sokkal bátortalanabbul. Hirtelen eltűnt belőlem az előbbi erő, ahogy szerettem volna megérteni őt. Percekig voltunk némaságban, a félhomályban, és mintha azt várta volna Louis, hogy én is mondjak vagy valljak be valamit, de nem tettem. Bár lett volna mit, de inkább maradtam csendben, és elgyűrtem magamban a kételyeimet azt illetően, hogy mi is van velünk tulajdonképpen.
- Oké. Akkor jobb, ha megyek aludni – állt fel Louis, miután én nem szóltam egy szót sem. Csak figyeltem, ahogy felállt, majd megtorpant az ajtóban. Kérdő és csodálkozó arccal néztem a félhomályban álló alakjára. – Ez az én szobám – suttogta zavartan, magán és kínjában mosolyogva.
- Ó, persze, tényleg – kaptam észbe, hogy akkor nekem kell elmennem. Jól van, Harry, ma sem vagy képben. Gyorsan felpattantam Lou ágyáról, majd megálltam mellette, szinte már az ajtóban csak még egy szóra. – Szeretném, ha tudnád, hogy nekem tényleg bármit elmondhatsz – ismételtem meg néhány perccel ezelőtti mondatomat, de már egyáltalán nem olyan célból, mint akkor.
- Tudom – adta ő is ugyanazt a választ, de mégis mintha más lett volna. Nem elhitetni akarta velem, hanem valóban így van, ezt éreztem hangjából és ezt láttam az arcán, szemeiben is.
Mivel már egyikünknek sem volt semmi más, amit elmondhattunk volna, egy nagy sóhajjal mentem át a saját szobámba. Szinte öntudatlanul szedtem le magamról a ruhámat, és bújtam bele az ágyamba. Természetesen az álom jó messziről elkerült, így esélyem sem volt arra, hogy ne hajnalban aludjak el. Annyira szeretném megérteni, hogy mi zajlik le Louis-ban. De ő sem tudja, így viszont elég nehéz dolgunk lesz. Majd én segítek neki! A legjobb barátok vagyunk, persze hogy segítek! Bár vannak a mai napig olyan pillanatok, percek, napok, amikor ez nem így van, de mostanában mintha kezdenénk túllépni ezen. Nagyon remélem, hogy igazam van, és nem képzelem be magamnak, mert fogalmam sincs, mi lenne akkor. Nem akarom elveszíteni Louis-t.

2013. július 16., kedd

4. rész

Helló! :)
Sajnálom, hogy csak most jelentkezem az új résszel. Már délután akartam hozni, de takarítottunk anyával :')
Nagyon köszönöm a pipákat, komikat, igazán örültem nekik. Remélem, most is megajándékoztok néhánnyal :$ Az új követőket pedig üdvözlöm köreinkben! <3
Számításaim szerint a következő rész pontosan az 1D szülinapjára esik, szóval akkorra számítsatok rá.
Azt hiszem, ennyi lettem volna, kellemes olvasást! :)xx




4. rész


Louis
Tudom, túlreagáltam. Nem így akartam a fiúk tudtára adni, hogy nem csináltunk semmi olyat, egyszerűen kitört belőlem. És igen, igazuk van, ha arra gondolnak, hogy régen nem ezt műveltem volna, mert tényleg nem. Abban a pillanatban hirtelen még azt is megbántam, hogy annyira jól éreztem magam Harryvel, és ez nagyon bánt. A barátom, persze hogy jól érzem magam vele. De vajon az még normális, ha annyira, mint én?
- Szia, Louis! – ölelt magához Eleanor, és egy puszit nyomott a számra. Mint mindig, most is gyönyörű volt. – Minden rendben? – tolt el kartávolságra, hogy szemügyre vehessen. Nem, semmi sincs rendben.
- Persze. Mehetünk? – mosolyogtam, bár nem volt az igazi mosolyom, éreztem. A kezemet nyújtottam felé, amibe belerakta a sajátját, és úgy vezettem az autómhoz. – Mozi? – vetettem fel ötletemet.
- Oké – egyezett bele El, én pedig beindítottam a kocsi motorját. Kell egy olyan program, ami kikapcsol vagy legalább egy rövid időre elfeledteti velem a gondolataimat. Igen, a mozi és Eleanor majd segít.

