2014. november 15., szombat

60. rész

Helló! :)
Hoztam is a következőt, ezt nagyon szerettem írni, úgyhogy remélem, a ti tetszéseteket is elnyeri majd.
És tudom, hogy azt mondtam, igyekszem előre dolgozni és késés nélkül hozni az új részeket, de úgy tűnik, ez mégsem pontosan így fog menni. Ez az év alapból nagyon zsúfolt és nehéz, tehát kevesebb időm van blogolni, illetve nyelvvizsgázni is akarok még érettségi előtt, ami szintén a blogolásra maradt időmből vesz el (olyannyira, hogy tegnap is levelet írtam), de ezt muszáj lesz megcsinálnom. És mielőtt még azt hinnétek, nem, nem akarom szüneteltetni a blogot, csak arról van szó, hogy a sok tennivalóm miatt nem tudok egyszerre kettőt vezetni, így ezt (ami több időt vesz el) picit... félreteszem? Szóval nem hagyom abba, mert imádom írni a sztorit és meg akarom csinálni az ötleteimet, csak ritkábban jönnek majd a részek.
Remélem, megértitek, megértetek, de most tényleg fontosabb a tanulásra és a sulira koncentrálnom. Kellemes olvasást! :)xx ♥






60. rész

Harry
A reggeli rohamtempóban való elkészülés jellemezte a nap többi részét is. Ugyanis a Louis-val közös házunktól egyenesen a repülőtérre mentünk, mivel Liamék már a kisbuszban voltak, aztán repültünk is Ausztráliába. Egyedül a gépen volt pár órás nyugtunk: Liam és Zayn az egyikük telefonján szórakozott, Niall és Louis valami ökörségen dolgozott, nekem pedig a betegségnek köszönhetően sikerült végigaludnom az utat, csak néha ébredtem fel. Mint utólag megtudtam, végül különböző időpontokban, de mindenki elaludt, Lou meg időnként rám nézett, hogy minden rendben van-e.
- Jó lesz, de Harry, te elég gyengén teljesítesz – állapította meg Brad, a koreográfusunk, aki mindig ellenőrzi a koncert előkészületeit. Éppen azt próbáltuk el, hogy ki hol lesz a színpadon az egyes dalok alatt.
- Mivel beteg! – kérte ki magának Lou, amin halványan elmosolyodtam. Védelmező, mint mindig, ha rólam van szó. Ez persze kölcsönös. Erre Brad egy bocsánatkérő pillantást lövellt felém, aztán még hozzá tette, hogy „azért szedjem össze magam”. Hát rajtam ne múljon.
Nyilvánvalóan a koncertre nem lettem jobban, de igyekeztem a legjobb formámat hozni a körülmények és az állapotom ellenére is. Nem tudom, a rajongók mennyit vettek ebből észre, én próbáltam ugyanúgy hülyülni, bár persze nem mindig sikerült.
Éppen a koncert vége felé jártunk már, amikor a She’s Not Afraid alatt úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elhányhatom magam. Próbáltam visszatartani, azonban egy idő után tudtam, hogy nem fog tovább menni és a színpadon fogok rókázni, így gyorsan elhadartam Zaynnek, aki a legközelebb volt hozzám, hogy nem érzem jól magam, hátra megyek. Bólintott, én pedig már a szám elé tartott kézzel futottam be a mosdóba, ahol végre kiadhattam magamból mindent.
- Harry, minden oké? – kopogtatott az ajtó másik oldaláról Paul.
- Nem igazán – sétáltam a mosdó bejáratához, hogy jelezzem, nyugodtan bejöhet, semmi olyat nem fog már látni, amit nem akar.
- Mit képzel ez magáról?! Mi az, hogy egyszerűen lejön a színpadról? Hol van ez a hülyegyerek? – ordított magából kikelve szokás szerint Mike, megzavarva a Paullal való beszélgetésemet. – Á, szóval itt vagy! – torpant meg hirtelen a férfimosdó nyitott ajtaja előtt. – Megtudhatnám, hogy mi a fene ütött beléd?
- Mike, állj le, nem látod, hogy hulla sápadt? Éppen az előbb hányt, mivel beteg – magyarázta meg neki Paul helyettem is.
- Bocs, hogy lejöttem a színpadról, mert nem akartam több ezer rajongó előtt hányni – forgattam a szememet, aztán még egyszer megmostam az arcomat vízzel, hátha emberibben nézek majd ki egy kicsit.
- Ó, hogy beteg vagy. Az más. Akkor gyorsan hozd helyre magad, mert a turné nem áll meg miattad – hadarta el, és már el is tűnt a szemünk elől.
- Hülye köcsög – reagáltam le Mike szavait. Milyen együttérző. Mintha ezt nem tudnám magamtól is.
- Ne foglalkozz vele. Inkább menj az öltözőbe, mindjárt szerzek neked teát meg gyógyszert – tanácsolta Paul, majd ő is otthagyott, így szót fogadtam neki. Most kivételesen.
Az öltözőbe belépve Lou, a fodrászunk fogadott csodálkozva, úgyhogy neki is elmagyaráztam a történteket.
- Feküdj le a kanapéra – javasolta, száját elhúzva ramaty kinézetemen, gondolom. – Most már jobban vagy? – kérdezte, mire bólintottam.
Nem sokkal később megérkezett Paul a teával és gyógyszerrel, amit be is vettem. Közben a koncert is véget ért, Louis szinte az ajtót kivágva rontott be az öltözőbe.
- Minden rendben? Mi van Harryvel?

