You found me 4.

Helló! :)

Meg is hoztam 2014 első bejegyzését, mely a one shot utolsó része. Igen, nem lesz több, de még egy epilógus hátra van ehhez, ami két hét múlva érkezik majd! Erről csak annyit, hogy minden happy és cukiság. De olvassátok el, és meglátjátok :D

Még múlt héten kaptam még egy díjat, ha érdekel titeket, megtaláljátok az 'Awards' oldalon. És nagyon köszönöm a visszajelzéseket, de most kevesebb komment érkezett, mint szokott. Ugye nem tűntök el? :( Imádom olvasni a véleményeiteket, szóval írjatok bátran ♥

A téli szünetnek meg sajnálatos módon vége van, úgyhogy kitartást minden olvasómnak a sulihoz, mivel elég messze van még a tavaszi. Azt hiszem, mindent elmondtam, amit akartam, kellemes olvasást! :)xx

4. rész

Harry
A hetek múlásával Louis és én egyre jobban összecsiszolódtunk, és úgy éreztem, hogy vele lett teljes az életem. Bár a munkánk miatt nem mindig jutott annyi időnk egymásra, mint szerettük volna, általában megoldottuk, hogy valamennyit együtt tudjunk tölteni. Például Lou eljött a fotózásaimra, míg én a fociedzéseire.
- Indulhatunk? – kérdeztem szerelmemet, miközben egy táskába pakoltam be a szükséges dolgaimat.
Úgy beszéltük meg, hogy mivel mindkettőnknek van egy szabad hétvégéje, elmegyünk valamilyen aktív pihenésre. Jó ideig vitáztunk, hogy mit válasszunk, így megállapodtunk abban, hogy ő eljön velem golfozni, hiszen ez a hobbim, én pedig beleegyeztem abba, hogy segíthet megtanulni focizni. Ezzel csak annyi a baj, hogy Louis nem tud golfozni, én meg semennyire se értek a focihoz, szóval elég érdekes lesz ez a hétvége, ebben biztos vagyok.
- Na, kész vagyok – jelent meg előttem Lou végre, én pedig végignéztem rajta. A golfozáshoz illő öltözetben lélegzetelállító volt. Na, nem mintha egy szimpla melegítőben nem lenne az, de most különösen.
- Elképesztően festesz – dicsértem meg, majd egy puszit nyomtam a szájára.
- Ja, képzelem – forgatta a szemeit, és összekulcsolta az ujjainkat. Én nevetve zártam be magunk után a lakásom ajtaját. Tudtam, hogy mezben és bő térdnadrágban sokkal jobban érezné magát, de a kedvemért mégis elviseli ezt. Ezért is szeretem őt.
Mikor megérkeztünk a helyszínre, ahol megint csak sok ismerőssel találkoztam, Louis fejcsóválva nézett rám, amin mosolyognom kellett.
- Hát, ha sikerül nekem ma golfozni, az csoda lesz – jelentette ki, mire felnevettem, és megnyugtattam, hogy én is így leszek majd a focival. Ezzel ő is egyetértett.
- Szóval lehajolsz kicsit, koncentrálsz a labdára, meglendíted az ütőt, és elütöd a labdát. Ennyi, ilyen egyszerű – mondtam el nagy vonalakban a lényeget, Lou meg úgy nézett rám, mintha kínaiul beszéltem volna. – Mi az? Találtál benne valami nehezet?
- Igen, úgy szinte mindent. Biztosan nem fogom eltalálni a labdát – nyafogott, de azért mindent próbált úgy csinálni, ahogy én magyaráztam.
- A focihoz is kell lyukérzék, szóval el… kellene találnod – változtattam meg végül mondandómat, amikor Louis csodálatos módon a labda mellett ütött el.