- Ez nagyon jó film volt! Neked is tetszett? – kérdezte barátnőm jókedvűen, amikor már kijöttünk a mozi épületéből, és az autómhoz tartottunk.
- Persze, majd még egyszer megnézhetjük, ha szeretnéd – mosolyogtam rá, ahogy magamhoz húztam. Bár jobban azért ajánlottam fel az ismétlés lehetőségét, mert inkább agyaltam, mint a vásznat figyeltem. Hogy őszinte legyek, nem tudnám elmondani, miről szólt, mert képtelen voltam az előttem zajló eseményekre koncentrálni. Egyre csak azon kattogott az agyam, hogy bocsánatot kell kérnem Harrytől, amiért úgy kiakadtam a semmin. Igen, ezt kell tennem, hogy megnyugodjak.
- Rendben – egyezett bele Eleanor az ötletembe, majd kinyitottam a kocsi ajtaját neki, és én is beszálltam a kormány mögé.
- Hová vigyelek? – kérdeztem tőle, mielőtt még beindítottam volna az autót.
- Csajos estét tartunk a barátnőimmel, szóval hozzám. Össze kell szednem a cuccaimat – ecsetelte esti tervét, mire már ki is kanyarodtam az útra.
- Akkor jó szórakozást! Majd hívlak – hajoltam át a sebváltón egy csókra, amikor megálltam Eleanor lakása előtt.
- Köszönöm és rendben – azzal ki is pattant az autómból, én pedig ismételten elindultam. De nem, nem a srácokhoz mentem.

Harry
Szememet megtörölve néztem vissza a tévé képernyőjére. Miután Liammel, Niallel és Zaynnel a Direction-házba jöttünk, leültünk videó játékozni, amit azóta sem tudtunk abbahagyni.
- Ott fordulj be! Gyorsabban, Liam! – utasítgatta Niall Liamet. Egy üldözős játékot választottunk éppen.
- Jól van, próbálom, de nem olyan könnyű, ha Zayn állandóan nekem jön! – szólalt fel magát védve Payne.
- Nem egy csapatban vagyunk, ne várd, hogy segítsek – röhögött a félig arab bandatársunk. Élvezet ezekkel játszani.
- Louis merre van? – kérdeztem hirtelen játék közben. Nem sokkal dél előtt ment el, ráadásul nem valami szépen vált el tőlünk.
- Valahol Eleanorral – mondta Liam, de láttam, hogy nem igazán figyelt rám.
- Szerintem este beugrik. Különben minek kérdezte volna meg, hogy találkozunk-e itt? – szólt közbe Niall. Egy fokkal megnyugodva bólintottam, majd gyorsan segítettem Zaynnek a játékban.

Este 11 óra körül keltünk fel a tévé elől, és vándoroltunk át a konyhába. Úgy eljátszottuk az időt, hogy észre sem vettük, milyen gyorsan eltelt.
- Ne bízzátok el magatokat! Holnap visszavágó! – ült le Zayn az asztalhoz, miközben magyarázott a másik csapatban lévőknek.
- Ha szeretnél még egyszer kikapni… – röhögött Niall, mire Zayn megrúgta a lábát az asztal alatt. Sosem fogunk felnőni.
- De Harry is vesztett – kevert bele engem is Liam.
- Kösz, Liam, én is szeretlek – vágtam egy grimaszt, bár az én hibámból nem nyertünk. Az elején még tudtam a játékra koncentrálni, de egy idő után eszembe jutott, hogy Louis még mindig nem ért haza, és ez borzaszóan idegesített. Mi a frászt csinál ilyenkor? Hol van?
-  Na, jól van, én lépek aludni. Holnap fél 11-re megyünk a stúdióba, ne felejtsétek el! – állt fel az asztaltól Liam. Basszus, tényleg! Biztos, hogy Louis-nak is kiment a fejéből. Már régen itthon kellene lennie.
- Jaj, igen. Megyünk mi is – indult meg Niall, majd Zayn is követte őt. – Harry, te nem jössz? – fordult meg a szöszi, mielőtt magamra hagytak volna.
- Megvárom Louis-t – feleltem csendesen, az üdítőmet szuggerálva.
- Lehet, hogy a saját házába ment. Gyere inkább te is pihenni – akart rábeszélni Zayn, de elintéztem a határozott fejrázásommal. Ha kell, a konyhában alszok, de akkor is megvárom Lou-t. Tudom, hogy ide fog jönni.