Louis
Alig vártam, hogy vége legyen a koncertnek, és nyilván nem azért, mert nem élveztem volna. Illetve… Imádtam, egészen addig, amíg Harry le nem szaladt a színpadról a She’s Not Afraid közben. Onnantól tiszta ideg voltam, bár próbáltam leplezni, szerintem sikertelenül, és akkor sem nyugodtam meg, amikor a dal után Zayn a rajongóknak és nekünk is elmondta, hogy Harry rosszul érzi magát. Nem kell említenem, hogy az utolsó három számnál fejben teljesen máshol jártam.
Az öltözőbe szinte berobbantam, annyira gyorsan szerelmemhez akartam jutni.
- Minden rendben? Mi van Harryvel?
- Semmi gáz, már jól vagyok – mosolygott rám Harry a kanapéról.
- Mi az, hogy semmi gáz? – visszhangoztam szavait ámulva.
- Nyugodj már meg, Louis, csak beteg, majd jobban lesz, de a turné nem áll meg – lépett be Mike is az öltözőbe egy mappát tanulmányozva. Fel sem nézett belőle, úgy beszélt, látszott, mennyire érdekli a helyzet.
- Na, már csak te hiányoztál – sóhajtotta Niall, miközben egy üveg ásványvizet kerített magának.
- Vegyük úgy, hogy ezt meg sem hallottam – erőltetett magára egy mosolyt Mike, mire Niall egy grimaszt vágott rá, mielőtt beleivott az üvegébe. – Na, holnap tíz órakor interjú, aztán ebéd, fotózás és este koncert. Lesz egy kis szabadidőtök a fotózás és a koncert között, akkor pihenhettek. Reggelinél találkozunk – csapta a hóna alá Mike a mappát, aztán itt is hagyott minket.
- Annyira együttérző, hogy azt el sem tudom mondani – csóválta a fejét Liam.
- Mit is vártunk tőle? – tette fel a költői kérdést Zayn, a telefonjából felpillantva.
- Semmit. Pontosan ezt – ültem le Harry mellé a kanapéra, és máris ellenőriztem a homlokát. Még mindig lázas volt.

- Vágd át magad pizsamába, be az ágyba, már megrendeltem a teát és hoznak valami könnyű kaját is – daráltam az infókat Harrynek, amint a következő hotelben elfoglaltuk a szobánkat.
- Levegőt vehetek? – fordult felém, és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most viccelt vagy megsértődött. Arckifejezését látva inkább a második.
- Hé, Hazz, tudom, hogy utálod, hogy mindenki megmondja, mit csinálj, de kérlek. Tedd, amit mondok – lépkedtem hozzá, arcát a kezeim közé véve. – Legalább egy kicsivel jobban kell lenned holnapra, mert nagyon sok mindent hagynál ki – nyomtam egy csókot a homlokára. – Gyerünk, bébi, pizsamába, aztán az ágyba!
Ezen már Harry elnevette magát, és szót is fogadott. Közben megérkezett a könnyű vacsora és a tea, amit bevittem a szobánkba.
- Még mindig nem félsz, hogy elkapod tőlem a betegséget? – kérdezte mosolyogva szerelmem, miután egy csókot helyeztem a szájára, a bögre teát pedig a kezébe.
- Megmondtam, hogy egy kis betegség nem tart távol tőled – csókoltam meg újra, és komolyan is gondoltam szavaimat. Csak azért nem fogok nem hozzáérni, mert beteg. – És amúgy is ápolnál te is, ha esetleg elkapnám.
- Ó, hát hogyne – nevetett fel újra.
- Csak hogy tudd, ha most nem lennél beteg, súlyos következményekkel járna ez a megszólalásod – hoztam tudtára tettetett komolysággal, hogy csak a betegségének köszönheti, hogy nem kezdtem el birkózni vele.
- Ja, biztos – bólogatott, azonban hangján érezni lehetett, hogy egyáltalán nem így gondolja.
- Nem hiszed? – vontam fel a szemöldökömet játékosan.
- Ó, dehogynem – röhögte el magát, aztán már ő húzta magához a fejemet a halántékomnál fogva, hogy megcsókoljon.