- Én szóltam, hogy béna vagyok ebben – mentegetőzött nevetve, amire megráztam a fejemet. Egyáltalán nem nehéz golfozni!
- Na, jó, segítek – sóhajtottam elmosolyodva, majd mögé álltam, kicsit ráhajoltam a hátára, hogy az övét is behajlítsam. Megigazítottam a kezeit az ütőn, meglendítettem azt, és eltaláltuk a labdát. – Látod? Így kell golfozni!
- Jó, te sokkal régebb óta ezt csinálod – keresett kifogást, hangja olyan volt, mintha ismét gyerek lenne. – Egyébként szép volt! – bólintott elismerően.
- Ha gyakorolsz, te is elérhetsz olyan magasságokba, mint én – feleltem nem kicsit nagyképűen, de nem érdekelt, imádtam, amikor Louis-val hülyéskedünk.
- Ó, igazán megtisztelne, uram, ha lealacsonyodna az én szintemre, és segítene – reagált ugyanolyan módon, mint én, és nem bírtam visszatartani a feltörő nevetést.
Ekkor közelebb léptem hozzá, lágy puszit nyomtam ajkaira. Azonban mielőtt még továbbfajulhatott volna a helyzet, megfékeztem magam. Ezt inkább otthon kellene folytatnunk, így visszarendeztem magunkat az eredeti pozícióba. Ismét ráhajoltam hátára, ám ezúttal már közelebb, így ágyékom Louis hátsójához ért. Nagyot nyeltem, barátomnak pedig felgyorsult a légzése.
- Majd este – súgtam a fülébe, utalva további terveimre, mire – még mögüle is jól láttam, hogy – elmosolyodott, majd ismételtem eltaláltuk a labdát.
- Arra gondoltam, hogy veled mennék majd arra a new yorki a divatbemutatóra – mondta váratlanul Lou egy kicsivel később. Való igaz, nem számítottam rá, hogy velem jönne, hiszen dolgozni repülök ki, de nagyon megörültem ennek.
- Ha nem lesz meccsed vagy edzésed, boldoggá tennél – feleltem őszintén. Egyáltalán nem akartam, hogy kihagyjon valamit miattam, ami neki fontos. Főleg nem, ami a munkájával kapcsolatos. Egyébként kifejezetten élvezném, ha velem lenne.
- Meccs biztosan nem lesz, az edzést meg kihagyhatom, ha lenne. Vagyok annyira jó játékos, hogy ennyit megtehetek – válaszolt önelégülten, amin én már csak nevettem.
- Ó, abban biztos vagyok, hogy nagyon jól játszol – bólintottam rá. – Egyébként kérnék valamit – jutott eszembe hirtelen, majd Lou kérdő tekintete után folytattam is: – Mielőtt kirepülnénk New Yorkba, lesz még egy divatbemutató, amire meghívott minket Zayn, mert ő is a modellek között lesz. Örülnék, ha erre is eljönnél velem – ismertettem vele kissé tartva a reakciójától, hogy túl sokat kérek.
- Nagyon szívesen megyek, édes – súgta ajkaimra, és épphogy megkönnyebbültem nyelve már a számban volt, heves csókban bontakoztunk ki.
Hála az égnek, Louis-nak és nekem is egyértelmű volt a kezdetektől fogva, hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat. Mindketten híresek vagyunk valamennyire, így képtelenség lett volna, hogy eltitkoljuk, hogy együtt vagyunk. Sokkal egyszerűbb, bár az utálkozók nem kímélnek minket, ez viszont sem Louis-t, sem engem nem érdekel. Mi így vagyunk boldogok, és nekünk ez így tökéletes.