Louis
A hazafelé út során sokat variáltam, hogy a Direction-házba menjek vagy a sajátomba, de végül is a közöset választottam. Nem hinném, hogy most jó ötlet lenne egyedül maradnom. Így is túlzásba vittem a napokban a gondolkozást.
Nem igazán normális emberi időpontban parkoltam le a lakásunk előtt, majd trappoltam be az ajtón, aztán eszembe jutott, hogy talán lehet itt más is rajtam kívül, így csendesebben haladtam beljebb. A nappaliban senkit nem láttam, úgyhogy becéloztam a konyhát, hogy igyak valamit. Ekkor viszont megpillantottam Harryt, ahogy az asztalra borulva aludt. Mit keres ő itt?
- Harry, miért alszol te a konyhában? – próbáltam felébreszteni, és lágyan lökdöstem a karját, amíg fel nem kapta a fejét.
- Mi? – bámult rám kómásan. – Louis, végre már, hogy hazaértél! – tért gyorsan magához. Ennyire hiányoztam volna? – Hány óra van? – ez aztán a témaváltás.
- Azt hiszem, egy óra körül – válaszoltam, miközben néztem, hogyan állt fel a helyéről és sétált el a konyhabútorig.
- És hol voltál idáig? – kérdezte egyenesen a szemembe nézve, majd lehajtott egy pohár vizet. Egy pillanatra sem szakította el tekintetét az enyémtől, amíg ivott, és én is képtelen lettem volna szétbontani a szemkontaktust.
- Eleanorral – válaszoltam csendesen, bár nem teljesen az igazat mondtam.
- Azt tudom. De egészen eddig? – vonta fel fél szemöldökét, látszott rajta, hogy nem hisz nekem. Nagy levegőt vettem, mielőtt bevallottam volna, hol voltam.
- Amíg megnéztünk egy filmet. Aztán hazalátogattam egy kicsit Doncasterbe – alig mertem Harryre nézni, de amikor meg tudtam tenni, láttam, hogy szemei elkerekednek és próbálja megérteni a helyzetet.
- Miért? – csak ennyit préselt ki magából, de hallatszott a hangján, hogy nem haragszik. Vagy csak én érzem úgy, hogy mérgesnek kellene lennie rám? És ha igen, miért? És most mi van már velünk megint?
- Szükségem volt egy kis nyugalomra, hogy gondolkozni tudjak – zavarban éreztem magam, miközben megadtam neki a magyarázatot. Az sem segített, hogy egyre közelebb jött hozzám. Sőt, csak olaj volt a tűzre.
- És min? – vallatásnak tűnt nekem ez az egész. Vagy csak egy sima beszélgetés ez, és én képzelek bele mindenfélét. Komolyan nem értem, mi van velem.
- Semmin, már nem olyan fontos – igen, hazudtam, de csak azért, mert még én sem tudom hogyan kezelni ezt a helyzetet. Kell még egy kis idő.
- Biztos? – láttam a szemében, hogy nem hisz nekem.
- Igen – hadartam, és gyorsan felsiettem a szobámba. Nem tudok így vele lenni.

