24. rész

Sziasztok! :)

Hoztam is a következő részt, amely ugyanonnan folytatódik, ahol abbamaradt az előzőnél. A közepével nem hinném, hogy lesz bajotok, annál inkább az elejével, de főleg a végével. Na, ilyen beharangozó után képzelem, mennyire várjátok, hogy elolvashassátok :'D

A képekhez raktam fel egy újat, ami elmondja, miért is shippeljük mi Larryt, hatalmas igazság van benne, mindenféleképpen nézzétek meg szerintem!

Nagyon köszönöm az előzőhoz kapott kommenteket és pipákat, ne felejtsétek el ezeket most sem :)

A Why can't you look at me like that? című blogomra még ma felrakom az epilógust, aki azt is szokta olvasni, majd nézzen fel oda is.

És bírjátok ki, már csak pár nap van hátra a suliból, pontosan egy hét múlva pedig karácsony! Hűha, pont kedd lesz. Készüljek nektek valami meglepetéssel, hm? Majd kiderül ;)

Kellemes olvasást! :)xx

24. rész

Louis
- Az ég áldjon meg titeket! Hol a fenében voltatok, amikor már rég itt kellett volna lennetek? – fogadott minket igen kedvesen Paul, ahogy kiszálltunk Harry autójából. Egy pillanatra elkapott a pánik, hogy meglátott minket csókolózás közben, de aztán rájöttem, hogy a Range Rover ablakai sötétítettek. Gondolom, nem kell mondanom, mennyire megnyugodtam.
- Bocs, elaludtunk egy kicsit – blöffölt szerelmem elég ügyesen, mert Paul erre már nem szólt semmit, csak megcsóválta a fejét.
- Ha mindig késtek, amikor egy házban alszotok, inkább ne aludjatok együtt – szúrta azért oda, nehogy ilyen könnyen elintézzen minket, de ezen nem akadtunk fent, hiszen természetesen nem fogadjuk meg a tanácsát.
Egészen jókedvűen léptünk be a stúdióban, de abban a pillanatban, hogy körülnéztem, a szívem majdnem megállt. Itt volt Eleanor.
- Szia, Louis! – sietett azonnal hozzám, reflexből átöleltem őt. – Azért jöttem, mert anyukáddal beszéltem tegnap, és említette, hogy ezer éve nem látott már, így gondoltam, mi lenne, ha elmennénk hozzájuk hétvégére. Na, mit szólsz? – mesélte el ittlétének okát mosolyogva, míg rólam úgy száz tonna súly szaladt le, hogy nem szólt semmit azért, mert Harryvel jöttem. Bár lehet, kissé túlreagálom. Amióta együtt vagyunk, mindig attól félek, hogy már annyiból rájönnek az emberek, hogy egy járdán sétálunk, vagy ilyesmi.
- Ó, oké, persze – egyeztem bele félig nem is odafigyelve. Harryt néztem, aki kissé megcsappant jókedvvel lépett el mellőlem, és csatlakozott a többi sráchoz. Igen, teljesen megértem, de akkor is a szívem szakadt meg.
Nem mondhatom, hogy sokáig voltam a stúdióban, mert igazából nekem nem nagyon volt sok dolgom, ami akadt, azt is néhány óra alatt elintéztem, így már 10 óra körül végeztem. Ugyanez volt a helyzet Liammel is, úgyhogy elvitt minket Eleanorral hozzám, hogy bepakoljak néhány ruhadarabot. Amíg a lakásomhoz nem értem, végig az zakatolt a fejemben, hogy el sem tudtam köszönni Harrytől. Hogy fogok kibírni nélküle egy egész hétvégét?
- Indulhatunk? – kérdeztem barátnőmet, aki mosolyogva bólintott, majd bezártam utána az ajtót, és beszálltunk az én autómba.
Érdekes lesz ez az út, hiszen azóta nem töltöttem Eleanorral együtt napokat, hogy Harryvel összejöttünk. És az a baj, hogy úgy érzem, hazudok neki, becsapom őt. Pedig nem akarom, mert szeretem őt is, csak egyszerűen már nem úgy, mint régen. Ah, ilyen őrlődések közepette nagyon fogom élvezni ezt a két napot… De talán majd a családom elfeledteti ezt egy kis időre.