2014. november 8., szombat

59. rész

Sziasztok! :)
Először is nagyon sajnálom a kimaradásokat, nem így terveztem, de az őszi szünetem is máshogy alakult, mint terveztem (de nagyon jó volt :D), időm sem nagyon volt, vagy ha igen, akkor fordítottam inkább, mert nem volt ihletem. Szóval volt egy kis válság az írásban, de talán sikerült ezen túljutnom, remélhetőleg.
Még egyszer bocsánat, és remélem, tetszeni fog ez a rész. Írjatok, pipáljatok bátran! ♥
Jövőhéten már igyekszem időben jelentkezni, meg egy kicsit előre dolgozni. Kellemes olvasást! :)xx





59. rész

Harry
Nem hiába mondogatta tegnap este Louis olyan sokszor, hogy „menjünk be, mert megfázunk.” Tökéletesen igaza lett, ugyanis én másnap olyan betegen keltem, hogy azt hittem, végem van.
- Ajjaj, hát ez nem néz ki valami jól – meredt Lou a lázmérőre, miután ébredés után úgy ítélte meg, hogy forró a homlokom, és lázat kell mérnünk. – 38.5. Fáj valamid?
- A torkom, és hányingerem van – soroltam tüneteimet, miközben feljebb húztam a takarót magamon.
- Akkor hozom a lavórt, mielőtt még telehányod a hálószobánkat – állt fel az ágy széléről enyhén elmosolyodva Lou. Nyilván szórakoztatónak találta volna, ha ez megtörténik, de tudom, hogy azért aggódik értem. Minden alkalommal, amikor beteg voltam, ő mellettem volt, és most már pontosan értem, hogy miért. – Tessék, vizes rongy a homlokodra – adott a kezembe egy teljesen eláztatott anyagot, a lavórt pedig az ágyhoz tette. – Az orvosunkat pedig máris hívom, hogy jöjjön megnézni téged – darálta kissé túlparázva a dolgokat, majd ki is ment a hálószobánkból.
Halvány mosollyal az arcomon néztem Louis után, imádom, amikor ilyen babusgatóvá válik, ám hajlamos a túlreagálásra, mint most is. De ezért is szeretem, ilyenkor borzasztóan imádnivaló, és csak az számít neki, hogy nekem jó legyen, hogy meggyógyuljak.
- Fél óra múlva itt lesz az orvos, a többieknek is szóltam, hogy beteg vagy, úgyhogy később átugranak majd, illetve elmondtam Mike-nak is, aki csak annyival reagálta le, hogy holnapra szedd össze magad – mondta Lou, miközben bemászott mellém az ágyba, majd a mellkasára húzott. Illetve csak húzott volna, mivel a hányingerem elérte a tetőpontját, és a lavórért kellett hajolnom. – Hát ez alapján nem hiszem, hogy összeszeded magad holnapra – jelentette ki szerelmem, miután egyelőre végeztem a gyomrom tartalmának kiürítésével.
- Szerintem is. De gondolom, nem áll meg a turné csak azért, mert beteg vagyok – dőltem vissza a párnára.
- Majd kitalálunk valamit – próbált elmosolyodni Lou, bár nem igazán sikerült neki. Kivitte a lavórt, tisztán visszahozta, aztán újra befeküdt mellém az ágyba. Én most már nyugodtan dőltem mellkasára, ő pedig a hátamat simogatta. – Iszonyatosan ennivaló vagy ilyenkor – szólalt meg halkan, mire egyből egy mosoly húzódott az arcomra.
- Csak ilyenkor? – emeltem fel az egyik szemöldökömet vigyorogva.
- Ööö, igen, csak ilyenkor – nevette el magát.
- Ja, persze, amikor nem, akkor szexi vagyok – jelentettem ki elégedetten, de nem élvezhettem sokáig „győzelmemet”, ugyanis a köhögés miatt megint fel kellett kelnem Louis-ról.
- Ó, babycakes, remélem, hamar meggyógyulsz – sóhajtotta Lou magához ölelve engem, majd egy csókot nyomott a nyakamra.
Nem sokkal később megérkezett az orvos, megvizsgált, kérdezett néhány dolgot, aztán felírta a szükséges gyógyszereket. Sajnos azt mondta, hogy ez a betegség nem fog egy nap alatt elmúlni, vagyis a holnap folytatódó turnén betegen kell részt vennem, hiszen ezért nem lehet szünetet tartani.
- Na, hogy van a kis beteg? – nyitotta ki a bejárati ajtót jókedvűen Niall, akiket Liam és Zayn követett. Mielőtt még megjött volna az orvos, leköltöztem a nappaliba a kanapéra, mivel innen könnyebb közlekedni.
- Valószínűleg betegen – válaszolta meg Niall költői kérdését Liam, miközben helyet foglaltak a fotelekben mellettem, aztán elmondtam nekik a fejleményeket.