2013. július 10., szerda

3. rész

Helló! :)
Íme, itt is az új olvasnivaló. Köszönöm szépen a követőket, komikat és pipákat, remélem, ehhez is kapok párat :$ <3 És úgy döntöttem, azért kirakom a feliratkozást, biztos, ami biztos alapon.
Azt hiszem, ennyi is lettem volna, nem dumálok feleslegesen tovább :D Kellemes olvasást! :)xx




3. rész


Harry
Talán túlságosan is hamar egyeztem bele Louis ötletébe, miszerint aludhatnánk együtt. De nem érdekelt. Nem, mert hónapokkal ezelőtt fordult elő velünk ez utoljára, és azóta vártam a következő alkalmat. Nem tudom, miért…
Egy kisebb kínos csend telepedett ránk, és már kezdtem azt hinni, eddig tartott, hogy ilyen jól kijövünk egymással, amikor Lou megragadta a kezemet, majd magával rántott az ágyra.
- Csak mert még nem estem ma eleget? – kérdeztem nevetve, miután elterültünk egymás mellett. Összeért a karunk, és egyikünk sem húzódott el. Haladás.
- Pontosan – vágta rá vigyorogva, majd hirtelen kipattant az ágyból. – Mindjárt jövök – mondta, amikor meglátta értetlen arcomat. Furcsán néztem utána, de mire rászántam volna magam, hogy felkeljek és kövessem őt, már visszajött.
- Na, így már oké – helyezkedett el az ágyon, ölében a tál pattogatott kukoricával, amit még a filmnézésnél ettünk.
- Az minek neked? – mutattam a tálra, és bekapott belőle egy falatot.
- Enni – válaszolt, mintha ez olyan természetes lenne, és én vagyok a hülye, hogy meg mertem kérdezni. Igen, Louis-nak vannak fura dolgai. Nem is egy.
- Hát… oké – reagáltam le végül ennyivel. Nem tudtam mit mondani. Megkerestem a paplant, és próbáltam elhelyezkedni, miközben azon törtem a fejem, hogy mi most komolyan aludni fogunk? Nem úgy ismerem én Lou-t.
Tíz perccel később még mindig mindketten teljes nyugalomban feküdtünk. Vagyis csak én feküdtem. Tényleg ennyi volt? Ennyi ideig tartott, amikor azt éreztem, hogy minden rendben köztünk? Vége? Csak így? Mielőtt viszont duzzogva fordultam volna a másik oldalamra, háttal Louis-nak, megéreztem tenyerét a hajamban, és összetúrta. Boldog mosoly kúszott a számra, ahogy feltekintettem az ülő bandatársamra.
- Azt hittem, alszol – mondta csendesen, de itt valami gyanús volt nekem.
- Nem, még nem tudok – helyezkedtem el mellette én is ülve.
- Akkor jó – vigyorgott rám, majd pár percig ismét nyugalom lepte el a szobát, de hamar elillant, amikor Louis egy marék popcornt vágott az arcomba.
- Ezt most miért? – szólaltam fel, és azonnal a kukorica darabokért nyúltam, hogy összeszedve őket visszadobjam a feladónak.
- Mert miért ne? – kérdezett vissza nevetve, ezzel pedig kezdetét vette egy legalább fél órán át tartó pattogatott kukoricaháború. Igen, nem vagyunk normálisak. És ezt így szeretem.