Louis
Néhány órás szenvedés után mindketten úgy döntöttünk, hogy ennyi elég volt. Bár a golfozás végére már kezdtem belejönni, és segítség nélkül is eltaláltam a labdát, de a lyukba csak nagyon ritkán sikerült beleütnöm.
- Úgy látszik, ez nem az én sportom – vontam le a következtetést, amikor már a kocsiban ültünk, hogy átmenjünk a stadionba, ahol majd focizni fogunk. Legalábbis én biztosan, Harry viszont csak próbálkozni fog szerintem.
- Hát nem, de attól ugyanúgy szeretlek – hajolt át hozzám a sebváltón, hogy megpuszilja az arcom, miközben én az utat figyeltem és vezettem. Nagyot sóhajtottam, amit érintése váltott ki belőlem, és már alig vártam, hogy este legyen.
Nem sokkal később megérkeztünk a stadionba, ahol már nem egy győztes meccset játszottam le a csapatommal. Egy apró puszit nyomtam Harry arcára, majd kiszálltunk az autómból. Elvezettem őt az öltözőbe, ahol a golfos ruhát átcseréltük a focihoz szükségesre.
- Nagyon jól áll neked ez a viselet! – állapítottam meg, ahogy végignéztem rajta. Ezelőtt még sosem láttam őt ebben az összeállításban.
- Én nem pont így gondolom, de örülök, hogy neked tetszik – mondta elnevetve magát a végére, majd kivezettem őt a pályára, hogy kezdetét vehesse a foci.
- Na! Nekifutsz, és elrúgod a labdát. Ennyi. De ezt te is tudod, úgyhogy nem magyarázok feleslegesen – ismertettem vele. – Ja, és lehetőleg próbáld eltalálni a kaput – tettem még hozzá, de így sem mondtam szerintem semmi újat.
- Jó, érzem, hogy lesznek majd problémáim, de oké, megpróbálom – bólintott végül rá, és próbált is szavainak megfelelően cselekedni. Majdnem sikerült is neki, csak éppen a labda kerülte el a kaput. – Khm… nos, mint mondtam, nem tudok focizni – jegyezte meg majdhogynem elpirulva, mire odasétáltam elé.
- Ahogyan én sem golfozni – emlékeztettem mosolyogva, és egy csókot nyomtam szájára. – Na, rugdoss párszor kapura, aztán lejátszunk egy meccset! – veregettem meg Harry vállát, majd kicsivel távolabb sétáltam, hogy ne zavarjam.
Vagy 10 percig hagytam őt szenvedni. Igazából élvezettel néztem Harryt, csodás látványt nyújtott teste futás közben. Akkor meg külön örültem, mikor néhányszor sikerült is gólt rúgnia, le se lehetett törölni arcomról a mosolyt.
- Ki akarsz még jobban fárasztani, vagy kihasználod a még meglévő energiámat? – állt meg egyszer szerelmem felém fordulva, várva a válaszomra.
- Oké, akkor jöhet a meccs. Természetesen rövidítve – fűztem még hozzá mosolyogva, nehogy azt higgye, 90 percig fogunk játszani. Én bírnám, de Harry nem hinném. – Kezdj te – adtam neki egy kis előnyt, ennyit megérdemel.
- Az sem fog sokat segíteni, de oké – mondta nevetve, és ő is elhelyezkedett a pályán a labdával. Végül elkezdtük a játékot, amiben Harry nem nagyon jeleskedett, hiszen már az első támadásom sikerrel járt, és gólt rúgtam, míg szerelmem lemaradva sietett utánam, hátha megakadályozhatja, ám nem sikerült neki. Nevetve futottam el mellette, mert ő következett. Hát… hogy is jellemezzem Harry taktikáját? Talán… érdekes. Ugyanis összevissza futkosott, bár most nem tudtam megszerezni a labdát, kezdett egészen belejönni. Ez viszont nem változtatott azon a tényen, hogy úgy nézett ki, mint valami holdkóros.
- Ugye van fogalmad arról, hogy a játékod alapján elmebetegnek néznek? – kérdeztem meg röhögve, mikor le tudtam lassítani, hogy levegőt vehessek.
- Köszönöm szépen kedvességed – állt meg Harry is néhány méterrel arrébb tőlem, majd lassan közeledett felém. Szája mosolyra húzódott, amikor már csak centiméterekre volt előttem, kezeimet pedig az övéi közé vette. – Imádom, hogy a kezed elfér az enyémben – közölte halkan, ahogy simogatta a kézfejemet az ujjával.
- Ez nem fair. Én vagyok az idősebb, nekem kellene nagyobbnak lennem – kezdtem el nyafogni, bár igazság szerint sokszor élveztem, hogy Harry magasabb, mint én.
- Ne mondd nekem, hogy nem így vagyunk tökéletesek! – szólt rám nevetve, miközben kezei már a derekamat simogatták, míg én a hátán tartottam a sajátjaimat.
- Jó, oké – adtam meg magam azonnal, ujjaim lassan Harry fenekére vándoroltak, amit elvigyorodva vett tudomásul.
- Látom, nem bírsz várni – mondta olyan hangsúllyal, hogy már azt hittem, berángathatom magammal az öltözőbe, aztán folytatta: – De ezzel estig várnunk kell – kacsintott rám, és folytattuk a focit. Azt hiszem, mindenem megvan, amit csak kívánhatok: Harry Styles, reményeim szerint neki pedig Louis Tomlinson.