Louis
Míg Harryt elszórakoztatták a többiek, én elugrottam a gyógyszertárba, hogy megvegyem az orvos által felírtakat. Odafelé néhány rajongó miatt meg kellett állnom, így egy kicsivel tovább tartott visszaérnem, ami kissé bosszantott, de hát, ha híres az ember, ez elkerülhetetlen.
- Megjöttem! – kiáltottam el magam, amint becsuktam a bejárati ajtót és levettem a cipőmet az előszobában. – Minden oké?
- A köhögésen és a hányáson kívül semmi gond – felelt Zayn, mire elhúztam a számat. – De a gyógyszerek majd javítanak a helyzeten – tette hozzá, gondolom, vigasztalásként, elkenődött arckifejezésemet meglátva.
- Igen, mindjárt hozom is őket – nyomtam Harry homlokára egy puszit, aztán a konyhában kipakoltam és előkészítettem mindent.
A srácok estig itt maradtak, tévét néztünk, videó játékoztunk meg hülyültünk, majd elköszöntek, hiszen holnap korán kell kelnünk. Amíg Harry felvánszorgott az emeletre, én egy újabb adag teát főztem neki.
- Végre – nyögött fel Harry, ahogy beledőlt az ágyunkba.
- Sokkal jobban szeretem, amikor miattam nyögdécselsz – tettem le a tálcát az asztalra, a pohár teát pedig a kezébe adtam, amint elhelyezkedett.
- Köszi – mosolyodott el. – Ez rohadt forró – köhögött fel, éppen hogy lenyelte az első kortyot.
- Mit vártál, hogy hideg? – nevettem el magam, mire szerelmem csak grimaszolt egyet. Elmosolyodva mellé feküdtem, ő letette a teát az éjjeliszekrényre, hogy hűljön egy kicsit, és nem bírtam tovább, késztetést éreztem, hogy ajkaira tapadjak. Egész délután távol kellett lennem tőle, legalábbis nem olyan közelségben voltunk, mint azt szerettem volna. – Ah, ez már úgy hiányzott.
- De beteg vagyok, a végén még elkapod – motyogta, ahogy karjaim közé mászott, majd a mellkasomon pihentette fejét.
- Nem érdekel. Egy kis betegség nem fog távol tartani tőled – biztosítottam őt nyugodtan. – Egyébként nem kellene egy hideg zuhanyt venned? Hátha az segít valamennyit, mert rohadt forró a tested – vetettem fel, és reméltem, hogy Harry beleegyezik, mivel jobb ötletem már nem volt. A gyógyszereket bevette, a tea itt volt, egész nap feküdt…
- Csak ha te is velem zuhanyozol le.
- Rendben – bólintottam rá. Legalább beleegyezett, most az sem érdekel, ha szétfagyok.
Megnyitottam a vizet, közben segítettem Harrynek levetkőzni, őt pedig én követtem. Bár jéghideg volt a víz először, egy idő után megszoktuk, csókolózás közben pedig már észre sem vettük, hogy fáznánk. Nem sok ideig zuhanyoztunk persze, szerintem nem is bírtuk volna nagyon tovább, aztán pizsamába öltözve bújtunk ágyba. Kiskifli-nagykifli pozícióban aludtunk el, csak éppen most én voltam a nagy kifli, borzasztóan élveztem magamhoz húzni Harryt, annak ellenére, hogy már egy ideje jóval magasabb, mint én.

A másnap nem úgy indult, ahogy szerettük volna, mivel a telefonom ébresztője túlságosan is korán szólalt meg. Hát igen, vége a szünetünknek, folytatódik a turné, jön az utolsó része.
- Nem akarok felkelni – morogta Harry, párnájába nyomott arccal.
- Én sem – nyomtam ki az ébresztőt, mert már igencsak kezdett az agyunkra menni. – Mi lenne, ha inkább aludnánk?
- Tökéletes.
Éppen mikor átfordultam a másik oldalamra, ismét megszólalt a telefonom, csakhogy most nem az ébresztő. Paul hívott.
- Negyed óra múlva nálatok vagyok, el ne merjetek aludni! – hadarta, mintha csak tudta volna, hogy mire készülünk.
- Neked is jó reggelt – mormogtam válaszul, aztán meg is szakítottam a hívást. – Nem lesz alvás, Paul mindjárt itt van – adtam Harry tudtára a fejleményeket, aki egy grimaszt vágott, de hát muszáj volt felkelnünk.