Louis
Akármilyen hülyén indult ez az este, azt kell, hogy mondjam, nagyon jó lett a végére. Komolyan nem gondoltam volna a koncerten, hogy éjszaka mi háborúzni fogunk kukoricával. A lehető legkellemesebb pozitív csalódás ez.
- Jól van, Lou, most már aludhatnánk – terült el mellettem keresztbe az ágyon Harry. Én viszont nem szeretném, hogy aludjunk.
- Igen? Kell még popcorn? Rendben – próbáltam viccelődve a tudatára adni a szándékomat. Olyan jó ez az este, nem akarom, hogy vége legyen.
- Mi? Nem is ezt mondtam! – tiltakozott, és már emelte fel a kezeit, hogy védje magát, de nem járt sikerrel. Beraktam a göndör fürtjei közé a kaját. – Louis! Olyan bolond vagy! – nevette el magát, miközben kiszedte onnan, majd nem habozott visszavágni. Egy határozott mozdulattal eldöntött az ágyon, és folytatódott a háborúnk. Imádtam ezt az érzést, pedig nem kellene.

- Jó, jó, oké. Elég lesz – pihegett alattam Harry fogalmam sincs, mennyi idő után. Talán fél óra? Vagy egy óra? Olyan jól éreztem magam, hogy nem számított, hány óra van. És szerintem ezzel Harry is így volt.
- Feladod? – néztem le rá diadalittasan. Hát persze hogy feladja!
- Fel – sóhajtotta mosolyogva, szemeivel pedig úgy fürkészett, hogy azt hittem, a vesémig lát. Azt viszont nem kéne.
- Hah! Tudtam! – jelentettem ki, mire röhögve elkezdte szurkálni az oldalamat. Ekkor indult meg még egy harc. Pontosabban verekedés, így ismét eltelt nagyjából egy fél óra.
- Oké, Louis, álljunk meg – tette fel védekezésképpen a kezeit Harry, amikor éppen készültem elkapni őt. Ez nem ér! – Nem aludhatnánk most? Majd holnap este… illetve ma este folytatjuk – pillantott az órára közben, ami fél ötöt mutatott. Éjszaka. Vagy már hajnalban.
- Jó, de csak azért, mert ilyen kegyes vagyok – egyeztem bele hülyéskedve. Láttam rajta, hogy vissza akar még vágni, de nem tette. Bizonyára erősebb volt benne az álmosság. Végül mindketten elfoglaltuk az eredeti pozíciónkat az ágyban, lekapcsoltuk a villanyt, és elaludtunk.

Harry
Valamikor reggel arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Rá se néztem a kijelzőre, úgy fogadtam a hívást, mert tuti elvakított volna a fénye.
- Igen?
- Harry, mi a frászt csináltok? El fogtok késni! – kiabálta a telefonba Paul. Basszus! A rádió! Teljesen elfelejtettem, hogy oda kell mennünk tízre.
- Sietünk! – csak ennyit tudtam neki mondani, majd ki is nyomtam a telefont. Azonnal felébredtem, a kezdeti álmosságnak nyoma sem volt már, amikor az órára pillantottam. Fél tíz! Tényleg elkésünk.
- Louis! Kelj fel! Hallod? – próbáltam felébreszteni a mellettem még mélyen alvó bandatársamat, aki a csörgésre sem kelt fel.
- Mi van? – dünnyögte a párnájába, alig tudtam kivenni belőle valamit.
- Most hívott Paul. Tízre mennünk kell a rádióba, és már fél tíz van. Elkésünk! Mozogj már! – lökdöstem, hogy könnyebben magához térjen. Ekkor végre felfogta, miről beszéltem neki, és kipattant az ágyból.
- Tényleg! – kapott észbe végre. – Siessünk! – azzal berohant a fürdőszobába, én pedig addig előkerestem a farmeromat és pólómat.
 Tíz perccel később már teljesen készen rohantunk le Louis autójához. Együtt megyünk, mivel tegnap este a kisbusz hozott minket hozzá. Lou elég sietősre vette a figurát, így hamar odaértünk a rádióhoz.
- Na, végre! – fogadott mindkettőnket kedvesen Paul. Pont pár perccel a kezdés előtt estünk be. Azért tudunk időzíteni. A srácokkal csak egy rövid üdvözlésre volt időnk, és kezdődött is a műsor.