Harry
Azt hittem, hogy nem élem túl a hétvégét. Nem nehéz kitalálni, ki miatt. Igen, természetesen Louis hiányzott, aki mindenfajta köszönés nélkül lépett le. Bár az SMS-ei megbékítettek és kárpótoltak valamennyire, azért nagyon szerettem volna, ha mellettem van. De ki kellett bírnom nélküle napokat, így átcuccoltam a One Direction-házba, mert az ritkán üres, és nem akartam egyedül lenni.
Aztán a szombati napot Gemmával ütöttem el. Nagyon örültem, hogy nővérem Londonban töltötte ezt a pár napot, mert nagy szerepe volt abban, hogy ne legyen szomorú hétvégém. Vasárnap Lou-val, Gemmával és Luxszal szórakoztam, meg Niallel, mivel Zayn és Liam a barátnőikkel romantikáztak.
Most pedig idegesen azt várom, hogy Louis végre hazaérjen, megbeszéltük, hogy amint kirakja a saját lakásában Eleanort, a kettőnk közös házába jön hozzám. Igazán siethetne, ezek az utolsó percek a legrosszabbak és a legnehezebben elviselhetőek.
- Hazz, itt vagy? – hallottam meg a várva várt hangot, így azonnal lesiettem a lépcsőn, Lou karjaiba vetettem magam, és majdnem hanyatt szálltunk. – Ennyire hiányoztam? – érdeklődött szinte nevetve, öröm volt ránézni boldog arcára.
- Köszönés nélkül lelépsz, napokig nem látlak, és még kérdezed? – szólaltam fel majdhogynem felháborodott hangnemben, de persze mosolyogva. – Egyébként, igen, el sem tudod képzelni, mennyire – feleltem, azzal nem is vártam, rögtön ajkaira tapasztottam a sajátom. Elképesztően jó érzés volt végre csókolni őt, és iszonyatosan nagy szükségem volt már erre.
- Te is hiányoztál nekem – súgta Lou szinte már a számba, lehelete csiklandozott, majd még jobban magamhoz húztam. Egy puszit nyomtam homlokára, kulcsra zártam az ajtót, és elindultunk a nappaliba. – Tervezel valamit estére, hogy bezártál minket? – érdeklődött nevetve, miközben ledobta magát a kanapéra és bekapcsolta a tévét.
- Hát, az attól függ, te szeretnél-e valamit csinálni – válaszoltam vigyorogva, ahogy én is elhelyezkedtem mellette. Bár igazság szerint nem terveztem semmit.
- Nagyon kecsegtető és hízelgő az ajánlata, uram, de azt hiszem, ezt most elhalasztanám máskorra. Túl fáradt vagyok – magyarázta Louis félig viccelődve, félig komolyan, és természetesen nem erőltettem rá semmit, elfogadtam, hiszen korábban ő is megértette, amikor én voltam hasonlóképpen.
Ezek után belehúztam őt az ölembe, majd tévéztünk jó pár órát. Illetve csak én, mert Lou elég hamar elaludt, így éjfél körül karjaim közé vettem, felvittem a szobámba, levetkőztettem magunkat bokszerre, majd mellé feküdtem én is.

Louis
A reggelem a lehető legkellemesebben indult. Harryvel aludtam, illetve Harryn. Bár fogalmam sincs, hogy kerültünk fel, nem érdekelt, kiélveztem, hogy vele lehetek, hiszen napok óta nem láttam egyetlen szerelmemet.
- Jó engem nézni? – kérdezte egyszer csak csukott szemmel Harry, ami kissé megijesztett, mert nem számítottam rá, hogy már ébren van.
- Ó, nem is tudod, mennyire – válaszoltam végül vigyorogva, amire kinyitotta gyönyörűen zöld íriszeit. – Jó reggelt – nyomtam a szájára egy kis csókot.
- Neked is – viszonozta, majd mikor hajoltam volna már el, még egyszer visszahúzta a fejemet, és mélyen megcsókolt. Nem is bántam, mert belőle sosem elég. – Nem is kérdeztem még, milyen volt otthon? – érdeklődött Hazza, mire egy mosoly futott át az arcomon.
- Kellemes, és nagyon jól esett. Úgy érzem, feltöltődtem – feleltem az igazsághoz híven, hiszen tényleg remek volt ismét egy kicsit a családommal lenni. Hiányzott, hogy bármiről beszélgethessek anyával, hogy a húgaimmal szórakozzunk, vagy, hogy az udvaron tevékenykedhessek anélkül, hogy félezer rajongó sikítja a nevemet.
- És Eleanor? – kérdezősködött tovább szerelmem, és volt egy olyan érzésem, hogy ez érdekelte a legjobban.
- Azt hittem, hogy szörnyű lesz, de nem volt az szerencsére. Kissé nehéz lett volna úgy egy hétvégét eltölteni. Hála az égnek, sikerült úgy viselkednem, mint régen szerintem.
- Ez… remek – felelt végül némi hezitálás után. Tudtam, hogy egyáltalán nem így gondolja, és hogy tudja, hogy tudom. Azonban nem szólt semmit.
- Öhm… megyünk reggelizni, vagy megint el akarunk késni? – tereltem inkább más felé a beszélgetést, mert biztos voltam benne, hogy veszekedni fogunk, ha tovább firtatom a témát. Egyáltalán nem akarok vitázni Harryvel, főleg, hogy egész hétvégén nem láttam őt.
- Menjünk – egyezett bele komolyan, eltűnt az ébredés utáni jókedve, ami az én hangulatomat is elcseszte. Szuper lesz ez a nap.
- Hazz – szóltam utána, mikor már az ajtóban volt. – Te vagy nekem az egyetlen, ugye tudod? – kérdeztem szinte már suttogva és kétségbeesve. Csak azt éreztem, hogy nem engedhetem kimenni ilyen lelkiállapotban.
- Tudom – mondta színtelen hangon. Nem nézett rám, sőt, meg sem fordult, ez pedig totálisan lerombolt belülről. Ha nem hisz nekem, akkor végem. Egy nagy sóhajjal dőltem hátra az ágyon, és fogalmam sem volt, mit tegyek.