- Jól van, fiúk, mára ennyi volt, holnap délelőtt fél 11-kor a stúdióban legyetek, majd onnan tovább mentek fotózásra. Érthető? – nézett végig rajtunk Paul a rádiózás végén. Egyszerre kezdtünk el bólogatni, de ötünk közül legalább ketten úgyis elfelejtik, hogy mi vár ránk a következő nap. Ritka, amikor nem így van.
- Miért késtetek? – kérdezte Liam, amikor kifelé tartottunk az épületből.
- Későn feküdtünk le – magyaráztam, erre Niall kapásból visszafojtott egy röhögőgörcsöt. Hát persze hogy félre kell érteni, amit mondok.
- Ugyan mit művelhettetek… – nevette el magát Zayn is.
- Semmit! Csak filmet néztünk, semmi mást! – hárított Louis azonnal, és olyan hevesen sikeredett mondania, hogy nemcsak én, de a srácok is meglepődtek. Most min akadt ki ennyire?
- Tudjuk, Lou – tette a vállára a kezét Liam nyugtatásképp. Komolyan nem értem, min kapta fel így a vizet, amikor régen erre rájátszott, nemhogy ilyen erőteljesen ellenez, és szinte letorkolja Zaynt vagy minket. Ez nem jellemző rá.
- Eleanorral leszek – közölte már lenyugodott, de hideg hangsúllyal. – Este a Direction-házban találkozunk? – villantott végre egy mosolyt, bár gyenge volt.
- Valaki biztos lesz ott – mondta Niall, majd Louis beszállt az autójába.

2013. július 2., kedd

2. rész

Helló! :)
Ahogy ígértem, hoztam is a következőt. Bár kint lett volna már előbb, ha nem szenvedtem volna a nettel, de mindegy. A lényeg, hogy itt van.
Rögtön szeretném azzal kezdeni, hogy megköszönöm a pipákat, komikat, amiket kaptam. Egyáltalán nem számítottam ennyire, hatalmas meglepetés volt, mellyel nagy örömet szereztetek nekem, úgyhogy remélem, nem hagyjátok el ezt a jó szokásotokat! :D És nem hagyhatom ki a sorból a bloglovinon kapott követőket sem, köszönöm szépen! <3
Most már azt hiszem, kb. úgy néz ki a blog, ahogy akartam. A fejléc alatt található 'Larry pics' és 'Larry videos' feliratú oldalakra nézzetek be, érdekes, elgondolkoztató képeket láthattok és nagyon édes videókat. Szerintem ne hagyjátok ki! ;)
Ó, igen. Nem tudom, érdemes-e kirakni a feliratkozást, így hogy megszűnik a Google Reader, de ha szerintetek igen, akkor megcsinálom. Írjátok meg a véleményeteket!
Na, kicsit sok lett a mondanivalóm, de nem baj, most már jó olvasást kívánok! :)xx






2. rész

Louis
Értenem kéne, hogy Harry miért mondta azt, hogy nálam alszik? Csak mert egyáltalán nem látom át az elképzelését. Persze, természetesen beleegyeztem, mert örülök neki, csak nem tudom, miért. Miért akar nálam lenni, amikor máskor hetekig elkerülte a házam?
- Csak utánad – nyitottam ki és löktem el az ajtót, magam elé engedve fürtös bandatársam. Kissé zavartan bement, majd követtem én is, és visszazártam az ajtót. – Kérsz valamit? – raktam le a pultra a kulcsaimat, kipakoltam a zsebeimet, és megindultam a konyha felé.
- Valamit inni. Köszi – még mindig zavart volt, tisztán hallottam a hangjából. Miért érzi magát így, amikor régen olyan otthonosan mozgott nálam, mint még én sem? Talán mert megváltozott valami? Igen, valószínű.
- Mi lenne, ha néznénk valami filmet? – tettem fel inkább ezt a kérdést, mint az előbb a fejemben megfogalmazottak egyikét. Nem hinném, hogy jó vége lett volna, inkább maradtam ennél a verziónál.
- Oké, még úgyis korán van – értett egyet, így beraktam a mikróba egy nagy adag popcornt. Ekkor állt be egy rohadt kínos csend. Szuper, megint olyanok vagyunk, mint két idegen… Fogalmazzunk úgy, hogy volt már ennél sokkal szorosabb is a barátságunk, mint jelenleg.
A köztünk lévő, szinte tapintható feszültséget végül a mikró pityegése törte meg, jelezve, hogy kész a pattogatott kukorica. Amíg kerestem egy tálat, Harry megindult a nappali felé, én pedig egy kisebb tálcát is kerítve, követtem őt. Lepakoltam a kis asztalra a poharakat, beraktam magunk közé a tálnyi popcornt, és vártam, hogy Harry kiválasszon egy filmet.
- Ez jó lesz? – érdeklődött, amikor megállapodott az egyik csatornánál.
- Szerintem igen – bólintottam rá.

Harry
Valahol a film közepénél járhattunk, amikor belenyúltam a tálba kukoricáért. Ekkor Lou is ugyanígy tett, és összeértek a kezeink. A lehető leggyorsabban kaptuk el onnan mindketten. Iszonyat kínosan éreztem magam. De nem azért, mert hozzáértem, hanem a reakciótól, ami elindult bennem: a filmre innentől kezdve egyáltalán nem tudtam figyelni, a szívem hevesebben vert, és – ami a legbehatározhatatlanabb szerintem – elpirultam. Én! Utoljára, azt hiszem, két éve fordult ez elő velem. Igen, akkor, amikor még minden jó volt köztünk. Mi változott meg azóta?
- Bocs, nem figyeltem – szabadkozott rögtön. Egyáltalán nem értem, miért.
- Semmi gond – mondtam furán. Most minek kért bocsánatot? Régen ezen csak nevettünk vagy észre sem vettük most meg… ah, utálom, hogy ez van velünk. Még akkor is, ha fogalmam sincs, pontosan mi ez.

A film végén mindketten nagyot nyújtózkodva keltünk fel. A véletlen kézösszeérésünk után még csak a karunk sem volt egymás közelében. Szerintem szándékosan, és ez nem kicsit elszomorító ahhoz képest, hogy miket műveltünk régen. Régen, amikor még minden rendben volt.
- Már elmúlt éjfél bőven. Megyünk aludni? – nézett az óráról rám kérdőn Louis.
- Mehetünk – egyeztem bele, mielőtt egy nagyot ásítottam volna. Lou mosolyogva követte végig a szemével a mozdulatomat.
Bandatársam egyenesen az emeletre trappolt fel, én viszont előtte meglátogattam a mosdót. Miután kijöttem a helységből és léptem volna fel az első lépcsőfokra, elcsúsztam valamin, és bemutattam egy gyönyörű, de fájdalmas hanyatt szállást.
- Harry, mi történt? – hallottam meg Louis aggódó hangját az emelet tetejéről, majd engem a földön fekve meglátott, és azonnal lesietett hozzám.
- Semmi – támaszkodtam meg a könyökömön, és ahogy felemelkedtem egymás mellé került az arcunk. Elég közel.
- Aha, látom. Halljam! Nincs semmi bajod? – fogta meg az államat, és maga felé fordította, hogy megállapítsa, van-e sérülésem.
- Nincs, csak elcsúsztam – vallottam be. Próbáltam nem a szemébe nézni, hanem inkább a földet, mert ez azért egy kicsit ciki. Láttam arcán, hogy jól szórakozott rajtam, de próbálta elrejteni. – Mert egyeseknek szanaszét kell hagynia a… ruháit? – akadtam meg egy pillanatra, majd kérdés sikeredett a korholásból, amikor megtaláltam Louis pólóját, ami a balesetet okozta. Erre léptem rá.
- Khm – láthatóan nem tudott erre mit reagálni. – Nézhettél volna a lábad elé – szedte össze magát a végére, de ez nem igazán lett erős érv.
- Nem kellett volna, ha képes vagy minimális rendet tartani – igen, az én érvem ütős lett! Ajkai vigyorra húzódtak, szemeivel végigmért, és hirtelen eljutott az agyamba a tudat, hogy ismét olyanok vagyunk, mint pár évvel ezelőtt. Elfeledtük az előbbi érthetetlen szituációt a film közben, az előtte lévő koncertet, ami után nem tudtam, mi baja lett. Végre nem kell azt kérdezgetnem magamtól, hogy miért nem tudunk úgy viselkedni, mint most. Ismét a 2010-2011-es énünk van jelen.

Louis
Ahogy a földön fekve tanulmányoztam Harryt, elöntött a jókedv, aminek pár perccel ezelőtt még nyoma sem volt. Akkor úgy vonultam fel a szobámba, hogy megint egy olyan este lesz, amin azon fogok rágódni, mit műveltünk aznap, milyen kínos helyzetekbe kerültünk, amik amúgy nem lennének kínosak, ha a régi önmagunk lennénk. Hála a jó égnek, hogy ez nem ilyen este lesz.
- Na, mi az, Tomlinson? Csak nem igazam van? – bátorodott fel, amin még jobban vigyorogtam. És általában akkor hív Tomlinsonnak, ha játszadozni akar.
- Ó, dehogy, Styles, dehogy! Ne reménykedj – mentem bele az általa kezdeményezett játékba. Egy ideje nem éreztük jól magunkat egymás társaságában, de ezt sosem tettük szóvá. Most viszont megtört a jég. Ezen gondolatomon felbuzdulva hirtelen megragadtam Harry testét, és birkózásba elegyedtem vele. Hamar vette a lapot, így már próbált küzdeni ellenem.
- Úgysem fog menni – hadarta el, amikor éppen ő volt felül.
- Gondolod? – kérdeztem vissza, és azzal a lendülettel gyűrtem magam alá.
- Tudom – felelte vigyorogva, majd egy határozott mozdulattal fordított a pozíciónkon. Jó, ehhez az is hozzátartozott, hogy engedtem neki. Elvégre most zuhant hanyatt, ennyi előny talán jár neki. – Na! Mondtam, hogy én nyerek! – jelentette ki diadalittasan, én pedig nem győztem gyönyörködni benne. Olyan boldog volt, és nagyon régen láttam Harryt így. Túl régen.
- Igen, te megmondtad – ismételtem meg az ő szavait mosolyogva, elmerülve örömteli arcának tanulmányozásában.
- Minden oké? – húzta össze szemöldökét, de alig bírtam ráfigyelni, ahogy felém magasodva göndör tincsei előrehullottak.
- Öhm, persze – tértem gyorsan magamhoz. Nem, nem szabad olyanokra gondolnom, mint az előbb! Nem szabad!
- Jó, akkor mehetünk aludni, ugye? – kérdezte, és ahogy lemászott rólam, hirtelen megcsapott a hideg. Hm. Nem is éreztem, hogy ennyire melegem lett volna csak azért, mert rajtam feküdt Hazza.
- Hogyne – feleltem, majd feltápászkodtam a padlóról. – Te jól vagy? – utaltam az esésére. Szerencsére kívülről nem láttam rajta semmi sérülést.
- Igen, csak egy szimpla baleset volt – állt fel ő is, és megindult felfelé a lépcsőn. Itt pedig azt sejtettem, hogy eddig tartott az érzés, miszerint minden olyan, mint régen. Ó, csak ne legyen igazam! Teszek róla, hogy ne így legyen!
- Harry, itt vagy? – löktem beljebb a szobája ajtaját, miután felsiettem utána.
- Persze – jött oda hozzám már csak egy szál nadrágban.
- Arra gondoltam, hogy aludhatnánk együtt. Mint régen – tettem hozzá félve.
- Rendben – felelt szinte azonnal, és becsukta mögöttem az ajtót.